A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 41. szám - Törvényjavaslat a biztosítási magánvállalatokról. [3. r.]

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 41. számához. Budapest, 1800. október hó 14. Köztörvényi ügyekben. Kártérítési kötelezettség az építkezési szerencsétlenség alkalmával történt baleset következteben. A lábcsonkitas folytán előállott hátrányos állapotért és kellemetlenségért egy összeg egyszer es mindenkorra, azonkívül a kereseti képesség csökkenése címén életjáradék is megítéltetett. A fővállalkozó áz általa alkalmazott egyenek (pl. pallért cselekmenyeiért és mulasztásaiért nem csak a személyben való választás vétkessége esetén, hanem mint a megbízó a megbízott cselekmenyeiért és mulasztásaiért általában felelős; ezen felelősség azonban — feltéve hogy a cselekmény vagy mulasztás nem a fővállalkozó egyenes utasításából következett be, — nem egyetemleges, hanem csak másodlagos, a mennyiben a kártérítési összeg csak az esetben követelhető a fővállalkozótól, ha az alkalmazotton be nem hajtható. A budapesti kir. törvényszék (1899. jul. 19-én 20,952. sz. a) F. János felperesnek, K. István és H. Lipót alperesek elleni 74,902 kor. 80 fiit. iránti perében következően itélt: kötelezi alpereseket, hogy felperesnek 5,000 frt tőkét ezek után esedékességük napjától számított 5°,0-os kamatokat, ugy szintén 1892 okt. 28-tól 1902. évi október 28-ig évenkint, a mennyiben felperes életben van, negyedévi előleges részletekben 800 ftot és pedig az eddig lejárt részletek fejében egyszerre 5,400 irtot, ezután az esedékesség napjától 5% kamatot, végre 300 frt perköltséget megfizessenek. A kir. tszék felperest kereseti többletével elutasítja. Indokok: S. János és S. Antal tanuk egybehangzó vallomásával, valamint 22,149/97. sz. alatt beügyelt bűnügyi iratokkal elsőrendű alperes vétkes gondatlansága igazolva van, mert a balesetet előidézett gerenda leemelése körül nem járt el kellő körültekintéssel és óvatossággal, a mi annál szükségesebb volt. mert a dolog egy népes utcán este történt, s a járókelők, tehát felperes is annak veszélyes voltáról eleve és önként meg nem győződhettek. Elsőrendű alperes felelőssége tehát föltétlenül fennáll a kártérítés tekintetében. De fennáll másodrendű alperesé is, mert igazolva van, hogy elsőrendű alperes az ő megbízottja, alkalmazott pallérja volt, a fennálló joggyakorlat értelmében pedig a megbízó a megbízott ténykedéseért felelős, a jelen esetben az annál is inkább áll, mert a balesetet okozó munkálat este, a rendes munkaidő után eszközöltetett és így arra nézve külön utasítást kellett elsőrendű alperesnek kapnia másodrendű alperestől. Másodrendű alperes felelőssége tehát közvetve szintén fennáll a kártérítés tekintetében, egyetemlegesen első alperesével, a megtörtént baleset alapján. Felperes jogosultsága a külön kártérítésre a törvénykezési gyakorlat szerint meg van, azonban a bűnügyi uton már megállapított kárösszegen felül is alapját a szakértőileg elismert s lábcsonkítás folytán előállott csonkaság és munkaképesség tetemes csökkenésében s annak a felperes jövő megélhetésére kiható jelentőségében találja. A kártérítés mérvének megállapításánál a joggyakorlat volt irányadó, mely szerint felperesnek teljes kára megtérítést kell hogy nyerjen. Ehez képest aBj alatti számla alapján a következő összegek ítéltettek meg: Első sorban a 9. tételszám alatt felszámított 10,000 frtnyi összegnek fele része Ítéltetik meg egyszer s mindenkorra a test csonkítás s illetve a jobb alsó lábszár hiányának elviseléseért, melyet felperes ellenszolgáltatás nélkül tűrni nem köteles annál kevésbbé, mert annak a társadalmi érintkezésben akadályozólag hat s az egész egyéni életmódban jelentékeny és pedig hátrányosan jelentékeny változást idéz elő. Megítéltettek az 5., 7. és 8. tételben felszámolt tényleges kiadások 275 frttal, mert azok szükségessége kétségbe nem vonható s a mellett a 7. és 8. alattiak számlával igazolvák, az 5. tétel alatti pedig napi 10 frttal véve eléggé mérsékelt, de szükséges is, mert a műláb elkészítésénél felperesnek személyesen jelen kellett lenni. a 10. alatt felszámolt jövedelemcsökkenés évi 800 frttal szintén megítéltetett, a baleset napjától számított 10 egymásutáni évre, de csak felperes életben léte esetén és negyedévenkinti előleges részletekben. Mert a 800 frtnyi jövedelemtöbblet jogosultságát L. Alfréd tanú vallomása igazolta, oda nyilatkozván, hogy felperest, mint a L. cég alkalmazottját utazónak tette volna meg, ha baleset folytánszabad járási képességét élnem vesztette volna, ezen alkalmaztatásban pedig évi kereseti többlete 800 frtot legalább is elér. Ezen kereseti többlet azonban tőkésíthető nem volt, mert azt felperesnek időről időre kellett volna újra megszereznie és a mennyiben időközben elhal, a további többletektől elesik. A tiz évi időszak felvétetett, mert felperes baleset idején 93,113. alatti keresetlevél szerint 30 éves volt, ily korban pedig 10 évi életkori átlag jogosultan vélelmezhető. Tekintve pedig, hogy 1892. évi október 28-án vagyis a baleset megtörténte óta 6 év és 3 negyedév tellett el, az ezen időszakra esedékes részletek 5,400 frttal egyszerre voltak egy örökrészben megítélendők. Elutasította azonban a kir. törvényszék felperest a 3. számla 1. tétele alatt felszámolt 1,200 frttal, mert gyógykezelési és orvosi dijak cimén részére a bűnügy során már 683 frt 72 kr lőn megállapítva, ezen ujabb költségek fenforgását pedig nem igazolta. A 2. tétel alatti 874 frt megítélhető nem volt, mert L. Alfréd tanú vallomásával igazolva van, hogy felperes gyógykezeltetése egész ideje alatt könyvelői fizetését L. Ferencz cégtől hiány nélkül megkapta, azt tehát kétszeresen nem követelheti. A 3. és 4. tétel alattiak mivel sem lévén igazolva, de még csak részletezve sem, elbírálás tárgyát már azért sem képezhették, de azért sem, mert azok szemben a már megítélt gyógykezelési dijakkal számításba nem is vehetők. A 6. tétel alatti szemben a már megítélt összeggel ujabb megállapítás tárgyát nem képezheti, de igazolva sincs. A 11., 12. és 13. tétel alattiak megítélhetők nem voltak, mert nincsenek igazolva, de számításba sem vehetők, mert mulhatlan szükséges voltukat felperes nem bizonyította. A 14., 15., 16. és 17. alattiak 10 évi átlagban meg nem Ítéltethettek, mert jellegüknél fogva időről-időre válhatnak csak kellő igazolás mellett megállapithatókká, minthogy felperes nem igazolta a per során, hogy azokból mi és mennyi vált esedékessé és megtörtént-e valóban azoknak kiadása, ez alkalommal azokból mi sem volt megállapítható. Szabadságában áll azonban felperesnek azokat kellő igazolás mellett, esetről-esetre per utján is érvényesíteni. A 18. tétel alatti része azért nem volt megítélhető,mert L. Alfréd tanú igazolta, hogy felperes a L. F. cégnél állandó alkalmazásban van és 55. életévétől kezdve 600 ftos évi járadék élvezetében fog részesülni. Kettős életjáradékot tehát felperes nem igényelhet. A budapesti kir. itélő tábla (1900. jan. 23-án 5,830. sz. a.) az első bíróság Ítéletét, a mennyiben felperest B. alatti jegyzék 1—4., (j., 11., 18. tételeiben felsorolt követeléseivel elutasította, és 5., 7., 8. tételeiben felsorolt kiadások megtérítésére elsőrendű alperes K. Istvánt kötelezte, azzal a helyesbítéssel, hogy az 5., 7., 8. tétel alatti összegek összege nem 275 frtot, hanem 375 frtot, vagyis 700 koronát tesz s hogy ez összeg után felperest a törvényes 5°/0 kamat a kereset beadása napjától illeti, helybenhagyja; ellenben ugyanazt az ítéletet egyéb részeiben megváltoztatja akkép : hogy felperest másodrendű alperes H. Lipót irányában keresetével elutasítja és kötelezi, hogy alperesnek 300 korona perköltséget fizessen ; és hogy elsőrendű alperes K. Istvánt a B. a jegyzék 57. és 8. tételeiben felsorolt 350 frt s jár. felül csupán csak arra kötelezi, hogy felperesnek az 1892. okt. 28-tól 1902. október 28-ig terjedő 10 évre, ha az ez időszak alatt életben marad, a 350 frt életjáradékot negyedévenként egyenlő részletekben előre oly módon fizessen, hogy az eddig lejárt részleteket egy összegben a 300 koronára mérsékelt perköltséggel együtt fizesse le; ezt meghaladó követelésével pedig felperest elutasítja. Indokok: Az első bíróság ítéletét, a mennyiben a felperest követelésének egy részével elutasította, viszont azonban a B. a. jegyzék 5. 7. és 8. tételeiben felsorolt összegek megtérítésére elsőrendű alperest kötelezte, felhozott indokaiból kellett helyben hagyni, mindamellett a rendelkező részben kiemelt helyesbitésekkel, mert az első bíróság Ítéletének indokolása szerint a B.) alatti jegyzék 5. 7. 8. tételeiben felszámított összegeket minden levonás nélkül állapította meg a felperes javára, azok pedig helyes összegezés szerint nem mint az első birói Ítélet tévesen feltünteti 275 frtot, hanem 350 frtot tesz ki; s meit ez összeg után a kamatfizetés kezdete szabatosan az első birói Ítéletben meghatározva nincs és mert különben is csak a kereset beadásától követelheti felperes jogosan a kamatot. Egyéb tekintetben az első bírósági ítéletet a rendelkezés szerint meg kellett változtatni: mert habár tény, hogy a sas-utcai 22. számú ház felépítésére másodrendű alperes vállalkozott s elsőrendű alperes vállalkozó munkavezető pallérja volt, az alperesek közt fennállott ez a viszony csak is abban az esetben állapítaná meg a másodrendű alperes kárté-