A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 14. szám - Külföldi hatóságnál előterjesztett magánindítvány joghatálya belföldön

108 A JOG nyossággal» sikra száll annak dogmaticus és practicus igazolására, hogy az 1878. évi V. tcikk 112. §-a értelmében a sértett fél indítványára üldözendő bűncselekménynek külföldön történt elkövetése esetében is a magánfél indítványa három hónap lefolyása előtt a belföldi igazságügyi hatóságoknál terjesztendő elő, hogy a külföldi fórum delicti commissi előtt, bár 3 hónapon belül, bejelentett indítvány a magyar jog szempontjából, a belföldi bíróság által figyelembe egyáltalában nem vehető. A tételes jogból és a legis ratióból merített legjobb meggyőződésem szerint oly nagy fokú tévedéssel álunk itt szemben, a melynek eloszlatása annál sürgősebb, mert a tévtan gyökereit «a törvény, a jogtudomány és a culturállamnak jogfelfogásá»-ban keresi és ez a trias ugy alkotó részeiben, mint összeségében a neki imputált fattyuhajtás atyasága ellen a leghatározottabban tiltakozik. A felvetett kérdés megoldásának első alapját annak megállapítása szolgáltatja, hogy bizonyos bűncselekmények bűnvádi üldözhetésének a sértett fél akaratnyilvánításától történt függővé tétele mely célnak szolgál? A ki nemcíak az alaki, hanem az anyagi büntetőjognak minden egyes tételét is első sorban a bűntettes szolgálatába állítja, az a tételet büntetőtörvényeknek azon rendszerét, mely szerint b zonyos bűncselekményekre vonatkozólag a bűnvádi eljárás folya matba tételét hol absolute, hol a tettesnek a sértetthez való viszonyától föltételezetten, a sértett kifejezett akaratnyilvánításától teszik függővé, olyannak hajlandó tekinteni, a mely a bűncselekményt elkövetéjének érdekében, annak kímélete szempontjából szerveztetett. Ez a kiindulás az inditványi határidőnek az elévüléssel azonos alapokon való kezelésére vezet, annak lefolyását nem a sértett felet megillető jog érvényesítésének elmulasztásával, hanem a bűntettesnek azon igényével hozza vonatkozásba, hogy az inditványi határidőnek letelte után bűnvádi felelősségre többé nem vonható. Ez a felfogás az oknak az okozattal való felcserélésére concludál és nem törődve a sértett fél érdekképviseletének szempontjával a magáninditvány intézményét az egész vonalon megszorítva és olyképen értelmezi, hogy a bűntettes büntetőjogi helyzete mennél kedvezőbb legyen. A jogtudomány, mely a sértett fél indítványára üldözendő bűncselekmények intézményét fejlesztette, ellenkező nyomokon halad. Mivelhogy az inditványi bűncselekmények fogalmi körének szervezése a bűntettes érdekképviseletétől teljesen elvonatkoztatva, részben a sértett fél kíméletének szempontjából, részben azért történt, mert némely bűncselekmény esetében akár annak minimalis jelentőségénél, akár a tettesnek a sértetthez való viszonyánál fogva a hivatalból való bűnvádi eljárás, a büntető pernek folyamatba tétele a sértett félnek erre vonatkozó akaratnyilvánítása nélkül nem mutatkozik szükségesnek: ennélfogva, ha a modern büntető jogtudomány elutasítja is az inditványi bűncselekmények esetében a büntetésnek a magánelégtétellel való azonosítását, mégis az indítvány értelmezése és érvényesítése alkalmával az állami, az igazságszolgáltatási tekintetek határain belül kizárólag a sértett fél érdekképviseletét fogadhatja el kiindulási alapként. És ha általános felfogás, uralkodó gyakorlat szerint, az inditványi határidő tempus continuumként kezeltetik, minek következtében az indítvány megtételében beállott elháríthatatlan, physikai akadály sem függeszti föl a határidő lefolyását, ez a fennálló jogrendszereknek oly tökéletlensége, a mely a leghatározottabb ellenmondásba helyezkedik az inditványi bűncselekmények szervezetének alapzataival, a juris ratióval. Annál lehetetlenebb az inditványi határidőnek olyképen való értelmezése, mely mellett E d v i Illés Károly ur sokkalta erősebb meggyőződéssel, mint érvelése alaposságával sikra száll. Azt vitatja, hogy a magyar büntető törvénykönyv értelmében, csak a sértett fél indítványára üldözhető bűncselekmény belföldi bűnvádi üldözése tárgyában, a magyar bíróság csupán akkor járhat el, ha az elkövetésnek bel- vagy külföldi helyére való tekintet nélkül a sértett fél indítványa az annak átvételére a magyar bűnvádi perrendtartás által meghívott magyar hatóságnál lett 3 havi záros határidőn belül előterjesztve, hogy a külföldön előterjesztett indítvány a magyar bíróság által figyelembe egyáltalán nem vehető, mert a ('külföldi büntetőbíróságnak vagy hatóságnak jogcselekményei a magyar állam területén, tehát a magyar bíróságok előtt semmi joghatálylyal sem birnak, vagyis : egyszerűen nem létezőknek tekindendők.» Messze vezetne, ha az utóbbi tételnek cáfolatába részletesen bocsátkoznám. Elég, ha reáutalok az 1878. évi V. tcikk 7. §-ának 2-dik bekezdésére, mely szerint a külföldi bíróság által megállapított és a bűntettes által kiállott büntetés még I absolute a magyar büntető törvénykönyv szerint büntetendő külföldi bűncselekmények esetében is az ezen törvénykönyv alapján meghatározandó büntetés megállapításánál a lehetőségig számításba veendő; ugyanazon szakasz 3-dik bekezdésére és a büntető törvénykönyv 13. §-ára, a mely a külföldi bíróság által kiszabott büntetést a magyar bíróság által megállapitandóba egész terjedelme szerint beszámíttatni rendeli. A nemzetközi büntető jog és gyakorlat, Magyarországnak azokban való részesedése óvást emelnek annak imputálása ellen, hogy a magyar bíró az eljárásra illetékes külföldi bíróságnak őt megillető hatáskörében foganatosított jogcselekményeit egyszerűen nem létezőknek tekintheti, ily pronunciamiento a magyar államot a culturállamok társaságából kirekesztené, azt barbár népeknek művelődési fokára sülyesztené. Valóban kíváncsi vagyok, iniképen construálná E d v i Illés Károly ur a kiadatási jogot azon az alapon, mely szerint a külföldi büntetőbíróság nak jogcselekményei a magyar bíróságok által nem létezőknek tekintendők? mely bűvészet segélyével menti föl a törvénysértés vádja alól azt a magyar bírót, ki marasztaló büntető ítéletét külföldön kihallgatott tanú vallomására alapítja, a ki kihallgatja azt a terheltet, kinek kihallgattatását valamely külföldi bíróság elrendelte ? Mert hogy a külföldi bíróság által megkeresett magyar bíró vagy a magyar bíróság által valamely bírósági actus foganatosítása iránt megkeresett külföldi bíróság ezt az actust mindig saját imperiumán és soha a megkereső bíróság eszközeként végzi — a mint ezt a tárgyaltam értekezés allegálja — : az már az államoknak egymástól való függetlenségi viszonyából következik, a mely nem türi, hogy az egyik államnak bírósága a másiknak eszközeként járjon el. Ha csak nem akarjuk elvből kizárni a nemzetközi büntető jogsegély lehetőségét, akkor óvakodnunk kell azt az állítást kockáztatni, mintha a külföldi büntetőbíróságnak jogcselekményei a magyar bíróságok előtt semmi joghatálylyal sem bírnának. Egyébiránt ez a kérdés semmi néven nevezendő összefüggésben nem áll azzal, hogy a külföldön előterjesztett magáninditvány a belföldön joghatályossággal bir-e vagy sem ? Mert a magáninditvány előterjesztésénél és átvételénél nem hatósági jogcselekmény hatályosságáról kell elmélkedni, hanem a sértett fél oly actusának hatályosságáról, a mely a büntető törvénykönyv (110. §.) és a bűnvádi perrendtartás értelmében (3. §.) a bűnvádi eljárás folyamatba tételének, a jus puniendi államhatalmi gyakorlásának föltételét képezi. Az indítvány előterjesztésének a hatóság által történt átvétele kizárólag egy ténynek hitelességgel való fixirozása, a sértett jogcselekményének hatósági tudomásul vétele. A midőn valamely törvényhozás bizonyos bűncselekmények miatt a bűnvádi eljárás folyamatba tételét a sértett félnek erre vonatkozó akaratnyilvánításától tette függővé, ezzel a tettest a törvényben meghatározott záros határidőn belül a sértett rendelkezési körébe utalta, midőn szabad, felelőtlen elhatározására bizta, hogy a magáninditványi jog gyakorlása által a tettest a büntető bíróság elé állíttassa, őt a tett büntetőjogi következményeinek viselésére kötelezze vagy ugyanazon jognak nem gyakorlása által őt a bűnvádi felelősség alól önön akarati elhatározásából, a bírósági beavatkozás igénybe vétele nélkül fölmentse. Bármiképen értelmezzük a sértett fél indítványának természetét, jellegét és hatályát, akár mint egynémely cselekménynek hol absolute, hol relatíve bűncselekményként minősítésének anyagi jog szerint egyik föltételét, tehát a bűncselekmény tényálladékának alkotó részét, akár pedig mint kizárólag Perj°gi mozzanatot, mely nélkül a bűnvádi eljárás éppen ugy nem indulhat meg (büntető perrendtartás 3. §.), a mint a bűnvádi ügyekben a birói eljárás vád nélkül nem indítható : a sértett fél indítványára alapított büntetőjogi rendszernek kardinalis félreértése, ha ezt a rendszert és következményeit nem a sértett félnek, hanem a bűncselekmény elkövetőjének jogállásából kiindulva értelmezzük. Miután azonban a sértett fél indítványát az előbb mondottakban viszonylatba helyeztem a bűnvádi eljárás alapját képező vádhoz, félreértések kikerülése céljából sietek annak hangsúlyozásával, hogy a sértett fél indítványának lényegében és következményeiben a vádemeléssel való minden azonosítását ab instancia elutasítom. Mert bár inditványi bűncselekmények esetében az indítvány megtétele a vádemelésnek előföltételét képezi, azt sem nem helyettesíti sem nem kiegészíti. A főmagánvád (büntető perrendtartás 41. §.) eseteit kivéve, a sértett a kizárólag indítványára üldözhető bűncselekményekre vonatkozólag nem vádló, csupán az a közbeeső tényező, mely a bűncselekmény elkövetését viszonylatba hozza a vádhatósággal. A mint ez a viszonylat az indítvány megtétele által létesült, a közvád éppen ugy minden őt