A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 11. szám - A németországi magánbiztositási vállalatokra vonatkozó törvényjavaslat

A JOG 43 ben tehát, a ki nem kereskedő, hanem földbirtokos, illetőleg bérlő, ez a szakasz alkalmazást nem nyerhet. A budapesti kir. itelö tábla felülvizsgalati tanácsa. A kir. Ítélő tábla alperes felülvizsgálati kérelmének helyt ad, a felebbezési bíróság ítéletét megváltoztatja, felperest keresetével elutasítja. Indokok: A felebbezési bíróság ítéletében megállapított, a sommás eljárási törvény 197. §-a értelmében a- felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállásból kiindulva, első sorban az a kérdés döntendő el, mennyiben alapos felperesnek az az érvelése, hogy a biztosítási szerződés perben álló felek között a kereskedelmi törvény 468. §-a értelmében létrejött már az által, hogy felperes biztositó társaság alperesnek 1896. évi május hó 22-én beküldött ajánlatát az ajánlat vételétől számítandó 48 óra alatt vissza nem utasította? A kir. Ítélőtábla ugy találta, hogy felperesnek ez az érvelése meg nem állhat, mivel a kereskedelmi törvény 464. §-ának az az intézkedése, hogy a biztosítási ajánlat, ha a biztositó 48 óra alatt nem nyilatkozik, elfogadottnak tekintendő, csak jogi vélelmet állapit meg, mely nem zárja ki azt, hogy a felek az ajánlat elfogadása vagy visszautasítása tekintetében másként meg ne állapodhassanak. Minthogy pedig alperes C. alatti levelében, amelylyel az ajánlatot elküldette, egyenesen azt kötötte ki, hogy az ajánlata folytán kiállítandó kötvényt felperes mielőbb alperes testvéréhez L. S.-hoz Cservenkára küldje, nyilvánvaló, hogy alperes az ügylet létrejöttét a biztosítási kötvény kiállításától és beküldésétől tette függővé s igy a kereskedelmi törvény 468. §-ában meghatározott jelzett vélelem jelen esetre nem nyerhet alkalmazást. A biztosítási kötvény megküldése pedig, miként azt a felebbezési bíróság a kereskedelmi törvény 319. §-ának megfelelően helyesen megállapította, tekintettel arra, hogy az E. alatti biztosítási kötvény nem alperes ajánlatának megfelelően van kiállítva, az alperes által tett ajánlat visszautasításának és egyszersmind uj ajánlatnak tekintendő. De nem tekinthető a szerződés létrejöttnek az által sem, hogy alperes a biztosítási kötvény megküldésével felperes által tett és alpereshez 1896 június 2-án érkezett ujabb ajánlatra ugyanazon hó 10-éig nem válaszolt; mert a kereskedelmi törvény 320. §-a, e törvényszakasz világos kijelentése szerint, csak kereskedőre rója azt a kötelességet, hogy a vele üzleti összeköttetésben álló kereskedőnek ajánlatára vagy megbízására azonnal válaszoljon, alperessel szemben tehát, aki nem kereskedő, hanem földbirtokos, illetőleg bérlő, ez a szakasz alkalmazást nem nyerhet; mert e szerint alperes ezen ajánlatra azonnal válaszolni annál kevésbbé tartozott, mivel a kereskedelmi törvény 315. §-a értelmében felperesre mint ajánlatot tevőre nézve is csak annyi ideig maradt kötelező, amennyi rendes körülmények között a válasz adásra szükséges; és végül, mert a felperes e kötvényt, midőn az alperes 1896. június 10-én visszaküldötte, í /. alatti levele szerint nemcsak visszavette, hanem alperessel egy ujabb és kedvezőbb fizetési feltételek mellett kiállítandó kötvény kiállítása iránt tárgyalásba is bocsátkozott. Ezen ujabb tárgyalások azonban, az irányadó tényállás szerint, eredményre ismét nem vezettek, amennyiben alperes az 1896. évi június 16-án kelt 3 . alatti levéllel hozzáküldött ujabb kötvényt az lb96. évi június 21-én kelt D. alatti levele szerint ismét visszautasította. Minthogy ekként perben álló felek között biztosítási szerződés létre nem jött és ez okból felperes, aki kockázatot nem viselt, alperestől biztosítási dijat sem követelhet: a felülvizsgálati kérelemnek helyt adni s a felebbezési biróság ítéletének megváltoztatása mellett, felperest keresetével elutasítani kellett. (1900. okt. 14. II. G. 74. sz. a.) A biztosított csak a biztosítási ügylet megkötésekor a biztositó részerői elébe terjesztett kérdöiv pontjaira adott feleletek valódiságáért felelős ; nem áll be tehát felelőssége azon az alapon hogy valamely kérdésre egyáltalán nem válaszolt, — A kereskedelmi törvény 470. §-a szerint a biztositónak joga lévén a biztosított tárgyakat azok értékének megállapítása végett bármikor megtekinteni és ekként módjában állván a túlbiztosítás tényét megállapittatni, ha ezzel a jogával nem élt, a tárgyak megsemmisülése után ezt a kifogást sikkerrel csak ugy érvényesítheti, ha mind a túlbiztosítást, mind az ennél fennforgó rosszhiszeműségét positiv és minden kételyt kizáró tényekkel bizonyítja; egymagában véve abból a körülményből, hogy a biztosított a biztosított tárgyat g5o írtért vásárolta és ezt ugyanazon évben saját értékelése alapján 2,000 frtra biztosította, a nyerészkedési és károsodási szándéknak a biztosítási ügylet megkötésekor való fenforgására jogszerű következtetés nem vonható. (A m. kir. Curia 1901. febr. 7. 1,229/1900. sz. a.) Ha a közkereseti társaság képviseletére, a cégvezető kirendelésére és a cégvezetői jogosítvány visszavonására a társasági szerződés szerint együttesen felhatalmazott cégtagok a társaságból kilépnek, a cégben benmaradt többi tagokra nézve pedig hasonló kikötés szerződésileg nem állapíttatott meg, a felek eltérő megállapodása hiányában a cég képviselete a közkereseti társaságban bennmaradt tagokra száll, kik a kereskedelmi törvény 80. §. értelmében a társasági ügyek vitelére egyenlően jogositvák és kötelezvék, s ennélfogva ezek mindegyike jogosult a cégvezetői jogosítvány adására és visszavonására. (A m. kir. Curia 1901. jan. 23. 906/900. sz a.) Bűnügyekben. Az erdőörnek, bárha a felügyelete alatti területen a vadállományt is tartozik oltalmazni, jogkőre nem terjed ki annyira, hogy valakit bárhol feltartóztathasson, átkutasson s azt, kinél vadhúst talál, annak szerzése iránt kérdőre vonhassa, hanem az erdőtörvény 150. §-a értelmében csak tettenérés és a tett színhelyétől nyomonüldözés esetében van jogosítva. Közbiztonsági közegként közvetlenül eljárni ez eseteken kivül azonban, puszta gyanúra, ha az bármily alaposnak tűnnék is fel előtte, a községi elöljáróság közbenjötte nélkül nincs feljogosítva, sem valakit átkutatni, sem házmotozást eszközölni. A besztercebányai kir. törvényszék (1900. évi január hó 20-án 6,862. sz. a.) Hatóság elleni erőszak büntette miatt vádolt L. János és neje M. Mária, valamint L. Emma elleni bűnügyben következőleg itélt : A kir. törvényszék L. János I. r., L. Jánosné szül. M. Mária II. r. és L. Emma III. r. vádlottat a btkv. 165. §-a alá a 168. §., valamint a 92. §. alkalmazásával a 20. §. szerint minősülő hatóság elleni erőszak vétségében bűnösnek kimondja s ezért őt a btkv. 168. §-a alapján a 92. §. alkalmazásával az ítélet foganatba vételétől számitólag : E. János I. r. vádlottat három havi, L. Jánosné szül. M. Mária II. r. vádlottat tizennégy napi és L. Emma III. r. vádlottat kettő napi fogházra ítéli stb. Indokok: L. Vilmos ponikkohói lakos felesketett erdőör 1899. évi aug. 26-án kertjéből észrevette, hogy Sz. János, L. János I. r. vádlott ponikkohói molnárnak segédje az erdőből egy zsákban valamit visz, minthogy pedig a zsák véres volt és L. János I. r. vádlott ösmeretes vadorzó, gyanúja támadt, hogy L. János I. r. vád| lott ismét vadhúst szállíttat lakására, miért is Sz. Jánost megállította avégből, hogy a zsák tartalmát megvizsgálja, mielőtt azonban ezt megtehette volna, odaugrott L. János I. r. vádlott neje L. Jánosné M. Mária II. r. vádlott és L. Emma III. r. vádlott is s mig L. Vilmos a zsák nyílását felbontani törekedett, addig nevezett vádlottak a zsáknak másik végét megfogva azt teljes erővei L. Vilmos sértett fél kezeiből kiragadták. L. Vilmos sértett fél ezután a községi biró kíséretében vádlottak lakásán megjelenvén, vádlottak ez alkalommal egy zsákban a községi birónak egy fiatal őzt adtak által. Vádlottak beismerték, hogy a Sz. János által cipelt zsákban tényleg őzhus volt, de határozottan tagadták, mintha ők az erdőőrt hivatalos intézkedésének abbanhagyására kényszeritették volna: L. János I. r. vádlott pedig azzal védekezett, hogy a zsák tártai mának az erdöőr általi megvizsgálását azért gátolta, mert ő a fiatal özet a dubravicai erdőben, tehát a sértett fél pagonyán kivül i területen egy koronáért egy asszonytól vásárolta. Tekintettel azonban arra, hogy Sz. János tanú és L. Vilmos sértett fél hit alatt tett előadásával bizonyítva találtatott, hogy vádlottak L. Vilmos sértett felet hivatalos ténykedésének végrehajtásában erőszakkal akadályozták, tekintettel arra is, hogy ezen erőszakot hárman, tehát többen kifejtették: a kir. törvényszék L. János I. r., L. Jánosné II. r. és L. Emma III. r. vádlottakat, mégis figyelemmel a fenforgó enyhítő körülményekre, a terhökre rótt cselekményt vétséggé minősítve, — a btkv. 165. §-a alá eső, a btkv 168. §-a, de a 92. §. alkalmazásával a 20. §. szerint minősülő hatóság elleni erőszak vétségében bűnösnek nyilvánította. Ugy a cselekvény minősitésénél mint a büntetés kimérésénél I. és II. r. vádlottnál a családi állapotot, I. r. vádlottnál a részbeni beismerést, II. és III. r. vádlottnál azt, hogy a cselekményt férje illetve atyja védelmében követték el, III- r. vádlottnál még a büntetlen előéletet és fiatal kort enyhítő, I. r. és II. r. vádlottnál a rovott előéletet súlyosító körülményekül vette s ezek behatása alatt mérte ki vádlottakra az ítélet érdemi részében meghatározott büntetést stb. A budapesti kir. ítélőtábla (1900. évi január hó 20-án 6,862 sz. a.) A kir. ítélőtábla a kir. törvényszéknek Ítéletét részben megváltoztatja s a L. János vádlottra kiszabott fogházbüntetést két (2) hétre, a L. Jánosné vádlottra kiszabott fogházbüntetést pedig egy (1) hétre leszállítja, stb. Indokok: Az a körülmény, hogy L. János és neje szül. M. Mária vádlottak már megelőzőleg vadászati kihágás miatt voltak büntetve, a büntetés kiszabásánál mint súlyosító körülmény nem mérlegelhető, ugyanazért a kir. Ítélőtábla ezt a súlyosítóul felhozott körülményt mellőzi s nagyobb méltatásával a többi bünösségi körülményeknek is, a L. János és neje M. Mária vádlottakra kiszabott fogházbüntetést leszállította s ezzel a változtatásai egyebekben a kir. törvényszéknek Ítéletét, elfogadott indoklás alapján s azért hagyta helyben, mert habár az 1883. évi XX. t.-c. 42. §-a e tekintetben nem rendelkezik, a kir. Ítélőtábla is elfogadja azt a megállapítást, hogy sértettnek szolgálati állásánál fogva jogkörében állott meggyőződést szerezni arról, hogy mit rejt a zsák, hogy annak tartalmát esetleg bűnjelként lefoglalhassa. A m. kir. Curia (1901. február hó 15-én 7,436 sz. a.) Mindkét alsóbiróság ítéletének megváltoztatásával a vádlottak felmentetnek. Indokok: A btkv. 165., 166. §-aira alapított vád tárgya az, hogy L. Vilmos felesketett községi erdőör a vádlottak malma közelében haszonbérelt kertjében időztében a vádlottak szolgáját Sz. Jánost látta az erdő felől jönni s mivel az vállán egy véres zsákban vitt valamit, L. Vilmos gyanakodván, hogy a zsákban vadhús van, Sz. Jánost a vádlottak malma mellett feltartóztatta,