A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 24. szám - Észrevételek a polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslat XI. címéhez (Eljárás a házassági perekben)

A J közjegyző ? Először is feljegyzi a nála elfekvő nyilvánkönyvbe a végrehajtási zálogjogot és mindjárt végzésileg egy bizonyos, mondjuk 30 napos határidőt tüz ki az árverésre és az árverési feltételek benyújtására. Előterjesztést egy fél sem adván eljárása ellen; megtartja a kitűzött napon az árverést, megcsinálja sorrend szerint a vételárfelosztást és azonnal foganatosítja a telekkönyvben. Kérdem, hogy nem-e egyszerűbb, gyorsabb és biztosabb eljárás-e ez? Ha pedig egyik vagy másik fél a közjegyzőnek eljárásával a fenti esetek vagy más eseteknél megelégedve nem volna, ugy kimondanám, hogy a tovább eljárásra a közjegyző mindaz ideig nem illetékes, mig az általa hivatalból is a közelfekvő járásbírósághoz mint felfolyamodási fórumhoz felterjesztendő iratok és esetleg ezáltal akár rövid uton is bekivánt telekkönyv alapján a felmerült kérdésben a bíróság jogérvényesen nem döntött. Ugyanígy járhatna el a közjegyző a telekkönyvi kiigazítások terén is. sőt mint már most is a hagyatéknál, a tényleges birtoklási 1892. évi XXIX. t.-c. alapján foganatosítandó eljárásnál is. Kivenném a betétszerkesztési eljárást, melynél, miután itt a birói kérdések lépésről lépésre felmerülhetnek, a bírósági eljárást továbbra is meghagynám. Mindezt meg lehetne tenni már a mostani telekkönyvi lendtartás alapján is. Mennyit lehetne emellett még tenni, ha megelőzőleg egy modarn telekkönyvi rendtartási törvényt hoznánk ? Azt, hogy ily módon a közjegyzők számát meg kellene ötszörözni, ne okozzon nekünk fejfájást. Szívesen látnák ők azt, hogyha még ugyanazon járásbirósági székhelyen három közjegyző is működnék; csakhogy ennek megfelelőleg több dolguk is legyen. Mert körülbelül (a hagyatéki, végrehajtási, szerződéskötési és telekkönyvi ügyeket községcsoportonként reájuk bizva, ennyi kellene még egy középszerű járási székhelyen is. Én ugyanis célszerűbbnek tartanám az ellenőrzés és felügyelet szempontjából, hogy a közjegyzők mind a járásbíróság székhelyén működjenek, mint hogy a járás több közjegyzői kerületekre külön székhelylyel osztassák. És volna itt fiscalitás szempontjából ismét egy másik «argumentum ad hominem» és ez az, hogy a közjegyző eljárásában mindenütt köteles volna egyidejűleg az illetéket is kiszabni és esetleg telekkönyvileg biztosítani, a mit az ügyek hasonlóságánál fogva könnyen megtanulhatna. Ezáltal meg a járásbíróságok székhelyével többnyire összeeső adóhivatalokon történne nagy megkönnyebbítés, a kiknek erre nézve a felügyeleti és ellenőrzési jogot szintén megadnám. Másodfokban pedig : bíróságoknál a törvényszéki elnökre, adóhivataloknál a pénzügyi igazgatókra volna bizható. Ezáltal a mi közjegyzőnk a franczia «avoué»-hoz hasonló, sőt még azt ügykörben felülmúló közeg volna és segítve volna a francia «avocat»-tal a nagy kenyérharc folytán nem mindig lépést tartható ügyvédeinken is, mert levezető csatornát teremtenénk ezeknek más országokkal szemben aránylag páratlan nagy szánián azáltal, hogy egyharmada közjegyzővé válna,— a mi most már minálunk sajnosán nem másodrendű kérdés, már socialpolitikai szempontból is s tekintve, hogy nincs veszedelmesebb, mint a megélni nem tudó művelt ember. De segítve volna, és ez hozzánk legközelebb fekszik, a magyar birói karon is. És pedig az ezen és egyéb peren kivüli ügyeknek a biró kezéből való kivétele által és az ebből származó megtakarításoknak belső beruházásokra, fizetésemelésre való fordítása által. Meit beszélhetnék még egyéb megtakarításokról is, így a kézbesítés terén, az anyakönyvi kiigazítási ügy terén, a letét és egyéb pénzek kezelése, a vizsgálatok terén, a törvényszékeknél a cégjegyzékek vezetése, a végtárgyalások és különösen esküdtszéki végtárgyalások és az ezeket is megelőző vizsgálatok, a váltóügyek elintézése terén stb., mi által százakra menő birói és kisegítő erők megtakarittatnának. Történhetne ezen megtakarítása nélkül, hogy ebből a jogát és igazát kereső közönségre a legkisebb ethikai vagy nagyobb anyagi hátrány származnék, sőt tulajdonképen rajta is a gyorsabb eljárás foiytán segítve volna ; a nélkül, hogy az igazságügyi kincstár jövedelmében bármit is veszítene; és a nélkül, hogy az ezen munkákat jó részben átvevő nem bírósági közegek anyagi existenciája nem biztosíttatnék. Ezek mellett a bírót tisztán birói teendőre és ebben való belterjesebb kiművelődésre szorítanám, elvonván tőle a nem bírói tisztán chablonszerü munkát és kötelezvén őt alaposabb előtanulmányokra. Ezen célból, kiindulva azon aranyigazságból, hogy «a gyakorlat csinálja á mestert», a gyakorlati időt ifjuságunknákannak OG 187 szigorú betartási kötelezettsége mellett négy évre nyújtanám, a melyből a birói pályához: 1 évet ügyvédnél, 1 évet közjegyzőnél és 2 évet bírósági praxisban kellene töltenie; az ügyvédi pályához : 2 évet az ügyvédnél és 1—1 évet a másik kettőnél; a közjegyzői pályához 2 évet a közjegyzőnél és 1 — 1 évet a másik kettőnél kellene töltenie. A végvizsgát egységesíteném, a kötelező doctoratust pedig mint ilyen formában «nonsenst» eltörülném. Ifjainknak nem kellene megijedni a 4 éves praxis igazságtalanságától, mert hisz külföldön 5 és 7 évi praxis is van behozva és még örülhetnek, hogy alkalmuk lesz minden pályán tájékozást szerezniök és a szerint azután a végpályát megválasztaniok. Az egyes pályákon pedig megszűnne a jelölt hiány a kötelező szakpraxis kimondása által. Mindezekre reá fogja mondani valaki, hogy mintha ezek nem uj dolgok volnának. Hát kérem nem, is akartam én csupa uj dolgokat mondani, hanem ugy gondolom, mint gyakorlat elég nagyszámú kérdéseket nem árt őket feleleveníteni és napi renden tartani. Épp ezen szempontból örömmel is fogadnám, ha egyik-másik talán téves nézetemet ezen lapnak magas jogászi polcon álló olvasói megcáfolnák; mindenesetre azonban a felvetett kérdésekhez hozzászólnának. Mert mi tűrés-tagadás, elveim fentartása mellett, és ez alatt az anyagiak miatt hivatatlanok előtt nem panaszkodó birói büszkeségemet értem, jelen soraimmal azt akartam első sorban kihozni, hogy ha már absolute nem lehet az alsóbb fizetési fokozatban álló bírák feltétlenül megkívánt fizetésére a mostani költségvetésen túlmenve segíteni; pedig, hogy nem lehet, ezt a minister O nagyméltóságának ez irányú, sajnálkozó beismerésén tul nem igen menő legutóbbi beszéde igazolja, hát menjünk a jelenlegi költségvetés keretében olykép vissza, hogy egyszerűsítve az eljárást és ez által eszközölve a megtakarításokat, ezt ne (a pályájukat, hála a béke védangyalának csakis a fegyvertárakban: az arzenálokban végző) uj és uj ágyukra költsük, hanem fordítsuk az ilykép természetszerűleg számban megcsappant birák anyagi dotatiójának emelésére és az igazságügyi templomok nem egy helyütt siralmas külső és belső berendezésének emelésére. Úgyis sok a panasz nálunk, hogy bíráink száma a külföldhöz viszonyítva tulnagy. Akármelyik fentebbi reformom elfogadásával a birák és velük a kisegítő közegek százával apadnának, hisz majdnem 400 járásbíróságról van a szó és ezzel a megtakarítások mondhatom milliókkal emelkednének. Ha ezen megtakarításokat csak részben is a megmaradt bíráknak juttatnók, mennyire közeledhetnénk ezáltal a művelt nyugat birói fizetéséhez, anyagi és a vele járni szokott szellemi, gondtalan, független megélhetéséhez. A tömeges elbocsátás és nyugdíjazás rémétől pedig nem kell tartani, mert hisz ha szünetel az uj, különösen felette nagy «albirói» kinevezés, már ebből is rövid idő alatt természetszerűleg előáll egy jelentékeny létszámapadás és ne feledjük, hogy sokakat magába szivna azontúl a birói pályából is, a fentjelzett reformok elfogadásával sphynxként kiemelkedő uj közjegyzői intézmény. A jobb fizetési viszonyok a túlterheltség, és különösen a nem birói munkával való túlterheltség kizárása, kívánatosabbá és keresetebbé tenné a szép birói pályát a jobb erők számára és igy minthogy minden intézmény sorsa első sorban az intézmény kezelőitől függ, jobb, képzettebb erőkkel több kilátással is haladhatnánk a jogállam ideálja felé. Sokkal több eredménynyel, mintha az anyagilag és sajnosán nem egyszer szellemileg is fáradt erőknek folyton uj és uj reformtörvényeket gyártunk. Gondoljunk csak a jól dotált angol és amerikai biróra, ki jobbára szokásjog alapján mintaszerűen ítélkezik. Bocsánat a drastikus hasonlatért, a sovány lovon nem az uj gyeplő, nem az uj szerszám, — hanem a jó abrak segit. £, , , Észrevételek a polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslat XI. címéhez. \f (Eljárás a házassági perekben.)* írta: dr. RAFFAY FERENC, győri ügyvéd, egyetemi magántanár. 690. §. A 696—700. §-ok az előkészítő eljárásban is megfelelően alkalmazandók. A 690. §-ban felemlített §-okra alább tesszük meg észrevételeinket. 691. §. A feleknek, vagy azok egyikének elmaradása az előkészítő eljárás megkezdését és folytatását nem gátolja. Ha a *) Előző közlemények a f. évi 9., 11., 13., 16., 18. és 21. számokban r