A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 15. szám - Perjogi anyagi igazság. 3. (r.)

A JOG 117 nek keresetét fogja az igazi törvényes képviselő annak idején magához ragadni. Nem vigasz végül, hogy mire való hát a perfüggőség fennebb emiitett kifogása, mert hisz épp azért jeleztem egylábú pernek a 7(5. §. perét, mivel ez olyan per, a mely ugyan esetleg nem lesz per, de azéit addig mégis per, még pedig a pernek nem is minden, ugy előnyös, mint hátrányos, hanem kizárólag csak a reám nézve hátrányos joghatályaival, igy hát a perfüggőség kifogása is csak ellenem használható, de — nem általam is. De in fine finali még az sincs kizárva, hogy a perképtelen fél. az álképviselők esetleg seregének kereseteivel egyidejűleg ne ronthasson rám maga a dominus, az igazi törvényes képviselő is az ő külön keresetével; sőt ezzel még abban a részben sem praejudicálván, sem praejudicálhatván magának, hogy — a mig csak a hiány pótlására kitűzött határidő, illetőleg határidők nyitva állanak — az ő (esetleg kedvezőtlenebb lefolyással fenyegető) külön perét a faképnél hagyva (legfeljebb a költségeket lefizetve), szabad választása szerint, a concurráló perek akármelyikébe (természetesen a legkedvezőbb lefolyásúnak igérkezőbe) be ne ugorhassák. De nem folytatom tovább; processualistának sat est. A visszásságok eme labyrinthusából csak egy ut vezethet ki: a német perrend idevágó 56. ának álláspontja, a mely nem zárkózva el a periculum in mora eseteinek kellő méltatása elől, egyebekben nem teremt rideg jus cogens-t, hanem az egész fölöttébb kényes materiát bizza — az individualisatió elvének az alaki jogban is elsőbbséget adva — a bitói lelkiismeretre és a birói felelősségre. ad 3. A 76. harmadik bekezdéséről azért mondom, hogy részint téves, mert — egyebektől eltekintve — a hiány pótlására kitűzött határidő sikertelen leteltével, az ügy nemcsak beszüntető ítélettel nyerhet befejezést, hanem makacssági ítélettel is. ad 5. A 76. §. utolsó bekezdéséről azért mondom, hogy részint nem eléggé szabatos, mert a semmisségben leledző cselekményeket nemcsak a törvényes képviselő hagyhatja jóvá, hanem maga az időközben esetleg perképességet nyert fél is. Perjogi anyagi igazság Irta : dr. PLOPU GYÖRGY, biró a nagyváradi kir. Ítélőtáblánál. III. Előbbi cikkemben*) röviden vázolván a bizonyítási eszközöknek a materialis igazságra kiható nagy fontosságát, megemlítettem, hogy a leggyarlóbb és legtökéletlenebb bizonyítási eszköz az eskü, helyesebben : a peres félnek, tehát magának az érdekelt felperesnek, vagy alperesnek eskü alatt való kihallgatása. Az eskü. a mióta a perrendben szerepel, mindig sajátszerű és különleges, sőt mondhatjuk különös helyzetet toglal el még jelenleg is a bizonyítási eszközök rendszerében. Az eskünek ezen sajátszerűsége az eskü elemeiben keresendő, a melyek annyira bensők, hogy azok közt és a reálitás közt találkozási pontot, összekötő kapcsot a valóságban létesíteni nem, — hanem csak képzelni, vagyis fictiv deductió utján lehet. Tudni valamit és hinni valamit soha sem ugyanazonos fogalmak, sőt nem is coordinált, hanem egyenesen dissonans fogalmak ; a tudás és a hit egymást teljesen kizárják; a mit ludok, azt nem hiszem, nem kell hinnem, mert tudom, meggyőződtem róla külső érzékeim (tapintás, látás, hallás, szaglás és izlés) által ; ellenben a mit csak hiszek, azt nem tudom, nem győződtem meg a valóságáról, külérzékeim behatása alatt nem állott, hanem csak belső és láthatatlan behatások, képzeleti emotiók és indiciumok szüleménye és productuma. Tudom, hogy léteznek emberek, állatok, növények, ásványok ; azt is tudom, hogy abstract fogalmak, mint: szépség, öröm, idegesség, gyűlölség, igazsága — is léteznek; azonban nem tudom, csak hiszem, hogy van Isten, túlvilági élet, fátum, és különösen nem tudom, hogy valakinek és főleg a perben álló félnek belső életvilága, érdekelt kedélyállapota, lelkiismerete micsoda láthatatlan rugók által van vezérelve, ha ezek külső concludens tényekben egyáltalában nem nyilvánulnak. A hit benső érzelen, a valóság pedig külső jelenség. Az anyagi igazság realitáson nyugszik, tapasztalati tények behatásából előállott valóság, mely tehát nem tür, sőt kizár bárminő sejtelmet, hitet és nem meggyőződés szülte behatásokat. Ha ezek szerint kétségtelen az, hogy a valóság mint az ember külvilága — és a hit, mint az ember belső világa egy*j A «Jog» ez évi 12. számában. mással ellentétes fogalmak: nem szenvedhet kétséget az ebből okszerűen folyó az a következmény sem. hogy a hit és annak éltető vagy alkotó elemei és rugói nem szegődhetnek és nem szegődhetők be a külérzékek szolgálatába, és különösen nem a végből, hogy azokkal pótoljuk azon ismereteinket, a melyek a valóság megismerésére feltétlenül szükségesek. Az eskü tisztán szertartásos fogalom ; oly actus. mely mint puszta ceremónia a hit szolgálatában áll és már egyházi jellegénél fogva is valamely kijelentésnek szerfelett misztikusan ünnepélyes alakban való megerősítésére szolgál. Már ezen jellegéből is első sorban a bizalmatlanság szembetűnő, a mi határozottan ellenkezik a mai megerősödött és férfi korát elért polgári társadalom általánossá lett világnézetével. Nem lehet jogilag indokolt felelelet adni arra a kérdésre, hogy mi okból lehet és kell több nyomatékot, nagyobb súlyt és horderőt adni és tulajdonítani a tanú, vagy a fél vallomásának akkor, ha azt esküvel erősítette meg, mint ha azt, mint becsületes honpolgár, teljes őszinteséggel és szabadon, minden aggálytól menten teszi; avagy hogyan lehet a mai civilisált viszonyok közt azt a felfogást és eljárást igazolni, hogy a tanú vagy a peres fél csak akkor, vagy azért fog valót vallani és állítani, ha és mert vallomására és állítására esküt fog tenni; hogyan lehet a mai polgári művelt társadalomban oly eszközt alkalmazásba venni az anyagi igazság megállapítása végett, a mely oly bensőn lakozik az ember kedélyvilágába, hogy ahoz hozzáférnünk teljes lehetetlenség? Miben kell tehát keresnünk annak indokát, hogy a tanú, vagy a peres fél szavát valónak fogadjuk el, és csak akkor fogadjuk el, ha ő azt Istenre való hivatkozással és azzal a hozzáadással teszi, hogy a mindent látó, mindent tudó és mindenható Isten ne segítse őt, hanem pusztítsa, el ha nem a valót adta elő ? Erre a kérdésre a legegyszerűbb felelet az volna, hogy arra a perjogi szempontból alaposan felelni nem is lehet, mert az soha senki által sem látott, természetfölötti, szellemi lény. vagy erő, vagyis: az a mindenlátó, mindentudó és mindenható Isten még soha senkit sem pusztított el azért, hogy valótlant vallott és azt a valótlan vallomást esküvel erősítette meg. Lássuk azonban egy kissé közelebbről a kérdést: Az ok kutatása végett vissza kell mennünk az emberiség gyermek, sőt bölcsőkorára, vagyis arra a kezdetleges állapotra, a melyben a fejletlen, kimüveletlen és korlátolt ember és emberi társadalom a mitosz uralma alatt állott, és misztikus fogalmak, benső érzelmek gerjesztésével hatott a kedélyállapotra, hogy ez által fürkészsze a valóságot; tehát benső világot gyújtott a végből, hogy maga körül a külsőt lássa, a helyett, hogy külső érzékeit vegye igénybe, ezekkel tapasztaljon és igy győződjék meg a valóságról, realitásról. Az ókor legrégibb időszakában a vallásos és a profán szertartások egész serege állott rendelkezésre a vitás jogigények eldöntésére, de semmi rationalis eszköz sem volt alkalmazá; ba véve a valóság kiderítésére és megállapítására: a primitív emberi elme korlátoltságával meseszerű sejtelmek szerint döntöttek, határoztak a nélkül, hogy előbb a dolog mélyébe, lényegébe behatolni szükségesnek tartották volna. Nem volt ez az állapot tisztultabb a régi Róma misztikus korszakában sem, hol a vallásos és profán szertartások több fő- és alfaja közt legeminensebb. legelőkelőbb szerepet az eskü játszott, oly annyira, hogy a vitás igényt a pontifex majorok és minorok, sőt a meghívott bizalmi férfiak előtt is egyezségileg, vagy sorshúzástól függően eskületétellel döntötték el, a legtöbbször nem is ténykérdésre, hanem benső affectiókra és sejtelmekre letett esküvel ; sőt még a praetorok, ezek a nagy tapasztalattal és bő emberismerettel bírt férfiak, akik a jus strictum áttöröl voltak, sem tudták magukat egészen emancipáltatni az extra jus et extra judicium eljárásban alkalmazott jusjurandumtól, mert annak belátásuk szerint foganatot szereztek, az előttük lefolytatett u. n. in jure és in iudicio eljárásb.n pedig ép ugy, mint in litem az esküt maguk is alkalmazták. Díszére szolgál azonban és dicséretére irjuk ezeknek a nagy férfiaknak, a praetoroknak azt, hogy in judicio az esküt az itélet meghozatala előtt applicálták és azt szabadon mérlegelték, a mi által az 1868. évi perrendtartásunkat, a mely a rendes perekben még jelenleg is hatályban van, több mint 2,000 évvel megelőzték, a mi nagyon sokat, rendkívül sokat jelent. Midőn a praetorok, szerzett tapasztalataik árán, és a római remek jogászok varázserejü tanításai nyomán, a perjogot modernebb alapra kezdték fektetni; midőn elvvé vált,