A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 31. szám - A perrendtartási javaslat 34-ik szakaszához

A JOG 227 jegyző — nadrágot az ügyvéd — kabátot a bíróság ruhatárából vettünk el nekik. Azután majd megnyirbáltuk, majd megtoldogattuk a hatáskört a szerint, amint a ruházatot egyik miniszter nagyon tisztességesnek, a másik szalonképtelennek találta. 18 millió ember között 260 és egynehány ember ilyen összetákolt, kétlaki, se hus, se hal féle hatáskörrel nem válhatott az igazságszolgáltatásnak jelentékeny tényezőjévé. De azzá kell válnia a szám tetemes emelésével s kisebb kerületekre nagyobb hatáskörrel való helyes beosztásával. Ez a nagyobb hatáskör pedig magától kínálkozik a perenkivüli jogügyeknek legszigorúbb ellenőrzés és felelősség mellett való önálló hatósági kezelésében. Csebi Pogány Virgilnek a két legfontosabb perenkivüli ügy : a hagyatékok és telekkönyvek kezelésére vonatkozó aggodalmait csak akkor érteném, ha a kii. közjegyző szakképzettségben és függetlenségben inkább szűkölködnék mint a biró, és a biró több kauciót tenne le mint a kir. közjegyző, — ha az állam, a ki milliókig is tart fedezetet a polgárok irányában a kaució nélküli biró hibáiért, roszabbul járna, ha ugyanazon fedezetet a kauciós közjegyző hibáiért is tartaná, — ha a hagyatékot tárgyaló közjegyző hibáját nehezebb volna helyrehozni, mint a hagyatékot átadó biró hibáját, vagy utóbbiét nehezebb mint a hagyatéki vagyon átírása iránt rendelkező telekkönyvi előadóét, ezét pedig nehezebb volna helyrehozni, mint a foganatosító hibáját, szóval ha több szakács nem sózná el könyebben a 'eve_-t mint egy. A «több szem többet lát» bah íejlő óvatosságra csak akkor helyeznék annyi súlyt mint Cseb< Pogány Virgil, ha a biró vagy telekkkönyvezető az esetek túlnyomó többségében maga venné észre és javítaná ki a fél közbenjárása nélkül a maga hibáját s a hibák felfedezésében nem magának a télnek szemei volnának a legéberebbek és legélesebbek. A főkérdés mindig az, mit nyerne az újítással a közönség ? Azt. hogy a ki ingatlant vesz. ott nyomban bejegyeztetheti telekkönyvi jogát; a kik örökölnek s az örökségen megegyeznek, nyomban rendezik telekkönyvüket ; a ki kölcsönt ad, azzal a megnyuvással távozik, hogy látta zálogjogának bekeblezését és rangsorozatát. Higyje el Csebi Pogány Virgil, hogy ezek oly előnyök, melyeket^a közönség szívesen megfizet s örömestebb ad 5 garast annak, kitől az ellenértéket nyomban megkapja, mint majdan bekövetkező kiszolgáltatás reményében 1 garast az államnak. Mig magát az eszmét legalább a szakkörök be nem fogadták, minek terjeszkednénk ki apró részletekre. Nem osztom azonban dr. Elek Mórnak azt a nézetét, hogy egy járásban alkalmazandó több közjegyző ellenőrzés, és felügyelet szempontjából a járásbíróság székhelyén működjék, mert ez a jogkereső közönség hátrányára, a könnyebb hozzáférhetés fontos elvének rovására esnék, e tekintetben a mai állapotokon mit sem javítana s az újítást egyik legnagyobb előnyétől [osztaná meg. / A perrendtartási javaslat 34-ik szakaszához. Irta: dr. ROSENTHAL MÓR, nagyváradi ügyvéd. Nem kivántam volna ezen felette fontos rendelkezéséhez a perrendtartási javaslatnak hozzászólani, mert abban a biztos hitben vagyok, hogy a magyar kereskedelmi világ erkölcsi súlya nyom még a latban annyit, hogy ezen, e társadalmi osztály létérdekeit gyökerében megtámadó rendelkezés, a törvénybe átmenni nem fog, — ha e lapok 12-iki számában dr. Be r z sen y i Jenő siklósi kir. járásbiró ur tollából ezen szakasz mellett dicshymnus nem zengett volna. Előre is kijelentem, hogy ezen fölötte sérelmes szakasz felvételében első sorban a kereskedelmi hitel súlyos megtámadtatását látom, s igy nem vagyok elfogultsággal vádolható, ha mint gyakorló ügyvéd, meggyőződésem teljes erejével kikelek az oly felfogás ellen, mely azt nyilvánítja, hogy ideje már mikép a gyengébb társadalmi osztályokat az erősebb ellenében a törvény megvédeni készül! Egy tekintélyes vidéki politikai lapban, az emiitettem cikk megjelenése előtt, már kifejtettem álláspontomat, hogy a kereskedelmi világ minden factorának ideje korán kell óvó szavát ezen szakasz ellen felemelnie s a jogászvilágot e szakasz ellen való állásfoglalására azért nem apostrofáltam, mert a hatalmas kereskedelmi testület különböző tagolásai, úgyis ki fogják vivni, hogy e szakasz kimarad, s igy most csak az a célom, hogy kimutassam, mennyire elfogult alapokból' s mennyire helytelen irányból indul ki a cikkíró akkor, a midőn e szakasznak a javaslatba való felvétele fölött örömének ad kifejezést! Legyünk már egyszer tisztában azzal, hogy az utóbbi évek alkotásai, melyek a kereskedelmi világot érintették, mind agrár szempontokból indultak ki, s valamennyi azon elvet tartotta szem előtt, — a mit épen cikkíró ur most óhajt, de a mi már a törvényhozás és bírói gyakorlat által is eléretett, hogy a gyengébb helyzetű állampolgár támogatást igényel az erősebb ellen az állam részéről ! Pedig mily szörnyű tévedés ez! Az állam és társadalomnak nem ez a feladata, hanem az, hogy az állampolgárok egyenlő szellemi színvonalra emelkedjenek, hogy minden ember cselekvésének horderejét megbírálni képes legyen! A törvény és birói gyakorlatnak egyformának kell minden egyes emberre lennie! Az államnak nem szabad egyes társadalmi osztályokat, más társadalmi osztályokkal szemben előnyben részesíteni, nem szabad az egyiket elnyomni, szabad fejlődését megakadályozni; mert abból a másik fejlődése ugy sem fog eléretni, hanem folytonos küzdelem és harc, versengés a túlsúlyéit, minek káros és hátrányos voltát azután éppen ezen társadalmi osztályok együtt érzik meg, ugy annyira, hogy mindkettő elpusztul és tönkre megy ! Harmónia kell, tisztelt cikkíró ur, a mit az egyik társadalmi osztály természeténél fogva igényel, azt ennek meg kell adni s ebbe a másik társadalmi osztályt bele kell illeszteni! Hiszen van már egy életbeléptetés előtt álló törvényünk, a magánosoktól való megrendelés felvételének tilalmáról szóló, ezzel csak eléggé el van érve azon cél, melyet cikkíró ur a 34. szakasz meghagyásával elérni akar! Azután van annak sanctiója, hvgy a künn járó utazók a vevőket be ne csapják ! Ne tessék utánvétel mellett venni, s ha nem conveniál a vett áru, tessék azt rendelkezésre bocsátani ; — aztán ha a hitelező mégis perel helyének bírósága előtt, tessék ott védekezni, ennek költségeit, a melyet ily esetben elég súlyosan szabnék meg, busásan megkapja ! A hány szava van cikkíró ur cikkének, annyi a tévedés és gyakorlatiatlan felfogás, igy arra részletesen kiterjeszkedni nem tartom szükségesnek s csak annyit jegyzek még meg, hogy fölötte gyenge ismeretét árulja el a cikkíró ur a kereskedelmi forgalom menetének, midőn azt állítja, hogy a 34. §-nak csak a hitelt nyújtó kereskedőkre van jelentősége s hogy ezen az illetőség kikötésénél lehet segíteni ! Hát van hitelt nem nyújtó kereskedő ? Hát lehetne-e az, hogy ha pl. cikkíró ur 50 korona áru portékát vásárol, egy oly budapesti vagy mondjuk pécsi kereskedőnél, ki cikkíró urnák már állásánál fogva is hitelez, — ha természetesen hitelre szorulna, — hogy azt mondaná, mikép az árut csak ugy adja ki, ha magát a helyi bíróság illetőségének aláveti? azt hiszem, hogy járásbiró ur nyomban a faképnél hagyná az ily kereskedőt ! Kimerithetlen volna a cáfolat anyaga, melylyel cikkíró ur véleményének tarthatlanságát kimutatni lehetne, de azt e cikk szük keretében felhozni nem lehet, — de azt hiszem, nem is szükséges. Nyilt kérdések és feleletek. Illeték-kérdés. (Felelet.) A«Jog» ez évi 29-ik számában felvetett illetékügyi kérdésre a 30-iki számban <Seraper> által megadott felelettel ellentétes az én nézetem. A vevőt és az eladót ugyanis az illetékszabályok szerint az átírási illeték lefizetéséért való teleló'sség egyetemlegesen terheli ugyan, ugy azonban —az illetékszabályok ezt kifejezetten is mondják — hogy ha az egyik fél az illeték fizetését elvállalta, az illeték első sorban ő ellene érvényesítendő. Az illetékszabályok ilyetén való rendelkezése n y i 1 v á n v a lóan azt, aki az illeték-lerovását elvállalta—a felvetett esetben a vevőket — a kincstárral mint illetékkovetelőve! szemben egyenes adósnak, mig a másik felet — a konkrét esetben az eladót — még csak nem is a szigorúbb obligációban levő kezesnek, hanem csak egyszerű kezesnek tekinti. Már most: birói gyakorlatúnkban is állandóan követett jogszabály az, hogy nemcsak az egyszerű kezes, de még a készfizető kezes is teljes sikerrel használhatja a hitelezővel szemben azt a kifogást, hogy a hitelező a követelés behajtását mindjárt az esedékesség után kellő időben, — a mikor követelését még bizonyára behajthatta volna az egyenes adóson — szorgalmazni elmulasztotta. Szerintem H. L. eladó is feltétlenül érvényesítheti ezen kifogást még a kincstárral szemben is, mert bizonyára semmi elfogadható indoka nincsen annak, hogy a kincstár az 1899. febr 9-én I megnyílt s 1899. nov. elején már mindenik vevővel szemben eser