A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 16. szám - Hagyaték tárgyát képező jelzálogos követeléseknek az örökösök javára leendő telekkönyvi bekebelezés illetékkötelezettségéről

A JOG 63 az a kifejezés is, hogy a biztosított a kötvényt minden jogokkal együtt G. Gusztávra átruházza (Ich übertrage .... meine . . . Lebensversicherungs-Polizze .... mit allén Rechten auf Herrn G. G.), a kit természetesen megillet az a jog is, hogy a kötvényt tőkésítse vagy visszavásárolja (welchem es natürlich auch freisteht, die Polizze zu capitalisiren oder rückzukaufen). Ugyanerre mutat az a körülmény is, hogy H.Móra Hztositási kötvényt és az eddigi esedékessé vált dijnyugtákat G. Gusztávnak átadta és hogy az átruházás után a biztosított haláláig esedékessé vált dijakat G. Gusztáv fizette, a mely körülmény bizonyítva van az által, hogy a dijnyugtákat a 115,568/98. sz. végzésben foglalt felhívás folytán G. Gusztáv becsatolta. E körülményekből meg kell állapítani, hogy a V. a. okiratban foglalt ügylet célja és értelme az volt, hogy a biztosított a kötvényből folyó összes jogokat G. Gusztávra ruházta át, a mi egyértelmű azzal, hogy a biztosított a kötvényből folyó összes jogok tekintetében G. Gusztávot jelölte ki kedvezményezettül. Minthogy pedig a biztosító társaság által tudomásul vett ez a kijelölés hatályos, ennélfogva abban az esetben is, ha helyes felperes álláspontja annyiban, hogy a kedvezményezettnek a kötvényben «jogutódai> (Rechtsnachfolger) szóval való megjelölése, a törvényes örökösök megjelölésével egyértelmű, meg kell állapítani, hogy a V. alatti okiratban foglalt jogügylet folytán a kötvényből a biztosított halála esetén eredő jogok G. Gusztáv másodrendű alperesre, mint kedvezményezettre mentek át. A felperes által vitatott az a körülmény, hogy H. Mórnak másodrendű alperessel szemben fennállott az a tartozása, a melynek fejében a V. alatti átruházási okiratot kiállította, tőzsdei játékügylelből eredt, bizonyított volta esetén sem volna döntő, mert a játékügyletből folyó tartozásra, mint naturális obligatióra történt fizetés, vagy egyéb teljesítés vissza nem követelhető és igy a V. alatti átruházás hatályát nem érinti az a körülmény, hogy az átruházás alapjául játékügyletből folyó tartozás szolgált. (1899. április 5-én, 33,267. sz.) A budapesti kir. itélö tábla (1900. február 7-én, 1,429. sz.): Az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja. Indokok: Az A) 16. sz. a. mellékelt biztosítási kötvényben kedvezményezettekül általánosságban a biztosított jogutódai lévén megjelölve, felpereseknek, mint a biztosított törvényes örököseinek a biztosítási összeghez való igényük a kötvény átadása nélkül és külön szerződés hiányában az elsőbiróság Ítéletének helyes kilejtése szerint csak a biztosított halálával és ebben az esetben is csak akkor nyílhatott vclna meg, ha a biztosított életében másként nem rendelkezett. Ily külön szerződés hiányában tehát a biztosított a biztosítás fennállása alatt a biztosítási összeg tekintetében ugy az eredetileg kijelölt kedvezményezettek, mint a biztosító beleegyezésétől is függetlenül és tetszése szerint rendelkezni teltétlenül jogosítva lévén: a biztosítottnak a V. alatt csatolt és valódinak bizonyult engedménye, mely lényegében az eredetileg kijelölt kedvezményezettek személyének megváltoztatását jelenti, jogi hatálylyal bir. Az elsőbiróság Ítéletének a per tó'tárgyára vonatkozó rendelkezését tehát az itt kifejtett és a benne frlhozott egyéb indokoknál fogva kellett helybenhagyni. A kir. Curia: A másodbiróság Ítélete helybenhagyatik. Indokok: Az a kérdés, hogy a fenforgó esetben a biztosítási kötvény átruházásának érvényességéhez szükséges volt-e az, ho°y az átruházás a biztosító társaságnak bejelentessék, és ez által elismertessék, a jelen perben nem igényel megoldást, mert a biztosított a biztosítási kötvény 12. pontjában foglalt annak a feltételnek, hogy ez az átruházás a biztosító társaságnak bejelentendő, a V. a. okiratra vezetett záradék szerint eleget tett, s ezt a biztosító társaság tudomásul vette. A másodbiróság Ítéletét tehát, mellőzve azt az indokát, hogy a kedvezményezett személye a biztosító beleegyezésétől függetlenül meg volt változtatható, felhozott többi indokaiból kellett helybenhagyni. (1901 március 8-án, 1900. évi 700. v. sz.) Az a személy, a ki valamely üzletet a tartozásokkal együtt átvesz a hitelező irányában jogilag ugyanazon helyzetbe jut, mint az üzlet előbbi tulajdonosa s ez utóbbival azonos tekintet alá esik ; figvelembe véve tehát azt, hogy a felperes bejegyzett kereskedő, a ki eredeti adósával szemben az 1868 : LIV. t.-c. 35. s-ának 2. bekezdésében szabályozott birói illetőséget igénybe vehette, semmi akadálya sincs annak, hogy ezt a birói illetőséget igénybe vehesse az adósság átvállalása folytán eredeti adósa helyébe lépett alperessel szemben is. (A m. kir. kereskedelmi és váltótörvényszék felebbezési tanácsa : 1900 dec. 31. E. 370/900 sz. a.) A kereskedelmi törvény 161. S-a első és második bekezdésének egybevetéséből kétségtelen, hogy annak a tiltó rendelkezésnek, hogy a részvénytársaságnak saját részvényeit megszerezni vagy zálogba venni nem szabad, nincs egyéb jogi hatálya, mint az igazgatóság tagjainak a társaság hitelezőivel szemben egyetemleges vagyoni felelőssége és a kereskedelmi törvény 218. S-a szerint való büntethetősége; maga az ügylet tehát semmisnek nem tekinthető. (A m. kir. Curia mint felülvizsgálati bíróság 1901 jan. 8. I. G. 521/900. sz. a.) A váltótörvény 108. S-a szerint megtartási jogot a hitelező csupán az adós tulajdonát képező egyedileg meghatározott oly dolgokra gyakorolhat, a melyek mint adósának tulajdona kerültek az ő birtokába és rendelkezése alá; s ilyent nem képezhet az a pénzösszeg, a melylyel a hitelező adósának tartozik, mert az mindaddig, mig ki nem fizettetik, az adós tulajdonává nem válik, s az adósnak követelési joga lévén csupán beszámításnak lehet tárgya. (A m. kir. Curia 1901. febr. 14. 1,138/900. sz. a.) AZI8QI XIV. t.-c.-kel létesített kerületi betegsegélyző pénztáraknak az idézett törvény 16—21. §-ai szerint kivetett járulékai a csődtörvény 60. §-a 3. pontjának tekintete alá eső kiváltságos követelést képeznek. (A m. kir. Curia 1900. jan. 13-án 2,651 I sz. a.) j = Bűnügyekben. Kísérlet esetén a btk. 66. §-a alapján csak akkor változtatható át a törvényben megállapított büntetés enyhébb büntetési nemre, ha a rendes büntetés legkisebb tartama is tulszigorunak mutatkoznék. Mi.ithogy azonban a kir. ítélőtábla vádlott szabadságvesztés büntetését 6 havi tartamban állapította meg, a btk. S84. §-ában a gyermekölés bűntettére meghatározott börtönbüntetés helyett enyhébb büntetési nem, vagyis a fogházbüntetés alkalmazásának és a büntettet képező gyermekölés vétséggé való minősítésnek helye nincs. A nyíregyházai kir. törvényszék által (1900. márc. 7.11,332. sz. a.) özv. K. Imréné szül. Sz. E. vádlott a btk. 87. §-ába ütköző gyermekkitétel büntette miatt az ellene emelt váddal szemben a btk. 287. §-ába ütköző s a szerint büntettet képező, de a btk. 66. és 20. §-ainak alkalmazásával vétséggé minősülő gyermekölés vétségének a btk. 65. §-a szerinti kísérlete miatt mondatik ki bűnösnek és ezért a btk. 284. és 66. §-ai alapján három havi fogházra és egy évi hivatalvesztésre ítéltetik. Indokok: Vádlottnak, a végtárgyalás során eskü alatt kihallgatott tanuk vallomásával s az eljárás egyéb adataival öszhangzó beismerése alapján az a tényállás nyert bizonyítást, hogy vádlott özv. K. Imréné házasságon kivül teherbe esvén, midőn 1899. máj. 29-én reggel Sz. I-né és özv. S. P-né nevü sógornőivel szekerén Kisvárdába ment, útközben szülési fájdalmakat érezvén, Mándoktól mintegy 1,J kilométernyire a szekérről leszállott és sógornőit a szekérrel elküldve az országút árkába húzódott, ahol gyors szülés mellett egy élő érett és életképes fiu gyermeket szült. A szülés megtörténte után, a gyermeket meg sem nézve ott hagyta, a szekér után sietett, azt utolérve útját a nélkül, hogy a szülésről sógornőinek, vagy azután is bárkinek említést tett volna, folytatta. Nem sokkal ezután T. I né mándoki lakos azon az uton a mezőre menvén, a gyermeksirás által figyelmessé téve, a gyermeket a füvei benőtt nedves árokban arccal lefelé fordulva megtalálta s a szintén arra haladó G. Jenő által biztatva, a gyermeket, miután annak köldökzsinórját elvágta és elkötötte, felvette s a mándoki elöljárósághoz bevitte. A következő napon vádlott fentebb megnevezett sógornői, akik sejtették, hogy vádlott teherben volt, minthogy a szekerén, a melyen együtt utaztak, gyanús vérnyomokat találtak, jelentést tettek a községi elöljáróságnak, hogy vádlott valószínűleg gyermeket szült. Vádlott ennek folytán megvizsgáltatván és kérdőre vonatván, kijelentette hogy a fent előadott módon csakugyan gyermeket szült. Az életben maradt gyermek azután anyjának visszaadatott s jelenleg is él. Ezen tényállás mellett a közvádló vádlott ellen azért, mert önsegélyre képtelen gyermekét olyan körülmények között hagyta el, hogy annak megmentése a véletlentől fügött, a btk. 287. §-ába ütköző gyermekkitétel büntette miatt emelt vádat, mig ellenben a védő azon indokból, hogy a vádlott a gyermeket rendszerint járt helyre tette ki, a btk. 454. §-ába ütköző s annál enyhébb beszámitásu családi állás elleni bűntett fenforgásának a megállapítását indítványozta. Ezekkel szemben a kir. tszék, tekintettel arra, hogy az összes kihallgatott tanuk vallomása és a vádlott beismerése szerint is akkor hüvős esős idő volt, a vádlott újszülött gyermekét ennek dacára közvetlenül a szülés után, minden legcsekélyebb gondolkozás nélkül, t. i. még a köldökzsinórját sem vágva s kötve el, sőt beismerése szerint anélkül, hogy csak meg is tekintette volna — hagyta ott a nedves árokban, holott tudhatta, s egyszerű természetességénél fogva is tudnia kellett, hogy az ilyen körülmények között segély nélkül elhagyott, esőnek, hidegnek s az árok fenekén könnyen összegyűlendő esőviz általi megfulladás veszedelmének védtelenül kitett újszülöttnek rövid időn okvetlenül el kell pusztulnia, tekintettel továbbá arra is, hogy vádlott a szülés előtt terhességét, azután pedig annak megtörténtét, cselekményének más által történt felfedezéséig — titkolta: vádlott ama szándékos mulasztásában, hogy ujszölött gyermekét a fent előadott módon és körülmények között elhagyta, az ölésre irányuló szándékot ismerte fel s ehhez képest vádlottat, aki a házasságon kivül született gyermekét közvetlenül a szülés után szándékosan megölni akarta s annak véghezvitelét meg is kezdette a fentebb jelzett s arra orvosi megállapítás szerint is az adott viszonyok közt alkalmas mulasztási ténykedésével, — mivel a halál csupán vádlott akaratán kivül fekvő körülmény, t. i. közbejött szerencsés véletlen és idegen segély folytán nem következett be: a btk. 284. §-ába ütköző, de a 66 §. alapján a 20. §-hoz képest a fenti vétség kísérletében mondotta ki bűnösnek és ítélte el a fenti fogházbüntetésre. A büntetés kimérésénél enyhítő körülményül vétetett a büntetlen előélet.