A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 22. szám - Perjogi anyagi igazság. 5. [r.]

170 A JOG ugy mint a személyesen és részletesen kikérdezett és meghallgatott peres félnek előadását és vallomását összeveti a per összes adataival és behatóan megfontolja, mérlegeli, és ekként meggyőződést alkot magának a per lényegére nézve. A biró kihallgatván a tanút, vagy kikérdezvén és meghallgatván a peres felet, azonnal tudja és tudnia kell, hogy ezek vallomásának van-e és mily súlya a per lényegére és kimenetelére, még mielőtt a tanút vagy a felet vallomásának esküvel való megerősítésére felhívta és ezek az esküt letették volna ; hisz ha ezt a biró nem tudná, akkor azt sem tudná meghatározni, hogy bocsássa-e, és melyik felet bocsássa esküre, és ha nem. miért nem tartja esküre bocsáthatónak?; vagyis a biró az eskü kivétele előtt tudja azt a momentuosus criteriumot, a melynek az eskü pártolói szerint csak az eskü kivétele után kellene tulajdonképen előállania. Ebben van a bizonyítékok szabad mérlegelésének a lényege; és ezzel határozott ellentétben van a vallomásra kiveendő eskü, mert a biró nem az eskü kivétele után, hanem még azelőtt és legott a vallomástétel után tisztában van a vallomás súlyával. De számoljunk be az eskü következményeivel is : A tanú vagy a fél vagy leteszi az esküt a vallomásra, vagy nem ; ha nem teszi le, azonban a vallomás a per egész anyagával harmonikusan és szerves összefüggésben van, nincs elfogadható indok arra. hogy a vallomást mellőzzük, és az anyagi igazságot talán éppen ezért áldozatul esni engedjük ; ha ellenben az esküt leteszi, de az ellentétben van a per összes adataival, vagy rationális alapon nyugvó egyéb bizonyító okokkal, akkor az igazság elleni merénylet volna az ily evidenter téves vagy éppen hamis vallomásra ítéletet alapítani. Ezekkel a meggyőző érvekkel is számol ugy a sommás törvény, mint az uj perrendtartási tervezet is; mert expressis verbis hatalmat ad a bírónak, hogy a vallomást, ha annak súlyt nem tulajdonit, az esküvel történt megerősítés dacára is mellőzze, — illetve a tanút, vagy felet esküre ne bocsássa. Szóval a törvény és a tervezet a bizonyítékok szabad mérlegelésének elvét a legteljesebben emeli érvényre, — és ennek dacára mégis fentartja az esküt! A sommás törvény 95. és 96. §., és az uj perrendtartási tervezet 386., 387. és 389. §. a fél esküre bocsáthatását arra az esetre szabályozzák, ha : a) vagy semmi bizonyíték sem áll rendelkezésre, vagy pedig b) a bizonyíték kiegészítése válik szükségessé. ad a) Ha semmi más bizonyíték nincs, ha tehát a felek személyes kikérdezése, meghallgatása sem nyújt semmi oly adatot, a mely a biró mérlegelése alá vonható volna, és ez által a vitás tényállás kideríthető és megállapítható volna : akkor nemcsak céltalan, de egyenesen kárhozatos is a felek egyikét, és pedig rendszerint a bizonyító fél ellenfelét bocsátani vallomásának esküvel való megerősítésére. Ennek motívumait már eléggé kifejtettem. De az eskünek ily esetekben való alkalmazása egyenesen aláássa az elvi álláspontot, és kirívóan ellenkezik a bizonyítékok szabad mérlegelésének elvével ; mert a hol semmi mérlegelhető bizonyító ok nem állott elő, ott nincs mérlegelés, nincs birói meggyőződés; ha a fél, vagy a felek vallomása ily okot nem producáltak, a biró azt sem mérlegelheti, hogy melyik felet lehet, vagy kell esküre bocsátani; de az eskü alkalmazása a bizonyítási okot sem elő nem állítja, sem súlyában nem növeli; következőleg az esküre bocsátás után sem állott be változás a tényállás helyzetén; vagyis a biró az eskü kivétele után sem nyert támpontot a mérlegelés eszközlésére és meggyőződése megalkotására. Ily esetben az esküvel való operálás teljesen azonos az általánosan perhorrescált delatio és relatio mechanismusával, sőt még ennél is gyarlóbb, mert mig a 88-iki perrend szerint a főeskü kínálása és visszakinálása a felek kizárólago: joga volt, addig az eskü alatti kihallgatás most már hivatalból is applicálhatónak van decretálva ; mert most a sommás törvény és illetve a tervezet azt statuálja, hogy a biró a bizonyító félnek ellenfelét hivatalból is kihallgathatja eskü alatt, vagyis azt a felet, a ki t. i. a 68-iki perrend szerint főesküt kínálni tartozott. — hacsak az ellenfél nem kéri a bizonyító félnek eskü alatti kihallgatását, a mi egyértelmű az eskü visszakinálásával. íme, hova vezet és pedig egyedül az a téves hit, a melylyel nem tudunk szakítani, hogy az eskü a perrendben szükséges rosz; és épp oly különös, mint megfejthetetlen kérdés, hogy miért kell ehhez a szükséges roszhoz éppen akkor ragaszkodnunk, a mikor a bizonyítási eszközök vagy teljesen hiányzanak, vagy pedig sikerre nem vezettek, vagyis épen akkor, a midőn hatványozott mértékben van arra okunk, hogy az eskütől irtózzunk azért, mert a mellett a birói meggyőződés fungálni képtelen. Az elvi álláspontot nyomós ok nélkül áttörni nem szabad és a perrendben misztikus, ellenőrizhetetlen és mérlegelhetetlen eszközt beilleszteni nem lehet helyes, mert ha a biró nem képes meggyőződést alkotni a per összes anyagából, akkor anyagi igazságot tudva soha sem fog szolgáltatni ; már pedig ott, a hol esküvel akarjuk az ügyet eldönteni, ott sem birói meggyőződésről, sem anyagi igazságról szólni nem lehet. ad b) A sommás törvény rendelkezéseinek megfelelőleg a perrendtartás uj tervezete az eáküt a bizonyíték kiegészítése végett is alkalmazhatónak mondja ki. Ez az eskü a régi póteskü, vagy helyesebben : miután a póteskü a 68-iki perrend értelmében is hivatalból volt a biró által odaítélhető, — a régi birói eskü. A bizonyítékok szabad mérlegelésének elvére alapított modern perrendben azonban ennek az eskünek sincs létjogosultsága, mert a bizonyítékok szabad mérlegelése vagy azt a meggyőződést idézi elő a bíróban, hogy valamely ügydöntő tény való, s ez esetben nincs szükség az esküre, — vagy pedig azt, hogy ama tény nem való, és ebben az esetben az eskü felesleges, tartva természetesen mindig szem előtt azt a vezéreszmét, hogy az eskü bizonyító okot sohasem eredményez, sem pedig a fél vallomását súlyosabbá nem teszi. De ez az eskü is, mint minden eskü. a bizonyítékok szabad mérlegelésének rendszerében céltévesztett is, mert a mérlegelés a per összes adatait és momentumait ölelvén fel, ha azok már kimerítettek, ki sem egészíthetők, mivel több bizonyítási eszköz nem lévén, több bizonyító ok elő sem állhat. Tulajdonképen nem is bizonyíték kiegészítése végett van ez az eskü contemplálva, és nem is ezt célozza ez az eskü, hanem lényegileg éppen ennek ellenkezőjét, azt t. i., hogy a bírónak a kezébe egy mérőeszköz adassék, a mely szabályozóul szolgáljon arra nézve, hogy melyik felet bocsássa vallomásának esküvel való megerősítésére; nevezetesen: ha az egyik fél semmi bizonyítékot, a másik ellenben a maga tényállásai mellett a birói mérlegelés tárgyává tett pernek anyaga szerint némi valószínűséget szolgáltatott, ez esetben a biró ne az előbbit, hanem az utóbbit bocsássa vallomásának esküvel való megerősítésére. Könnyű átlátni, hogy a törvényhozó által felállított ily esküregulator éppen oly céltévesztett, mint megbízhatatlan ; mert ha a fenforgó összadatok nem megnyugtatók a biró meggyőződésére, akkor a tervezett regulator azokat bővíteni és kiegészíteni ugy sem fogja soha sem egy mákszemnyivel sem ; ha pedig a biró meggyőződése a sporadicus adatok dacára teljes, akkor meg a regulatort ugy sem fogja, mert nem kell alkalmaznia. Bármennyit és bármelyik oldalról is elmélkedjünk a perrendben alkalmazott eskü fölött, feltétlenül mindig egy és ugyanazon eredményre jutunk, hogy t. i. az eskü nem bizonyítási eszköz, mert bizonyítási okot nem eredményezhet, hanem pusztán csak a nyilatkozat megerősítésére használt felesleges szertartás, ócska ceremónia és jelentőség nélküli ünnepélyesség. Ha tehát erre szükség lehet, vagy a törvényhozó azt okvetetlenül szükségesnek tartja, akkor alkalmazzuk azt a polgári hatósághoz illőbb alakban, és ne ragaszkodjunk az egyház formuláihoz, a melyek immár rég túlhaladott álláspontot képeznek. A perrendtartás uj tervezete ugy látszik számol is ezzel az állapottal, de az 1895: XLIII. t.-c. szabadelvüsége folytán számolnia is kellett, mert a 327. és illetve a 393. §-ban azt az uj enunciatiot decretálja, hogy : «A ki azt állítja, hogytaz eskü vallási meggyőződéséver ellenkezik, eskü helyett ünnepélyes fogadással erősiti meg vallomását. E fogadás ezekkel a szavakkal kezdődik : Becsületemre és lelkiismeretemre fogadom». Vagyis oda jutottunk, hogy az eskü applicálása a szakértőnek, a tanúnak, a peres félnek tetszésétől függ. Ez is egygyel több indok a mellett, hogy az eskü a perrendtartási tervezetből teljesen kiküszöböltessék. Ez által természetesen módosításra szorulnak a bünt tkv. 213, 215., 218 -221., 225. és 226. §§-nak rendelkezései, a melyek azt a sajátszerű felfogást tükrözik vissza, hogy a hami, vallomás eskü nélkül nem büntetendő cselekmény mert az csak akkor büntettetik, ha esküvel lett megerősítve a mely ?n?gS ^ébiránt a Perrendtartás uj tervezetének 323. és 39b. §§-bo! is kivehető.