A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 31. szám - A perrendtartási javaslat 34-ik szakaszához

A J részben elfogadta az elsőbiróság indokolását. De magáévá tette a kir. tábla azt a ténymegállapítást is, hogy a kereseti váltó a kiállításának alapul szolgált kötelmi viszonynál fogva tisztán tőzsdei árkülömbözetre irányuló szerencsejáték természetű ügyletből eredt. Miután pedig a tisztán tőzsdei árkülömbözetre irányuló szerencsejáték természetű ügyletből felmerülő váltókövetelés meg nem ítélhető, az 1,097 frt. 75 kr.-t felülhaladó, felperest keresetével elutasító részt helyben kellett hagyni, üe egyébként az elsőbiróság Ítéletét meg kellett változtatni, mert abból a körülményből, hogy felperes számláját 1895. szeptember 12-én lezárván, ezen számla szerint 1,097 frt. 75 kr. követelése állott fenn, továbbá, hogy 1895. szeptember 16-ig felperes ügyleteket nem kötött, a kereseti váltót pedig 1895. szeptember 15-én kapta és könyvelte el, még nem állapitható meg az, hogy alperes a kereseti váltó ügylet létrejöttekor felperesnek számlabeli követelését elismerte és hogy a 3,000 frtos kereseti váltót felperesnek 1,097 frt. 78 kr. erejéig fizetésül adta. Sőt ellenkezőleg abból a tényből, hogy a váltó 3,000 forintról van kiállítva, és hogy felperes nem is állította, hogy alperes a számlabeli 1,097 frt. 75 kr. követelését bármikor helyesnek elismerte, és hogy a kereseti váltót ezen összeg erejéig fizetésül adta: csupán azt a következtetést lehet levonni, hogy alperes részéről a számlabeli összeg erejéig elismerés nem történt, és hogy a kereseti váltó az emiitett öszszeg tekintetében nem fizetésül, hanem egész összegében a tisztán tőzsdei árkülönbözetre irányuló és végleg még le nem bonyolított ügyletekből felmerülhető követelések fedezetére adatott, minélfogva megítélés tárgyát abban a részben sem képezheti, amely a felperes számlájában a kereseti váltó kiállítása előtt fenállott követelés gyanánt van kitüntetve. (J900. október 11-én 1,154/900. sz. a.) A m. kir. Kúria : A kir. tábla Ítélete indokaiból helybenhagyatik, annyival inkább, mert ha alperes elismerte volna is felperesnek tőzsdei játékügyletekből származó követelését, ez az elismerés magábanvéve az eredeti követelés jogi természetét nem változtatván meg, alperes a váltó alapját képező jogügyletből folyó azt a kifogást, hogy felperes a tözsdejátékból származó követelést bíróilag nem keresheti, még a jelzett elismerés esetében is érvényesíthetné. (1901. máj. 2l-én 1,022/900. sz.) Bűnügyekben. Nem lévén bizonyíték arra, hogy a vádlott erőszakosan a végből kapta ki a végrehajtó kezéből a végrehajtási iratokat, hogy az elöljáróságot a további végrehajtási teendőkben, tehát a törvény vagy hatóság meghagyásának végrehajtásában akadályozza, hanem az elöljáróság tagjainak vallomása szerint azért ne n adta vissza vádlott az erőszakosan elvett iratokat, mert azokat személyesen kivanta a körjegyzőnek atad.ii s a következő napon az emiitett iratokat a körjegyzőnek sértetlenül át is adta, ennélfogva a vádlott cselekményében a btk. 75. ij-ában meghatározott büncs szándék megállapítható nem volt. Az aradi kir. törvényszék ^1889. dec. 23-án 12,999. sz. a.) D. Trandafir vádlottat a btkv. 165. §-ába ütköző, büntettet képező, azonban a btk. 91. §. alkalmazása és a 20 §. felhívása mellett vétséggé minősülő hatóság elleni erőszaknak, a btk. 406. § ba ütköző okirathamisitás vétségének eszmei halmazásában bűnösnek mondja ki s ezért vádlottat 8 napi fogházra s 1 évi hivatalvesztésre ítéli. Indokok: A mult évi máj. 23-án történt, hogy K. Gyula tótváradi községi irnok mint kiküldött végrehajtó, M. K. községi bíró és M. P. községi törvénybiró társaságában Tótváradon adóvégrehajtásokat foganatosított s e végből a vádlott házánál is megjelent. — Dolgát itt elvégezvén, eltávozott, de alig tett azután néhány lépést, a mikor vádlott utánna szaladt és miután kérdésére K. végrehajtó azt mondta, hogy 2 lovát és kocsiját foglalta le, a nevezett végrehajtó alól a végrehajtási iratokat kikapta, azt felhívás dacára sem adta vissza, mi által az elrendelt végrehajtásoknak tovább folytatását megakadályozta. Vádlott nem vonja kétségbe, hogy az emiitett cselekményt elkövette, de azzal védekezik, hogy ő akkor oly részeg volt, hogy csak másnap a feleségétől tudta meg mit tett, a mikor is a végrehajtási iratokat nyomban felvitte a községházához. Tekintve, hogy a vádlottnak az a védekezése, hogy a kérdéses alkalommal beszámithatlan részeg állapotban lett volna, nemcsak hogy igazolva nincs, de sőt egyenesen meg van cáfolva a kérdéses alkalommal tanúsított magatartásával; tekintve továbbá, hogy a fentebbiekben adott tényállás a K. Gy. valamint M. Ny. és M. P. tanuk vallomásának egybevetéséből kétségtelen beigazolást nyert: ennélfogva ellene, mint aki egy cselekményével a büntető törvénykönyv két rendelkezését sértette meg, a btkv. 165. §-ába ütköző hatóság elleni erőszak bűntettének és a btkv. 406. ij-ába ütköző okirathamisitás vétségének fenforgását megállapítani kellett; mert: a végrehajtási iratoknak a végrehajtó hóna alóli kiragadása és azoknak a jogosult végrehajtó és illetve a községi elöljáróság rendelkezése alól, habár csak ideiglenesen történt elvonása a vádlottnál, mint épeszű embernél mulhatlanul megvolt abban a tudatban, hogy igy a további végrehajtási lépések meggátoltatnak s ez által a közséei elöljáróságra vagy államra Oű 123 1 jogsérelem háromolhatik, az emiitett két cselekmény megállapítására alkalmasak. Minthogy azonban a vádlott vadászati kihágáson kivül ez ideig más cselekményért büntetve nem volt s minthogy továbbá a most terhére rótt cselekményét ittas állapotban követte el, minthogy végre az elvont iratokat másnap már a községházához felvitte, ennélfogva a btk. 92. §-át alkalmazni s a fentiek szerint rendelkezni kellett stb. A nagyváradi kir. Ítélőtábla (1900 okt. 10. 2,626 sz. a.) annak előrebocsátása mellttt, hogy az L8Ü7: XXXIV. t.-c. 4. g-ának 2-ik bekezdése értelmében jelen ügy felülbírálása a régi eljárási szabályok szerint történt, az elsőbiróság ítéletét megváitóztatja s vádlottat az ellene emelt vád és következményeinek terhe alól felmenti. Indokok: A vizsgáL.t és végtárgyalás alapján az elsőbiróság által helyesen megállapított tényállás szerint K. Gy. tótváradi községi irnok mint kiküldött végrehajtó, M. Ny. közs. biró és M ]'. közs. törvénybiró társaságában 1899. máj. 23-án Tótváradon adóvégrehajtás foganatosítása végett megjelenvén, vádlottnál ott a végrehajtást tényleg foganatosította is és miután dolgát végezte, eltávozott, vádlott azonban utánna szaladt és megkérdezte, hogy mit foglalt nála, mire a végrehajtó azt felelvén, hogy lovát és kocsiját, vádlott a végrehajtó hóna alatt levő végrehajtási iratokat kikapta és a jelenlevő községi biró azon felhívására, hogy az iratokat adja vissza, azt felelte, hogy azokat a községi jegyzőnek fogja visszaadni, mire a végrehajtó és a községi elöljárók eltávoztak ; minthogy pedig K. Gyula sértett vallomása szerint is, a vádlott a végrehajtási iratok elvételével őt személyében nem bántotta, sem pedig ellenében fenyegetést nem használt, igy cselekményéből a hatóság elleni erőszak bűntettének lényeges eriteriumát képező személy elleni erőszak hiányzik; minthogy továbbá vádlott tagadásával szemben nem volt bebizonyítható, hogy ő a végrehajtási iratokat azon célból kapta ki a végrehajtó hóna alul, hogy az által bárkinek is kárt okozzon és habár K. Gy. sértett vallomása szerint vádlott a végrehajtási iratokat csak 3—4 nap múlva küldte e,' a községházához és azok egy része be volt piszkolva és el volt rongyolva, de másfelől meg M. Ny. községi biró mint tanú eskü alatt vallotta, hogy a jegyzőtől hallotta, miszerint a végrehajtási iratok másnap már a község házán sértetlen állapotban ott voltak anélkül, hogy bepiszkolva vagy elrongyolva'lettek volna, —[igy nem volt vádlott ellen bizonyítható az sem, hogy ő a végrehajtási iratokat megrongálta, vagy eltitkolta volna; mindezek folytán a fentiek szerint kellett rendelkezni, stb. A m. kir. Kúria (1901. máj. 26-án 1,170 sz. a.) által a kir. itélő tábla felmentő Ítélete helybenhagyatik indokainál fogva és azért, mert nem forog fenn bizonyíték arra, hogy a vádlott erőszakosan a végből kapta ki a végrehajtó kezéből a végrehajtási iratokat, hogy az elöljáróságot a további végrehajtási teendőkben, tehát a törvény, vagy hatóság meghagyásának végrehajtásában akadályozza, hanem az elöljáróság tagjainak vallomása szerint azért nem adta vissza vádlott az erőszakosan elvett iratokat, mert azokat személyesen kívánta a körjegyzőnek átadni s M. Ny. községi bírónak vallomása szerint a következő napon az emiitett iratokat a körjegyzőnek sértetlenül át is adta, s minél fogva a vádlott cselekményében a btk. 75. §-ában meghatározott bűnös szándék megállapítható nem volt. A btk. 261. §-a szerint a becsületsértés vétsége csak pénzbüntetéssel büntetendő, a 102. §. értelmében pedig a pénzbüntetés minden cselekményre külön lévén kiszabandó, ezzel az összbüntetés alkalmazása ki van zárva. A btk. 91. és g2. §-ai egy ítéletben együtt nem alkalmazhatók (lásd a 77. számú kúriai döntvényt). A 418. §.-ban meghatározott mellékbüntetésnek 50 ftot kitevő minimuma tehát csak az esetben lett volna 50 ftnál kisebb összegben megállapítható, ha a főbüntetésre nézve is nem a 91. §. hanem a 92. §. vétetett volna alkalmazásba. Az ítélet indokaiban használt azok a kifejezések, melyek szerint «psrrendszerüleg bizonyítva van», «perrendszerüleg bizonyítást nyert» — helytelenek, mert a bp. tartalmaz ugyan szabályokat, a melyek szerint a bizonyítékok felveendők és használandók, azok bizonyító értékére azonban szabályokat fel nem állit, hanem azt az itelő bírónak szabad méltánylására bízza (324. g) sőt a bizonyítékok elégtelenségéből, vagy meg nem állapithatasanak okaiból való felmentést tilalmazván, a fent idézett kifejezések csak zavarólag hatnak és ezért kerülendők is. A magyar kir. Kúria (1901. jun. 11-én 3,568. sz. a.) becsület sértés vétsége és idegen ingó dolog szándékos megron gálásának vétsége miatt vádolt D. István ellen a szegzárdi k'r. jbiróság előtt folyamatba tett s 1900. nov. 27-én 364. sz. a. elintézett bűnvádi pert a kir. koronaügyésznek a jogegység érdekében használt perorvoslata folytán vizsgálat alá vévén következő végzést hozott : A kir. koronaügyész perorvoslata alaposnak találtatván, kimondatik, hogy a szegzárdi kir. jbiróság fent idézett keletű és számú Ítéletével a törvényt többszörösen megsértette. Indo kok : I). István a szegzárdi kir. jbiróságnak ítéletével bűnösnek mondatott ki idegen ingó vagyon szándékos meg