A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 18. szám - Észrevételek a polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslat XI. ciméhez (Eljárás a házassági perekben.)

A JOG 141 illetékesség okszerüleg meg nem adható. (Curia felülvizsg. tan. 1895. E. 37.) Ezen álláspontból kifolyólag helyeslem, hogy a tervezet 34. §-a a hitelesített könyvkivonat bemutatását megkívánja, meit ekkép nem szabályszerüleg elkönyvelt követelés a kivételes fórum elől igen helyesen i ár «a limine» el volna zárva. De másrészről a kereskedelmi és ipar nemzetgazdasági közéi dekének megvalósítása szempontjából nem tartom kielégítőnek azon szabályozást, mely csak bizonyos személyek vagyis a szorosan vett kereskedői osztály tagjai közti jogviszonyokra terjeszti ki a kedvezményt, nem pedig azon összes vagyonjogi igényekre, melyek a kereskedelmi forgalom életszerveivel állanak organicus összefüggésben. Miért is megfontolásra ajánlanám a könyvkivonati iletékesség anyagi előfeltételeként, azon kereskedelmi ügyletek körének meghatározását, melyek a fentirt elvből folyólag, különleges jogi természetüknél fogva a kivételes perjogi szabályozás kedvezményében indokoltan részesíthetők. Hogy melyek volnának ezen ügyletek és azokból eredő követelések, az erre való kiterjeszkedést időelőttinek vélem mindaddig, mig az általam javasolt korlátozási elvi alap elfogadhatóságát az irányadó körök magukévá nem teszik. Csak ötletszerüleg említem, hogy a kereskedelmi törvényben szabályozott ügyleteket vagy azoknak egy részét lehetne esetleg a kivételes illetékesség kedvezményével felruházni. Minthogy a perjogi törvény alkotásánál nem országes érdek körébe tartozó osztályérdekek döntő szempontot nem képezhetnek, másrészt a könyvkivonati illetékesség korlátozásával a központokon székelő ügyvédi köröknek kétségtelen anyagi károsodása a vidéki ügyvédi kar helyzetének javulásában megtérülne e helyütt az ügyvédi kar sérelmeit a korlátozés elleni okul felhozni nem kívánom, de egyebütt még lesz alkalmam az ügyvédi kar helyzetével és az uj perjognak arra kiható következményeivel foglalkozni. / Észrevételek a polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslat XI. címéhez.*) (Eljárás a házassági perekben.) Irta: dr. RAFFAY FERENC, győri ügyvéd. A 678. és 679. §§-kal kapcsolatban kell szólni a perrendtartás javaslatának arról a hiányáról, hogy nincs benne semmiféle rendelkezés arra az esetre, ha a kölcsönös beleegyezés alapján, ágytól és asztaltól külföldön elválasztott házastársak valamelyike magyar honpolgárrá lesz és a házassági törvény 77. § át óhajtja alkalmazni. Ez a kiválóan fontos kérdés ugyanis, amely évek óta tartó irodalmi vitát szült.1) s amelyet a birói gyakorlat, mint alább látni fogjuk, nem helyesen döntött el, megnyugtatóan csak a perrendtartási törvényben oldható meg, amelyből már csak azért sem maradhat ki, mert tisztán az eljárás körébe tartozik. A Curia gyakorlata szerint a 87. §. a) pontja alapján ez esetben csak akkor bocsátható ki a Dirói felhívás, ha az állampolgárság megszerzése után előzetesen értesítette a magyar honpolgár a külföldön maradt házastársat, hogy kész vele folytatni az életközösséget. Ezen előzetes értesítés nélkül ugyanis a házastársak különélése, a Curia felfogása szerint, a házassági törvény szempontjából nem tekinthető jogos ok nélkülinek s az előzetes értesítés megtörténtét és sikertelenségét a perenkivüli eljárás megindításakor köteles igazolni a folyamodó, mert különben a kérvényt hivatalból viszautasitják.2) A Curia idevágó kijelentéseiben helyes az a tétel, hogy a magyar állampolgárság megszerzése előtti időre a házassági törvény rendelkezései nem alkalmazhatók és az, hogy ha e külföldi házasfelek egyike utóbb magyar állampolgárrá lesz, házasságukra a magyar házassági törvény irányadó. Csak az a tévedése, hogy ez esetben a házassági törvény alkalmazását teltételhez, t. i. az előzetes értesítéshez köti, holott a házassági törvény hatálya attól a naptól kezdve, amelyen az egyik *j Előző cikkek a f. évi 9., 11„ 13. és 16. számokban. •jírtak róla Tóth Gáspár : ÍJ. L. 1898. 24. sz. S z e r z ő: ((Házassági perrendtartás cimü mű 30 — 32 1., és «A hűtlen elhagyás, mint házassági bontó ok» c. mű. II. kiadás 18 — 28 1. — Jancsó György: «A magyar házassági és házastársi öröklési jog» c. mű 67. §; Ligetkuti Iván: 0. L. 1899. 19. sz ; S z t e h 1 ó Kornél: Ű. L. 1899. 2U. sz. és Virág Gyula: Ü. L. 1899. 10. sz. *)A Curiának ezt a felfogását legjobban visszatükrözik a következő határozatok: 1.524/1899. sz. és 1,305 1899. sz. ("Márkus: Felsőbíróság elvi határozatai, X. kötet, továbbá 4,536/1900 sz. («J o g», 1900. 37. sz.) 6270/900 sz. (Ű. L. 1900. 49. sz.) házastárs a magyar honpolgári esküt letette, házasságukra nézve feltétlen ; a felek ténykedését nem igényli, a hatály beálltának időpontja sem birói határozattal, sem a felek akaratából el nem halasztható. Ebből folyik azután az a következő tétel, hogy a külföldi bíróságoknak minden olyan határozata, a mely a házassági törvény rendelkezéseivel össze nem egyeztethető, a házassági törvény uralomra jutásakor, azaz a honpolgári eskü letételének napján hatálytalanná válik; mert nem engedhető meg, hogy a magyar állampolgár házasságára nézve olyan határozat legyen érvényes akár egy napig is, amely ellentétben van a házassági törvénynyel: ez a hatálytalanná válás a törvény erejénél íogva áll elő és nem kell hozzá, de nem is idézheti elő semmiféle magán cselekmény. Ez a tétel pedig alkalmazandó a házastársak közös megegyezése folytán hozott — tehát a házassági törvénynyel kétségtelenül ellentétben lévő — ágytól és asztaltól elválasztó külföldi birói határozatra is, minélfogva nyilvánvaló, hogy ninc törvényes alapja a Curia által megkívánt előzetes értesítés kel lékének s a felek különélése, minthogy az elválasztó külföld" határozat hatálytalanná lett s minthogy most már csupán a felek közös megegyezésén, tehát törvénytelen alapon nyugszik, a honpolgári eskü letétele napjától jogtalan. Ebből folyik, hogy a magyar honossá lett házastárs a házassági együttélés helyreállítását kívánhatja, s e célból az illetékes magyar bíróság jogsegélyét sikerrel igénybe veheti, azaz ha hat hónapig, illetve egy évig szakadatlanul külön élnek a felek, a honpolgári eskü letétele után : a magyar állampolgár kérheti a házassági törvény 77. §.-a) illetve b) pontja alapján a birói felhívás kibocsátását. Nem kell tehát sem előzetes értesítés, sem felhívás, (mint Tóth Gáspár ezt fentebb idézett cikkében hangoztatja,) sem az életközösség helyreállításának megkísérlése (mint ezt a győri kir. ítélőtáblának 2,997/1898 sz. végzése megkívánná) ahhoz, hogy a magyar állampolgárrá lett fél kérhesse az életközösség helyreállítását. Ugyanily irányban helyesen indult a birói gyakorlat is, amennyiben kimondta, a Curia (6,129/1898 sz. a. «J o g» 1899 1. szám, továbbá a budapesti kir. Ítélőtábla, Ü. L. 1899. 18. sz.) hogy Ausztriában a feleknek kölcsönös megegyezéssel történt elválasztása ágytól és asztaltól arra a félre nézve, amely utóbb a magyar állampolgárságot szerez, ezáltal hatálytalanná lesz. Kimondta továbbá, hogy mivel a házassági törvény nem foglal magában oly rendelkezést, melynél fogva a házastársak kölcsönös beleegyezése alapján a különélésre feljogosittatnának, a magyar állampolgár jogosan kívánhatja, hogy alperes az életközösséget vele folytassa És miután a felhívás ezen az alapon kibocsáttatott s alperes nem tért visza : mind a három bíróság, a házassági törvény 77. §-a a) pontja alapján, helyt adott a keresetnek. Tényleg arra az álláspontra helyezkedett tehát a Curia, a melyet mi vallunk. Mindössze az volt helytelen, hogy az állampolgári eskü letétele után, amely 1898. április l én történt, nem kívánta meg a hat havi különélést és elfogadta az eljárás megindításának alapjául az 1898 április 26-án meghozott felhívó végzést; szóval az állampolgári eskü letételének visszaható erőt tulajdonított s a felek különélését abban az időben is jogtalannak tekintette, amikor pedig törvényesen létrejött és mindkettőjükre hatályban volt elválasztó birói határozat alapján, tehát jogosan éltek külön. Utóbb azonban eltért a Curia ettől az iránytól s a fentebb jellemzett álláspontot fogadta el s azóta állandóan követi is. Mindezekből kitűnik, hogy nézetünk a Curiának mostani gyakorlata és a 6,129/1898. sz. ítéletben kifejtett felfogása között foglal helyet, vagyis nem kíván előzetes magáncselekményt, de nem is tulajdonit a honosításnak visszaható erőt. Helyessége pedig nyilvánvaló abból a körülményből is, hogy alkalmazható a házassági törvény 77. §-ának ugy a) mint b) pontjára; mig a Curiának jelenleg érvényben lévő gyakorlata szerint, ha a külföldön maradt házastárs ismeretlen helyen lakik, a 77. §-t nem lehet alkalmazni és pedig nem a törvényben gyökerező oknál fogva, hanem pusztán azért, mivel a judicatura által törvénymagyarázat alapján felállított kellék, t. i. az előzetes magánértesités, nem foganatosítható. Ez a felfogás tehát kizárná, lehetetlenné tenné a törvény alkalmazását, ami nyilvánvalóan helytelen és meg nem engedhető. Az itt kifejtettek alapján, mint uj §-t, a következőket kellene a perrendtartási törvénybe bele iktatni : «Ha az ágytól és asztaltól kölcsönös beleegyezés alapján külföldön elválasztott mindkét házastárs, vagy azok egyike utóbb magyar állampolgár lesz, a magyar állampolgárrá lett házastárs kérheti a házassági törvény 77. §-a alapján az életközösség helyreáll' • tására kötelező birói határozat, illetőleg hirdetmény kibocsátását, ha a magyar állampolgári eskü letételétől számítva leg-