A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 24. szám - Megtakarítások az igazságügy körében

186 A JOG körjegyzők némi előzetes eljárása után. úgyszólván kizárólag a kir. közjegyző bonyolítja le. Kérdem már most, miért nem hozhatná meg ezen; a bírónál nem kisebb qualifikációju, szintén kinevezett egyén, mindjárt a perenkivüli átadó végzést is? Hisz ő az egész ügyet jobban ismeri, mint a biró, kinek az egész ügyet újból elölről kell tanulmányoznia és kinek intézkedése ellen a felek csak ugy élhetnek felfolyamodással, a mint ezt megtehetnék mindjárt a közjegyző végzése ellen is. A tapasztalat azt mutatja, hogy ezen ügyekben a felfolyamodási arány rendkivül csekély, miután a legtöbb esetben osztályos egyezség jön létre. És a félre nézve az mindegy, a biró vagy a közjegyző hozza-e neki a jó vagy esetleg rosz átadó végzést, a mely az utóbbinál talán még inkább ki van zárva. De nem mindegy az igazságügyi kincstárra nézve! Konstatálható, hogy az ország majdnem mindegyik járásbíróságánál egy bírónak majdnem kizárólagos idejét a hagyatéki ügyek foglalják el. A bíróval vele jár a suitje : a kezelője és másolója. No hogy mennyit tesz az ki munkaerő számban — a hazai járásbíróságok számát figyelembe véve, — nem nehéz kiszámítani. De megtakarítás származhatnék a felfolyamodási forumok tekintetében is. Én ugyanis a közjegyzői megtámadott intézkedéssel szemben az I. fokú felfolyamodást a járásbíróságokhoz utasítanám, akár csak a kisebb polgári peres ügyekben ; egyrészt azért, mert közelebb feküsznek, a szükséges pótlásokat, felvilágosításokat könnyebben szerezhetik be, gyorsabban rendelhetik el ; de még azért is, mert a közjegyzőkkel szemben az ellenőrzést, felügyeletet feltétlenül az ugyanazon székhelyen levő járásbíróságokra bizván, ezáltal az is nekik megkönnyítetik. De menjünk tovább ! Itt vannak II. a végrehajtási ügyek. A mi a végrehajtási eljárást illeti, köztudomású és ezt sem én találtam ki, hogy a mai végrehajtási eljárás sok tekintetben felesleges és tulnagy költségekké! jár. Kérdem, hogy minek a külön végrehajtási kérvény, annak külön elintézése és külön költsége ? Hát nem lehetne ugyancsak ugy, mint a bagatell eljárásban, a végrehajtási záradékot mindjárt az ítéletben megadni. Ha az elmarasztalt, a követelésre jogosítottnak az ítéletben kimondott teljesítési határidő után nem fizet, minek még külön kérni a végrehajtás elrendelését? Ott van az Ítélet hiteles kiadványa, — melyet a feleknek mindig kiadnék, — tessék vele a végrehájtónál jelentkeini és a végrehajtást foganatosíttatni, legyen az akár ingó, akár ingatlan végrehajtás, és a foganatosító akár a bírósági végrehajtó, akár a telekkönyvi hatóság. És tovább menve, minek a külön bírósági végrehajtó ? Hát nem végezhetné-e ezt egészen jól el a pénzügyi hatóságoknál külön szervezett adóvégrehajtó az ő teendője mellett ? Hisz tudtommal ezeknek qualifikációja nem kisebb, mint a bírósági, többnyire a dijnoki állásból, a nagy jövedelem folytán nagy úrrá felcseperedett bírósági végrehajtónak ? És arról is van tudomásom, legalább a horvát pénzügyigazgatóságoknál ugy láttam, hogy az adó, — úgynevezett állami végrehajtóknak korántsem sincs annyi dolguk, hogy a saját adóügyeiken tul ezt nem végezhetnék. Hisz egész hónapszámra be vannak azok vonva kisegítő fogalmazási és számvevőségi szolgálatra! Ok maguk pedig ennek nagyon örülnének, legalább nyomorúságos fizetési viszonyaikon az ezen munka folytán való némi javítás által segítve voina ! Hisz most is ők hajtják be a bírósági követeléseket, a melyek a bünügyi.eljárás folyamán az úgynevezett tartozási kimutatásokból, vagy pedig a megállapított közjegyzői dij-hátralékból, bírságokból stb. származnak. Ha pedig, a mit kétségbe vonok, a pénzügyi kincstár ezen általánosításnak ellene volna, ugy jó van, ott vannak a falusi és városi megfelelő közigazgatási tisztviselők, a kik ezt kis díjért is szívesen elvégeznék és legalább megtakarittatnék a sok fuvarköltség is a felek számára, a mibe a központi végrehajtók kiküldése jár. Hisz a mai igényperes világban a súlypont, különösen a vidéken, ugy sem fekszik már az ingók végrehajtásán ? És ugy sincs messze az az idő, hol ezt korlátozni kell és a végrehajtottál a teljes kivetkőztetéstől, proletárrá tételétől megmenteni kell! Hol ki kell mondani már az igényperek korlátozása miatt is, hogy különösen azon ingók, a melyek mások által birlalásba adattak, a többi legszükségesebb ingókon tul végrehajtás alá nem vehetők. — Eszembe jut azon, Szerbiában tapasztalt utánzásra méltó intézkedés, hogy ott bizonyos, a család legszükségesebb eltartására szükségelt ingatlan sem vonható végrehajtás alá. A mi által nemcsak a teljes elzüllésnek, hanem a könnyelmű hitelnyújtásnak is eleje vétetik. Mennyit takarítana meg az igazságügyi kincstár, ha ezen birói végrehajtói dijak részben az ő zsebébe folynának. Mennyit a felek, ha a végrehajtás-kérvényi költségek elesnének, melyekkel tudjuk, nem egy esetben, különösen a folytatólagos végrehajtásoknál nem egy visszáélés történik és nem egyszer, az eredeti követeléssel szembenl horribilis összegre nőnek fel a költségek. Valaki szememre vethetné, hogy igen ám, de hátrányt szenvedne a mindenek felett megőrzendő aeraris fiscalitási érdek, elesvén a sok kérvényi és mellékleti bélyeg. No hát ez megmaradhatna, felemeltetvén ennek fejében az Ítéleti és árverési jegyzőkönyvi bélyeg. Mert beszüntetném az árverési kérvényeket is. Az a fél, ki a végrehajtás után bizonyos időre nem fizet, az ellen minden kérvény nélkül, ennek lejárta után az árverés is tűzendő ki, ugyancsak egyszerű jelentkezésre. Minek és mennyit újból és újból kérni, mikor az ítélet minderről intézkedhetnék. A jogbiztonság pedig nem szenvedne, mert minden fennakadással szemben, a mely ezen eljárás közepette felmerülne, kimondanám a hivatalbóli előterjesztést a járásbírósághoz és addig a további eljárás felfüggesztését. Az előterjesztések száma talán növekednék, de hogy átlag a járásbíróság teendője a végrehajtások körül mennyivel apadna, azt csak az tudná, a ki ugy mint én látja, hogy mennyi idejét veszi el egy-egy járásbirósági bírónak a végrehajtási ügyek mostani elintézési módja. Időmegtakarítás pedig egyúttal erőmegtakaritás. Erőmegtakaritás pedig pénzmegtakarítás ! III. Merészebbnek fog talán első pillanatra feltűnni, hogy a telekkönyveket is vegyük ki a biró kezéből és bízzuk a közjegyzőre. De kérdem, hogyha a hagyatékot, a mi a telekkönyvi nyilvánkönyvet nagy arányban érinti, célszerű reájuk bízni; hogyha az ingatlanra vonatkozó szerződések már a felek által önként is reájuk bízatnak, mit én kötelezőnek kimondanék : miért ne lehetne mindjárt ezeknek telekkönyvi keresztülvezetését is reájuk bizni ? Azt hiszem, hogyha a telekkönyvek mostani állapotukban is bizonyos községcsoportok szerint a közjegyzőkre bízatnának ; hogyha ezzel szemben természetesen az ellenőrzést és felügyeletet hatályosabbá tennők és ezt ismét a közel fekvő járásbíróságokra biznók, hogyha a fegyelmi felelősséget náluk szigoritanók, ugy ők ezen reájuk bizott telekkönyveket már az állandó jellegű kezelésüknél fogva is sokkal nagyobb rendben tartanák, mint a nagy apparátussal, nehézkesen és ismerjük be, nem mindig közmegelégedésre működő birósági telekkönyvi hatóságok. Mert vegyünk csak gyakorlati példákat. Péter és Pál megjelennek a közjegyzőnél és kérik, hogy ő (az államilag megszabandó, természetszerűleg olcsó díjszabás szerint) csinálja meg nekik az ingatlanukra vonatkozó adásvételi szerződést. A közjegyző ezt nekik puszta szóbeli megegyezés alapján megcsinálja és mindjárt telekkönyvileg keresztül is vezeti. Vájjon nem járt Péter és Pál is jobban, mintha előbb a falusi nótáriushoz, vagy esetleg az ügyvédhez mentek, az nekik és különösen az előbbi nem egyszer rosszul ugyanazon díjért ezt megcsinálta és azután még külön kell futkosniok, hogy az telekkönyvileg, nem egyszer nagy nehézségek után keresztül is vezettessék ? A nép annyira megtanulná ezen eljárás egyszerűbb és célszerűbb voltát, hogy azt hisztm, nem is kellene behozni az ilyen adásvételi szerződések tekintetében a közjegyzői kényszert, az ügyfelek maguktól is ilyen ügyekben csak a közjegyzőhöz mennének. A nyilvánkönyv pedig biztosabb alapon nyugodna, miután a közjegyző minden egyes esetben azt ott azonnal keresztül is vezetné. Vegyünk egy második esetet. A közjegyző meghozta a hagyatékátadó végzést, az jogerőssé vált és a kiskorúak nevében az árvaszék is megnyugodott. Nem-e helyesebb, hogyha azt az ugyanezen községcsoportok szerint a hagyatéki ügyekben is eljárt közjegyző mindjárt az ugyanezen községcsoportok szerint vezetett telekkönyvi nyilvánkönyvbe bevezeti ? Mint hogy ugy történjék, mint most, hogy előbb eljár ugyanezen ügyben a közjegyző mint hatóság, másodszor a járásbiróság mint hatóság, harmadszor a birósági telekkönyvi osztály mint hatóság. Tehát három különböző hatóság, melyek mindannyian többé-kevésbbé elölről böngészik az ügyeket, ennélfogva lassabban is mozognak és nincsenek is ugy tájékozva, mint az ügyet az elejétől végig lebonyolító közjegyző. Vegyünk egy harmadik esetet. A biró meghozta a végrehajtási clausulával ellátott Ítéletet. A marasztalt fél nem fizet. Jön a követelésre jogosított az ítélet hiteles kiadványával (melyet mindenkor az illető közjegyzőnek is kiadatnék) a közjegyzőhöz és kéri, hogy az ítéletnek a marasztalt fél ingatlanán érvény szereztessék, vagyis hogy az követelése fejében elárvereztessék. Mit csináljon a