A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 43. szám - Elrendelhetö-e a sommás visszahelyezés a birói kiküldött jogellenes ténykedésével szemben?

306 A JOG fog szaporodni, és ha a most élő ügyvédek fele a nyugdíj- j biztosítás becsületesen megfizetett előnyeiről le fog mondani, i akkor, (vagyis 40 esztendő múlva) az akkor élő ügyvédek 1 ellátási összegét fel lehet majd emelni 156-ról 312, és 256-ról 512 i koronára. Elegendő nyugdíjellátás lesz-e ezen összeg ? Dr. Nagy i Dezső t. kollegám kénytelen lesz beismerni, hogy bizony egy ügyvéd nyugdíjazása szempontjából évi 312 vagy 512 koronát nem ] lehet elegendőnek tartani, de most avval fog bennünket biz- < tatni, hogy csak várjunk, hiszen a tehetősebb ügyvédek majd azontúl se veszik igénybe a nyugdíjellátást, és ha a kar tagjainak száma nem szaporodik (ez kérem a számítás alapja!) akkor majd ez a 312 és 512 koronás ellátás is megkétszereződik. Várjunk csak egynehány szökő-esztendeig! Hát hiszen : várjunk. De a jövő század Nagy Dezsője, a ki t. i. a 2000-ik év epochalis mozzanatait fogja majd dirigálni, — akár türelmetlen lesz az ellenkező nézetű kartársaival szemben, akár sem, —• rá fog jönni, hogy hiszen 624 és 1.024 koronát tevő nyugdijbiztositási összeg is bagatell, hiszen ekkora i évjáradékból ma sem lehet megélni, annál kevésbbé a jövő században, mert az életviszonyok évtizedrőlévtizedre drágábbak lesznek, a munka értéke növekszik, a pénz értékepedig csökken. Ez az áldásos nemzetgazdasági szabály agyonvágja a dr. Nagy Dezső ur kalkulatióját. A XIX. század első felében a pénz legalább háromszor annyit ért, mint azon század második felében. Előre látható, hogy a XXI. század első felében 624 korona nem fog nagyobb jóllétet jelenteni, mint a mekkorát manapság 156 korona jelent. Tehát valósággal a nyugdíjazás sem lesz hatályosabb mint ma volna. Már pedig azt se lehet figyelmen kivül hagyni, hogy a kar tagjainak száma folyvást gyarapodik, — és hogy a járadékösszeg nöttével fog azok száma apadni, a kik a nyugdíjellátásról lemondani hajlandók lesznek! Van a nyugdíjintézet tervezőjének még egy argumentuma. Ez abban áll, hogy a tervezet szerint az is lehetséges, hogy egyes ügyvédek kétszeresen, háromszorosan, sőt négyszeresen is biztosíttassák magukat a járadéköszeg alapját képező nyugdíj ellátásra. így aztán a biztosító ügyvéd évi 240 korona befizetéssel, a melyhez természetesen a nem fizető tagokért áthárított fizetés járul, munkaképtelenség esetére 624 koronával kezdődő s egész 1,024 koronáig emelkedő évjáradékot biztositana. Ez az argumatum azonban csak arra jó, hogy az előbbit rombolja. Hiszen ezek az ügyvédek valóban nem fognak aztán az ellátásról lemondani! Másrészt azonban nem lehet vitatkozni a felett sem, hogy még a 624-től 1,024 koronáig terjedő nyugdíjazás is csekélység egy ügyvéd életfentartására. Még ez az ellátás se haladja meg a kiszolgált hivatalszolgák és vaspályabakterek nyugdíjigényét. A mellett ezen fokozottabb ellátás biztosítása felette drága. Merem mondani, hogy bármely járadékbiztositó-vállalat hajlandó lesz az ügyvédi nyugdíjintézetnél előnyösebb feltételekkel való biztosítást eszközölni. Ezt a magánbiztosító-vállalat annál is inkább megteheti, mert az ő biztosító ügyfelei csakis önmagukért fizetnek, s az ilyen magánvállalat nem hárítja át a fizetésképtelen ügyfelek biztosítási diját a fizetésképes felekre. Ha egy pillantást vetünk a budapesti kamara költségvetésére, látni fogjuk, hogy az ügyvédek legalább 10—15°/0-a még a kamarai tagdijakat sem fizeti be. Mennyivel fog szaporodni tehát a biztosítási díj a dr. Nagy Dezső-féle devolutio által? Nem azért említem meg a kérdésnek ezt a vonatkozását, mintha kifogásom volna az ellen, hogy a szegényebb ügyvédekért szerencsésebb kartársaik fizessenek, — de azért, mert látom, hogy Dr. Nagy Dezső ur a calculatio legfontosabb kérdéseire felejtett el szakvéleményt kérni. Jó lesz pótolni ezt a mulasztást, hogy megláthassuk, mennyivel leszen drágább a kamarai biztosítás annál a járadékbiztosításnál, amelyet mindenféle biztosítási vállalat hajlandó megkötni? Térjünk hát haza az ábrándok országából. Nem is lehetséges az, hogy ezen intézmény olyan nyugdíjellátásban része- ' sitsen egy elaggott ügyvédet, a melynek évjáradéka egy öreg ügyvéd szerény megélhetését biztosítsa. És mivel én ezt az eshetőséget, még mint eshetőséget sem látom, — ezért nem csatlakozhatom azon t. kartársaimhoz, akik a nyugdíjintézet létesítését a dr. Nagy Dezső t. collegánk által javasolt szervezetben óhajtják és előmozdítják. De látom a teljes sikertelenséget. Látom, hogy az ügyvédi kamarák tagjainak egy része képtelen lesz a biztosítási dijakat fizetni, s hogy évről évre növekedni fog azon összeg, a melyet a fizető ügyvédek fognak — haszontalanul — áldozni. A nyugdíjellátás pedig lassan, igen lassan és igen jelentéktelen mértékben fog növekedni, mert a drágán szerzett járadékról lemondani kevesen fognak, és a járadék összegének növekedése még az életviszonyokká' járó igények növekedésével sem lesz képes lépést tartani. Becsületes meggyőződésem kényszerit tehát, hogy kartársaim suggerált közvéleményével szemben ismét állást foglalják. Ez az intézmény nem lesz egyéb mint egy trójai fa-ló, mely visszavonást, elégedetlenséget és elkeseredést viszen be a kar testületébe. Tudom én hogy a Cassandra szerepe hálátlan. Hanem Cassandrának mégis igazsága volt. Térjünk hát haza az álmok régióiból. Vessük tekintetünket az élő igazság felé. Ne gondoskodjunk a jövő századok nyomoráról, míg aggastyánoknak, özvegyeknek és árváknak élő szenvedése fordul sziveink felé. Teszek egy indítványt: A kik tehetjük, vállaljuk el önként, hogy a kamarai tagdijakat kétszeresen fogjuk fizetni. Ezenkívül redukáljuk, a mennyire lehet, a kamara közigazgatási kiadásait. A budapesti ügyvédi kamara ekként körülbelül 50,000 koronát fordíthatna évente a segélyezés emberi céljaira. Ezt az összeget adjuk át évről évre egy bizottságnak, s bizzuk az ő emberszeretetükre, bölcsességükre, hogy a hol segíteni lehet és segíteni érdemes, elaggott, munkaképtelen ügyvédeknek, vagy kartársaink szegénységben maradt özvegyeinek és árváinak, emberséges módon adják a kezébe a mindennapi kenyeret. Elrendelhetö-e a sommás visszahelyezés a birói kiküldött jogellenes ténykedésével szemben ? Sommás visszahelyezési ügyekben a kir. tszékek másodés utolsó fokulag határoznak, ítéleteik tehát elvi jelentőségű határozat súlyával bírnak. Ez kiváló jog, melynek viszont — noblesse obiige — azon kötelezettség felel meg, hogy a tényállást alaposan meghányva-vetve, kellően indokolt Ítéletekkel oszlassák el a jogbizonytalanságot. Hogy megfelelnek-e a törvényszékek mindenkor ezen magasztos feladatnak ? Erről szóljon majd az alábbi jogeset. Az ilyen elvi jelentőségű ítélettel akarom e lapok olvasóközönségét megismertetni A kérdés elég érdekes és fontos arra, hogy tágabb jogászkörök érdeklődését is felkeltse és kritikáját provokálja. Azon körülmény pedig, hogy a törvényszékek téves felfogása csakis a megfelelő jogesetek tüzetes és tárgyilagos megvizsgálása és megbirálása alapján módosítható, — egyenes kötelességévé teszi a szaksajtónak, hogy az ily téveseknek hitt ítéletek és jogi axiómák kritikai megbeszélését lehetővé tegye. És éppen azért — jóllehet sommás visszahelyezési perekben a tényleges birtokláson és birtokháboritáson kivül más kérdések, különösen pedig jogkérdések nem tárgyalhatók, — szükségét látom az egész tényállás előterjesztésének. J. B. és F. bpesti lakosok f. évi május 7-én árverésen vették megK. S.-nek budapesti .... utcai házát. Az árverés jogerőre emelkedett és az uj háztulajdonosoknak első dolga volt az előző tulajdonos ellen lakáskiürités iránti keresetet beadni. Ezen keresetükkel azonban, alperes kifogása folytán elutasittattak, főleg azon szempontból, mert a házba még bíróilag bevezetve nem lettek. Ennek folytán felperesek befolyamodtak a telekkönyvi hatósághoz birtokba való bevezetésük iránt. Ezen kérelemnek a bíróság helyt is adott és a birtokba való bevezetésre egy birói kiküldöttet kirendelt (1. alábbi jegyzetet). Álljunk meg itt egy pillanatra. A birtokbahelyezés á tal a vevőnek dologhozi joga d o 1 o g b a n i joggá változik, ő az ingatlanra nézve a tulajdonost megillető minden jogokat gyakorolhatja, de a másokat a törvény erejénél fogva megillető jogok sérelme nélkül. A ház birtokába való helyezéssel tehát az uj tulajdonos jogot nyer : a lakbérek beszedésére, és felemelésére, a hátralékban levő lakók beperlésére, a laká^ ' sok bérletének — a lakbérleti szabályok határain belüli —j felmondására és a lakkiüritési jognak a bíróság előtt való\ igénybevételére. A birtokbabevezetés ezek után csakis az i n s t a 11 a t i o jellegével bir és a birói kiküldött hatásköre egyébre ki nem terjed, mint arra, hogy az uj tulajdonost ebbeli minőségében a ház lakóinak bemutassa. A mennyiben a volt tulajdonos vagy bárki más a birtokba helyezésnek ellenszegülne, — a mi rabiatus egyéneknél nem ritkán szokott előfordulni, — szükség esetében karhatalom is alkalmazható. (1881. évi LX. t.-c. 180. §-a.) A felhozottak után kétségbevonhatlannak látom, hogy ott, a hol karhatalom alkalmazásának szüksége fenn nem forog, a birói kiküldött ténykedése az uj vevő bevezetésével véget