A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 45. szám - A postajövedéki kihágások. [2. r.]

J o < 179 törv. értelmében nem volt joga, hanem tartozott volna az árukat akkor is átvenni, felperes tehát az áruk vételárának és azok megtörtént fuvarozása körül felmerült költségeinek megtérítését alperestől nem követelheti. — Minthogy felperes ki nem mutatta azt, hogy abban az esetben, hogyha az árukat akkor, amikor az lehetséges volt átvenni, mennyivel lett volna kénytelen olcsóbban eladni azokat, mintha neki rendes időben kiszolgáltathattak volna, amennyiben abból, hogy egy két vevője elmaradt, nem következik szükségképen, hogy felperes kárt szenvedett és hogy az mennyit tesz; minthogy továbbá a kihallgatott szakértők véleményében nem foglaltatnak oly ténybeli adatok, melyek alapján -megállapítható volna, hogy felperes az áruk átvétele esetében is valamely elérhetett nyereségtől elesett volna, amely az alperes részéről támasztott késedelemmel okozta összefüggésben állana, felperesnek az elvont haszon cimén támasztott követelése nem volt megítélhető. Az első bíróság ítéletének a kereset 4 tétel alatti követelésére vonatkozó része megfelelő indokainál fogva hagyatott helyen stb. A magyar kir. Curia (1900 okt. 4-én 441. sz. a.) által a másodbíróság ítélete abban a részében, mely szerint felperes elvont haszon cimén követelt 02 frt 94 kr. keresetével elutasittatott és a póteskü le nem tételének esetében perköltségben marasztaltatott, megváltoztattatik és e részben az első bíróságnak az alperest marasztaló és a perköltséget mindenesetre kölcsönösen megszüntető ítélete hagyatik helyben, egyebekben azonban a másodbiróság ítélete helybenhagyatik. Indokok: Helyesen fejtik ki az alsóbiróságok ítéleteik indokolásában azt, hogy a jelen esetben az alperes vasút a vasúti üzletszab. 88. §-a értelmében a felperesnek okozott kárért felelős, mert az alperes vasút embereit a fuvarozott áru késedelmes kiszolgáltatása körül vétkes gondolatlanság terheli. De minthogy a vasút az idézett 88. §. esetében teljes kártérítéssel tartozik, tehát nemcsak a szenvedett tényleges kárt, hanem a vesztett hasznot is köteles megtéríteni és a vesztett haszon ebben az esetben nemcsak a tényleges továbbeladás esetében, hanem akkor is megállapítandó, ha az mint elmaradt nyereség az esetleges árkülönbözetben jelentkezik és minthogy a kir. Curia a vesztett haszon mennyiségét az elsőbiróság ítéletében kiemelt adatok alapján és a S. E. T. 65. §. értelmében métermázsánként 3 frt (6 korona-ban | megállapitandónak találja, e részben a másodbiróság Ítéletét megváltoztatni és alperest az elsőbirósági Ítélet eme rendelkezésének helybenhagyásával 64 frt 49 kr. kárösszeg és jár. megfizetésére kötelezni kellett stb. Bűnügyekben. Vádlott törvénybiró a gyanuokok alapján előállított és törvénybirói rendeleteinek nem engedelmeskedő és feleselő sértettet pálcájával megütvén, ezen cselekménye csak rendreutasitast es engedelmességre szorítást képezvén, ilyen cselekmény nem büntethető. A balassa-gyarmati kir. törvényszék (1899 aug. 4-én 3,038. sz. a.i B. István vádlottat a btk. 473. §-ába ütköző hivatali hatalommal való visszeélés vétségének, illetve a btk. 261. §-ába ütköző becsületsértés vétségének vádja és következményeinek terhe alól felmenti. Indokok: A bizonyítási eljárás adatai szerint Vadkerten 1898 február 20-án táncmulatság tartatván, a községi elöljáróság tagjai a mulatókat éjfél ulán haza küldték, a mely alkalommal E. Károly vadkerti legényt többen súlyosan bántalmazták, ezek közül azonban E. András éjjeli őr a menekülő K. Györgyöt elfogta, a városházára vitte, a hol B. István törv. bíró csizmáját lehuzatta és megvizsgálta, nincs-e nála kés, majd midőn K. György E. Károly bántalmazóit megnevezni nem akarta, B. István K. Györgyöt, nehogy a községbeliek E. Károly megveretése miatt bántalmazzák, be akarta csukatni, K. György azonban a dutyiba bemenni nem akart, mire B. István vádlott Sz. István biztatására K. Györgyöt botjával combján megütötte. Tekintve ezek szerint, hogy sértettnek egymagában álló ellentétes vallomásával szemben M. András, mint B, Ignác tanuk azt vallják, hogy vádlott K. Györgyöt nem akkor ütötte meg, midőn csizmáját lehúzta, hanem akkor, a midőn a törv. bírónak engedelmeskedni s a dutyiba bemenni nem akart, rendőri hatalmat gyakorló törvénybiró tehát hivatalos gyakorlatában ellenszegülésre találván, a botnak alkalmazásával csupán fegyelmi jogát érvényesítette, a mely hivatali hatalommal való visszaélés vétségének tényálladékát meg nem állapítja; tekintve, hogy vádlott K. György sérüléseit elő sem idézhette, mert a tanuk vallomása szerint botjával csak gyengén ütötte meg, az orvosi látlelet ped-g csupán sértett karján konstatálván sérüléseket, a vádlott által sértett combjára alkalmazott ütések ezzel összefüggésben nem állanak: tekintve végül, hogy vádlott szándéka sértett bántalmazásával nem meggyalázó cselekmény elkövetésére irányult, hanem csak arra, hogy a nem engedelmeskedő sértettet rendreutasítsa, s a becsületsértés vétsége már a magánvád előterjesztésének elkésése miatt sem állapíttathatván meg,mindezeknélfogva vádlottat a btk. 473. §-ába ütköző hivatali hatalommal való visszaélés vétségének vádja s következményei alól felmenteni stb. kellett. A budapesti kir. ítélőtábla (1899 dec. 20-án 10,648. sz. a.) az elsőfokú bíróság Ítéletét megváltoztatja, B. István vádlottat a btk. 473. §-ába ütköző hivatali hatalommal való visszaélés vétségében bűnösnek kimondja s e miatt őt 2 napi fogházra, mellékbüntetésül pedig az általa Vadkert elöljáróságánál viselt állás elvesztésére itéli. Indokolás: Vádlott a vizsgálat folyamán tett vallomásában önmaga elismerte, hogy ő mint községi törvénybiró a bejelentésben előadott alkalommal az E. Károly sérelmére elkövetett súlyos testi sértés gyanúja miatt letartóztatott K. György sértett felet megmotozta s miután nála kést nem talált, a sértett felet csízmáinak felhúzására utasította, de mivel a csizmák felhúzásával késlekedett, a kezében volt mogyorófapálcával kétszer a sértett fél combjára ütött. Vádlott a tettleges bántalmazást a végtárgyalás során is elismerte s vallomását csupán annyiban módosította, hogy ő K. Györgyöt nem a csizmahuzás közben, hanem akkor ütötte meg intésképen, midőn ez a közsági fogdába bemenni nem akart. K. György sértett és Sz. István tanú eskü alatt tett vallomásával azonban, melyet B. József vizsgálati vallomása is támogat, igazolva van, hogy vádlott a sértett felet nem csupán a combján, hanem a balkarján is megütötte, melybántalmazás folytán K. György a becsatolt látlelet szerint 8 napig tartott testi sértést szenvedett. Vádlottnak ez a cselekménye a btk. 473. § ába ütköző hivatali hatalommal való visszaélés vétségét képezi, mert vádlottat mint községi rendőri közeget a fegyelmi jog gyakorlása a sértettel szemben egyáltalában nem illette meg, annál kevésbbé, mert vádlott önmaga sem állítja, hogy a sértett fél neki tettlegesen ellenszegült volna; továbbá mert az a körülmény, hogy vádlott a sértett felet nem a motozás közben, hanem később, a fogdába való beszállításnál bántalmazta, a vádlott bűnösségén mit sem változtat, mert vádlott mindkét alkalommal hivatala gyakorlatában volt. A kihallgatott M. András községi esküdt és B. Ignác, a vádlott testvérének, K. György sértett, Sz. István és B. József tanuk vallomásával ellenkező vallomása birói figyelembe vehető nem volt, mert a sértett fél letartóztatásánál M. András és B. Ignác is közreműködött s igy érdekelt feleknek tűnnek fel, s ezenfelül ama vallomásuk, hogy vádlott a sértett felet a motozás alkalmával nem bántalmazta, magának vádlottnak a vizsgálat folyamán tett beismerésével is merőben ellenkezik. Mindezeknél fogva vádlottat a btk. 473. §-ába ütköző hivatali hatalommal való visszaélés vétségében bűnösnek kimondani, s e miatt őt a jelen ítélettel reá kiszabott büntetésre ítélni s egyszersmind a bűnösség törvényszerű következményeként a sértett által igényelt kártérítés stb. fizetésére kötelezni kellelt. A büntetés kiszabásánál vádlott büntetlen előélete s a cselekmény elkövetése alkalmával felizgatott kedélyállapot mint enyhítő, ellenben az, hogy vádlott a tettleges bántalmazás által a sértett félen testi sértést is idézett elő, mint súlyosító körülmény vétetett figyelembe, s ekként az enyhítő körülmények túlnyomó voltánál fogva a btk. 91. §-a alapján kiszabott büntetés arányosnak találtatott. A magyar kir. Curia (1900, okt. 3-án 3,038. sz. a.) által a kir. Ítélőtábla ítéletének megváltoztatásával a kir. tszék felmentő Ítélete hagyatik helyben indokainál fogva; különösen pedig azért, mert az eljárás adatai szerint B. István törvénybiró vádlott a jogos gyanuokok alapján előállított s a törvénybiró rendeleteinek nem engedelmeskedő K. György sértettet nem testi sértés okozására vagy meggyalázására irányuló szándékkal bántalmazta, hanem az ellenszegülő és feleselő sértettet pálcájával csupán rendreutasította és engedelmességre szorította, a rendőri hatalmat gyakorló községi bírónak vagy helyettesének a megzavart rend helyreállítása céljából véghez vitt ilyen cselekménye pedig büntethető cselekmény tényálladékának hiányában nem vonhat maga után büntetőjogi megtorlást. Vádlott egy váltót azzal vett át panaszosoktól, hogy azt egy takarékpénztárnál lejáró váltó meghosszabbítására fogja fordítani ; azonban egy másik takarékpénztárnál leszámitoltatta a váltót és a felvett összeget megtartotta. A törvényszék magánokirathamisitásnak, a tábla csalásnak és a curia sikasztásnak minősítette az esetet. A nagyváradi kir. törvényszék (1899. márc. 22-én 1,603. sz. a.) által R. Sándor bűnösnek mondatik ki a btk. 404. §-ába ütköző magánokirathamisitás bűntettében és ezért a hivatkozott §. alapján a btk. 92. §-ának alkalmazásával 6 havi börtönbüntetésre, stb. Ítéltetik. Indokolás: A bizonyított tényállás szerint L. Lázár panaszos vádlott javára ennek elfogadmánya mellett, mint kibocsátó 1896. jun. 9-én egy 50 frtról kiállított váltót irt alá, melyen H. Togyer panaszos mint forgató szerepelt. Ez a váltóösszeg két izben 5—5 frt törlesztés következtében 40 frtra leapadt és minthogy 1897. jun. 9-én lejárt és arra további fizetés nem történt, ez a váltót leszámítoló «nagyváradi takarékpénztár* által megóvatoltatott. Ekkor vádlott R. Sándor 1897. június 22-én egy 35 frtról kiállított váltóürlapot íratott alá L. Lázár és H. Togyer panaszosokkal, mint a lejárt váltón szerepelt egyénekkel, azon megállapodás mellett, hogy azzal a korábbi negyven forintra leapadt váltót rendezze olyképpen, hogy 5 forintot törleszszen és a fennmaradó 35 frt fedezésére az újonnan kiállított és panaszosok által is aláirt 35 frtos váltót adja be a ^nagyváradi lakarékpénz-