A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 38. szám - Az örökösödési eljárás némely hiányáró

A JOG 151 szemét, tehát testi épségét fenyegető veszély rejlik, tehát épp ugy veszélylyel jár, mint a vasnak azok használata nélkül való ipari feldolgozása. Ehhezképest azért, hogy egyéb a tűzi munka végzése mellett is használható óvó-eszköz hiányában a tüzikovácsok által nem használható és nem is használt szemvédőt a felperes a baleset megtörténtekor nem alkalmazta; ebből, még ha bizonyítva lenne is, hogy az időben az alperes gyár készleten tartott szemvédők létezéséről a felperes tudomással birt s hogy ilyet kérhetett volna, de nem kért, — a felperesnek a baleset és ebből folyólag károsodása előállásában saját hibáját megállapítani akként, hogy alperes kártérítési kötelezettségétől mentesüljön, nem lehet. A szakértők véleményéből kiderül az is, hogy oly súlyos természetű sérülésekben, mint amilyet a felperes balszemére szenvedett, a legtöbb esetben a kellő időben végzett orvosi beavatkozás sem akadályozhatja meg a látóképesség teljes elvesztését; következéskép a megvakulás és abból eredő károsodásnál az róható tel a felperes hibájául, hogy a sérülés után még két napig munkában állott s még ha való lenne is az, h^gy sérült szemét csak a sérülést követő 3-ik napon vétette szakszerű orvosi gyógykezelés alá. Ezek szerint tehát oly adat, amelynek alapján megállapítható lenne, hogy a felperes sérülését, majd megvakulását a saját hibája okozta volna, — fenn nem forogván; az alperesnek a felperest ért balesetből felelősségét és kártérítési kötelezettségét a fent kifejtett jogalapon meg kellett állapítani. A felperes károsodása pedig abban áll, hogy az őt ért baleset következtében balszemére teljesen megvakulván, ez által mint kazánkovács egészben munkaképtelenné vált, s más irányú munkára való képességében is korlátozva van s ekként keresetképessége csökkent. Az nem is szolgálhat vita tárgyául, hogy az egy szemére teljesen megvakult felperes munka- és keresetképessége, viszonyítva ahhoz az állapothoz és munkaképességhez, amikor a felperes mindkét szeme ép volt, — mindenesetre csökkent. Megállapítják azt is a szakértők véleményükben, hogy az egyik szem hiánya a ielperes munkaképességét is befolyásolhatja, nyilvánvaló, hogy a felperesnek az ekként már ugy is megcsökkent munkabírása még további esésnek van kitéve. Azonban az alperesnek a felperest ért baleset miatt kártérítési kötelezettsége s a felperes kártérítési követelése mégis csak arra az arányra terjedhet, amily arányban és mértékben a felperes munka- és keresetképessége a baleset folytán csökkent. Ebből Kiindulva, a felperes munka- és keresetképességében beállott csökkenés mértékét és ahhoz képest az abból származott kár nagyságát illetőleg, alapul véve azt, hogy D. F. és B. I. kazánkovácsok s ugy szakértő tanuk vallomása, illetőleg közvetlen tapasztalaton alapuló szakvéleménye szerint egyszemű ember kazánkovácsként nem alkalmazható és sérült szemű embereket a gyárak kazánkovácsoknak fel nem fogadnak; alapul véve azt, hogy az alperes maga is a felperest felgyógyulása után többé szolgálatában meg nem tartotta, ami szintén valószinüsitési adatot nyújt a mellett, hogy a felperes mesterségét félszemmel tovább nem űzheti; tekintetbe véve azt a nem vitás tényt, hogy a felperes heti keresménye az alperes gyárában 12 frtra rúgott s hogy ugyanazt mint kazánkovács minden más budapesti gyárban is megszerezhette volna; tekintetbe véve azt, hogy a felperes az általa tanult, elsajátított, ra nézve élethivatást alkotó s azt be is töltő szakfoglalkozása után és az aszerinti keresetképessághez mérten követelhet kártérítést; a bíróság mindezen s a per egyéb adatainak a S. T. 64r. §-a szerinti mérlegelése mellett a S. T. 65. §-a alapján a felperes munka- és keresetképességének megfogyatkozásában rejlő kár nagyságát a keresetileg kivánt heti 6 frtban állapítja meg. Végül az se vitás, hogy a felperes 1897. szeptember elseje óta munka és kereset nélkül van. Mindezeknél fogva tehát az alperest 1897. szept. elsejétől kezdődőleg felperes életfogytáig heti 12 korona tartásdíj fizetésére és pedig abból a jelen Ítélet meghozataláig lejárt részleteknek egy összegben egyszerre leendő fizetésére, stbire. kellett kötelezni. Arra, hogy az aJp; res tartásdíj fizetése iránti kötelezettségét az évi tartásdíj összegének, mint 50/0 kamatnak megfelelő végkielégítési összeg kifizetésére egyszeres mindenkorra kielégíthesse az alperest, a felperes ez irányú kérelme folytán kellett feljogosítani. Nem lehetett azonban helyt adni a felperes által az észrevételezési tárgyaláson az 1881: LIX. t.-c. 37. §. ci pontjára való hivatkozással előterjesztett ama kérelemnek, hogy az Ítélet a meghozatalig lejárt tartási részletek tekintetében a felebbezésre való tekintet nélkül végrehajthatónak mondassék ki, mert ugy a felperes által felhívott, mint azt hatályon kivül helyezett 1893: XVIII. t.-c. 117. §-a értelmében, ennek csak a sommás eljárásra tartozó tartás iránti perekben lehetett, illetve lehet helye. A budapesti kir. ítélőtábla (1901. máj. 21-én, 1,605. sz. a.) a felperest keresetével elutasítja. Indokok: B. F., B. í. és U. F. tanuk vallomásai alapján az, hogy az alperes gyártelepén a munkások rendelkezésére állott szemvédők a tüzes munkánál alkalmazhatók nem volnának, meg nem állapitható, mert a tanuk előadása szerint a munkások ezen szemvédőket rendszerint csak abból az okból nem alkalmazzák, mivel azoknak hosszabb időn át viselése kellemetlen és kényelmetlen. Ezzel a helyreigazítással egyébként a tényállást a perbeli adatok és bizonyítékok alapján az elsőbiróság helyesen állapította meg. A perben felmerült összes körülményeknek és bizonyítékoknak a S. E. T. 251. és 64. § a értelmében való mérlegelése mellett és különösen azt a körülményt is figyelembe véve, hogy a saját előadása szerint felperes az alperes gyártelepén már a | szóban forgó balesetet megelőzőleg hoíszabb időn át mintkazánI kovács működvén, az ezen szakmában dolgozó munkások szokásait, az ezen munkával járó nehézségeket és a munkás testi épségét veszélyeztető körülményeket, nemkülönben a vonatkozó óvószabályokat és óvószereket is ismerte, a kir. Ítélőtábla tényül megállapította azt is, hogy felperes már az őt ért balesetet megelőző időben tudomással birt, illetve bírhatott arról, hogy az alperes gyártelepén a munkások részére megfelelő szemvédők rendelkezésre állanak. Az alperes kártérítési kötelezettségének megállapításánál az elsőbiróság helytelen szempontból indult ki, mert nem létezik oly jogszabály vagy jogszokás, amely alkalmazott munkásokra veszélylyel járó ipari vagy gazdasági üzem tulajdonosának a rendes üzem keretén belül a munkást ért balesetért való feltétlen vagyoni felelősségét állapítaná meg, arra való tekintet nélkül, hogy a baleset elhárítására alkalmas óvóintézkedéseket megtette-e vagy sem, — sőt az ipari és gyári alkalmazottaknak baleset elleni védelméről és az iparfelügyeletről szóló 1893: XXVIII. t.-c. rendelkezéséből és szelleméből épen az ellenkező állapitható meg és már a felhívott t.-c. §§-nak rendelkezéseiből nyilvánvaló, hogy ha a munkaadó a dolog természete által követelt óvóintézkedéseket megtette, a munkást ért balesetért vagyoni felelősség nem terheli. A fönnforgó esetben pedig a munkaadó alperest mulasztás nem terheli; mert a felperest ért balesetek elhárítására alkalmas szemvédőket gyártelepén az alkalmazott munkásoknak, — tehát felperesnek is — rendelkezésére készletben tartotta, mert felperes már az őt ért balesetet megelőzőleg tudta, illetve tudhatta, hogy szemvédőt kaphat és alkalmazhat, mert felperesnek az a vitatása, hogy alperes az által követett el mulasztást, hogy munkásait szemvédő használatára nern kényszeritette, tekintve, hogy az 1893: XXVIII. t.-c. 1. §. h) pontjának esete fönn nem forog, alaptalan, — végül mert D. Ferenc és B. József tanuknak egymással ellenkező vallomásai alapján meg nem állapitható, hogy az alperes által felperesnek megmunkálás végett átadott vas silány minőségű volt és hogy annak silány minőségénél fogva a kovácsolás felperes testi épségét a rendesnél nagyobb mértékben veszélyeztette volna, sőt felperest terheli mulasztás a tekintetben, hogy az alperes által rendelkezésére bocsájtott szemvédőt nem használja, ami az ismételve felhívott 1893: XXVIII. t.-c. 2. §. szerint kötelessége lett volna. A m. kir. Kúria (1901. aug. 26. 1,082. sz. a.) által a kárkövetelési jog kérdésében az elsőbiróságnak alperes kártérítési kötelezettségét megállapító rendelkezése hagyatik helyben, a kár mennyiségére vonatkozólag azonban a másodbiróság utasittatik, hogy a kár összege s a perköltség fölött is hozzon uj érdemleges Ítéletet. Indokok: Alperes kártérítési kötelezettségére vonatkozólag a másodbiróság Ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság ítélete volt helybenhagyandó, indokainál fogva és főleg azért, mert: alperes azt mutatta ki, hogy a szemvédő üvegek ugy és olyan helyen voltak elhelyezve, hogy azok a munkások rendelkezésére állottak és mert alperes nem bizonyította, hogy felperest akár ő, akár a munkavezető-felügyelő a védő szemüvegek használatára utasította és figyelmeztette volna, hogy ő ezt a védő készüléket alkalmazza: ezek hiányában pedig alperes mulasztása a kártérítési kötelezettség megállapítására indokul szolgál. A kártérítés összegére vonatkozólag a kir. ítélőtábla nem határozván, ugy ez irányban uj ítélet hozatalára volt utasítandó. A biztosított foglalkozásában beállott azon változás, hogy ö aki életét baleset ellen mint raktártiszt és vendéglős biztosította, később minden ujabb bejelentés nélkül, erdööri foglalkozást vállalt, a K. T. 502. §-a dacára nem elegendő ok a kereset elutasítására. A budapesti kir keresk. és váltó tszék, mint keresk. bíróság (1899. febr. 15. 10,697. sz. a.) özv. Sz. Ferencné szül. M. Johanna felperesnek, Nemzeti baleset-biztosító részvénytársaság alperes ellen, 6,000^0^ tőke és jkai iránt folytatott perében következőleg ítélt: Felperes keresetével elutasittatik. Indokok: Az A. alatt csatolt biztosítási kötvényben kedvezményezettként első sorban biztosított neje lévén kijelölve, alperesnek felperes mint a biztosítottnak a B •/• alattival igazolt neje kereshetőségi joga ellen emelt kifogását el kellett vetni. Az ügy érdemében: felperes beismerte, hogy a biztosított foglalkozásában, aki az A. alatti kötvény és az ennek alapját képező ajánlat szerint Klenócon élelmezési raktártiszt és vendéglős volt, a biztosítás ' tartama alatt változás állott be, amennyiben a biztosított 1897.