A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 39. szám - Sértett felebbezési joga megcsorbitható-e ?

A JOG 277 is viseli. Tényleg alapos azonositás hiányában igen sokszor megtörténik, hogy nem annak az egyénnek az ingatlana iratik át, a ki az okiratban eladóként szerepel, hanem egy más hasonnevű egyéné. Ilyen esetben a vevő, természetesen az általa tényleg megvett ingatlant veszi birtokba. Megtörténhet aztán, hogy az eladó rövid idő múlva elhal, s a tévesen nevén levő ingatlan örököseire átiratik. A fenti vevő — a tényleges birtokos — esetleg kölcsön felvétele előtt észrevevén a hibát, hogy a megvett ingatlant a nevére irathassa, az örökösök, mint telekkönyvi tulajdonosok ellen tulajdonjog bejegyzést kér tényleges birtoklás alapján, úgyde az örökösök, esetleg értelmetlenek levén, élnek ellenmondási jogukkal és ez alapon a kérelmet el kell utasítani. Ekkor a tényleges birtokos pert indit a telekkönyvi tulajdonosok ellen. A per kimenetele bizonytalan ; hibás védekezés esetén a tényleges birtokos el is veszítheti a pert. De tegyük fel a másik esetet. A tényleges birtokos a tulajdoni pert megnyeri, s a telekkönyvi tulajdonosok tetemes perköltségekben marasztaltatnak. Az első esetben a tényleges birtokos méltatlankodik és pedig nem ok nélkül, hogy oly sok költség és utánjárás s tőleg jogos álláspontja dacára, telekkönyvi tulajdonosi minőségét megszerezni nem tudja, s ennek következtében, hitel hiányában, szorult helyzetén kölcsönnel segíteni nem tud. A második esetben pedig neheztelnek a telekkönyvi tulajdonos örökösök azért, hogy miért adott nekik a telekkönyvi hatóság tulajdonjogot, ha azzal nem élhetnek. De még ezzel nincs vége esetleg a bonyodalomnak. Mert megtörténhet, hogy az előbb emiitett tényleges birtokos nevén tévesen álló — részére tévesen beirt — ingatlan, ennek adósságai felében tul lesz terhelve, s el is árvereztetik ; s erről az eladóval hasonnevű egyén, az igazi tulajdonos csak akkor nyer tudomást, midőn a jogos alapon álló vevő ingatlanát birtokba veszi. A jobbik eset az. midőn az eladóval hasonnevű egyén a téves telekkönyvi bejegyzésekről az árverést megelőzőleg nyer tudomást, ez esetben legalább ingatlana tisztázása végett pereket indíthat. Bizonyára alapos azonositás által az ilyen eseteket a minimumra szállíthatnánk le. esetleg teljesen ki is kerülnénk. De nemcsak a személyek azonos neve, hanem az átruházás tárgyát képező ingatlanok azonos elnevezése, ugyanazon dűlőben, erdőben, szőlőskertben való léte idézhet elő azonositás nélkül hibás átírást, s a fentebb elmondottakhoz hasonló telekkönyvi rendetlenségeket s bonyodalmakat. Jászkiséri működésem alatt gyakran találtam olyan esetre, hogy a tulajdonosnak a nevén egy telekkönyvi joszágtest volt csupán, holott 4—5 — természetben egy egészet képező — telekkönyvi joszágtestet tartott tényleges birtokában. A tulajdonosnak erről egyáltalában nem volt tudomása, de nem is lehetett, mert ő természetben egy testet képező ingatlant vett, egy parcellát pedig tulajdonául be is íratott, a telekkönyvben pedig különösen házaknál, szőlőknél a területi nagyság feltüntetve nem volt. s különben is a telekkönyv a térmértékért nem szavatol. De olyan esetben, mikor a telekkönyvekben a területi nagyság feltüntetve nincsen, nem is jöhet senki arra a gondolatra, hogy az eladott ingatlan, például porta nem áll egészen az eladó nevén, holott a kérdéses utcában az eladó nevén álló ingatlant az átiró közeg feltalálta, főleg akkor, ha az eladónak ugyanazon községben vagy városban más portája nincsen s nem is volt. Azonositás mellett ilyen eset szintén csak a legritkábban fordulna elő, mig a nélkül, különösen az ily esetek száma, igen gyakori lenne. Mikor az örökösödési eljárást tárgyazó 1894. évi XVI. t.-c. meghozatott, s azt áttanulmányoztam, sajnosán győződtem msg arról, hogy ez sem fog.alja magában az azonosilásra vonatkozó határozott utasítást. Mondja ugyan a törvény, hogy mit kell tenni a közjegyzőnek, ha olyan ingatlant talál, mely az örökhagyó nevén van ugyan telekkönyvileg, de annak nem tényleges birtokosa, úgyszintén utasítást ad a megfordított esetben is, de nem teszi szoros kötelességévé a közjegyzőnek, hogy azonositás utján győződjék meg arról, hogy minden az örökhagyó nevén talált ingatlan, annak halálakor tényleges birtoka is volt egyszersmind s viszont minden tényleges birtokát képezett ingatlannak telekkönyvi tulajdonosa is volt-e ? S ez hiánya a törvénynek. A 10—20—30 éves eladásokról sokszor maguk az örökösök sem tudnak, vagy nem szólanak azért, mert nem bizonyosak abban, hogy mely parcella lett jogelődjük által átruházva. Alapos azonositás mellett, mi a szomszédok s birtokviszonyokkal ismerős örökösök segélyéve! igen könnyen keresztül lenne vihető, elkeiülhetők lennének azon esetek, melyek a n ultban oly igen gyakoriak voltak, hogy t. i. rég átruházott ingatlanok az örökösökre átírattak s az örökösökre tényleg átszállt ingatlanok más nevén maradtak. De kötelezővé teendőnek tartanám a már többször említett azonosítást az ingatlanokra vonatkozó pereknél is. hogy ezen az uton is, lehetőleg elkerülhetővé legyen téve a tévedés. Sértett felebbezési joga megcsorbitható-e ? Irta : DARÓCZY JÓZSEF, h.-böszörményi kir. albiró. A büntető perrendtartás 383: §. III. b.) pontja értelmében sértett jogosítva van a felmentő ítélet ellen felebbezéssel élni, ha a vádló nem felebbezett. Ugyanez a törvényhely a Bp. 521. §-a, valamint az 548. §. 5. bekezdése szerint a járásbirósági eljárásban is alkalmazandó. Előfordult már most a következő eset: Székely Pál a kir. járásbíróság előtt lopás vétségével volt vádolva. Megtartott tárgyalás után a járásbíróság felmentette vádlottat, mert a vádat nem találta bebizonyitottnak. Az itélet kihirdetésekor a sértett felebbezést jelentett be kárának meg nem Ítélése miatt, az ügyészségi megbízott pedig vádlott felmentetése miatt. A kir. járásbíróság az elől hivatkozott törvényhely, valamint a Bp. 549. §-a alapján sértett felebbezését visszautasította, mert a felmentő itélet ellen az ügyészségi megbízott felebbezvén, sértett egyáltalán nem élhet felebbezéssel, még magánjogi igényeire nézve sem. Minthogy pedig sértett felebbezésének visszautasítása folytán csupán az ügyészségi megbízottnak vádlott terhére bejelentett feíebbezése maradt fenn, a járásbíróság a Bp. 549. §-a értelmében az iratokat a kir. törvényszék mellé rendelt kir. ügyésznek küldötte meg, aki azután az iratokat a Bp. 396. §-a intézkedéseinek megfelelőleg visszaküldötte a járásbíróságnak azzal, hogy az ügyészségi megbízóit által bejelentett felebbezést visszavonja. Mi legyen már mostan ? A büntető perrendtartás kifejezetten megadja a sértettnek a jogot felebbezésre a felmentő itélet ellen, ha a vádló nem felebbezett, vagyis ez esetben egészen átruházza a vádlói jogokat a sértettre, ugy, hogy nemcsak magánjogi igényei tekintetében, hanem a bűnösség kérdésében is felebbezési jogot ad neki. És mégis a fentebb tárgyalt esetben, bár a kir. ügyész a megbízott felebbezését visszavonta s így a közvádló nem felebbezett, sértett teljesen elesett az őt a törvény értelmében megillető felebbezési jogától. Ez nézetem szerint nem lehet a törvény intenciója. A Bp. 383. §. III. b.) pontjának intézkedése a kifejtettek szerint határozottan ellentétben áll a Bp. 396. §-ával. Ha meg van adva sértettnek a jog, hogy a felmentő itélet ellen felebbezhessen, ha a közvádló nem felebbezett, az a jog őt meg kell hogy illesse akkor is, ha az ügyészségi megbízott által bejelentett felebbezést az ügyészség visszavonta, vagy hason esetben a kir. törvényszék előtt való eljárásban az ügyész által bejelentett felebbezést a főügyész visszavonta. Szerény véleményem szerint a törvénynek fejtegetett ellentétes intézkedésén ugy lehetne és kellene a gyakorlatnak segíteni, ha az ilyen felebbezést visszavonó intézkedés esetén a sértettnek megadatnék a jog, hogy a visszavonást tudató értesítés kézbesítésétől számított szabályszerű határidő alatt felebbezéssel élhet az itélet ellen, ugy, mintha az ügyészség részéről felebbezés egyáltalán be sem jelentetett volna, mert hiszen a felebbezés visszavonása folytán tényleg az az állapot áll fenn és sertettnek feíebbezése az értelemben volna elbírálandó (t. i. mintha az ügyészség már az itélet kihirdetésekor nem felebbezett volna.) Ilyen módon a törvény mindkét rendbeli intézkedésének elég volna tehető, gyakorolhatná a feletles vádhatóság visszavonási jogát, a sértett pedig az őt megillető felebbezés jogát. Sem az egyiknek, sem a másiknak joga csorbulást nem szenvedne. De azért nem volna megsértve a büntető perrendtartásnak az az intézkedése sem, hogy a felebbezés az itélet kihirdetése esetén azonnal, kézbesítése esetén pedig ettől számított 8 nap alatt jelentendő be, mert az itélet kihirdetése, illetve kézbesítése idejében sértettnek nem volt joga felebbezéshez, akkor azt törvény szeri t nem is volt jogosítva bejelenteni, hanem csak akkor állt elő felebbezési joga, amikor a felettes vádhatóság visszavonván a közvádló részéről bejelentett felebbezést, ezen visszavonás a sértettel közöltetett. Természetes tehát, hogy a felebbezési határidő kezdőpontjául ezen értesítés közlésének ideje tekintendő. Azt a megoldást, amit a fentebb tárgyalthoz hasonló esetre nézve egyik jelesebb jogi írónk adott, hogy t. i. ilyen esetben nem lehet mást tenni, mint megbízni a főügyésznek kiváló állásában a tekintetben, hogy jogtalanságok felmerülni nem fognak, a magam részéről el nem fogadhatom, mert a törvény által határozottan megadott jog nézetem szerint semmiféle tekintélynek alá nem rendelhető, azt a jogot megnyirbálni senkinek sem szabad.