A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 6. szám - A fokozatos illeték alá tartozó jogügyletek után kiszabandó illeték alapjául veendő értékről. [4. r.]

22 A JOG 64—66. sz. tjkönyvi összesen »/„ urh. telek tulajdonosa 1895. évtől kezdve mindaddig, mig ezen ingatlanok tulajdonosa marad, köteles 18Va véka búzát, 101/, véka zabot és 8 frt 40 kr. földmunkaváltságot a harkács-jánkfalvi r. kath. egyházi személyeknek Wletve a két utóbbit a plébánosnak minden év szept. 29. és nov. 1-je közötti időben kiszolgáltatni és ezenkívül a kántortanító egyházi földeinek megmunkálását 12/8 telek arányában teljesíteni, vagy e cimen évenként 2 frtot fizetni. Alperes tagadta, hogy a kereseti szolgáltatások dologi terhet képeznének és miután ö mint árverési vevő csak az 1881. évi 60. t.-cikkben felsorolt dologi terhekért felelős s miután a papi és kántortanitói illetmények csak a plébánia kötelékébe tartozókat terhelik, kérte a kereset elutasítását. Felperes bizonyítékai a keresetlevél A) K) s a válaszirat L) mellékletei és a felhívott tanuk vallomásai. Tekintve, hogy a már elfogadott állandó birói gyakorlat szerini. a canonica visitatió feljegyzései magukban véve nem képeznek alapot arra, hogy az azokban tárgyalt egyházi személyek illetményei' az ingatlan dologi terhéül elismertessenek, felperes kereseti kérelmének teljesítésére az A) alatti egyházlátogatási jegyzőkönyv sem szolgálhat alapul és pedig azért sem, mivel abban csakis azcn harkácsi lakos úrbéres telkesekre nézve lett a papi és tanítói fizetés mérve meghatározva, kik akkor a harkács-jánkfalvi r. kath. egyház kötelékébe tart02tak és pedig közösen viselendőnek kimondva azon telek összmennyisége után, melyet akkor birtak; a miből kétségtelen, hogy az A) alatti csak a plébánia akkori hiveit kötelezte és a telekmennyiség megjelölése csak a közösen viselendő szolgáltatás egymás közötti megosztásmódjának szabályozását célozta. Az A) alatti tehát dologi terhet nem állapítván meg, köteles lett volna felperes más oly jogalkotó tényeket bizonyítani, a melyek összhatásukban ama szolgáltatások kötelezettségét azon úrbéri telekmennyiség mindenkori tulajdonosával szemben dologi teherré minősítették, avagy pedig bizonyítani kellett azt, hogy alperes saját cselekményeinél fogva lett személyesen kötelezetté. Felperes azonban egyik irányban sem nyújtott megfelelő bizonyítékot. Nincs ugyanis adat arra nézve, hogy az Ai szerint az akkori r. kath. vallású úrbéresek terhére megállapított szolgáltatásokat a politikai község elvállalta volna, alperes mint ennek kötelékébe szerzett ingatlanainál fogva, tartozó lenne azokkal terhelhető. Nincs megfelelő bizonyíték arra sem, hogy alperes kötelezettsége a felperes által neki tulajdonítani kivánt tudomás avagy köztudomásnál fogva megállapítható lenne, mert alperes személyes értesülését és így közvetlen tudomását felperes nem is állította és nem bizonyította, hogy alperes az árverésnél vagy azt megelőzőleg figyelmeztetve lett volna a keresetileg vitatott kötelezettség fennállása és mérvéről, mert a kihallgatott tanuk ama kötelezettségre vonatkozó köztudomást csak a harkács-jánkfalvi r. kath. egyházra korlátozzák, ez pedig már azon egyház körén és keretén kivül állókra, különösen egy más járásban székelő részvénytársaság, az alperes igazgatósága vagy képviseletére ki nem terjeszthető. Mert továbbá maga azon körülmény, hogy D. Márton mint jánkfalvi lakos, — más vallású létére is — az általa Harkácson bírt urb. telek után teljesiti a szolgáltatásokat, nem szolgálhat alapul azon szolgáltatások kötelezettségének alperesre kért hárítására, mivel D. Márton a jánkfalvi plébánossal egy községben lakván, hol más felekezetű pap és tanitó különben sincs, saját tetszése avagy külön lekötelezése alapján járhat el és magyarázatát abban is talláhatja, hogy D. János tanúvallomása szerint az esetben, ha az urb. telket nem katholikus vallású egyén veszi birtokába, ki szokták kötni a papi és tanítói illetmények fizetésének kötelezettségét és mivel D. Mártonnak a jánkfalvi egyházhoz való jogviszonya, harmadik személyek felöl alperes kötelezettségét is nem szabályozhatja meg akkor sem, ha alperes kimutatta volna, hogy D. Márton is nem magán, hanem birói árverési uton szerezte meg a harkácsi úrbéri telket. Mert végül az sem vezethet az alperes kötelezettségének megállapítására, hogy D. János jolsvai lakos létére bérlője által teljesiti a szolgáltatásokat, mivei ő szintén római katholikus, valamint az sem, hogy V. Pál jánkfalvi lakos, mint szintén a harkácsjánkfalvi r. kath. egyház kötelékébe tartozó, telje?iti ama szolgáltatásokat harkácsi úrbéri telke után. Minthogy tehát az A. alatti az abban szabályozott szolgáltatásokat dologi teherré nem minősiti; minthogy felperes más oly jogalkotó tényeket, melyek azoknak dologi teherként való megállapítására alapul szolgálhatnának, nem bizonyított; minthogy alperesnek, különösen mint árverési vevőnek a fennálló jogszabályok szerint különben is vélelmezendő jóhiszeműségével szemben ama kötelezettség fennállása tekintetében a felperes által neki tulajdonítani kivánt tudomás s erre visszavezethető rosszhiszeműsége szintén bizonyittatlan maradt, arra is tekintettel, hogy az 1881. évi 60. t.-c. 184. §-ai a papi és tanítói illetmények fizetésének kötelezettségét az árverési vevő terhére nem utalja, felperest keresetével elutasítani kellett, stb. A kassai kir. itélötábia. ' 1899. május 23. 1,014. sz. a.) az első bíróság ítéletét indokaiból helybenhagyja, stb. A m. kir. Curia. (1900. január 16. 4,056. sz. a.) mindkét alsó bíróság ítélete megváltoztattatik és megállapíttatik, hogy a harkácsi 33., 35., Í7.. 52., 62., 64—66. sz. tjkönyvekben az alperes tulajdonául bejegyzett ingatlanokat az 1835. évi canonica visitatioban körülirt és a harkács-jánkfalvai r. k. plébános és kántortanító részére járó egyházi szolgálmányok aránylagosan terhelik és ehhez képest a kir. törvényszék az évi szolgálmányok mennyisége és idejére vonatkozóan ujabb Ítélet hozatalára utasittatik. Indokok: A keresethez A) alatt csatolt canonica visitationak kétségbe nem vont abból a tartalmából, hogy az abban megállapított egyházi szolgálmányokat csakis egyedül azok, a kik a harkácsi 41, telket birják, kötelesek közösen megadni, meg kellett állapítani, hogy az érintett egyházi szolgálmányok mint dologi teher a jelzett .4»/s telek mindenkori birtokosait terhelik, mely közjogi természetű terhet ennélfogva az illető ingatlan rész mindenkori birtokosa, ha az nyilvánkönyvileg kitüntetve nincs is, viselni köteles; és tekintve, hogy a per adatai és főleg a tanuk vallomásából meg volt állapítható, hogy a fennebb megjelölt telekkönyvekben az alperes nevére bejegyzett ingatlanok, a harkácsi 43/8 telek kiegészítő részét képezik; mindezeknél fogva mindkét alsó bíróság Ítéletének megváltoztatásával kimondandó volt, hogy a canonica visitatioban megállapított egyházi szolgálmányok az alperes tulajdonába jutott ingatlanokat is aránylagosan terhelik és ehhez képest a követelt egyházi szolgálmányok mennyisége, mérve és idejére nézve a netalán szükséges bizonyítási eljárás teljesítése után a perköltségre is kiterjedő ujabb Ítélet hozatalára volt az elsőbiróság utasítandó. Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. A vt. 24. §-a szerint a váltó telepitettnek csak akkor tekinthető, ha azon az intézvényezett lakóhelyétől különböző fizetési hely van kijelölve. Minthogy a kereseti váltón az intézvényezett lakóhelyéül is megjelölt fizetési hely különböző helynek nem tekinthető; az a körülmény pedig, hogy fizetési hely ül ugyanazon helyen lévő egy más helyiség van megjelölve, a váltónak telepitett minőségét meg nem állapítja, ennélfogva a kereseti váltó telepitettnek nem tekinthető. Az óvás szerint a váltónak fizetés végetti bemutatása nem az elfogadónál, hanem más helyen történvén, a váltónak oly módon való bemutatása s óvás felvétele a tv. rendelkezésének megfelelően történtnek s igy a kibocsátó és forgató ellen érvényesülhető viszkereset fentartasára alkalmasnak nem tekinthető. A nyíregyházai kir. törvényszék (1899. március 10. 1,386 sz. a..) A. János felperesnek, G. Vilmos és társai alperesek elleni20 frt iránti perében következő Ítéletet hozott. A 1893. július 7-én 5,127. sz. a. kelt sommás végzés hatályának fentartása mellett tartoznak alperesek a Kisvárdán 1898. március 1-én 20 frtról kiállított váltó alapján mint elfogadó, kibocsátó és forgató a kereseti 20 frt váltóösszeget stb. megfizetni stb. Indokok: Alperesek a kifogásokban azt adták elő, hogy ellenük felperes testi sértés miatt a kisvárdai kir. járásbíróságnál az 1877. évben feljelentést adván be, a megindított büntető eljárás folyamán, az ítélet hozatala előtt felperessel ennek magánjogi igényeire nézve kiegyeztek olyképen, hogy 12 frt készpénzt fizettek, ezen kivül a kereseti váltót adták felperesnek, ez utóbbit oly kikötéssel azonban, hogy annak értéke csak abban az esetben lesz általuk fizetendő, ha felperes alpereseket nem vádolja és ezek meg nem büntettetnek, ellenkező esetben a váltót visszaadni lesz köteles. Minthogy a kikötött feltétel be nem következett, mert alperesek a kir. járásbíróság által elitéltettek, ők a váltó értékét fizetni nem tartoznak, hanem az nekik visszaadandó; további kifogásképen felhozták még alperesek, hogy a váltó telepítve nem volt, s az megállapodásellenesen telepíttetett, végül hogy a váltóra értéket nem kaptak. Alperesek a kifogásbeli tényállás bizonyítására tanuknak kihallgatását kérvén, a kihallgatott E. Sámuel és L. Lipót tanuk teljesen egyértelmüleg azt vallották, mikép jelenlétükben, a büntetőügyi tárgyalás napján alperesek a kereseti váltót azzal a feltétellel adták felperesnek, hogy azt csak abban az esetben értékesítheti, ha alperesek meg nem büntettetnek, ellenkező esetben pedig köteles lesz azt nekik visszaadni. Habár e szerint kétségtelen, mikép a kereseti váltó érvényesithetése attól a feltételtől tétetett függővé, hogy felperes az alperesek elleni feljelentését visszavonja s ennek folytán ezeket büntetés nem éri s habár a beszerzett büntetőügyi iratokból az is kétségtelen, hogy alperesek jogerősen szabadságvesztés büntetésre Ítéltettek: mindazonáltal tekintve, hogy alperesek az ellenük vádba tett bűncselekmény természete iránt már a váltónak kiállításakor kellően tájékozva lévén, tudniok kellett, hogy felperes panaszának visszavonása büntetlenségüket nem eredményezheti, az emiitett feltétel tehát, a mennyiben az alpereseknek a büntetés alóli mentességükre vonatkozik, be nem következhetik és igy az ebben a részében nem létezőnek, illetve olybá tekintendő, mintha ki sem köttetett volna; tekintve hogy felperes a feltételnek egyébként eleget tett, mert a bűnügyi iratokból kitünőleg panaszát vissza vonta s alpereseket megbüntetni nem kívánta: mindezeknél fogva meg volt állapítandó, mikép az a feltétel, melynek bekövetkezésétől a váltó érvényesítése függővé tétetett, bekövetkezett, felperes tehát a váltó értékének kifizetését alperesektől jogosan követelhette. A mi alpereseknek egyéb kifogásait illeti, a megállapodás-