A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 48. szám - Az ügyvédi nyugdíjintézet kérdéséhez. [Hozzászólás Somogyi Miksa: Az ügyvédi nyugdíjintézet kérdéséhez című cikkéhez. A Jog, 1900. 46. sz. 329-330. p.]

András hagyatéka levén, miután a felperes igazolta, hogy néh. atyja id. G. András után őt egy harmad részben a törvényes örökösödés megilleti, az első rendű alperes a tjkvi vagyonnak kezére jutott fele részéből a felperest illető egy harmadot a felperesnek kiadni köteles; annak pedig megfelel a simonyi 133. tjkvben B. 3. sz. a. I r. alperes nevére irt jutaléknak 2/3 a illetve a tkönyvi testnek */„ része, azért az első bíróság Ítéletének megváltoztatásával az I r. alperest kötelezni kellett, hogy a felperesnek tulajdonjogát e jutalékra elismerje s bekebelezését tűrje; tekintettel azonban arra, hogy az emiitett házas beltelkét, illetve néh. id. G. András hagyatékát 160 frt. magtári tartozás terhelte, a mely tartozás V6-od részének kifizetésére a felperes késznek is nyilatkozott, azért a felperes javára a fentiek szerint megítélt jutaléknak tulajdonát a 160 frt egy hatod részének vagyis 26 frt 662/3 krnak egyidejű lefizetéséhez kötni kellett. A felperes az 1899- évi 3,885. sz. a. felvett tárgyalási jkvben kijelentette, hogy a másodrendű alperes nevén álló ingatlanjutalékra igényt nem támaszt, ezért helyesen utasította el a kir. törvényszék felperest a II. r. alperes elleni keresetével, mely ítéleti rendelkezés a most felhozott indokokból helybenhagyandó volt. A per tőtárgyára vonatkozóan felhozott indokok szerint az első rendű alperes csak abban az esetben köteles a megítélt ingatlanjutalékra a felperes tulajdonjogát elismerni, ha a felperes 26 frt 66% krt lefizet. Ebből pedig önként folyik, hogy ez összeg lefizetése előtt a felperes nem tulajdonosa a kérdéses jutaléknak, következésképen annak birtokát nem igényelheti, minthogy pedig felperes ezt az összeget le nem fizette, sem bírói letétbe nem helyezte, ennél fogva az annak lefizetéséig őt nem illető jutalék után elvont hasznokat sem követelhet, a miért helyesen utasította el az első bíróság a felperest az elvont hasznok iránti keresetével és Ítéletének ez a része a most felhozott indokokból helybenhagyandó volt. A magyar kir. Curia (1900. okt. 18-án 1847 sz. a.) által a másodbiróság ítélete az elvont hasznokra vonatkozó nem felebbezett rendelkezésében érintetlenül hagyatik, egyébként a 2-od bíróság ítéletének megváltoztatásával az első bíróság ítélete hagyatik helyben. Indokok: A peres felek közül felperes és I. r. alperes közös atyja G. András és Sz. István között 1868. évi október hó 31-én létrejött vételi szerződéssel az eladó ügyfél G. András és maradékai javára kikötött visszavásárlási jog ennek a jogosítottnak életében nem érvényesittetvén, minthogy a visszavásárlási jog az eladást létesített szerződő félnek olyan személyes joga, mely sem harmadik személyre át nem ruházható, sem harmadik személy javára ki nem köthető, a miből következik, hogy a kereseti ingatlannak 1878. évi január hó 10-én ifj. G. Andrásra vétel címén történt átruházása idején a visszavásárlási jog érvényesithetlen volt, és minthogy elsőrendű alperes az ifj. G. András ellen az ingatlan fele részének tulajdonjoga iránt lefolytatott perben azon az alapon lett pernyertes, hogy Sz. István az ingatlannak, 160 forint ellenérték szolgáltatása mellett leendő átruházását nem kizárólag ifj. G. András, hanem a mostani elsőrendű alperes részére is külön szerződéssel kötelezte, ami pedig kizárja azt, hogy az 1868. évi okt. 31-én létrejött vételi szerződés egyedül azon körülménynél fogva, mivel az annak egyik tárgyául szolgált ház és belsőség id. G. András birtoklásában maradt, — ezen ingatlan átruházására nézve színleltnek minősíthető legyen ; ugyanezért a másodbiróság ítéletének megváltoztatásával az első bíróság Ítélete volt helybenhagyandó a fentebb előadottakon felül az abban felhozott okokból, elhagyásával mégis annak az indokolásnak, mely az ifj G. Andrásné perbe nem vonására vonatkozóan hozatott fel. A részvénytársaság alkalmazottja irányában, ha ez a részvénytársaság által alkotott nyugdijalappal szemben szerzett igényétől a részvénytársaság igazgatósága részéről jogtalanul történt elbocsáttatása folytán esett el, maga a részvénytársaság tartozik felelősséggel. Felperes az előző perben felmondási időre járó dijat követelt, a jelen perben pedig a fizetéséből a nyugdijalapra levont összegeknek visszatérítését igényli. Kimondatott, hogy az előző perbeli ítéletnek azt tárgyazó megállapítása, hogy felperesnek alperes szolgálatából történt elbocsátása jogtalan volt. a felek jogviszonyában minden esetre praejudiciumot képez, s igy mindaddig, mig ezen ítéletnek idevonatkozó megállapítása perujitás folytán hatályon kívül helyezve nincs, alperes az elbocsátás jogszerűségét és azt, hogy az előző pernek szóban forgó megállapítása téves, sikerrel nem is vitathatja. (Budapesti kir. tábla 1900 október 11. II. G. 77/900. sz. a.) Valamely jogügyletre nézve ujitás csak akkor keletkezik, ha a személyes jogviszonyban álló felek közötti megegyezésnél fogva vagy a főkövetelésre vagy annak jogalapjára változtatás történt, azáltal pedig, hogy a kötelezett a jogosítottnak az előbbi váltó helyet uj váltót állított ki s adott át, változtatás sem a főkötelezettségre, sem annak jogalapjára nem tétetett, s ebből folyólag a köztük fennálló jogügyletet illetőleg ujitás nem jött létre, s igy az első váltó alapján bekebelezett zálogjog az uj váltó kiállítása következtében még nem veszíti hatályát. (A m. kir. Curia 1S00 október 9. 1,719/900. sz.) A bizositási díjnak elfogadásával a biztosító társaság a biztostást érvényesnek ismeri el. Atöbbszörös biztosítás tilalma megszegésének nem minősíthető, ha nagyon rövid időn át az ingók tűzkár ellen két társaságnál voltak biztosítva, de a káreset jóval az egyik biztosításnak megszűnte után következett be. (A m. kir. Curia 1900 szeptember 27. 699/900. sz.) A hagyaték-átadó végzés egymagában nem tekinthető oly adóslevélnek, hogy annak alapján a telekkönyvi rendtartás 88. S-ának b) pontja értelméhez képest a zálogjog előjegyzése megengedhető volna. (A m. kir. Curia 1900 október 17. 3,926/900. sz. a.) Kereskedelmi, csöd- és váltóügyek Az a körülmény, hogy felperes az ajánlatban nem adta eiő azt, hogy az ajánlatot megelőzően körülbelül 12 évvel a jelenlegi lakhelyétől különböző lakhelyén tűzkárt szenvedett és ezért egy biztosító társaságtól emlékezete szerint 240 frt kártérítést kapott, a jelenlegi tűzesetig lefolyt hosszabb időnél és a korábban szenvedett tűzkár jelentéktelenebb voltánál fogva nem tekinthető a biztositás elvállalására befolyással biró oly fontos körülménynek, mely a biztosítási szerződés érvénytelenségét vonná maga után. A budapesti kir. keresk. és váltótörvényszék mint keresk. bíróság. (1899 máj. 3-án 37,186. sz. a.) B. Zsigmond felperesnek, Hazai általános biztosító részvénytársaság alperes ellen 5,720 frt és jár. iránti perében következőleg ítélt: A kir. törvényszék kötelezi alperest, hogy felperesnek 108 frt 48 kr. tőkét stbi megfizessen; — keresetének többi részével elutasítja. Indokok: A 2-/. alatt csatolt és a biztosítási szerződés alapját képező ajánlat 7-ik kérdésére felperes előadta, hogy 1897. évi július havában tűzkárt szenvedett. Egymagában véve az a körülmény, hogy felperes nem adta elő ugyanakkor, hogy az előtt körülbelül 10 évvel már tűzkára volt, nem tekinthető a biztositás elvállalására nézve befolyással biró oly fontos körülménynek, a mely a biztosítási szerződés érvénytelenségét vonná maga után. Nem vitás felek között, hogy közöttük az A) és B) alatt csatolt szerződésekkel biztosítási ügylet létrejött. Nem vitás, hogy az A /, alatt csatolt biztosítási szerződéssel alperesnél tűzkár ellen biztosított ingóságok a biztosítási ajánlat megtételekor «a bécsi biztosító társaságnál* ugyancsak tűzkár ellen 3,000 írtra 1898 március 23-ig biztosítva voltak. Végre nem vitás, hogy felperest 1897. évi október hó 3-án tűzkár érte és hogy alperes felperes tűzkárát az A'/- alatt csatolt biztosítási szerződéssel biztosított és elégett áruk berendezés és bútor után 1,635 frt 92 krban a B'/. alatt csatolt biztosítási szerződéssel biztosított kukorica után 108 frt 48 krban állapította meg és hogy ezt a kárfelszámitást felperes sem el nem fogadta, sem pedig a szakbizottsági eljárást nem kérte. A K. T. 471. §. 2-ik bekezdése szerint, ha valamely tárgy ugyanazon időre és ugyanazon esemény ellen újból biztosíttatik, a későbbi biztositás csak annyiban érvényes, a mennyiben a korábban biztosított összeg a tárgy teljes értékét nem fedezi. Minthogy alperes felperes tagadásával szemben nem bizonyította azt a körülményt, hogy a bécsi biztosító társasággal kötött biztosítási szerződést megszüntette, illetőleg, hogy a tűzkár idejében a bécsi biztosító társasággal kötött biztosítási szerződés már hatályban fenn nem állott, kétségtelen, hogy alperes az A7. alatt csatolt biztosítási szerződéssel biztosított ingóságokban szenvedett tűzkárt, felperesnek csak annyiban tartozik megtéríteni, a mennyibeb a tűzkár a bécsi biztosító társaságnál biztosított összeget meghaladja. A felperes által vitatott és bizonyítani kivánt az a körülmény, hogy alperes társaság ügynökei magukra vállalták, hogy a bécsi biztosító társasággal kötött biztosítási szerződést megfogják szüntetni, s felperessel e célból egy okiratot is Írattak alá, teljesen közömbös, mert a biztosítási szerződés megkötését közvetítő ügynökök felperes megbízottjainak tekintendők; az azok által netalán tett igéret alperest nem kötelezi és mert felperesnek azt kellett volna bizonyítani, hogy a bécsi biztositó társasággal előzőleg kötött biztosítási szerződést megszüntette, ezt pedig nem bizonyította és igy a tanúkihallgatás a fenti körülményre mint felesleges mellőztetett. A biztositó és biztosított a K. T. 401. §-a szerint megállapodhatnak abban, hogy a történt kár a mindkét félre kötelező joghatálylyal miképpen állapíttassák meg. Az A) és B) alatt csatolt biztosítási szerződések kiegészítő részét képező biztosítási feltételek 11. §-a szerint felek a kár megállapítására nézve abban állapodtak meg, hogy amennyiben a biztosított a biztositó kiküldött kárbecslője által megállapított kárt el nem fogadja, a kár szakbizottság által állapítandó meg; és ha a biztosított sem a becslést el nem fogadja, sem pedig a szakbizottsági eljárásnak magát alá nem vetné, a kártérítési öszszeg alapját a biztosított társaság által kiküldött kárbecslő becslése képezi. Minthogy nem vitás felek között, hogy felperes sem a becslést el nem fogadta, sem pedig alperes felhívása dacára magát a szakbizottsági eljárásnak alávetni nem akarta, kétségtelen, hogy a fenn előadottak szerint a kártérítési összeg alapját az az összeg képezi, a melyet a biztositó társaság kárbecslője megállapított.