A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 11. szám - Homályosságok bünvádi perrendtartásunkban

81 A JOG §-ból is kitűnik. Pedig a bpdts 147. §-nak Il-ik bekezdése szerint az előzetes letartóztatásnak a vádirat benyújtásával járó meghosszabbitása látszik kimagyarázhatónak. De tovább menve, rendesen a vádtanács, még ha jókor érkezik is tőle a vádhatározat a járásbírósághoz, ebben az előzetes letartóztatásnak meghosszabbításáról nem szól és még kevésbé teszi ezt a törvényszék büntető tanácsa, ha a nyomozati iratokra, pl. beismerés folytán, rögtön végtárgyalási terminust tüz ki. A vádhatározatban elrendelt vagy fentartott előzetes letartóztatásban ugyan a bpdts 267. §-nak Il-ik bekezdése szerint benfoglaltatik az is, hogy az a főtárgyaláson hozandó érdemleges határozatig meg van hosszabbitva, de tény az. hogy a mindenkit megnyugtató világosság megkívánná, hogy ezen meghosszabbításnak határozott kijelentése kötelezővé tétessékLegalább eloszlódnának a gyakorlatban nem egyszer felmerült aggályok. Vagy hosszabb időre terjedő előzetes letartóztatási jogot kellett volna adni az ezt először kimondó hatóságnak, hogy azt a kir. ügyészség utján történő mostani procedúra mellett, a büntető ügyviteli szab. 65. §. szerint rendesen hetenként csak egyszer ülésező vádtanács még jókor meghosszabbithassa és jókor értesíthesse erről a távolfekvő nyomozó járásbíróságot; vagy mellőzni kellett volna a rendesen 1—2 szál tagból álló szintén gyakran akadályozott kir. ügyészség közvetítő szerepét az által, hogy egyidejűleg ez is, még a vádtanács is kapja az értesítést és nem előbb az ügyészség és csak ez utján a vádtanács. II. Homályosan intézkedik a törvény a járásbirósági eljárásban és pedig szintén az előzetes eljárás folyamán felmerült egy másik eshetőségnél is. Vegyük pl. hogy a btkv. 421. §-a szerint a járásbírósághoz tartozó vagyonrongálásról érkezik feljelentés, a melyre az albiró a bpdts 225., 543. és 544. £§-ai alapján a tett színhelyén birói szemlét rendel el. Miután a dolog sürgős és különben is azt a nézetet vallja, hogy a vezető járásbiró ez irányban őt felül nem bírálhatja, a mérlegelés függetlenségénél fogva, az esetleg távollevő jbiró előzetes jóváhagyásának kikérése nélkül kiszáll, az ügyet esetleg ott rögtön elbírálja és vegyük hogy egy jogerős felmentő ítéletet hoz. A költségekben ez esetben a bpdts 482.-§. vagy 4X3.-§-a -alapján a feljelentőt marasztalja el, a ki azonban kis vagyonú ember hírében áll. A járásbiró ismervén a feljelentőt, esetleg kissé maliciózus is lévén albirójával szemben, megtagadja a bpdts 479. >?-a alapján a bűnügyi költség terhére beterjesztett uti napló érvényesítését azon indokolással, hogy ő a szemlét szükségtelennek találja. Quid nunc ? Hol keressen az albiró orvoslást ? A büntető ügyv. szab. 28. §-a szerint, ha ilyen eset a vizsgálóbíróval szemben merül fel a kir. ügyészség részéről, akkor a vádtanácsnak adja meg a jogot, hogy e felett végérvényesen döntsön. Ámde az albiró jbirósághoz tartozó ügyben nem a bpdts 110. §-a alapján, vagyis nem mint vizsgálóbíró járt el és igy, a mennyiben az albiró a jbiró elutasító határozata ellen oda felfolyamodna, azt méltán és helyesen mint hozzá nem tartozót elutasítja, annál is inkább, mert hisz a vádtanács tényleg csak a törvényszékhez tartozó bűnügyekre áll fenn. Jogerős ítéletről lévén szó, a kir. törvényszék, mint felébb viteli bíróság nem változtathatja meg az eljárt albirónak a költségekről való intézkedését, a ki most felfolyamodásával odafoidul. De különben is nem olyan végzés az, a mely a bpdts 546. §-a szerint felfolyamodás tárgyát képezhetné és igy ő is elutasítja a felfolyamodást. Nem marad tehát más hátra az albiró számára, mint az elnöki, tehát a személyes úthoz fordulni előlegezett költségeinek megtérítése végett, a melyet a bpdts 479. §-a alapján különben is a járásbiró köteles lett volna az államkincstárból előlegezni. Feltéve már most. hogy az elnök, szerény nézetem szerint nem competensül a szemle szükségességét felülbírálván, a járásbiró határozatát helybenhagyja, mi történik már most az időközben a fél által az ítélet értelmében befizetett költségekkel, a melyeket ő várakozás ellenére befizet előzetes végrehajtás nélkül ? Hol legyenek azok elszámolva ? Hisz a bűnvádi átalányból való kifizetésüket a járásbiró megtagadta ? Az albiró vegye fel, — hisz ő erre jogot nem nyert ? A félnek adassanak vissza, — hisz az a törvényes intézkedések alapján azokban elmarasztaltatott és azok fizetésében önként megnyugodott ? Talán azt mondaná az egyik-másik kartárs: a járásbiró járt el helytelenül és helytelenül hagyta ezt jóvá az elnök. De hátha mégsem ? Hátha mégis felesleges volt a kiszállás és csupán terhes költségszaporitás ? Hol van itt az illetékes fórum, a mely ezt felülbírálja ez esetben. A miniszteri számvevőség nem, mert az csak a számadás correetségét bírálja, a bpdts 479. §-ban emiitett hatályában fentartott 1890. évi XL1II. t.-c. pedig erről nem intézkedik. íme a járásbirósági eljárásban az uj bttő perrend itt sem intézkedik ugy. a mint ez pl. a vizsgálóbíróval szemben meg van. Ez nézetem szerint a fenti esetből kifolyólag legalább is homályos. 3 III. Nem megfelelő a törvény intézkedése az El. törvény 18. §. I. pontja szerint a járásbíróságokhoz tartozó súlyos és könnyű testi sértés esetében és az ennél, a bpdts 521. és 544. §§-ai értelmében, a bpdts 245. §-a szerint foganatosítandó orvosszakértői eljárásnál is. Sérelmes a többi orvosokra nézve már maga az is, hogy pl. egy fiatal községi vagy körorvos látleletének nagyobb joghatályt ád, mint esetleg egy tapasztalt idősb magánorvosnak; a ki ugyanazon qualificatióval bir és a kinek eljárása végre is ép ugy áll a btkv. 408—410. §§-ban foglalt büntető s .nctic alatt, mint az előbbi. Vagy talán helyes az. hogy az amúgy is terhes orvosi pályánál, az esetleg protegált egyéneket, a kiknek közállást elnyerniük sikerült, előnyben részesítjük judicaturai szempontból is a kevésbé szerencsésekkel szemben ? A közállás adja-e a garantiát, hogy az illető szakértőbb bizonyítványt ád ? hisz ez is esküt tett diplomájának elnyerése alkalmával. De terhes gyakran a félre nézve is, a ki a sérülést azonnal akarván megvizsgáltatni, várni kénytelen, ha több célt akar elérni az orvosi bizonyitványnyal, a többnyire hivatalosan elfoglalt hatósági orvosra. Ezért nem megfelelő a magánorvos látleleténél a bpdts 245. §-nak utolsó bekezdése szerint okvetlenül megkívánt bírói szemle ; ez azonban más szempontból is. Mert mit lehet ezzel a szemlével megállapítani, mely rendesen a feljelentés beérkezte után egynéhány hétre a tár gyaláskor a bpdts 241. és 242. §§-ai értelmében tartatik meg. Nézetem szerint vagy csak nagyon keveset, vagy semmit. Könnyű, vagy 20 (!) napi gyógytartamot igényelt súlyos testi sérülések nyomai hetekig el nem tartanak, a mikorra a legtöbb járásbíróságnál az ügy tárgyalása kitüzetik. Igy tehát egy idegen orvos ekkor már mitsem fog megállapíthatni. A kezelő, illetve látleletet kiállított orvos pedig nem fog mást mondani, mint a mit látleletében állított. Igy tehát, eltekintve attól, hogy sértő is reá nézve, hogy látleletére nézve újból hit alatt kihallgattatik, a mi a btkv. előbb említett intézkedései mellett nem is szükséges: e mellett a feleknek újból csak szükségtelen költség okoztatik. Nézetem szerint ilyen esetben a birói cognitióra, az összetett bizonyítékok mérlegelésére kellene bizni a sérülés minősítését, esetleg pedig a tszéki orvos felül véleményét kikérni. E tekintetben azonban a törvény s.dntén nem intézkedik elég világosan. IV. Hogy a nyomozat és tárgyalásból áttérve, a befejezésről: azaz az ítélethirdetésről is szóljak valamit, bánt, hogy itt sem találunk világos intézkedésre. A bpdts 557. §-a azt mondja, hogy «a semmiségi panasz a törvényszék mint másodfokú bíróság Ítélete ellen, az ítélet kihirdetésekor jelentendő be.» És mindjárt ugyanezen szakasz Il-ik bekezdésében azt mondja, hogy a járásbíróság utasítja vissza az elkésett vagy a törvényben kizárt semmiségi panaszt. Ebből az következők, hogy a másodfokú itélet nem hirdetendő ki a felek előtt; hanem leküldendő a járásbírósághoz és ott történik azután ennek kihirdetése. Tudjuk azonban, hogy a törvényszék a járásbíróságtól felehetett büntető ügyekben kétfélekép járhat el. A bpdts 550. §-a szerint ugyanis vagy «tanácsülésben» vizsgálja azt meg és hoz ítéletet vagy pedig ugyanezen szakasz utolsó bekezdése szerint a ténybeli megállapítások kiderítése végett rendszeres «felebbviteli tárgyalást* tart. Kérdem már most, ha felebbviteli tárgyalás tartatik a törvényszéknél, a melynél jelen vannak a felek, miért ne lehessen ott mindjárt az Ítéletet is kihirdetni is ott mindjárt a semmiségi panaszt is bejelenteni ? Nem-e természetesebb, érthetőbb az, hogy a felek a kik a felebbviteli tárgyaláson részt V?tt!u'ummd^árt 0tt me§ is hal'ják ennek eredményét ? Nem-e olcsóbb es kevésbé terhesebb ez a felekre nézve, mintha