A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 7. szám - Sérelem. Alaptalan felebbezések

26 A JOG tatónak, M. Zsiva és M. Lonka végrehajtást szenvedők elleni végrehajtási ügyében a perlaki kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság és a nagybecskereki kir. törvényszék közt felmerült ezen ügyben a birói letétben levő összeg felosztására a nagybecskereki kir. járásbíróságot mondta ki illetékesnek és utasította a perlaszi kir. járásbíróságot, mint telekkönyvi hatóságot, hogy az iratokat a sorszigeti 1,052. sz. tjkvi lap hivatalos hiteles másolata kapcsában az elöl nevezett kir. járásbírósághoz tegye át. Indokok: Az 1881: LX. t.-c. arra nézve kifejezett rendelkezést nem tartalmaz, hogy oly esetben, midőn az adós tartozását akár azért, mert a hitelező ismeretlen, távol van vagy az ajánlattal meg nem elégszik, vagy más fontos oknál fogva birói letétbe helyezi s az ekként letett összegre többeknek zálogjoga van, a felosztás az érdekelt felek között mikép és melyik bíróságnál eszközlendő, mivel ez nem tartozik a végrehajtási eljárás körébe. Jelen esetben azonban a végrehajtás alatt álló adósok helyett ezeknek birtokutóda H. Heién az általa átvett ingatlanra a végrehajtató Sz. Antal javára bekebelezett tartozást egyenesen a végrehajtást elrendelő nagybecskereki kir. törvényszéknél helyezte letétbe, a helyeit, hogy a mennyiben esetleg a letételnek szüksége állott be, — azt, miután az 1881: LX. t.-c. 126. §. 4. pontjában szabályozott eset fenn nem forog, — a hitelezőnek az összeg szerint illetékes személyes bíróságánál tette volna le; de mivel most már a nagybecskereki kir. törvényszéknek 13,713/1899. sz. értesítése szerint a hitelező a követelésének ugy a letétbe helyezésébe, mint abba, hogy a letét a nevezett kir. törvényszéknél eszközöltetett, bele nyugodott és továbbá mivel a letett követelésre vonatkozó zálogjog alzálogokkal van terhelve és a letét épp abból a célból eszközöltetett, hogy az alzálogi követelések kifizettessenek, ezen kifizetés teljesítése tekintetében a birói illetőség megállapítására nézve most már az előzmények elfogadásával az 1881. évi LX. t.-c. megfelelő rendelkezéséből kell kiindulni. E részben pedig első sorban irányadó az, hogy a zálogjogi bekebelezéssel biztosított követelés is, mint ingóság foglalandó le és pedig a 18. § szerint illetékes járásbíróság által, továbbá, hogy a 126. §. 4. pontja szerint a felosztást az ily letett követelésekre általában a végrehajtást foganatosító bíróság van hivatva eszközölni, jóllehet, hogy jelen esetben oly végrehajtó bíróság nincs, mely a végrehajtást foganatosította volna, de mivel a birói letét a nagybecskereki kir. adóhivatalnál van, arra nézve végrehajtást foganatosító bíróságnak a nagybecskereki kir. járásbíróság tekintendő, de a mennyiben a végrehajtató nagybecskereki lakos, akkor is, ha a foglalás nála eszközöltetett volna, ez esetben is a foganatosító bíróság a nagybecskereki kir. járásbíróság lenne. Ezeknél fogva a letétben levő összeg felosztására sem a perlaszi kir. járásbíróság mint tkvi hatóság, sem pedig a nagybecskereki kir. tszék, mint végrehajtást elrendelő bíróság nem illetékes, hanem erre nézve a n.-becskereki kir. járásbíróságot kellett illetékesnek kijelölni. Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. A váltóösszeg lejárati napjául felperes maga egy fix napot határozván meg, a lejárat kitöltése nélkül kapott váltót ezzel a lejárati nappal tartozik kitölteni. A lejáratnak későbbi napra való kitöltése tehát az e tekintetben létrejött megállapodással ellenkezik és ugyanazért a később felvett óvás, tekintettel a megállapodásszerű lejáratra, a vt. 4I. §-a értelmében elkésetten vétetett fel, és ezek szerint felperesnek viszkereseti joga alperessel szemben elenyészettnek tekintendő. A szatmárnémeti kir. törvényszék (1899. május 9. 226. sz. a.) a szatmári gazdasági és iparbank részvénytársaság felperesnek, W. Károly alperes ellen 500 frt tőke és jár. iránti perében a következő Ítéletet hozta: Az 1S98. évi május 20-án, 8,044. sz. a. kibocsátott sommás végzés kifogásoló alperes ellen hatályon kívül helyeztetik, felperes keresetével elutasittatik stb. Indokok: Alperes kifogásában azt adta elő, hogy az 1898. évi ápril. 10-ki lejárattal ellátott váltó alapján az óvás 1898. évi ápril 14-én elkésetten vétetett fel; hogy az óvás e forgatóval elkésetten közöltetett; hogy a váltón az eredeti fizetési hely kitöröltetett s a váltó az ő tudta és beleegyezése nélkül az eredetileg kitüntetve nem volt fizetési hely kitörlése mellett felperes által utólagosan telepíttetett és végül, hogy felperes a kereseti váltó lejáratát, dacára annak, hogy a váltó lejárata a felperes által kiállított és 1. sz. a. csatolt leszámolási jegyzék szerint 1898. ápril 1-jére volt megállapítva, jogellenesen és utólag 1898. ápril 10. napjára töltötte ki. Minthogy ezek szerint felperes ellene mint kibocsátó ellen visszkereseti jogát elveszítette, a kereset elutasítását kérte. Ezzel szemben felperes a kifogások elutasítását kérte, mert az óvás a váltó lejáratára és a lejáratot követő napra (1898. ápril 10—11.) esett ünnep miatt 1898. ápril 14. napján törvényes időben vétetett fel; mert az óvás a közvetlen előzővel az óváslevél átvételétől (1898. ápril 17.) számított két nap alatt közöltetett; mert továbbá a kereseti váltót benyújtó P. Vince elfogadó, a kitöltetlenül beadott váltóra nézve felhatalmazást adott annak kitöltésére és telepítésére, csakis azt kötvén ki, hogy a váltót Szatmáron kívánja rendezni; minélfogva a váltó utólagos telepítése a létrejött megállapodáshoz képest eszközöltetett és mert végül a váltóban kitett lejárati nappal szemben alperes az 1. sz. a. csatolt leszámítolási jegyzékben kitüntetett lejáratra nem hivatkozhatik; annak bizonyítására, hogy az elfogadó a váltó telepítésére felhatalmazást adott, A Sándor és Gy. Balázs tanuk kihallgatását líGitc Alperes határozottan tagadta, hogy P. Vince elfogadó a váltó utólagos telepítésére illetve az eredeti telepezés törlésére felhatalmazást adott volna, mert a váltó telepítése csakis a kibocsátó jogaihoz tartozik s az elfogadó csakis a telepesnek vagyis annak a személynek kijelölésére van feljogosítva, a ki által a fizetést teljesíteni akarja. A peres felek előadásából és az eredeti váltó megtekintéséből kétségtelenül kiderül, hogy a kereseti váltó, annak eredeti törölt tartalma szerint: ^Budapesten a budapest erzsébetvárosi takarékpénztár részvénytársaságnál*, tehát az elfogadó lakhelyétől különböző helyen volt fizetendő s hogy ezen telephely utólag töröltetett s fizetési helyül «Szatmárt a gazdasági iparbank részvénytársaságnál* vezettetett a váltóra. Minthogy a váltónak ezen alakilag aggályos tartalmával szemben felperes volt köteles bizonyítani, hogy az eredeti telephely kitörlésébe s az ujabb fizetésihely kijelölésébe a telepítésre jogosított alperes kibocsátó beleegyezett volna; s minthogy felperes nem is állította, hogy alperes az eredeti telephely kitörlésébe és az ujabb fizetési hely kijelölésébe beleegyezett volna, a váltó elfogadója által e tekintetben adott felhatalmazás pedig alperesre nem kötelező és így az utólagosan kijelölt fizetési hely az abba bele nem egyező alperesre nézve nem létezőnek tekintendő, s az alperes kötelezettségének elbírálásánál a váltónak a törlés előtti tartalma veendő figyelembe, s minthogy ezek szerint az alperes kibocsátó elleni viszkereseti jog fentartásához szükséges óvás Budapesten, a budapest erzsébetvárosi takarékpénztár részvénytársaságnál lett volna felveendő, az óvás azonban nem itt, hanem az alperesre nézve nem létezőnek tekintendő fizetési helyen, Szatmáron a gazdasági és iparbank részvénytársaságnál vétetett fel, ez az óvás pedig a v. t. 43. §-a értelmében az alperes mint kibocsátó elleni váltóvisszkereset fentartására nem alkalmas; mindezeknél fogva annak megemlítésével, hogy alperes egyéb kifogásai törvényes alappal nem bírnak, a kifogásoknak ezen indokból helyt adni, felperest a kibocsátott sommás végzés hatályon kivül helyezése mellett az alperes kibocsátó elleni keresetével elutasítani kellett stb. A debreceni kir. ítélőtábla (1899. szept. 19. 2,137. sz. a.) az elsőbiróság Ítéletét megváltoztatja, alperest kifogásaival elutasítja és az 1894. évi május 20 án 8,041. sz. a. kelt sommás végzés hatályának fentartása mellett végrehajtás terhével arra kötelezi, mint a Szatmárt 1897. dec. 2. napján 600 írtról kiállított váltó kibocsájtóját, hogy a felperesnek 500 frt tőkét stb. megfizessen stb. Indokok: Alperes azt vitatja ugyan, hogy a kereset mellé csatolt váltón volt eredeti telepítés a felperes által jogellenesen töröltetett és jogellenesen vezettetett arra az ujabbi telepítés is, azt azonban nem adja elő, hogy miben állott a váltónak az az eredeti tartalma, a mely szerint ő váltói kötelezettséget vállalt és azt sem állítja, hogy a kceseti váltóra az eredeti telepítést ő vezette rá, vagy hogy ez a telepítés az ő beleegyezésével keletkezett, vagy végül az a telepítés a kereseti váltón már akkor rajta volt, mikor ő a váltót kibocsájtói minőségben aláirta. Nem vonja tagadásba alperes felperesnek a válasziratában foglalt A. Sándor és Gy. Boldizsár tanuk vallomásával bizonyított azt az állítását sem, hogy a kereseti váltót annak elfogadója P. Vince kitöltetlenül adta át a felperesnek. A váltótörvény 93. §-ában foglalt rendelkezés alapján a felperesnek jogában állott ugyan a neki kitöltetlenül átadott kereseti váltón a hiányzó lényeges kellékeket pótolni, nem állott azonban jogában azon az intézvényezett lakhslyétöl különböző fizetési helyet megjelölni, mert ez a jog a váltó kibocsájtójának sajátlagos joga. Ezek szerint tehát kétségtelen, hogy a kereseti váltóra a törölt telepítés jogellenesen vezettetett és hogy ez a telepítés az alperes kibocsájtóra nézve kötelező erővel nem bírt. Ily körülmények között pedig jogában állott a felperesnek a jogellenes telepítést törölni és a váltónak azt az eredeti tartalmát visszaállítani, a melynek alapján az alperes váltói kötelezettséget vállalt és a mely szerint a váltón az intézvényezett lakhelyétől különböző fizetési hely kijelölve nem volt. Ezek után az alperes kibocsátó nem vitathatja azt, hogy a felperesnek nem állott jogában a kereseti váltón saját magát telepesként megnevezni, mert ez a váltó jelenlegi tartalma szerint, minthogy azon az intézvényezett lakhelyétől különböző fizetési hely megjelölve nincs, telepitettnek nem tekinthető; az a kifogás pedig csak az elfogadót illeti meg, hogy a fizetést ő nem a kitett helyiségben, vagy nem a megnevezett személy által kívánta teljesíteni. Ezek szerint tehát a kereset mellett bemutatott óváslevél a felperes visszkereseti jogának a fentartására alkalmas. Nem bir alappal az alperesnek az óvás elkésett voltára fektetett kifogása, mert a kereseti váltó lejárata 1898. ápril 70-én ünnepre esett, sőt ápril 11. napja is ünnep volt, s igy erre a váltóra nézve a váltótörvény 103. §-ában foglalt rendelkezéshez képest a fizetési nap csak 1898. évi ápril 12. napja volt, miből folyóan az óvás ápril 14. napján mint a fizetési napra következő második köznapon a váltótorvény 41. §-ában foglalt rendelkezés szerint kellő időben vétetett fel. Nem vehető figyelembe alperesnek az a kifogása sem, hogy az ovas elkésetten közöltetett, mert a váltótörvény 45. §. értelmé-