A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 50. szám - A PTKV. tervezetének a törvénytelen gyermek viszonyait tárgyazó rendelkezései összehasonlítva a német polgári törvénykönyv vonatkozó rendelkezéseivel

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Jog» 50. számához. Budapest, 1900. december hó 16. Köztörvényi ügyekben. A marosvasárhelyi kir. ítélőtábla 12-ik számú polgári határozata G. 57. 1900. számhoz. Ifjabb F. Samu felperes H. András alperes ellen 888 korona 88 fillér kártérítés iránt sommás pert tett folyamatba. A per előzménye az, hogy: H. András alperes egy este teleségét a szomszéd telek eresze alatt beszélgetésen kapta iíj. F. Samuval. Mivel alperes éppen vacsorált, nyitott kés volt a ke­zében, azt le nem téve ragadta meg féltékenységi rohamában egyik kezével nejét, másik kezével, a melyben a nyitott kés volt, F. Samut. A kifejlett dulakodásban a kés ifj. F. Samu hasába fúródott a miből hosszabb ideig tartó sérülés származott. A büntetőbíróság H. Andrást fölmentetfe a vád alól, mert a sértés szándékát nem találta bebizonyitottnak, sőt azt is kimon­dotta, hogy a gondatlanságból eredő súlyos testi sértés sem számitható be, mert H. András jogosan volt féltékeny, s ennél­fogva ellenállhatatlan kényszer hatása alatt cselekedett (b'tk. 77. §). Felperes a polgári bíróság előtt indított keresetében ebből a sértésből származott kárának megtérítését követeli. A felebbezési bíróság a per felülbírálásánál a bünper során kivett tanúvallomások alapján állapította meg a tényállást. Ennek a sommás pernek 1900. évi november hó 20-ik nap­ján 1900. G. 57. szám alatt történt elintézése alkalmából a ma­rosvásárhelyi kir. ítélőtábla kitmondotta a határozattárba fölveendő következő: Határozatokat. L Jogellenes cselekményre avagy vétkes mulasztásra ala­pított magánjogi igény érvényesítésénél a büntető biróság ítélete a polgári birot csupán a büntető törvényekbe ütköző cselekvény vagy mulasztás ferforgásanak kérdésében köti ellenben a polgári jogi beszámítás illetőleg a polgári jogi vét­kesség tárgyában a polgári bíró a büntető biróság Ítéletétől füg­getlenül ítél. II. Sommásperbeli tényállás megállapításánál a bíró rend­szerint csak olyan tanuk vallomására hivatkozhatik, a kiket az 1893. évi XVIII. t.-c. IV. fejezetében foglalt jogszabályoknak megfelelően a polgári biróság hallgatott ki, az 1893. évi XVIII. t.-c. 64. §. adta szabad mérlegelés jogá­nál fogva azonban a polgári biró a perbeli tényállást a büntető perben kivett tanúvallomásokra is fektetheti, abban az esetben, ha ilyen bizonyítási anyag figyelembe vétele ellen a peres felek nem tesznek kifogást. Indokok: Ad. I. Hogy mennyiben birhat befolyással a büntető biró határozata a polgári perre és viszont, erre vonatkozóan az 1868. L1V. t.-c. 9. és 10. §-ai, az 1896. évi XXXIII. t.-c. 5., 6., 7. §-ai az 1893. XVIII. t.-c. 14. §., továbbá az 1874. XVI. és XXII. t.-c. tartalmaznak lényegesebb intézkedéseket. Ezek a hézagos intézkedések azonban nem adnak világos feleletet arra a kérdésre, hogy: köti-e a polgári per biráját a magánjogi igény megítélésé­nél a büntető biróság Ítéletének az a megállapítása, hogy a bün­tetendő cselekményt az elkövető terhére büntetőjogilag szándé­kosság és gondatlanság hiánya, öntudatlanság, elmezavar, ellen­állhatatlan erő és fenyegetés, jogos védelem és végszükség (Bttő trk. 75., 76., 77., 79., 80. §§.) fenforgása miatt beszámítani nem lehet. ? Az 1868. évi LIV. t.-c. 9. §-a kimondja ugyan, hogy a jog­ügyek, melyeknek eldöntése a büntető törvények által tiltott cse­lekmény bebizonyításától és beszámításától függ : mindaddig folyamatba nem tehetők, mig azok iránt a büntető biróság jog­érvényesen nem határozott. De hogy ez a kijelentés nem feltétlen, kiviláglik a következő 10-ik szakasz rendelkezéséből, a hol a törvényhozó kimondja, hogy azt, vájjon szükség van-e még a mégis vagy a már megin­dított per elbírálása érdekében a büntető eljárás eredményének bevárására vagy sem? a polgári per birája ítéli meg, s ha azt szükségesnek nem tartja.a fölmerült bütetendő cselekmény kér­dése a polgári birót sem az eljárásban, sem a határozathozatalban nem akadályozza. Ezzel a feiíogással lényegben megegyező intézkedéseket foglalnak magukban a bünletőperrendtartás, 1896. XXXIII. t.-c, valamint az 1896. XVIII. t.-c. 44. §. és az 1874. XVI. és XXII. t.-c. intézkedései is. Az 1896. XXXIII. t.-c.-nek ó-ik §-a megengedi ugyan, hogy a magánjogi igényt a büntető bíróságnál érvényesítsék, de^ hozzá teszi, hogy az igénylő nem köteles a hosszadalmas büntető eljá­rást bevárni, hanem a polgári biró előtt érvényesítheti magán­jogi igényét. Ezzel a kijelentéssel pedig közvetve az is ki van mondva hogy a polgári birót a magánjogi igény megítélésénél a büntető eljárás eredménye nem köti. A Bprts. 6-ik §-ának 1. pontja szerint csakis a polgári biró előtt érvényesíthető a magánjogi igény, ha: a bűnös cselekmény miatt bűnvádi eljárást (pl. a vádemelési jog elévülte esetén) nem lehet indítani, vagy ha: a cselekvény a büntető törvények szerint nem büntethető. Ez utóbbi eset azt is magában foglalja, ha a büntető biró­ság kimondja a büntetendő cselekmény beszámithatatlanságát. A 7. §. kimondja, hogy abban az esetben, ha a bűncselekmény fenforgásának megállapítása köz- vagy magánjogi kérdés előleges eldöntésétől függ, a büntető biró határozza meg, szukséges-e azt bevárni vagy sem, és az ilyen határozat őt a büntethetőség kér­désében nem kötelezi. Ez a §. tehát viszonos elveket állapit meg az 1868. LIV. t.-c. 9. és 10. §-aival szemben. Mindezekből a rendelkezésekből az volna megállapítható, hogy törvényeink szerint sem a büntető biróság Ítélete nem köti a polgári birót, sem viszont, s hogy ugyan abban a kérdésben a polgári és büntető biró merőben ellentétesen dönthet s a két ítélet mindegyike egymástól függetlenül megáll. Az ítélt dologra (res judicatáraj nézve fennálló szabályok­kal sern lehet a vitás kérdést megoldani, mert a büntető per lényegében az állam és a vádlott, és nem a sértett és a vádlott közt folyik, a kik rendesen a polgári pernek lesznek fel- és al­peresei. A jogszolgáltatási tényezők összhangja s a jogrendszer tekin­télye, de a dolog természete is megkívánja azonban, hogy a külöm­böző hatósági jogot gyakorló bíróságok azokban a kérdésekben, a melyekre vonatkozólag hatósági körük tárgya teljesen fedi egy­mást, a mennyiben az egyiknek Ítélete a másikét jogerőre emel­kedés tekintetében megelőzi, Ítéleteiket kölcsönösen érvényesítsék, és csak ott térjenek el, a hol a büntető biró álláspontjának a törvény alapián egészen másnak kell lennie mint a minő a polgári bíróé, s a hol a büntetőtörvény az illető cselekménynek a polgári törvénytől eltérő jogi minősítést és határt ad. Ebből folyik, hogy ha a büntető biró valamely cselekményt bűntettnek, vétségnek vagy kihágásnak minősített és büntetett: jog­erős Ítéletével szemben a polgári biró már nem teheti kérdésessé, hogy az elitélt cselekményt az elitélt csakugyan elkövette-e s hogy az büntettet stbit., képez ? s polgári perben csak a büntető biró megállapítására állva vonhatja le a kérdéses cselekvény vagy mulasztás magánjogi következményeit. De ha a büntető biró fölment, az a kinyilvánítása, hogy a kérdéses cselekmény vagy mulasztás büntetőjogilag be nem szá­mitható, a polgári birót nem kötheti; mert a polgári szándékos­ság és vétkesség köre egészen más, mint a büntető jogié és pol­gári jog szerint a vétkesség vélelmezése nélkül is megállhat a kártérítési kötelezettség (pl. az iparüzemmel járó különös veszély­ből folyó kötelezettségeknél). Itt a hatósági körök tárgya s a megoldandó kérdések már egymást nem fedik. Ad. H. Az 1893. évi XVIII. t.-c. rendelkezéseiben követke­zetesen keresztül vitt szóbeliség elvéből következik, hogy a som­más perben a biró csak olyan bizonyítékokat, s jelesen olyan tanúvallomásokat vehet tekintetbe, a melyeket a peres felek az idézett törvény rendelkezéseinek s jelesen a IV. fejezetben foglalt szabályoknak megfelelően az eljáró biró előtt, vagy az ő megke­resése folytán más polgári biró utján a per keretében szolgáltat­tak s melyek kivételére a felek mindegyike perrendszerü jogait (kérdezési, ellenkérdezési jog) törvényes módon gyakorolhatta. A bünperek során kivett tanúvallomások tehát, melyek­nek bírósága más eljárás keretében a peres felek részére a pol­gári perben biztosított jogokra való tekintet nélkül járt el: som­más perben bizonyíték gyanánt rendszerint föl nem használhatók. Ha azonban a peres felek ilyen tanúvallomásnak a sommás per eldöntésénél való figyelembe vételét kérik, avagy annak figye­lembe vétele ellen kifogást nem tesznek: abban az esetben az 1893. évi XVIII. t.-c. 64. §-ában enge­dett szabad mérlegelési jognál fogva nem lehet kizártnak tekin­teni a bírónak azt a jogát, hogy az ilyen tanúvallomást a perbeli tényállás megállapításánál meggyőződésének alakítása tekintetében figyelembe vehesse.

Next

/
Thumbnails
Contents