A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 23. szám - Észrevételek A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetéhez

180 A JOG és idézetei tömkelegéből menekülve, első sorban az iránt jön tisztába, vájjon illetékes-e az eljáró bíróság az összerü esetben a perujitási kereset tárgyalására vagy sem. Igazán a tervezet 592. §-a valóságos lidérc, mely a rosszat nem sejtő ujitót a perújítás ingoványos talajára csábítja s csak akkor, mikor már a sürü bozótban bolyong, azon veszi magát észre, hogy bizony-bizony eltévedt. Két főkathego­riát állit fel a tervezet a perujitási kereset tárgyalására hiva­tott bíróságok tekintetében, a szerint vájjon az elsőbiróság' jogerős végitélete, vagy pedig a felébb, bíróság jogerős végitélete ellen irányul. Már most jön az első alosztály, a hol az elsőbirósági ítélet ellen beadott perujitási kereset tárgya­lására mégis a felebbezési bíróság illetékes, itt is két esetet különböztetvén meg. Erre következik a második alosztály (felülvizsgálati bíróság végitélete vagy a végitélet alapjául szolgáló határozata ellen), azután a harmadik alosztály (a járásbíróságnak nem felebbezhető végitélete ellen), továbbá a negyedik alosztály (a felülvizsgálati bíróság végitélete vagy határozata ellen az 588. §. 12. és 6. pontja alapján) és végül az ötödik alosztály peregyezség ellen. Már most szeretném tudni, mire jó ez a játék a birói illetékességgel, miért a szegény félnek, ki különben nincs irigylendő helyzetben, még jobban megnehezíteni álláspontját nem csak az által, hogy elíalálgassák vele a helyes bíróságot, hanem az által is, hogy perujitási keresetét a felebbezési, illetve felülvizsgálati bíróságnál kell támasztania oly körülmények között, a mikor arra, hogy a perujitási keresetet, bármi okból is indíttatott az meg, mindjárt a felebbezési vagy felülvizsgá­lati bíróság tárgyalja, semmi jogpolitikai ok fenn nem forog. A képviselőház pártkülömbség nélkül üdvözölte a belügy­min ister urnák a közigazgatás egyszerűsítésére vonatkozó tör­vényjavaslatát mint olyant, mely egyelőre legalább szük kör­ben megszünteti a forumok külömbözőségére vonatkozó ano­máliát s ime a tervezet most az ellenkező irányt követi, midőn az eddig fennálló, a birói illetékességet a legegyszerűbb módon megoldó törvényes rendelkezést egyszerre complicált jogi kér­déssé változtatja át. Ha valamely tudomány gyakorlati természetű, a polgári perrendtartás az, s igy be nem látni, minek a munka terhe alatt lihegő bíráknak elméleti subtilitások kedveért felesleges fejtörést okozni. S ehhez még legalább is kérdéses, hogy melyik elmélet a helyesebb, az, melyből a fennálló törvény indul ki, vagy az, melynek a tervezet hódol ; én habozás nélkül az előbbi mel­lett szavazok, mert az 558. §. bármelyik pontjára alapítja az ujitó fél keresetét, a fődolog mindig az, hogy állításával meg­felelő bizonyítást vezessen ; sikerült-e neki ezen bizonyítás vagy sem, az első bíró ép ugy bírálhatja el, mint az utolsó, sőt a régi rendszer azzal a gyakorlati előnynyel jár, hogy az első biró netaláni tévedése a felsőbíróság által még jóvátehető, mig a tervezet szerint akkor, ha a felebbezési vagy a felülvizsgá­lati bíróság találna tévedni (a mi éppenséggel nincs kizárva), nincs kit figyelmeztetni a tévedésre, nincs kinél azt felpana­szolni. Nem utolsó érv a terv illetékességi rendszere ellen a költ­ség kérdése ; igaz, hogy a fő- és azon városokra nézve, melyek kir. táblák vagy legalább törvényszékek székhelyei, e kérdés nem teszi magát annyira érezhetővé, de vidéki emberre nézve a perújítás jogorvoslata ezentúl csak akadémikus értékkel birand, mert alig akad ezentúl lelkiismeretes vidéki ügyvéd, ki szemben a tervezet 589. §-ával, melynek magyarázata előreláthatólag egy egész irodalmat és számtalan egymásnak ellentmondó felső­bírósági határozatot fog előidézni, ügyfelének ezen a költség szempontjából kétélű fegyver gyanánt magát repraesentáló per­onoslat igénybe vételét tanácsolni fogja. A perújítás határideje a tervezet szerint 60 nap Igaz, hogy a gőzerő és villamosság idejében élünk, hanem hogy a régi 10 évi határidőt miért kellett 60 napra leszállítani, mely határidő alatt fontosabb ügyben a szükséges bizonyíté­kokat sem lehet összeállítani, — arra kielégítő válasz alig vár­ható, hacsak az nem, hogy ez a rendszer kifolyása, vagyis, hogy az ember minél sűrűbben lekéssék. Aztán még egy! Ha a fél perujitási keresetét illetékte­len bírósághoz adja be — a mi a fenntiek szerint nem a ritka­ságok közé fog tartozni — kiterjed-e a tervezet 190. § a a perujitási keresetre is és ha igen, hogy egyeztethető ez össze az 593. §. ezen kitételével : «E határidő záros». Absolute nem tudni, milyen ok forog fenn a rendszerváltoztatásra e téren. Hogy a külföld is ugy tartja ? ez bezzeg nem bizonyít sokat; hány német elmélet dölt már halomra azóta, hogy nálunk meg­honosították, s mit látunk? hogy a szóbeliség és közvetlenség elve, mely «uj vivmányként» mi hozzánk importáltatott, már i akkor dívott nálunk, legalább az elsőbiróságnál, mikor «a biro­dalomban)) arról, hogy mit jelent ez a rendszer, még nem is álmodtak. (Folytatás következik.) ^Észrevételek «A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetéihez.*) Irta : KELEMEN ERNŐ, kir. járásbiró Kisvárdán. (Folytatás) ad : 1,328. §. Még sokkal rövidebb az ebben a §-ban megállapított 3 éves elévülési idő, a mely azonban helyén lehet a 2—8. és 10. pontok alatt felsorolt esetekben, de nem maradhat az 1., és 9. pont alatt felsorolt esetekben, s az 1. és 9. pont eseteiben a Keresk. törv. 31. §-ának analógiájával kereskedőknek keres­kedők ellen és iparosoknak iparosok ellen fennálló s a kiszol­gáltatott árukért, a teljesített szolgálatokért, munkákért s az azokkal összefüggő kiadásokért járó követelése, is 10 év alatt, — nem kereskedők — vagy iparosokkal szemben 3 év alatt évülne csak el szerintem, miután a kereskedelmi és ipari for­galom emelésére a hosszabb tartamú hitelezés különösen keres­kedő és kereskedő közt feltétlenül szükséges, már pedig az általános 3 éves elévülési határidő ilyet meg nem enged. A 9. pont alatt a bérlet és haszonbérlet alapján a bér vagy haszonbérre vonatkozó követelések szintén nem évülhet­nek el 3 év alatt, mert bár az 1881 : LX. tc. 225. §-a bérbe és haszonbérbe adóknak privilegizált jogokat biztosit a bér- és haszonbérösszegek behajtására: gazdasági depresszió idején, a mely sokszor egész évtizeden át eltarf, még sincs sokszor a gazda illetve háztulajdonos joga biztosítva, s a rövid elévülési határidő jogainak érvényesítésére nem mindig elég. Itt tehát kivételesen 5—10 évet állapítanék meg. ad: 1,331. §. Inkább venném rövidebbre a jogerejü ítélettel vagy vég­rehajtható okirattal szabályozott kötelezettség elévülését, mi­után ebben az esetben már a hitelezőnek nagyon kis fáradsá­gába kerül a bíróság beavatkozásának megújítását kérnie, s ha ezt nem tette : ám maga lássa kárát. Természetesen a végre­hajthatóság tekintetében megfelelően lenne módosítandó a végr. törv. ide vonatkozó rendelkezése is az életbeléptető tör­vényben. ad: 1,426. §. Az utolsó mondatot igy szövegezném : «Igy járhat el a vevő olyan esetben is, a mikor az eladó a kitűzött határidő alatt a vétel tárgyat — bár azt tehetné, — nem tehermentesiti, a vevőnek pedig a tehermentesítés költségeire nincs fedezete, ad: 1,431. §. A második bekezdés igy volna szövegezendő : «Szavatol azért is, hogy a dolognak a fent emiitett időpontban a kikötött tulajdonságai meg vannak». ad: 1,456. §. Az indoklás ismerése nélkül ma (1900. dec. 27.) nem lehet helyeselni, hogy a magánjogi codex keretén kivül álla­pítandó meg, mik képezik a tő hibákat és a szavatossági határ­idők milyenek lesznek. Miután a §. elhelyezéséből és az 1,455. §. után való következéséből azt kell helyesen következtetni, hogy a «főhi­bák» és «szavatossági határidők)) a lovak, szamarak, öszvérek, szarvasmarhák, juhok és sertések eladásánál lesznek külön törvény által megállapítva, márt most azt lehetne javasolni, hogy állategészségügyi szakértők meghallgatása mellett az eddig nagyrészt az orsz. ált. polg. törvk. alapján követett s a bíró­ság gyakorlata által kiegészített törvénykezési gyakorlatból elfogadott megállapításokat lehetne ugy a «főhibák»-ra, mint a határidőkre megállapítani, miután az állat adás-vevéssel fog­lalkozó gazdaközönség vérébe már ez a gyakorlat ugy szól­ván átment, nincs ok arra, hogy ez megváltoztatandó legyen. Az 1.456. §-ba tehát felveendők lennének a szavatossági főhibák és határidők, esetleg az 1,456. és 1,457. §. közé egy vagy több § lenne ennek a megállapítására illesztendő ad: 1,461. §. A §-nak az a rendelkezése, hogy «Árleszállitás követe­lésnek nincs helye» szerintem mint nem az élet követeléseinek megfelelő: kihagyandó volna. Mert hisz a biró szakértő köz­bejöttével megállapíthatja, vissza nem adhatás esetén is, hogy mi értékcsökkenés volt az eladás tárgyában a benne rejlő hiba által s a legtöbb esetben a szegény ember, a ki már a felvett vételárt elköltötte nagy részben, inkább hajlandó a vételárle­') Előző közlemények a f. évi 1., 5, 7., 9., 10. és 16. számokban.

Next

/
Thumbnails
Contents