A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 2. szám - A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetének házasságjogi része

A JOG 13 Mielőtt az előadottakból végvéleményemet levezetném, — ámbár már az eddig előadottakból is kitetsző az. — jogfejlődésünk közelebbi megvilágítása céljából ujabban is hivatkozom a dr. Fodor Ármin által szerkesztett s csak legutóbb kiadott magyar magánjognak dr. Katona Mór által irt kötelmi jogában (III. k 128. L) foglalt azon nyilatkozatára, hogy a vagyon már a szerződés megkötésekor a kedvezményezettet illeti. Továbbá hogy az igéretvevő a szerződésban fentarthatja magának a jogot, harmadik személyt illetőleg, vagy abban módosítást tehet, esetleg végrendelet utján is intézkedhetik. Az ügyletnek természete ezt nem zárja ki, csak az kívánatos, hogy a harmadik személy érdekében történjék, mert különben az ügylet az ingyenes, vagy viszterhes szerződések szinvonalat közelítené meg. Ha tehát az igéretvevő utóbb a harmadik személy jogát illetőleg változtatást kiván tenni, vagy végrendeleti jogát ez irányban fentartani kívánja, a szerződésben, hol a kikötményt szabályozza, tartsa tenn ebbeli jogát Ez az elfogadható helyes jogállapot. Dr. Biermann Mihály (L, Magyar Igazságügy XVI. 30.1), ki e kérdést széleskörű tanulmányával hazánkba tulajdonkép bevezette, akként nyilatkozik : «ha az ügyletbe halasztó időhatározás vétetik fel, az abból eredendő jog keletkezése el van ugyan odázva, a jogosítandó fél mindamellett tüstént szerez biztos, tőle többé élnem vonható várományt.» Hasonlókép tovább kijelenti: «hogy minden olyan esetben, midőn ingatlan tulajdon, vagy ingatlanra vonatkozó idegen dologbeli jognak átháramlása forog kérdésben, megengedni kellene a kedvezményezettnek, hogy telekkönyvi fel jegyzéssel, más esetekben pedig a perrendtartás szerint különben helyén való óvóintézkedésekkel biztosítsa szerzendő jogát.» Ismét tovább: «A kérdéses jogi előny nem származik az elhunytnak vagyonából, nem képezi az igéretvevő hagyatékának részét, a kikötményt azért sí m annak örökösei nem vonhatják a hagyatékba, sem nem tehetik ezt az igéretvevőnek hitelezői. Nekik, valamint az elhunyt örököseinek a kedvezményezetthez, és illetve szerzeményéhez mi közük sincsen.» Ugyancsak dr. Bierman Mihály közli, hogy döntvénygyűjteményünkben a kérdésre vonatkozó 11 ítéletet talált (1882-ig). melyekben legalább legfőbb bíróságunk egészséges jogérzete irrnden alkalommal hatályosnak nyilvánította a h e. k, szerződéseket. Míg a győri kir. ítélőtáblának 127/900. sz. alatti ítéletét helybenhagyó 5,344''900. sz. alatti kir. curiai ítélet eltérőleg a harmadiknak kereseti jogát feltétlenül elutasította. Ha a bírói felfogás ily különböző eltérésekhez s mondjuk ily feltűnő jogcsonkitásokhoz vezethet, kétszeres kötelességünk, hogy a hozandó törvényben a harmadiknak jogát kellő vértezettél megóvni igyekezzünk. A tervezetnek e részéről egészben elmondhatjuk, hogy a felölelt kérdésnek tervezet szerinti szabályo ása magától a harmadik személytől, tehát a kedvezményezettől mindazon jogok elismerését megvonni kívánja, miket az uralkodó jogfelfogás s ujabban a szabadelvűnek tartott német bír. törvény 328 — 335. §-ai neki biztosítanak a végre, hogy ő a neki szánt kikötményt önállólag közvetlenül s megállapodás hiányában visszavonhatlanul megszerezze. Mely jogot tőle az igéretvevő önkényüleg, talán puszta szeszélyből el ne vonhassa. Záradékul ismételve Bierman Mihálynak záró szavait idézem : «Igy tehát csak következetesen tovább fejlesztendjük a hazai jogot, csak jogi életünk szükségleteihez, valamint a nálunk is széles körökben uralkodó jogi meggyőződéshez mérten fogunk eljárni, ha amaz elveket általánosérvényreemeljük.» A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetének házasságjogi része. Irta: dr. RAFFAY FERENC, győri ügyvéd. I. A magánjogi codex Tervezete a házassági jognak személyes részéből nagyon keveset tartalmaz. Az eljegyzést, a házasságkötést és a házasság megszűnését tárgyazó szabályokat a codificáló bizottság át akarta ugyan eredetileg venni az 1894: XXXI. törvénycikkből, amint ezt az előbb közzétett Jegyzőkönyvek első füzetében foglalt megállapodások bizonyítják, de utóbb eltértek ettől s igy az 1894 : XXXI. törvénycikk, némi változtatással, továbbra is érvényben marad. Ezt constatálja a Tervezet előszava is ; indokát azonban nem adja meg. Ugy tudjuk, hogy politikai tekintetek játszottak közre ennél az elhatározásnál. Nem akarták ugyanis az egyházpolitikai vitákat újból felidézni, mint ez Németországban a polgári törvénykönyv tárgyalásainál történt: tehát inkább kihagyták a házassági jog egyik tekintélyes anyagcsoportját a codexből. Nem tudjuk, a törvényhozás mit szól majd ehhez, de szerintünk két okból fel k illene venni a házassági törvényt is a magánjogi törvénykönyvbe. Az egyik ok az, hogy minden magánjogi szabály együtt legyen. Úgyis elég hiba, hogy a törvényhozás minálun ksok tekintetben csak toldoz-foldoz és annyi a törvény, nem is szólva a temérdek rendeletről, hogy szaktudósnak is nagyon nehéz megállapítani nem egyszer az érvényes jogszabályt. És ha a házassági törvény változatlanul maradt is a maga egészében, egyes rendelkezéseit kiválta 90. és következő ^-okat, meg kell változtatni és összhangba hozni a Tervezet 100. §-ávaI és a 102. §. 2. bekezdésével ; ezt pedig külön, esetleg az életbeléptetési törvényben kell eszközölni, — minek folytán lesz olyan házasságjogi kérdés, a melyre három törvény egybevetéséből kell majd a jogszabályt megállapítani, mig ha a házassági törvény átalakítva bejönne a codexbe, egyetlen egy helyen megtalálnánk a házassági jog összes szabályait. A másik ok az, hogy nézetünk szerint a házassági törvényen kívánatos több irányban (természetesen nem néppárti szellemben) változtatásokat eszközölni. Nem egyszer rámutattunk már a H. T. hézagaira, a szaksajtó, szakirodalom és judicatura is oly sok hiányt fedezett fel benne, hogy a kedvező alkalmat meg kellene most ragadni és öt év tapasztalatai alapján kellene dolgozni a H. T.-t, mert ha most ezt nem tesszük, később, ha meglesz a magánjogi codex, talán sohsem lehet hozzányúlni ehhez a nevezetes törvényhez. Különösen a külföldiek jogállása tekintetében van sok hézag a H. T.-ben s kivált a külföldieknek tömeges házasságfelbontását kellene kellő reformmal megakadályozni: mert immár nyilvánvaló, hogy a H, T.-nyel nem érték el azt a célt. amit akartak, hogy t i. ne legyen valóságos Eldorádója Magyarország a válás kedvéért betóduló külföldieknek. II. A Tervezetnek házasságjogi része, mint a családjog első cime, a 94. §-tól a 182. §-ig terjed. Valamely törvénytervezet fölött, az indokolás ismerete nélkül, nehéz bírálatot gyakorolni ; de a házasságjogi részt mégis kritika tárgyává tehetjük már most, mert a codificáló bizottság talán ezt a részt tárgyalta a legkimeritőbben s a Jegyzőkönyvek második füzete az indokot részletesen magában foglalja. Általában véve elmondhatjuk erről a részről, hogy kitűnő alkotás s alapelveit tekintve, változtatás nélkül törvényerőre is emelhető. Bírálatunkban a Tervezet sorrendjét tartjuk szem előtt s különösen arra fektettük a fősúlyt, hogy a formába öntés, a szövegezés magyaros, gördülékeny és könnyen érthető legyen. E célból az egész házasságjogi részt újra szövegeztük. III. A házastársak személyes viszonyáról s. óló fejezetben mindössze az uj, hogy kimondja a nőnek férjével szemben fennálló viszontelt-.rtási kötelezettségét. Első nyomait e nézetnek az 1875. évi III. t.-c. 1. §-ában találjuk, mely szerint a nyilvános betegápolás költségeit, ha a/.okat az ápolt férj, vagyontalansága miatt, megfizetni nem képes, köteles helyette és érette a felesége megtéríteni. A H. T. a férjtartási kötelezettségét nem szabályozza, már csak azért sem, mert a bontóperen kivül érvényesített nőtartásról sem szól ; az indokolás pedig (204. I.) azt az álláspontot foglalja el, hog, «rendkivüli körülmények között, midőn a férj keresetképtelenné vált, neje köteles ugyan tar ásáról gondoskodni ; ezt azonban csak a házassági életközösség indokolhatja, mit a házasság felbontása esetére is alkalmazni, jogfejlésünk hagyományával és népünk fellogásaival ellenkezik.)) A jogirodalomban ez a kérdés alig képezte vita tárgyát^) s a birói gyakorlat terén is kevés ide vágó jogesettel, s az kban is ellentétes döntésekkel találkozunk.3) *) L. S % e r z ő : «A házassági törvény és a polgári törvénykönyv)) c. jogászegyleti értekezését, hol e kérdés részletesen tárgyalva van és pedig az ide vágó egész irodalom ismertetésével. Továbbá Szerző: «A házassági megállapító perek» c. cikkeit (Ügyv. Lapja 1899. évi 39—40 sz); végül J a n c s ó György : «A magyar házassági és házastársi öröklési jog» c nagy művét, ameiy a H. T. hiányos és téves rendelkezéseire mindenütt találóan rámutat s a judicaturát is a maga teljességében közli. 2) Írtak róla : J a n c s ó id. m. 89. §. Virág Gyula (U. L. 1899. 45.) és Szerző: «A hűtlen elhagvás, mint házasságbontó ok» c. mű 2. kiadás §. 2. 8) Pozsonyi tábla G. 45/1895 : «A nő tartozik férjét, ennek vagyontalansága esetén, a sajátból ellátni.» Curia I. G. 13/1897 : «Habár a nő nincs kötelezve férje tartására, ennek a kötelezettségnek elvállalása esetén a férjnek van kereseti joga.» Curia 397/1898: «Hazai jogunk az iránt, hogy a nő férjét eltartja rendelkezést magában nem foglal.»