A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 7. szám - Üzletátruházás

52 A JOG Hogy a kir. curián miért ne legyen jussa tanulni a járásbirónak ép ugy mint a törvényszéki birónak, azt megint csak akkor tudom meg. ha valaki megmagyarázza. A conclusio tehát az : minden statusból számarány szerint volna kiegészítendő ugy az ítélőtáblák tanácsa, mint a megüresedő törvényszéki elnöki állások s volnának szintén így kinevezendők az elnöki, titkári és berendelendők a curiai tanácsjegyzői áilásokra a jelentkezők, mindig a következő sorrend szerint. Csak igy lehetne elérni azt, hogy minden fokon a legkülönbözőbb praxisu jogászok vitatnák meg az elbírálandó kérdéseket, s csak igy érlelődnének a felsőbirósági tanácsok különösen oda, hogy az egyes biró által elbírált ügyben nem hoznának olyan határozatot, miután folytonosan társas bíróságnál működött birák vettek részt a tanácsban, a mely nem a jog egységesítésére, de ép az ellenkező eredmény megvalósítására vezet. Ha pedig az a vélemény, a mit nem akarunk feltételezni, hogy a társas bíróság tagjai alkalmasabbak az előléptetésre, ugy nem szabad elzárni az utat egy járásbirótól sem arra, hogy az elsőfokú társas bírósághoz bejusson, ha már legalább is annyi időt töltött az egyes bíróságnál, hogy a kir. törvényszék akár pol^áíi akár büntető felebbezési tanácsában hasznát lehet venni az ő gyes bíróságnál szerzett tapasztalatainak. Lehet, hogy nincs mindenben igazam, de abban azt hiszem minden igazságos ember egy véleményen van velem, hogy a méltányosság és igazságosság azt követelik, hogy az egyenlők között minden statusból számarányosan történjenek az előléptetések, többet pedig nem kérek, ezt sem a magam részére. Jx Üzletátruházás. - Irta: dr. MESSINGER SIMON bpesti ügyvéd. Ismét felszínre vetődött a csalárd vagyonátruházások kérdésének hydrája. mely egy ideig pihent a társadalmi közöny tengermélyén. Ismerjük a legváltozatosabb alakokban; százfejü és mindennap más ábrázatot mutat a megrémült hitelezőnek A rosszhiszemű adós találékonysága mindig túljár a törvényre támaszkodó hitelező eszén. Félannyi szorgalom és leleményesség az üzlet vitelében, mint a hitelezők kijátszásában, feleslegessé tenné a fizetésbeszüntetést, mert vagyont szerezne mesterének. Oly sürün, mint a cégfelirat némely adós boltja fölött, változik az egész kérdésnek képe is. Ma rokoni végrehajtás, holnap adóárverés nyújtja az alkalmat az üzletnek átvevőre való átruházására ; majd közjegyzői okiratba foglalt szabályszerű adásvételi szerződés, majd az egyéni cégnek közkereseti társasággá való átalakítása állítja szembe a hitelezőt megvitathatlan akadályokkal. Lehetetlen kimeríteni az e téren megnyilatkozó furfangnak összes árnyalatait. A teljes felsorolásnak csak ugy volna értelme, ha az adós harckészletének n inden darabjával szembe lehetne helyezni a hitelezőnek megfelelő védelmi eszközét. Ámde a mérkőzés felette egyenlőtlen. Míg az adós egész haditárban válogathat, addig a hitelezőnek mindössze e^y fegyver áll rendelkezésére és ez is oly ügyetlen formájú, hogy mikor elsőt suhint vele, mindenek előtt a saját húsába vág. A kereskedelmi törvény nem nyújt oltalmat, mert nem kötelezi az üzlet átvevőjét a tartozások átvállalására, a büntető jogszolgáltatás pedig ezen esetekben, melyek sem a nagy közönség sensátióvágyát nem elégítik ki, sem a criminalista ambitióját nem sarkalják, lassú, enyhe és nem veszi figyelembe a kereskedelmi forgalom és hitel érdekeit és sajátosságait. Marad egyedül a csődeljárás. Nos. ez az egyedüli fegyver egyúttal az a hütelen fegyver is, mely első sorban a saját urát sebzi meg. Elvégre a hitelezőnek nem az a törekvése, hogy a sértett társadalmi rendet helyreállítsa, hanem az, hogy követelésének legalább egy részét megmentse. Ezt a célt csak ugy érheti el, ha csődöt kér adósa ellen mert csődön kívül a legnyilvánvalóbb gazsággal véghezvitt üzletátruházá^t sem támadhatja meg. S íme, ekkor az az államhatalom, melytől azt kívánja, hogy ökölre szorított kézzel fenyegesse meg az adóst, nyilt tenyerét nyújtja mindenek előtt a hitelező felé és követeli az 500—1,000 korona csődköltség előleg letételét. Közönségesen ismerve van a folytatás. Pénzletétel, csődnyitás, megtámadási per és siker esetén egy a kikerülhetetlen csődköltségekkel megterhelt tömeg, melyből jó, ha a csődköltségelőleg térül vissza. Amikor kereskedelmi törvényünk keletkezett, nálunk a manchesteri iskola jelszavai még mindenhatók voltak és sacrilegium gyanánt tekintetett minden, a szerződési szabadságnak, az ipar és kereskedelem önrendelkezésének bármi korlátozására irányuló kísérlet. A kereskedő tehát szabadon rendelkezhetik üzletével, eladhatja azt bármi feltéte'ek alatt és a vétel nem kötelezi a vevőt az üzletet terhelő adósságok megfizetésére. Hiába mondja nekünk közérzésünk, hogy az üzleti tartozások az üzletet terhelik, a kereskedelmi törvény 20. §-a érrelmében az tehermentesen megy át a vevő tulajdonába, ha csak utóbbi saját jószántából nem kegyeskedett a tartozásokat is elvállalni. Nálunk is igaz az, hogy az adós vagyona a hitelezők közös záloga (cdes biens du débiteur sont le gage commun de ses créancierso), mert nálunk is a hitel nem csak az adós iránti személyes bizalom, hanem a vagyonában rejlő tárgyi biztosítékon is alapul. Igaz, hogy ezek a tartozások betáblázva nincsenek, külsőleg fel nem ismerhetők, de ebből a körül nényből nem az következik, hogy az üzletátruházási szabadságnak korlátlannak kell lennie és az üzleti tartozásoknak teljes figyelmen kívül hagyásával történhetik, hanem a következmény csak abban állhat, hogy valamint a hitelező az üzletnek tehermentes átruházása ellen, ugy az üzlet vevője is megvédendő oly k ;vetelések ellenében, melyekről tudomása nem lehetett. Az uj német kereskedelmi törvény 23.§-a következőleg szabályozza a kérdést: A ki egy általa megszerzett kereskedelmi üzletet a jogutódlást kitüntető pótlással vagy a nélkül az addigi cég alatt folytat, szavatol az előbbi tu'ajdonosnak az üzlet üzemében keletkezett összes kötelezettségeiért. Ezen rendelkezések nem alkalmaztatnak, ha az átvevő a kereskedelmi forgalomban szokásos módon közhírré teszi, hogy az üzleti tartózásokat nem vállalta el. Ha a cég nem folytattatik, akkor a kereskedelmi üzlet átvevője a korábbi üzleti kötelezettségekért csak annyiban szavatol, amennyiben valamely különös kötelezési ok fentorog, különösen, ha az átvevő a kötelezettségek elvállalását a kereskedelmi forgalomban szokásos módon közhírré tette. A 24. § értelmében az átvevőt terhelő tartozások a korábbi tulajdonos ellenében 5 év alatt elévülnek, mely elévülési időaz uj cégbirtokosnak a cégjegyzékbe történt bevezetésétől, esetleg a később esedékes követelés lejáratától számíttatik. Látjuk, hogy a német törvény rendelkezései a hitelezők érdekeit nem óvják meg elegendőképen, sőt e tekintetben tulajdonkép nem változtatnak a jelenlegi állapoton, mert teljesen a szerződő felekre bizzák, hogy mi történjék és csak azt az ürt akarják betölteni, mely az esetben keletkezik, ha a szerződő felek e kérdésről nem rendelkeztek. Az indokolás felette szűkszavú. Sarkelv gyanánt mondja ki, hogy valamely kereskedelmi üzlet puszta átruházásából vagy ennek közzétételéből nem következik az üzleti tartozások elvállalása, mert mindenek előtt ténykérdés, hogy a felek ezt akarták-e ? Nem az üzletnek, hanem csak a cégnek, mint a mely mögött a forgalomban a mindenkori tulajdonos személye szinte eltűnik, átruházását és folytatását tekinti a német kereskedelmi törvény olyan mozzanatnak, melyből az üzleti tartozásokért való szavatosság következtethető, de ez esetben is csak akkor, ha az átvevő az ellenkezőnek kereskedelmi módon való közlése álta ezt a vélelmet magától el nem hárította. Ezt a felfogást mi magunkévá nem tehetjük. Az üzletátruházásnál a közvetlenül szerződő feleken kivül még más személyek is vannak érdekelve és ezek a hitelezők. Bármi szép jogi elméletek sérthetetlensége kedvéért nem szolgáltathatjuk ki védtelenül a hitelezők követeléseit és ezzel a nemzeti vagyonnak egy jelentékeny részét, sőt joggal mondhatjuk az ország jó hírnevét az adósok önkényének. Igaz, hogy a hitelezők nem szereztek dologi jogokat adósuk vagyonára, de nem kevésbé igaz az is, hogy a kereskedelmi forgalom és hitel biztonsága különleges figyelembe vételt érdemel. Lehetetlen észre nem vennünk, hogy a kereskedelmi üzlet, mint önmagában zárt egész, a magánegyén ingó vagyonától eltérő tekintetek alá esik. Ha szabad egy talán merésznek látszó hasonlattal élnem, a nem kereskedő ingó vagyona oly meszsze áll a kereskedelmi üzlettől, mint utóbbi az ingatlantól. A kereskedelmi üzletet is bizonyos nyilvánosság veszi körül, mely nem csupán a cégjegyzékben jut kifejezésre. A kereskedelmi üzletet terhelő tartozásoknak is a közhitelességnek bizonyos fokával felruházott könyvekben kell bevezettetniök, ha nem is közhatóság, hanem a kereskedő maga vezeti a könyveket. Attól, aki kereskedelmi üzletet átvesz, méltán megkívánható a kereskedői gondosságnak legalább az a mértéke, hogy meggyőződjék az üzleti könyvekből arról, hogy minő tartozások állnak fenn és gondoskodjék arról, hogy ezen tartozások kielégítést nyerjenek, nehogy az általa kötött jogügylet a vagyonnak a hitelezők elől való elvonására szolgáljon eszközül.