A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 8. szám - A birói illetékesség uj szabályai a perrendtartási javaslatban

A JOG 59 a megtámadás előfeltételét képezi, hogy a tévedés (megtámadhatósági tényalap) felismerése után a felismerő köteles a másik felet megtámadási szándékáról haladéktalanul értesíteni. A §. utolsó mondata ugyan elmaradhatónak mondja az értesítést, ha a másik fél a megtámadhatósági tényalapot ismerte azonban ez egyrészt az 1. és 3. esetnél, melyek itt kérdés tárgyát képezik, nem lehetséges, mert az 1) alattival fogalmilag ellenkezik, a 3. alattinál pedig a másik fél felismerésével a megtévesztés tényállásához jutunk, más részt azonban gyakorlatilag ugy szólván sohasem fog alkalmazásba jutni, mert a nem értesítéssel a megtámadó a 989. §. 3. bek. alapján nyilvánvalóan annak bizonyítását is magára vállalná, hogy a másik fél a megtámadhatósági tényalapról tudott, minek elkerülése céljából akkor is. ha a megtámadást nem kifogásilag akarja eszközöltetni, bizonyára eleve fogja értesíteni ellenfelét. A megtámadás akifogási» érvényesítésére az előzetes értesítést a T. általánosságban és cogenter kívánja meg (1.002. §.) A megtévesztési megtámadás a többitől csak abban tér el, hogy ennél nem szükséges a «haladéktalan értesités» a megtámadás kereseti érvényesítésénél. Az összes esetek szabályozásához fűzendő megjegyzéseink előtt, azon kétségnek kell kifejezést adnom, vájjon a lényeges tévedés tényállásának megállapításánál kellő tekintettel volt e a törvénybiró a gyakorlati élet követelményeire. Nem célzok ezzel arra, hogy hiszen a 989. §. nem is taxativ felsorolás, mert a «közfeltogás» által jelentékenynek tekintett lényeges tévedés esetei éppen csak számos per utján fognak kijegecesedni mint látni fogjuk, a perek lehetőleges szaporítása a megtámadási szakaszok bevallott programmja, de az ezen thémánál annyiszor felötlő <(felismerhetőség»-re, — mely csak azt teszi felismerhetővé, hogy a bizonyítási teher a tévedés miatti megtámadásnál a legnagyobb ingadozásnak lesz majd kitéve. Vagy a bírónak kell ugyani? adott esetben a tényállásból szabadon megítélnie, vájjon a másik fél felismerhette-e 1. a tévedést egyáltalán, (987. §.,) 2. hogy ezen tévedés a konkrét esetben a tévedőnek akaratelhatározására döntő befolyással birt (988. §. 2. bek.), vagy az ezt állító megtámadó félnek kötelessége lesz ezt bizonyítania A tervezetből mindkét értelem kiolvasható, mert a szóhasználatból és a fogalmazási módból sehol sem teszik ki. miként gondolkodik a T. a bizonyítási teherről, pedig sok egyéb között éppen ezt nem ártott volna a német törvényből átvenni Mindkét értelmezés külömben problematikus értékű jogszabályt tükröztet vissza. Az e'ső szerint csakis a tévedést kellene állítani és bizonyítani ; a második oly psychologiai imponderabiliákat ró a megtámadó félre, melyet (különösen a 988. §. 2. bekezdését^ teljes lehetetlen kimutatnia. Azt hiszem legalább is a 988. §. 2. bekezdését a ((tényleges felismerésre» kell szorítanunk ha már a 987. §-t rem akarjuk oda módosítani, hogy a "tényleges tévedést felismerte vagy vétkes gondatlanságból fel nem ismert e.» Szükség volna mindkét módosításra ! Az sem teljesen világos, vájjon miért «vesz ti a megtámadható nyilatkozat a megtámadás folytán» csupán «visszahatólag hatályát)) (999. §.), miért nem tekintendő az ex tunc semmisnek, a mi pedig ugy a hazai jogunkban elfogadott constructio (ht. 67. §.), mint a nagy német minta álláspontja (nt. 14-2. §.), az ember hatályvesztés alatt egy érvényes nyilatkozat foganatosithatóságának kizárását képzeli, nem pedig, ex post kiderülő de ex tunc ható érvénytelenséget. Az ily apróságokkal különben nem törődik a T.. máskülönben meggondolta volna azt is, hogy kötelmi jogi szerződésnek, sőt bármily tárgyú szerződésnek, mely két személy között létesül, egy harmadik, a szerződési kapcsolaton kivül álló. nem lehet «sértője» (992. §.), mely kitétel különösen a kötelemsértésnek ezen szakaszból feltétlenül levonandó consequentiái miatt látszik felette aggályosnak. Az is egy kis logikai ugrás, hogy a megtámadás visszahat, a semmisség quoad forma legalább nem. (997. §.). Az indokolás ezt ugyan valószínűleg a favor negotiival fogja magyarázni, de részemről ezt alig tartom helyesnek mindenütt. Hiszen igy megkerüljük vagyonjogi szempontból is az annyira szerencsétlen és mégis oly szükséges ht. 4-6. §-át. Valaki semmis házasságban él (cselekvő képtelen pl.), utóbb újra megköti ezen házasságot, most már az akadály elhárultával érvényesen — vájjon az előbbi házasság tartama alatt megkötött házassági, vagyonjogi, közjegyzői szerződések a II. házasság tartama alatti egyszerű alaktalan consensus által hatályukban feléleszthetők ? Hiszen a törvény igen sokszor az alakot az érvényes ügyletkötés megnehezítéséül statuálja. — legalább is ezen eseteket ki kellene vennünk a 997. §. utolsó bekezdése alól! Mindez különben csekély jelentőségű azon tényhez képest, hogy a T. a megtámadás lényegét fel nem ismeri ás azt impratticusan és elméletileg zavarosan szabályozza. Általános szabályt nem is ad egyenesen arról, hogy a megtámadás miként megy végbe. Az 1,000. szakasz a gyakorlatilag legfontosabb esetekre direktívát ad ugyan, de egy magát elvilegesnek «hirdető» Tervezetnek ily fontos kérdésben nézetem szerint általános irányelvet kellene nyújtania. Az 1,000. szakasz zavaros, mert a már teljesített kötelezettség megtámadásáról nézetem szerint valójában szó sem lehet. A megtámadás előtt a kötelezettség jogilag érvényesen, fennállt és jogilag érvényesen teljesíttetett, illetőleg megszűnt; ezek a jog világában oly elementárisán ható tények, mint az affinitás a vegytanban és ha egyszer érvényesen megszűnt a kötelem, azt a megtámadás többé fel nem élesztheti, bármenynyire rendeli is azt a codex. A megtámadható, de meg nem támadott kötelezettség teljesítéséből keletkezhetik ex post egy gazdagodási kötelem, melynek terjedelmét visszahatólag határozzuk meg, de a teljesített váltófizetés pl. nem lesz nem váltófizetéssé a megtámadás által. Vonjuk le ennek consequentiáit a codexben és válaszszuk el a meglámadási ok utólagos érvényesítése folytán a vagyonjogi kötelmeknél felmerülhető gazdagodási kötelmet, az általános érvényű megtámadástol! Igaz ez elválasztásnak csakis akkor van értelme, ha magát a megtámadást is helyesen szabályozzuk, mit az 1,000. §. ugyan nem tett. Mellőzzük azon indokot, mely a megtámadásnak csak is bizonyos eseteit látja szükségesnek keresettel megnehezíteni, — ennek rejtelmeit talán az Indokolás fogja felfedni, de miért nincs kitüntetve a codexben, hogy a megtámadás ügyleti tény, mely néha egyszerűen közlésre szánt, alaktalan ügylet alakjában tűnik fel, (az 1,000. §-ban fel nem sorolt esetekben) de mely ezen ügyleti természetét a «kereseti» vagy «kifogási» megtámadás eseteiben sem veszti el ? Nem akarom a T. figyelmébe ajánlani az ezen | tárgyban már megpróbált constructiókat, de azt csak kell valamiképen igazolni, hogy is kerül a megtámadás magánjogi törvénykönyvbe és hogy megy az végbe? Az sem érthető persze, miért kiván a T. egyáltalán bizonyos esetekben cogenter kereseti megtámadást! Ugyan kit marasztalna a T. ezen per költségeiben ? Mire való egyáltalán ezen per ? Mint láttuk, az összes esetekben nagyon is a megtámadó érdekében fekszik majd a bizonyítási teher áthárítása szempontjából ellenfelét «megtámadó szándékáról értesiteni», hogy igen sok esetben ezt maga a T. külön meg is kívánja (1,002. §.) — és mégis «a visszaható hatályvesztés» csakis a «keresettel)) megy végbe. Ugyan minek kell az érvénytelenség beálltának tisztán magánjogi hatásához ((kereset.» — mikor ugyanezt sokkal praecisebben érhetjük el az amúgy is megkívánt «megtámadási szándékról való értesítés utján ?» Vájjon akkor is keresettel «kell» (1,000. §.) a megtámadásnak történnie, ha az ellenfel a megtámadó fél «ebbeli szándékát)) tudomásul veszi? És mire irányul ezen per? Vagy kizárólag érvénytelenítésre, mikor teljesen felesleges, mert a beállott érvénytelenség alapján indított perben igen szépen lehet incidentaliter elbírálni, vájjon az «értesités» (valójában megtámadás) bekövetkezett-e már, vagy a kártérítésre és gazdagodásra is (992. §. 2. bek.), de akkor úgyis ezen lesz a per súlypontja ; hiába nevezzük a pert megtámadásinak ! Ha nem akarjuk a perek számát teljesen felesleges módon szaporítani, ha nem akarunk azon számtalan elméleti inconsequentiához jutni, melyeket «Ellenjogok» cirníí dolgozatomban kimutattam, ugy ejtsük el a «kereseti» és «kifcgási» megtámadást és fogadjuk el a «nyilatkozatot», — mint a német törvény is tette! Ha pedig titokzatos okok folytán oly nagyon kell a megtámadás egyes kázusai számára alakszerűség, (bár részemről ezt is teljesen feleslegesnek gondolom), forduljunk a magáijogi közjegyzői okirathoz, írásbeliséghez, vagy bármi máshoz, de óvakodjunk a megtámadás valódi lényegét elfedő és az egész kérdést minden alap nélkül a perjogba átchangirozó kötelezc '(keresettől)) ! A birói illetékesség uj szabályai a perrendtartasi javaslatban. / Irta: dr. FRANKFURTER SÁNDOR, miskolci ügyvéd. Előttünk fekszik a perrendtartási javaslat, egyelőre indokolás nélkül, és a régi perrendtől tervezett eltérések indokait csak sejtjük, de nem ismerjük. Pedig igen kíváncsiak lehetünk egyik-másik eltérés indító okára. V