A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 19. szám - Innen-onnan a magánjogi tervezetből. Harmadik személy javára kötött szerződés

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK Melléklet a «Jog» 19. számához. Budapest, 1901. május hó 12 Köztörvényi ügyekben. A kolozsvári kir. Ítélőtáblának 10. számú polgári döntvénye. A felperest kereseti követelésével elutasító es perköltségben marasztaló két egybehangzó ítélet alapján a másodbirósági ítélet ellen használt és törvény szerint ki nem zárt további fclebbczés esetén az alperes kérelmére a perköltség erejéig a kielégítési végrehajtás elrendelhetö-e ? (Vonatkozással az 1,080/901. I. sz. ügyre és a pozsonyi kir. ítélőtáblának a határozattárba fölvett 12. sz. polg. határozatára.) Határozat : A felperest kereseti követelésével elutasító és perköltségben marasztaló két egybehangzó ítélet alapján a másodbirósági Ítélet ellen hasznait és törvény szerint ki nem zárt további felebbezés esetén az alperes kérelmére a perköltség erejéig a kielégítési végrehajtás el nem rendelhető. I n d o k o k: A polgári peres eljárásról szóló törvényekből mint főszabály tűnik ki az, hogy csak a jogerőre emelkedett Ítélet alapján van kielégítési végrehajtásnak helye. E főszabály alól gyakorlati szempontokból kivételek vannak felállítva. AZ 1881: LIX. t.-c. 37. §-a több esetet határozott meg, melvekben a sommás eljárásban az elsőbirósági ítéletet végrehajthatósággal ruházta fel; az 1893: XVIII. t.-c. 117. §-a — mely az idézett törvény 37. §-a helyébe lépett — az elsőbirósági ítélet végrehajthatóságának eseteit még tágabb körben szabta meg. A másodbirósági Ítéletre nézve az 1881: LIX. t.-c 48. §-a rendelkezik, mely szerint, ha a másodbiróság az elsőbiróság ítéletét egészben vagy részben helyben hagyta, a helybenhagyott ítéletnek, vagy az ítélet helybenhagyott részének végrehajtását a különben törvényileg ki nem zárt felebbezés nem gátolja. Ez a rendelkezés ugy a sommás, mint a rendes eljárásban hozott Ítéletre vonatkozott; jelenleg azonban csak a rendes eljárásban van érvényben; mert a sommás eljárásban az 1893: XVIII. t.-c. 169. §-a lépett helyébe, mely szerint a felebbezési bíróság a saját ítéletét, a mennyiben az elsőbirósági Ítéletet, habár más indokokból, helybenhagyja, illetőleg ítéletének helybenhagyó részét, továbbá azt az ítéletét, a melylyel járulékok nélkül 500 frt készpénzt meg nem haladó összegben marasztal, a felülvizsgálati kérelemre való tekintet nélkül végrehajthatónak nyilvánítja; s egyúttal kiterjeszti e §. a 117. §. alkalmazását a felebbezési eljárásra is, vagyis ha a felebbezési bírósághoz valamely a 117. §-ban említett ítéletet, azt, a mennyiben a felülvizsgálat nincs kizárva — végrehajthatónak nyilvánítja. Ezek a rendelkezések, mint kivételek, szorosan magyarázandók; s ennélfogva kétely esetében a végrehajthatóság csak ugy adható meg, ha teljes mértékben fenforognak azok a gyakorlati okok, a melyek a törvényhozást e kivételek fölállítására vezették; — és ugyanazért az 1881: LIX: t.-c. kérdés alatt álló 48. §-ának értelmezésér él nem hagyható figyelmen kívül ugyanazon törvénynek jelenleg ugvan már hatályban nem levő 37. §-a és az 1893: XVIII. t.-c. annak helyébe lépett 117. §-a. A már felsorolt kivételes rendelkezésekből (1881: LIX. t.-c. 37. és 48. §-ai, 1893: XVIII. t.-c. 117. és 169. §-ai) kitűnik, hogy e kivételek a köve te lő félérdekében vitás követelése tekintetében vannak fölállítva és nem az elleniéi, a megtámadott fél érdekében a részére megítélt perköltség tekintetében. Az elsőbirósági ítélet végrehajthatóságára vonatkozó rendelkezésekből (1881: LIX. t.-c. 37. §., illetőleg 1893: XVIII. t.-c. 117. §.j pedig kitűnik, hogy végrehajthatóságnak csak akkor van helye, ha az Ítélet marasztaló, ha a követelés — a per tárgya — van megítélve (egészben vagy részben), denem akkor i s, ha az ítélet elutasító s felperes van perköltségben marasztalva; mert ez az ítélet tulajdonképen nem is tekinthető marasztaló ítéletnek egyfelől azért, mert a perköltség nem a magánjogi vitából merül fel, az iránt nem azért határoz a bíró, mert a felek közt vitás magánjogi viszony forog fenn, hanem a 4 perköltség csak folyománya annak, hogy a magánjogi vita bírósági döntés elé vitetik és csak a magánjogi vitás követelés érvényesítésével felmerült kiadás és hátramaradás megtérítése gyanánt jelentkezik; — másfelől pedig azért, mert a polgári peres eljárásról szóló törvényekben a «marasztaló itélet» kifejezés nincs használva olyan ítéletre, a melylyel a kereset el van utasítva s felperes perköltségben van marasztalva, a mi kitűnik különösen az 1881: LX. t.-c. 223. és 224. §-aiból is, a hol alperest a kereseti követelésben marasztaló ítéletről van szó. Ezek szerint igy értelmezendő a marasztaló ítélet kifejezés a végrehajtási eljárásról szóló 1881: LX. t.-c. 1. §• b) pontjában is. Minthogy pedig e szerint a jogerőre nem emelkedett azon marasztaló ítélet alapján van helye kielégítési végrehajtásnak, mely ellen a végrehajtásra halasztó hatálylyal nem biró felebbezés használtatott; — s minthogy a törvény későbbi, mint az 1881: LIX. t.-c: ennélfogva az 1881: LIX. t.-c. 48. §-ának azt a rendelkezését, mely szerint a két egybehangzó ítélet alapján a kielégítési végrehajtás elrendelését a különben törvényileg ki nem zárt felebbezés nem gátolja, habár e §-ban nincs különbség téve a marasztaló és elutasító ítélet között: az 1881: LX. t.-c. 1. §. b) pontjával kapcsolatban csak az ebben foglalt korlátozással lehet értelmezni, tehát e §. értelmében sem rendelhető el a kielégítési végrehajtás két egybehangzó ítélet alapján olyan esetben, a midőn a kereset el van utasítva s felperes perköltség fizetésére van kötelezve. Mindezek alapján a határozati részben foglalt elvet kellett kimondani. Kelt Kolozsváron, a kir. ítélőtáblának 1901. évi április 16-án í tartott polgári teljes ülésében. I Hitelesitettett az 1901. évi április 26-án tartott polgári teljes ülésben. Fekete Gábor, sk. elnök. Dr. Mészöly Endre, sk. tanácsjegyző. Peres felek magyar állampolgárok lévén, mint ilyenek házassági ügyében csak a magyar bíróság járhat el; miből következik, hogy az Amerikában hozott, a perfelek házasságát felbontó határozat hatálylyal nem bir. Alperesnek az a ténye, hogy felperessel kötött házassága fönnállása dacára Amerikában más férfival uj házasságot kötőt t, az 1894. 311. t. c. 76. §-ában megjelölt bontó okot állapítja meg. A. lőcsei kir. törvényszék (1900. aug 11-én 7,577. sz. a.J Z. János felperesnek Z. Anna alperes elleni házassági kötelék felbontása iránti perében következőleg itélt: A peres felek között 1885. szept. 13-án kötött házasság az 1894:XXXI. t.-c. 77. §-ának a) pontja alapján alperes vétkessége folytán felbontatik stb. Indokok: Felperes keresetében előadja, hogy alperes nő, kivel 1885. szept. 13-án lépett házasságra, az esküvő után két hét múlva elhagyta, azért, mert vele az elhálást nem akarta teljesíteni; utóbb kiment Amerikába, ahol újból férjhez ment Z. Mihályhoz, kivel azóta együtt él és vele utóbb gyermeket nemzett, felpereshez azonban vissza térni többé nem akar. Kéri ez okból a házasságot hűtlen elhagyás, házasságtörés ás kettős házasság miatt felbontani. Alperes beismeri, hogy felperest elhagyta, de erre alapos oka volt, mivel felperes őt mindjárt a házasságkötés után tettleg bántalmazta s azonkívül G. M. nevü nővel szerelmi viszonyt folytatott. De felpereshez most már vissza nem mehet többé, mert felperestől Amerikában elválván, ugyanott Z. M.-al újból házasságra lépett. Minthogy az 1894: XXXI. t.-c. 114. §-a értelmében, magyar állampolgár házassági perében csak a magyar bíróságnak ítélete hatályos s igy alperesnek Amerikában Z. M.-al kötött házassága Magyarországon érvénytelen, alperes arra, hogy férjével az életközösséget Amerikában kötött házassága miatt vissza nem állithatja, sikerrel nem hivatkozhatik; ezen körülmény férjének elhagyására jogos indokot nem képez; az elhagyásnak indokolására felhozott azon másik körülmény, hogy férje által tettleg bántalmaztatott volna, beigazolást nem nyert; a kihallgatott tanuk vallomása szerint pedig felperes G. Máriával csak akkor kezdett szerelmi viszonyt szőni, midőn alperes már elhagyta őt. Tekintve e szerint, hogy alperes jogos indok nélkül hagyta el felperest s hogy az elhagyás szándékos volt, azt alperes önmaga beismeri, de a Z. M.-al való együttélés is nyilvánvalóvá teszi; tekintve továbbá, hogy alperes a 4,240/99. sz. azon birói felhívásnak, .miszerint felperessel a házassági életközösséget állítsa vissza, eleget nem tett, ez okból a felek között kötött házasságot a fenthivatkozott törvényszakasz alapján végleg felbontani kellett és pedig az ágytól és asztaltól való különélés elrendelésének mellőzésével azért, mert felperes keresetét a házassági törvény 80. §-ára nem is alapította s mert tekintettel arra, hogy mindkét fél más személylyel folytatott életközösséget, kikkel már több gyermeket is nemzettek, a peres házasfeleknek kibékülése egyáltalán nem remélhető. Ellenben a keresetben felhozott házasságtörés és kettős házasság váló okul elfogadható nem volt azért, mert joggyakorlatunk értelmében a férjétől tényleg különválva élő nő nemi közösülése házasságtörésnek nem tekintetik; kettős házasság pedig a fentebb előadottaknál fogva jelen esetben fenn nem forog, de különben is a kettős házasság érvénytelensége nem válókeresettel, hanem semmiségi perrel szorgalmazandó stb.