A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 35. szám - A természetes atya gyermektartási kötelessége

244 A JOG «A törvénytelen gyermeket természetes atyja eltartani kötele s» és hogy : "Kötelezettsége megelőzi az anyáét stb.» Ezen szabály alól a tervezet kivételt nem enged, ha csak ilyennek nem tekintjük a 350. §. azon kitételét, hogy: «A tartás a természetes atya vagyoni és kereseti viszonyai figyelembevételével, az anya társadalmi állásához mérten jár...», a miből talán ki lehetne magyarázni azt is, hogy ha az atyának vagyoni és kereseti viszonyai olyanok, hogy éppen csak a saját fentartását biztosítják, ugy a tartás kötelessége az anyára hárul át. A 350. §. érintett rendelkezése pedig ily magyarázatot alig tür, mert ennek a rendelkezésnek súlypontja azon van, hogy a tartás a természetes atya vagyoni helyzetéhez s az anya társadalmi állásához mérten jár. Tehát a resultatum az, hogy a törvénytelen gyermeket első sorban a természetes atya köteles eltartani. Az indokolás a tervezet ezen intézkedését a ((természetes vérbeli köteléken alapuló erkölcsi kötelezettség))-re alapítja, azt mondván tovább, hogy : «Nem lehetne megegyeztetni az osztó igazsággal, hogy az erkölcsi törvények megsértésének egész terhét egyedül a nő viselje. . . Még ha a nő feltétlenül hibás is, épp oly hibás a férfi és igy igazságtalanság volna őt felszabadítani a következmények terhének viselése alól.» Es tovább: «a gyermek és a társadalom érdeke is az hogy a vagyonilag is erősebb fél szorittassék első sorban a gyermek eltartására.)) Megannyi gyönge indok, mely szinte kihívja az ellenérvelést : Hát az anyát a «vérbeli köteléken alapuló erkölcsi kötelezettség)) nem épp oly arányban kötelezi-e, mint az atyát? Hát osztó igazság-e az, hogy az erkölcsi törvények megsértésének egész terhét egyedül az «épp oly hibás» férfi viselje ? Hát mindig a férfi a vagyonilag erősebb fél ? Hát a nőt nem igazságtalanság felszabadítani a következmények terhének viselése alól ? Uraim, bölcs törvényalkotó urak, legyünk igazságosak ! A nő épp ugy — ha nem jobban — megsérti az erkölcsi rendet, mint a férfi; — a nőnek épp ugy természetes, ((vérbeli)) kötelessége eltartani gyermekét, mint a férfinak, miért rójjunk hát minden kötelességet egyedül a férfira, miért ne osztozzon a bün következményeiben is a nő, ha már osztozott a bűnben ? Igen erős érveket vethetnek fel ellenem; hivatkozhatnak különböző elméletekre s a rri ezeknél is súlyosabb, arra, hogy más törvénykönyvekben is igy van, de azt, hogy igazságosak azok az elméletek s hogy igazságosan van igy másutt, nem mondhatja senki. Az elméleteket elfújhatják uj tanok, a törvényeket felválthatják uj törvények; a magyar polgári törvénykönyvnek az igazságon kell felépülnie és az igazság sürün jön összeütközésbe az elméletekkel. A tervezet, ellentétben a vétségi elmélettel, a vérségi kapcsolatra alapítja intézkedéseit. Amilyen igazságtalan az egyik elmélet, épp oly igazságtalan a másik. Az előbbi delictumnak tekinti a házasságon kivül való közösülést, de az ehhez fűzött hátrányos következések terheit egyedül a férfira rójja. holott kétségtelen, hogy ezt a «delictum»-ot ketten követik el. Az utóbbi az atya tartási kötelességét a közte és törvénytelen gyermeke közt keletkezett vérségi kapcsolatra alapítja, holott a tervezet szerint is kétségtelen, hogy a vérségi kapcsolat szorosabban fűzi az anyát a gyermekhez, mint a természetes atyát. Ezen elméletek igazságtalansága mellett igazán csodálkoznám, ha még senkinek sem jutott volna eszébe egy harmadik elméletet is felállítani: a közös felelősség elméletét. Ha delictumról lehet szó, a delictum következéseit viselje mindakét fél, mert a törvénytelen gyermek nemzése által mindketten megsértették az erkölcsi rendet. Hiszen — W i n ds c h e i d szerint is — az anya nem vétkezik az által, hogy gyermekének életet ad, tehát nem ebben van a delictum, hanem a házasságon kivüli közösülésben, ebben pedig már talán nem egyedül a férfi vétkes ? Ha pedig a vérségi kapcsolatra alapítjuk a tartási kötelezettséget, nem bírom összeegyeztetni a tervezet által hangoztatott «osztó igazság)>-gal, hogy akkor, mikor vérségi kapcsolatra alapittatik a tartási kötelesség, miért következzék első sorban az atya, aki a tervezet szerint (183. §.) törvénytelen ' gyermekének nem is rokona s miért nem az anya, a ki gyermekével egyenes ágon rokon ?!... A tervezet a «vérbeli kötelék» mellett «erkölcsi kötelezettséget* emlit. Ez a hozzáadás nem változtat a dolgon, mert a tartási kötelesség jogalapja az indokolás szerint mégis csak a ((vérbeli kötelék* marad és elvégre is a morális kötelessége sem lehet nagyobb a férfinak, mint az — anyának. III. Azt állítottam fentebb, hogy a tervezet túlságos kedve zésben részesiti a törvénytelen gyermeket; hozzáteszem még, hogy ha ez a tervezet jelen alakjában törvénynyé váland, igen sok embert fog koldusbotra juttatni és igen sok törvényes gyermeknek veheti ki a szájából az utolsó falatot. Bármennyire is tiszteljem azt a humánus gondoskodást, mely a tervezet megalkotóinak jóvoltából a törvénytelen gyermekeknek jutott, mégis kell mondanom, hogy a tervezet túllő a célon. Vegyük ugy a dolgot, a hogy van. A törvénytelen gyermekek a társadalom alsó osztályaiból kerülnek ki. Mi szükség ennek a gyermeknek 16 éves koráig tartást biztosítani ? (350. §.) Nem áll az, hogy : «e kor előtt a munkás napszámos-gyermek is alig keresetképes» ; lehet, hogy a tervezet megalkotói igy vélik, de mi, a kik napról-napra érintkezünk ezekkel a néposztályokkal, a kik ismerjük életviszonyaikat, tudjuk, hogy nincs az a 12 esztendős leánygyermek, a melyik meg ne tudja keresni a kenyerét. A fiu annál inkább. Fölöslegesnek tartom szükséges tartás helyett az illő tartást (349. §.), és hogy a tartás a múltra nézve is követelhető és végül különösen azt, hogy a természetben való tartást a tervezet kizárja. Mindez nem jogos, nem igazságos és maga a tervezet indokolása sem képes meggyőzni, hogy miért szükséges illő tartást adni. A múltban felmerült tartásdijak követelhetése pedig oly méltánytalanság, melyet az indokolásban felhozott s különben is alig előfordulható méltányossági szempont mellett nem lehet figyelmen kivül hagyni. Csak betetőzi az előbbieket az, hogy mig az anya gyakorol minden szülői jogot (345. §.), az atyának ezzel szemben csak kötelessége van és pedig az a nevezetes kötelessége, hogy a «tartás készpénzben fizetendő)), tehát nincs joga a reá esetleg sokkal előnyösebb természetben való tartást nyújtani gyermekének, hanem fizetni kell és pedig illő tartást esetleg több elmúlt évre is. Nem a züllésbe, az örvény szélére kell-e hogy sodorjon ez mindenkit, aki csak nagyobb vagyonnal nem bír ? Mert ne feledjük el s tartsuk mindig szem előtt, hogy azok a törvénytelen gyermekek, a kiknek a törvény alapján, birói uton kell tartást biztosítani, nem a paloták, de legtöbbször nem is kőépületek boldog lakóinak köszönhetik létüket. És lehet-e, van-e oly társadalmi, bölcseleti, jogi vagy politikai indok, mely azt tanácsolja, hogy a törvénytelen gyermeknek feláldozzuk a munkást, a polgárt?... IV. Jogtalan és osztrák utánzat a tervezetnek 353. §-ában foglalt az az intézkedés, hogy a törvénytelen gyermek tartási kötelessége átháramlik az atya örökösére. Itt csak arra kívánok rámutatni, hogy nem is logikus ez az intézkedés, bármennyire utal is az indokolás a külföldi törvényhozásokra. A tervezet az atya tartási kötelességét a vérségi kapcsolattal kombinált morális kötelességre alapítja. A halállal, ha volt is vérségi kapcsolat — (már rámutattam, hogy a tervezet szerint nincs) — ez épp ugy, mint a morális kötelesség, megszűnik. Nem logikus tehát, hogy a tervezet, megszűnvén a jogalap, mégis oktrojálja az örökösökre a tartást. V. Et nunc venis ad fortissimum! Nagy szükségét látnám, hogy legyen, tehát kerestem a tervezetben intézkedést arra nézve, hogy nem áll-e elő valami kivételes eset akkor, ha a természetes atya — mint igen sürün történik — maga is kiskorú. A törvény általában aggódó gondoskodással ügyel arra, hogy a kiskorúak érdekei veszélyeztetve ne legyenek; ez a gondoskodás fenmarad a tervezet szerint is. Anomáliának tartom, hogy mig a kiskorú rendszerin visszteherrel járó szerződést nem köthet s igy vele szemben érvényes kötelem — gyámhatósági jóváhagyás nélkül — nem keletkezhetik, addig másrészről a kiskorú, mint természetes