A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 2. szám - Harmadik személy javára kötött szerződések tantételének jogállása az előbbeni és az uj polgári tervezetben (Vége.)

Kétségkívül könnyebb dolog lenne az indokolás birtokában magunknak teljes, minden részletre kiható véleményt alkotni. De ha a bírálandó anyag a magunk elé tűzött elvek kifejezése hiányában leledzve, első pillanatban bennünk észrevehető visszahatást szül, — ugy az indokolás, mely inkább csak a kifejezésre juttatott elvek belső természetéből levezetett jogforrásokban határozódik el, mellőzhető, főleg ha a bírálandó anyag épp ezen főelvek nélkülözésével talált közrebocsátást. Elmondhatjuk, hogy az uj tervezet 1,027 — 1,039. §-aiban létesíteni kívánt s a kérdésben felölelt uj jogintézményünket az ujabb jogi élet egyik khu?.gasló vívmányaként tekinthetnők, ha nem kellene tapasztalnunk, hogy a tervezet a római jognak azon elutasító álláspontjával szemben, mely az alteri stipulari nemo potest féle jogelvhangoztatásával s az osztrák dolgán törvénykönyvnek ridegálláspontjával szemben a kedvezményezett jogainak megnyirbálásában bennünket is bizonyos eltagadhatlan szükkeblüséggel nem vádolna. A kilencedik fejezet a h. j. k. sz. címét viseli. E cím már magában is azon kifejezst öleli fel, hogy a harmadiknak javára célzó intézkedésekről lesz a fejezetben szó. Holott a tervezet e részén átvonuló szellem szerint csaknem mindent elkövetni akarunk, hogy a kedvezményezett jogának érvényesítésétől minél távolabb álljon. E javaslat az 1.027. §-ban elismeri ugyan, hogy a harmadik személy a részére kikötött szolgáltatást közvetlenül szerzi meg, de mindjárt az 1,029. §-ban az igéretvevőnek oly jogát kívánja beiktatni, mely a «mennyiben» féle biztosítékokkal övezve, a harmadiknak kikötményét csaknem illusoriussá teszi. Az 1,029. §. ugyanis előírja: az igéretvevő a kedvezményezettnek szerzett jogáról mindaddig maga rendelkezik, mig ezt a javára kötött szerződésről nem é r t e s i t i. Ezzel a javaslat teljesen az igéretvevőnek kezében hagyja a szerződésnek érvényesítését. Hogy a javaslat mikor és miként képzeli ezen érte sitést, azt elő nem írja. Én magam voltam az, a ki máshelyütt, (L. ugyanott) egyenesen rá mutattam, hogy a h. e. k. szerződések tantételének beiktatása csak ugy válik érvényesíthető joggá, hogy ha a kedvezményezett az ő javára kötött szerződésről tudomást is szerez. Ha ennek megtaláltatik azon alkalmas alakzata, melylyel a kedvezményezett az őt illető jog gyakorlására cselekvőleg fellépni képesítve van. Mert csak az esetben várható, hogy a jogaiban sértett kedvezményezett a neki szánt előnyt, ha nyíltan nem is utasítja vissza, hanem vélt jogainak érvényesítését az ő sérel mére kötött ügylet megtámadása által kellő időben biztosithassa. Nem igy képzeltem én ezen érte sitést csak ugy odavetni a tartozás minden kötelezettsége nélkül. De a javaslat még a köteles szót se használja, ráhagyja az igéretvevő tetszésére, tehát arra, a ki egy személyben legtöbbnyire adós is lehet, s ez csakúgy, ha akarja, érte siti a kedvezményezettet. Mi más ez, mint az akarom és nem is féle intézkedés, mint a magyar példás ónak egyik alakzata, melyben az értesítés mint imént már kiemeltem, egyenesen az igéretvevőnek, a többé-kevésbbé adósnak kedvére van bízva. Pedig a javaslat ezen értesítés elmulasztásához a kedvezményezettnek nem kicsinylendő jogkörét köti. A kedvezményezett csupán ezen értesítés bekövetkezésétől számithatja jogának mintegy feléledését. Mely jog az értesítés elmulasztásával az igéretvevőnek jogává változik át. illetve az továbbra is rendelkezési körében marad, s nem gyakoroltatva az Ígérőnek alaptalan gazdagodását mozdíthatja elő. Azonnal követelhető szolgáltatás kikötése esetében — mint az 1,029. §. tovább folytatja — az igéretvevőnek ezen rendelkezési joga az értesítéssel megszűnik, hacsak a szerződés vagy értesítés tartalma szerint továbbra is fenn nincs tartva. Az 1,029. §-ban előírtak szerint tehát az eddigi elmélettől eltérve ugy találjuk, hogy a kedvezményezett a kikötményt nem mindjárt a szerződés pillanatában s mint az 1,031. §. tárgyalásánál látni fogjuk, jogfentartás hiányában is, nem is visszavonhatlanul szerzi meg. 1,030. §. szószerint idézve : ha a szolgáltatás feltételtől függ, vagy követelhetése határidőhöz van kötve, az igéretvevőt a rendelkezési jog kétség esetében a felvétel teljesítéséig, vagy a határidő bekövetkezéséig illeti, hacsak a kedvezményezettel szemben már előbb le nem mond róla. Itt mindössze ezen «hacsak» terjeszti ki gondoskodását a kedvezményezettre. Ebből megtudjuk, hogy a harmadik javára szánt kikötménynyel az igéretvevő rendelkezik gyakran egy élettartamra kötött szerződés esetén is, mely halálesetre szóló szerződésnél 60—70 évre is kiterjedhet. Ugyancsak az iménti §. még előírja, hogy az igéretvevő rendelkezési jogáról lemondottnak tekintendő, ha a kötelezett által kiállított kötvényt, járadéklevelet vagy a jogosult fél igazolására szolgáló egyéb okiratot a kedvezményezettnek átadja, vagy ha egyéb magaviseletével a kedvezményezettben azt a hitet kelti, hogy a szolgáltatásra bizton számithat. A hozandó törvényben ily kifejezést használni, hogy hitet kelt, nem tanácsos, már azért sem, mert népünknél különben is meglevő perlekedési hajlamnál fogva bárkiben is az ily irányú hitkeltésre nagyhamar akad vállalkozó. A következő 1,031. §-ban a tervezetnek legvastagabb tévedése s mai jogfejlődésünkkel szemben a legszembeötlőbb ellentét domborodik ki. 1,031. §. Rendelkezési joga alapján az igéretvevő a harmadik javára kötött szerződést a másik szerződő féllel egyetértőleg ismét megszüntetheti vagy megváltoztathatja. Ha a másik félre közömbös, hogy a szolgáltatás kinek jut, hozzája intézett nyilatkozattal e g y o 1 d a 1 u a n jelöl het ki más kedvezményezettet. Egyoldalúan jelölheti a kedvezményezettet akkor is, ha a szerződés megkötésekor annak személyét egyénileg nem határozták meg. Ez esetben a kijelölés végintézkedés által is történhetik. Ezen §-ban. mint látjuk, a kedvezményezettnek joga csak a féle üveglábakon áll, mely abban a pillanatban válik semmivé, foszlánynyá, amely pillanatban az igéretvevőnek merő szeszélye, pillanatnyi hevülete azt akarja. Hogyan, hát érdemes ily semmivé törpülő jogviszony érdekében uj jogintézményt iktatni törvénykönyvünkbe, ha a harmadik személynek jogát ily védtelenül hagyjuk és szolgáltatuk ki nem ritkán az áskálódó kapzsiság és a roszakarat különféle ferdeségeinek ? Mintha csak egy szívtelen s magából kivetkezett joganyóst bocsátanának a minden vértezet nélkül hagyott szegény kedvezményezett ellen, hogy annak jogát elkobozzuk. S itt önkéntelenül is eszembe jutnak dr. I m 1 i n g Konrádnak az idézett helyen mondott figyelmeztető szavai: «legyen továbbá a kritika szigorú, igazságos, komoly és tárgyilagos, azzal a céllal, hogy jobbnak, tökéletesebbnek megteremtését elősegítse. De ne legyen nyers, intoleráns és személyeskedő, mert ha ilyen, akkor a módszer által legalább annyit árt a jó ügynek, mint a mennyit a tartalom által használhat.)) (L. ugyanott 20. lap.) Nem is folytatom tovább, nehogy az itt kijelölt útra tévedhessek. Szintoly elhibázott jogi kifejezésnek tartom a már hivatkozott 1,301. §-nak második bekezdésében foglalt közömbös szót. A közömbös szó^: ugyanis a félremagyarázásnak lehetőséget nyújtó oly szónak tartom, mely a kijelenteni kivánt fogalmat mindenki előtt érthető módon nem fejezi ki. >\zt tehát megfelelőbben igy szövegezném : ha a másik félre nem bír semmi érdekkel, stb. Az ígérő előtt természetesen a legtöbb esetben érdektelen, hogy a szolgáltatás kinek jut. Reá nézve érdekkel leginkább csak az igért kötelezettség teljesítése s az is leginkább csak akkor bírhat, ha a kikötmény valamelyik legközelebbi hozzátartozójának van szerződésileg biztosítva. Ide is áll annak a lehetősége, a miket az 1882-iki javaslat 204. §. tárgyalásánál mondottam. A tervezet 1,032. és 1,033. §-ai ellen, melyek jobbára mellékkérdéseket illetnek, észrevétel alig tehető Az 1,034. §. előírja: A mig az igéretvevő rendelkezési joga fennáll csak ő követelhet a kedvezményezett érdekében teljesítést vagy biztosítást. Rendelkezési jogának megszűnte után is követelheti, hogy az adós (miért nem az Ígérő r) a kedvezményezett javára teljesítse kötelezettségét, keresete azonban megszűnik, mihelyt a kedvezményezett maga érvényesiti jogát. Itt csak az igéretvevő rendelkezési joga fennállásának ujbol hangsúlyozását tartom vitásnak, a mint már fentebb erre ki is terjeszkedtem. m„i «Zil0'35' §' 1,m- §• és ^°37- fokra nézve, mint a mely §-okban a szerződéskötés hiányaiból folyó intézkedéseA i nT«rerelnek SZmtén alÍS van helye semm^nnf v§alót '°39- ,ntézkedései se hagynak fenn