A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 15. szám - A Bűnvádi perrendtartás 532. §-a

A JOG 119 többet tud. mint a per első birája. s azt hiszi, hogy ezt csak azzal documetálhatja. ha amannnak ítéletét nein hagyja helyben. Ennek tulajdonitható — és nem a felebbezési tárgyaláson kiderített uj tényeknek, — hogy az 1893: XVIII. t.-c. életbe lépte óta aránytalanul nagyobb a megváltoztató másodbirósági Ítéletek száma, mint volt akkor, a mikor a kir. Ítélőtáblák jártak el másodfokon. A rendszerben rejlik a hiba és érezhető lesz mindaddig, mig a telebbezési tanácsok alakítására nagyobb gond nem fordittatik és e célból magasabb elméleti és gyakorlati képzettségű bírói kar nem fog rendelkezésre állani. Legnagyobb hátránya e rendszernek az, hogy a felebbezési bíróságok 400 koronáig, vagyis az ügyek 9/10 részében végleg ítélnek s a perfeleknek nincs módjukban a harmadbiróságtól megkérdezni, hogy a két alsó fórum ellentétes ítéletei közül melyik felel meg az igazságnak f Az a fél, ki perét első fokon megnyerte, másodfokon pedig elvesztette, a másodbiróság ítéletének helyességéi ől sohasem lesz meggyőződve, ha csak erről a harmadbírósági ítélet meg nem győzi. Meg kell tehát a correctivumot találni. És miután a tervezet két fokú felebbezést nem ismer, legalább felülvizsgálatot kell engedni a 400 korona értéket meg nem haladó azon perekben, melyekben a másodbiróság az elsőbirósági Ítéletet'megváltoztat] a. Nézetem szerint a szaktanácskozmány arra a kérdésre, hogy : «Helyes-e a felülvizsgálat kizárása 400 korona értéket meg nem haladó ügyekben ?» — mással, mint «Nem helyes» sel alig fog felelni. Ellenben bizonyára «Igen» lesz a válasza s kérdés másik részére, mely igy szól : «Nevezetesen nem lehetne a felülvizsgálatot értékre való tekintet nélkül megadni a felebbezési bíróságnak minden olyan ítélete ellen, a mely az elsőbirósági ítéletet megváltoztatja ? Nemcsak (dehetne >; de «kell» megadni, hogy a jelenlegi visszásságoknak vége szakadjon. Sőt sommás örökösödési és sommás birtokbirósági perekben, ezeknek nagyobb fontossága, rendszerinti bonyolódottsága miatt, de meg azért is. mert az ország legnagyobb részében e perek rendszerint a szegény ember összes vagyonát érintik, — meg kell engedni a felülvizsgálatot akkor is, ha a felebbezési bíróság helybenhagyja az elsőbirósági ítéletet. Ily irányú kérdés nem terjesztetett ugyan a szaktanácskozmány elé, — de az előbbinek folyományaként önként fog felmerülni. A mi már most azon másik kérdést illeti, hogy helyes-e a felebbezés kizárása a 100 korona értéket meg nem haladó perekben. — erre meg lesz adva a felelet, ha a szaktanácskozmány előreláthatólag akként fog az előző kérdésre felelni, hogy a felebbezési bíróság megváltoztató ítélete ellen értékre való tekintet nélkül megadandó a felülvizsgálat. Ha a járásbíróság ítélete ellen csak felülvizsgálat engedtetnék meg 100 koronáig, akkor nincs értelme a kérdés akként való feltevésének, hogy «nem lehetne-e a felülvizsgálatot értékre való tekintet nélkül megadni stb». A szaktanácskozmány elé terjesztett XII. és XIII. kérdések szövegéből ugy látom, hogy az igazságügyminister ur nem ellenezné a tervezet akkénti módosítását, hogy az első és másodbiróság ellentétes Ítéletei esetén felülvizsgálatnak legyen helye, értékre való tekintet nélkül, — ez pedig magával hozza, hogy a járásbíróság ítéletei ellen 100 koronáig is felebbezés és ne felülvizsgálat rendszeresittessék, miután felülvizsgálat ellen további felülvizsgálat el nem képzelhető. Hogy 100 koronáig terjedő ügyekben a felebbezés nyilvános előadás utján való elintézése van célba véve, az már ezen ügyek kisebb jelentősége által is indokolva van. Részemről különben is általánossá tenném a felebbezett sommás ügyek nyilvános előadását, mig a szóbeli tárgyalást csak azokra az esetekre szorítanám, melyekben a felek ujabb bizonyítékok alkalmazását hozzák javaslatba, vagy a felebbezési bíróság a hozzá felterjesztett adatok alapján, ujabb tárgyalás nélkül, az ügyet elbirálhatónak nem tartja. •vV A Bűnvádi perrendtartás 532. §-a. j- Válasz K 1 e b o v i c h Sándor «.Büntető parancsa c. cikkére. — Irta: Dr. SÁGI ERNŐ siklósi ügyvéd. Én a bűnvádi perrendtartás 532. §-ának szövegezését teljesen correctnek tartom ; sőt hozzáteszem, hogy az a törvényhozó akaratát teljesen kifejezi és épen azért correct, mert minden félreértést kizár. Igazat adok cikkíró urnák abban, hogy az 532. §. szövegét olvasva, az nem értelmezhető másként, mint hogy a §. büntető parancs kibocsájtásának egyéb előfeltételek fenforgása esetén akkor van helye, ha a feljelentésnek tárgya kihágás vagy pénzbüntetéssel büntetendő vétség. Megakad azonban cikkíró ur azon, hogy arról ugy mond, «sehol sincsen szó, hogy a büntető parancsban kiszabott elzárás büntetés végrehajtása tekintetében minő eljárás követendő, már pedig a kihágásoknak törvényileg meghatározott büntetési nemeként a pénzbüntetésen kívül az elzárás is szerepel,» éjien ezért oda concludál, hogy a bűnvádi perrendtartásnak a büntető parancsról rendelkező része csakis a pénzbüntetéssel büntetendő kihágásokra vonatkozik. Megkísérlem bebizonyítani, hogy cikkíró ur téved, vagyis, hogy a büntető parancs kibocsátása törvény szerint elzárással büntetendő kihágásoknál is helyt foghat. Két alternatívát állit fel cikkíró ur és pedig : 1. vagy helye van a büntető parancs kibocsátásának a kihágásokra általában, tehát ugy az elzárás, mint a pénzbüntetéssel büntetendőkre ; 2. vagy csupán a pénzbüntetéssel büntetendőkre bocsátható ki ilyen. A két eset közül az első áll. A törvény nem hiányos, mert az a körülmény, hogy a törvény nem intézkedik az elzárás körül követendő eljárásról, a törvényt sem homályossá, sem a torvény szövegét hibássá nem teszi. Hívja segítségül cikkíró ur a kihágásokról szóló büntető törvénykönyv 21. §-át és mindjárt világossá lesz előtts az a körülmény, hogy a büntető parancs kibocsátása kivétel nélkül minden kihágásnál, tehát ugy a pénzbüntetéssel büntetendőknél, valamint azoknál, melyeknek törvényileg meghatáro zott büntetési neme az elzárás, — alkalmazható. Ez a §. azt mondja : «Ha az enyhítő körülmények tulnyomóak: az elzárás helyett pénzbüntetés állapitható meg.» Ezt egybevetve a vitás §. azon kitételével, hogy a «biró büntető parancsot bocsáthat ki, ha a feljelentés tárgya kihágás és a bíró 200 koronát meg nem haladó pénzbüntetést talál kiszabandónak», tisztán áll előttünk, hogy a Bvprs 532. §-a kivétel nélkül minden kihágásra alkalmazható és igy a cikkíró ur 2 alternatívája közül a második elesik. A törvényhozó akarata szerint büntető parancs egyéb feltételek fenforgása esetén kibocsátható, ha a feljelentés tárgya: 1. pénzbüntetéssel büntetendő vétség, ha a biró 200 koronát meg nem haladó pénzbüntetést talál kiszabandónak ; 2. vagy pénzbüntetéssel büntetendő kihágás és na a biró 200 koronát meg nem haladó pénzbüntetést talál kiszabandónak ; 3. vagy végül törvény szerint elzárással büntetendő ((kihágás», melynél már a feljelentésből kitetszőleg az enyhítő körülmények oly túlnyomók, hogy az elzárás helyett pénzbüntetés állapitható meg (K. B T. K. 21. §.), de a biró 200 koronát meg nem haladó pénzbüntetést talál kiszabandónak. (Bvprs. 532. §.) Cikkíró urnák az enyémmel ellenkező álláspontja mellett felhozott azon egyedüli érve, hogy a törvény az elzárás körüli eljárásról nem intézkedik és igy a büntető parancs törvény szerint elzárással büntetendő kihágásokra nem alkalmazható, csak mellettem bizonyít, mert mint láttuk, a kibocsátott büntető parancsnál ki lévén zárva mint büntetés az elzárás, annak végrehajtásáról gondoskodni sem kellett. A törvény azt mondja : «200 koronát meg nem haladó pénzbüntetést talál kiszabandónak!» Tehát a biró szabadságára van bizva, hogy az elzárást pénzbüntetésre változtassa át és a K B. T. K. 21. §-át alkalmazza. Álláspontom mellett bizonyít még a törvény világos, határozott és semmi kétséget nem tűrő szövegezése. A §. azt mondja: «tárgya pedig csupán kihágás vagy egyedül pénzbüntetéssel büntetendő vétséga. Tehát a kihágás és pedig minden megszorítás nélkül, de a vétségek közül csak azok, melyek pénzbüntetéssel büntetendők. Ha az ellenkező felfogás lenne a helyesebb, akkor a törvénynek másként kellene szövegezve lennie. Például igy: «tárgya pedig csupán pénzbüntetéssel büntetendő vétség, vagy kihágás és a biró. . . stb.» Cikkíró ur azon nézetével, hogy ez az uj intézmény célját el nem érte, hogy az eljárást nem egyszerűsíti, nem rövidíti, teljesen egyetértek. A fizetési meghagyás intézményének szomorú tapasztalataira hivatkozva, mindenben csatlakozom az ő álláspontjához. Mert ez a fizetési meghagyás sem más, mint «fizetési parancsa, de olyan parancs, a melynek — mert engedelmeskedni nem «muszáj» — nem is engedelmeskedik senki, és a helyett, hogy a bíróságok teendőit csökkentené, azokat szaporítja.