A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 4. szám - A huszadik század első igazságügyi költségvetése. [4. r.]

26 A JOG elnöki állásokra megfelelő kiváló tudású s nagy joggyakorlatot szerzett egyének neveztetnek-e ki, a kik az általuk vezetett tör­vényszéki jogtudomány terén világító fáklyaként szolgálnak. Saj­nos erre a kérdésre is nem-mel kell válaszolnunk. Törvényszéki elnököket legnagyobb részben táblai elnöki titkárokból és kir. ügyészekből soroznak. Táblai elnöki titkár mennyi praxist szerezhet, erre fennebb már reflectáltunk. A kir. ügyész az állami vádrendszernek a képviselője, mint ilyen csakis egyoldalú praxist szerezhet, még pedig nem is birói, hanem bűnügyi ügyvédi ptaxist. Még a bűnügyek te­rén is az ő joggyakorlata alig hasonlitható a bűnügyi tanács praxisához, mert mig a bűnügyi tanácsban résztvevő birák a vád és védelem meghallgatása s kellő mérlegelése után alkot­ják meg maguknak a véleményt, addig a kir. ügyész csak egy­oldalú álláspontot foglal el és az ellenfél véleményével szem­ben elfogulttá válik. És az igazságszolgáltatás többi ágazatában hogy állunk a kir. ügyész ur praxisával ? Épen ugy, mint a törvényszéki albirák járásbirósági praxisával. Épen olyan terra incognita a törvényszéki praxis a kir. ügyész előtt, mint a törvényszéki albirák előtt a járás­birósági praxis. Ez ellen is fel lehet hozni azt, hogy tán már elóbb a törvényszéknél szolgált a kir. ügyész s igy megsze­rezte a kellő joggyakorlatot. Igen ám, csakhogy nyolc-tiz évi szolgálat után lesz kir. ügyészekből törvényszéki elnök s az alatt a polgári törvény­kezés nagyot halad, a kir. ügyész pedig, a ki evvel nem fog­lalkozik, bizony szépen elmarad. Avagy azért kell kinevezni kir. ügyészekből törvényszéki elnököket, mert a pénzkezeléssel járó administratióval foglal­koznak, a fogházőrökkel és rabokkal jól bánni tudnak ? Azt hiszem, hogy a számadást minden törvényszéknél egy szám­tiszt jól elvégezheti, a bíráknak pedig nem zsandárra, hanem a jog terén irányt mutató férfiura van szükségök. Tévesztett rendszernek tartom a táblai elnöki titkárok és kir. ügyészeknek törvényszéki elnökökké s táblabirákká leendő kineveztetését és ezekre az állásokra csakis törvény­széki vagy járásbirákat tartok kinevezhetőknek, a kiket hosszas gyakorlatuk és a jogszolgáltatás minden ágában való jártassá­guk erre érdemessé tesz. Nem mondom én azt, hogy hosszú idő után egyik-másik elnöki titkárból, vagy ügyészből lett táblabíró vagy törvény­széki elnök teljesen be nem válik, de mennyi idő telik el addig, és mig ezt a praxist megszerzi! Mint elnök az alája rendelt bíráktól, kiknek ő kellene, hogy irányt mutasson és tudásával imponáljon, tanul, mi az illető bíráknál deprimaló­lag hat, mert egyik-másik talán érdemetlenül mellőztetett; mint táblabíró pedig évekig vesződik vele a tánacs, s a helyett, hogy ezekbe a díszes állásokba kész embereket kapnánk, tanoncok ülnek be magas bírói székekbe. A kir. ügyészek most az uj ügyészi szervezettel elég szép előléptetésben részesülhetnek saját státusukban; nincs szükség arra, hogy ők magas birói állásokban experimentál­janak. Gyakorlatilag eléggé ki nem képezett egyének emelked­nek gyakran magas birói székekbe ; ez rontja a birói közszel­lemet s habár a kir. Curiához csak a valódi tehetség küzd­heti fel magát, ma — midőn végérvényesen igen sok ügy az első és másodbiróságnál nyer eldöntést, — nagy figyelem fordítandó arra, hogy az első és másodbiróságnál a modern uj törvények nagy mennyisége dacára a decadentia be ne álljon. Ez csak ugy lehetséges, ha a kir. törvényszékek élére gyakorlatilag és elméletileg képzett kiváló modern jogászok állíttatnak és ha a kir. táblákhozi kinevezéseknél a leggondosabb, a legkörül­tekintőbb figyelem nyer alkalmazást, amint azt a jó igazság­szolgáltatás nagy érdekei méltán megkívánják. A huszadik század első igazságügyi költségvetése, I (Folytatás.) A táblai rendes kiádások főösszege rug : 2.334,816 (1899 : 2.354,382) koronára. Ebből esik fizetések, lakpénzek és pót­lékokra 2.268,290 (1899: 2.278,356); dijnokok díjazására 49,926 (1899: 59,426); ruhailletményekre 8,600, jutalmak és segélyekre 8,000 k. A dologi kiadások főösszege : 141,574(1899: 142,574) kor. Ebből esik : könyvtár gyarapításra 12,000 k., a mi 11 táblára elosztva, nem valami fényes dotatiónak mondható ; költségekre: 16,000 k. A rend k i y ü 1 i kiadások közt szerepel a gyön kir. Ítélőtábla épületének kibővítési költsége 160,000 koronával. Evvel szemben áll azonban a hason összegű rendkívüli bevétel, ugy hogy ezen építkezés a budgetet nem terheli. A rendes bevétel összege 3,316 k. (1899: 2,200). A személyi járandóságok részletezése a követ­kező : 11 elnök 12,000 k. fizetéssel, 1: 4,000, 10: 2,000 kor. lakpénzzel ; 1 alelnök Bpesten 12,000 k. fiz., 2,000 k, lp. ; 20 tanácselnök (10: 10,000, 10; 8,000 k. fiz., 5: 2,000, 14: 1,400, 1 : 1,200 k. lp.); 225 bíró (108 : 6,000, 117 : 5,000 k. fiz., 62: 1,600, 150: 1.120, 13: 960 k. lp.); 11 elnöki titkár (4: 4,800, 4: 4,400, 3: 4,000 k. fiz., 1 : 1,200, 8: 840, 2: 720 k. lp.); 1 fogalmazó 2.200 k. fiz. és 800 k. lp,; 1 segéd­fogalmazó 1?600 k. fiz. és 700 k. lp.; 3 fordító (1 : 2,600, 1 : 2,400, 1 : 2,200 k. fiz. és 800 k. lp.) ; 1 segédhivatali fő­igazgató 3,600 k. fiz. és 1,000 k. lp. ; 11 igazgató (4: 2.600, 4- 2 400, 3: 2,200 k. fiz., 1: 800, 9 : 560 és 1 : 480 k lp ); 32 irodatiszt (11: 2,000. 11: 1,800, 10: 1,600 k. fiz.. 7: 700 23: 490, 2: 420 k. lp.); 66 írnok (22 : 1,400, 22: 1,200. 22:'1,000 k. fiz., 16: 600, 47: 420, 3: 360 k. lp, 2: 400, 2 : 200 k. lp. pótlékkal). 64 beosztott bíró, 8 : 800, 56 : 400 k. pótlékkal ; 11 ajtónálló (4: 1,000, 4: 900, 3: 800 k. fiz., 1: 240, 9: 140. 1: 120 k. lp. és 100 k. ruhailletménynyel); 11 kapus ( 4: 1,000, 4: 900, 3: 800 k. fiz. és 100 k. ruhaill.); 64 szolga (ebből budapesti 5: 800, 5: 700, 5: 600; vidéki 17: 700, 16 : 600, 16: 500 k. fiz, 15: 240, 46: 140, 3: 120 k. lp. és 100 k. ruhailletm,) A dijnokok díjazására fordittatik 49,926, jutalmak és segélyekre 8,000 kor. A minuter a bűnvádi pts életbeléptetésétől a tábla keze­lési teendőinek csökkenését várja és ezt előre is honorálja két írnoki állás megszüntetésével és a dijnokok díjazására for­dított összegnek a tavalyihoz mérten 9,500 k.-val való leszál­lításával — mi e részben is tamáskodunk és azon 3,380 + 9,500 = 12,880 koronának törlését hibának tekintjük, mely a leírási restantiák nagymérvű szaporodtával fog boszut állani. Van-e a tábláknál egyáltalában restancia és hány ügy­darab az ? — erre nézve hiányzik minden adatunk. De hogy mindenütt jócskán van, azt ab invisis merjük állítani. Vessünk még egy rövid visszapillantást az 1880-diki viszonyokra. Akkor a budapesti összpontosított kir. tábla személyi járandóságai 456.200 frt = 912,400 kor. fize­tésekre és 360,320 k. lakpénzre. 2,000 k. jutalmak és segé­lyekre rúgtak. (Persze, hogy ebből is 21,451 kor. mint intercalare levonásba került). A dologi kiadás volt 48,000 k. A maros­vásárhelyi k. táblánál a fizetésekre 183,844 k., ruhaillet­ményre 900 k. és dijakra 1,200 k. fordíttatott ; dologi kiadás volt 12,600 k. Az összes személyi kiadás tehát mindkét táblánál 912.400 + 360,320 + 8,500 -f 183,844 + 2,100= 1.467,204 — 21,451 = 1.445.753 volt, tehát 889.063 koronával kevesebb a jelen előirányzatnál. Mig jelenleg a birák száma 20 tanácselnök és 225 bíró (kik közül azonban ugy most, mint előbb, a Curia és az igazságügyministerium, hol kisebb, hol nagyobb contingenst állandóan a maga részére lefoglal) — addig 1880-ban az elnö­kökön kivül 13 tanácselnök (10 Bpesten, 3 M.-Vásárhelyen) és 143 bíró működött a kir. tábláknál (120 Budapesten, 23 M.-Vásárhelyen) A rendes birák akkori fizetése volt 3,000 frt és 500 írt lp. Bpesten és 2,500 frt fiz. és 300 frt lp. M.-Vásárhelyen ; a pótbiráké 2,000 frt ííz. és 400 frt lp. Bpes­ten és 1,500 frt fiz. és 250 frt lp. M.-Vásárhelyen. A különb­ség rendes és pótbiró közt, — mint sok más félszeg intéz­mény — azóta megszűnt, de a birák fizetése nem javult lénye­gesen. Ez az egyetlen álló csillag, mely körül igazságszolgál­tatásunk planétája forog. * A bűnvádi eljárás életbeléptetése a leggyökeresebb átalakítást a főügyészségek kebelében hozta létre. Mert a mig eddig egyes főügyészségek főhatósága több kir. tábla területére is kiterjedt, — addig most a vádnak a táblák előtti fellebbviteli főtárgyaláson a bpts. 412. §-a alapján való kép­viselete, - minden tábla területén egy önálló főügyészség szerve­zését igényli. Ennek köszönhető az eddigi 5 főügyészségnek 1 l-re való felemelése és Győrött, Marosvásárhelyt, Nagyváradon, Pécsett, Pozsonyban és Temesváron történt újbóli rendszeresítése. Ily körülmények közt jogosan volt elvárható, hogy az uj főügyészi és főügyészhelyettesi állásokra kivétel nélkül ki­próbált, kiváló tehetségű kriminalisták lesznek kinevezve. Ezen jogos feltevésünk azonban nem minden kinevezésnél teljese­dett be, sőt némelyiket csak fejcsóválva kellett fogadnunk. P1 ó s z alatt — azt jól tudjuk — ki van zárva a Percei és Pauler alatti kinevezési politika, — midőn a kabinet minden egyes tagjának volt beleszólása és döntő szava az igazságügyi kineve-

Next

/
Thumbnails
Contents