A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 38. szám - Az időszaki nyomtatvány fogalma hazai sajtójogunkban

268 A JOG Nyilvánvaló ugyan, hogy ez csak formai követelmény s az ily nyomtatványok felelős szerkesztői nem esnek bejelentési köte­lezettség alá, azonban épen azért, mert nincsen összhangban sajtójogunkkal, egyaránt alkalmas téves nézetek felkeltésére s a fogalmak összezavarására. Az alkotandó sajtótörvényben kívánatos tehát, hogy az időszaki nyomtatványok fogalma praecizen legyen körvonalozva. Az európai sajtójogok legtöbbjében e tekintetben vitás kérdés nem merülhet fel, mert tételes törvények állapítják meg az időközök azon mértékét, mely az időszaki nyomtat­ványok kritériumát alkotja. Az 1862. évi december 17-én kelt osztrák sajtótörvény 7. §-a — egyezően az 1852. évi május 27-én kelt császári nyiltparancs 9. §-ával — határozottan kijelenti, hogy: «Idő­szaki nyomtatványnak az tekintendő, mely havonkint legalább egyszer, habár nem is egyenlő időközben jelenik me g.» Ugyanezt a követelményt fűzi az időszakiság jellegéhez az 1874. évi május 7-én kelt német birodalmi sajtótörvény is. Az ily önkényesen megállapított időbeli határok terje­delmének abszolút helyességét konstatálni lehetetlen s csupán mint föltétlen célszerűségi követelmény a viszonyokhoz mér­ten ítélendő meg. Nem igen lehet tehát a jelen esetben sem az egy hónapos határidő ellen nyomós érveket felhozni, sem pedig azt megállapítani, hogy az időszakiság mértékéül mily terjedelmű időszak felel meg leginkább. Viszonyainkat s a fentebb ismertetett postai szabályren­deleteket, valamint az ide vágó gyakorlatot — a mennyiben azt ismerni módunkban áll — véve alapul, konstatálhatjuk azonban, hogy a magyar sajtójog szempontjából: időszaki nyomtatványnak az a nyomtatvány tekin­tendő, mely rendeltetéséhez képestugyanazon cim alatt, negyedévenként legalább egyszer, habár nem is egyenlő időközökben jelenikmeg. Az időszaki nyomtatványoknak megjelenési ide­jükre való tekintettel ismét számos fajuk van, amiket a téte­les törvény is megkülönböztet. Az 1848. évi XVIII. t.-c. 30. §-a például a politikai lapok biztositékának (c a u t i o) nagy­ságát a szerint állapítja meg, amint azok naponként, avagy nagyobb időközökben jelennek meg. Ezen alapul első sorban a napi- és heti lapok közti különbség sajtójogi jelentősége. Egyidejűleg meg kell azonban jegyeznünk, hogy röviden 1 a p-nak, illetve hirlap-nak, vagy újság nak nevezünk általában véve minden időszaki nyomtatványt. Szűkebb értelemben h i r 1 a p (lap, újság) csak az az időszaki nyomtat­vány, még pedig tartalmára való tekintet nélkül, a mely meg­jelenési időközeinek közelsége folytán közlendőit gyorsabban juttathatja nyilvánosságra, tehát hetenként legalább egyszer megjelenik. A havonkint csak háromszor s ennél nagyobb időközökben megjelenő időszaki nyomtatványt általában f o 1 y ó i r a t-nak nevezik. A napilap fogalmát maga a kifejezés is hiven vissza­tükrözi. Kétségtelen tehát, hogy amely hirlap mindennap — naponkint esetleg többször is, pl. reggel és este — megjele­nik, föltétlenül napilapnak tekintendő. Vannak azonban oly hirlapok is, amelyek hetenkint csak hatszor szoktak megje­lenni, vagyis «hétfő kivételével mindennap.)) Tekintve, hogy e hírlapokat a közönség napilapoknak tartja, azok magukat annak hirdetik s ezen jellegüket a belügyminiszter számtalan előfordult eset alkalmából megállapította, kétségtelen, hogy az ily hirlapok a sajtójog szempontjából is napilapoknak tar­tandók. De, hogy a hetenkint csupán ötször megjelenő hirla­pok már nem tekinthetők napilapoknak, aziránt sem lehet kétség. A hetenkint hatszor megjelenő lapoknál a naponkénti megjelenés folytonossága ugyanis rendesen a vasárnapi szám megjelenése után szakad meg, mig az ötször megielenő lapoknál ezenkívül még egy más rendes szünetelő nap is fordul elő. A vasárnapot követő hétfői napon való meg nem jelenés azokkal a nehézségekkel okolható meg, melyeket az ipari munkának vasárnapi szüneteléséről szóló 1891. évi XIII. t.-c. rendelkezései gördítenek a hirlapok hétfői számának elő­állítása elé, ellenben a megjelenés folytonosságának más napon való megszakítását ily kényszerítő okok nem parancsolják, tehát amíg a hetenkint hatszor megjelenő lapról elmondhat­juk, hogy az, azt a napot kivéve, amikorra a lap előállítását maga a törvény, tehát külső kényszerítő ok megnehezíti, m i n­d e n n a p megjelenik, addig ezt a hetenkint ötször megjelenő lapra vonatkoztatva el nem mondhatjuk, következésképen azt a napilap jellegével nem ruházhatjuk fel. Napilapok azok a kőnyomatos laptudósitókis, melyek a napilapok részére a hírszolgálat közvetítése céljából naponkint több izben is kiadás alá kerülnek. Sajtójogi állá­sukra nézve azonban sem ez a különleges rendeltetésük, sem pedig az a körülmény, hogy olvasóközönségük sokkal korlátoltabb számú, mint más hírlapoké, befolyással nem lehet s ugyan­azon elbírálás alá kell hogy essenek, mint más hirlapok. Van­nak oly kőnyomatos laptudósitók is, melyek nem jelennek meg naponként, hanem annál nagyobb időközökben. Ezekre vonatkozóan is a sajtójog általános szabályai érvényesek. Hetilapok szorosabb értelemben azok a hirlapok, melyek hetenkint egyszer jelennek meg, de tágabb értelem­ben a többször megjelenő hirlapok is ide sorolandók, amennyiben nem napilapok, Tartalmukra nézve az időszaki nyomtatványok politikai, vallási (egyházi), társadalmi, és szak­lapok, illetve folyóiratok csoportjaira oszthatók, a szerint a mint nagyobbrészt, vagy akár csak részben politikai, vallási, társadalmi, vagy pedig különböző szakkérdésekkel fog­lalkoznak. A magyar sajtójog szempontjából különösen a politikai minőségnek van jelentősége, a mennyiben az 1849. évi XVIII. t.-c. 30. §-a értelmében a politikai tartalmú lapok megindit­hatása biztosíték adásához van kötve. A biztosíték adási köte­lezettség maga nem, csupán a leteendő biztosíték nagysága függ a megjelenési időközöktől. Az elmondottak után ez utóbbi tekintetben vitás kérdés alig merülhet fel, ellenben tüzetes megha­tározást igényel még az a kérdés, hogy miként legyen megál­lapítandó valamely lap politikai minősége? E célból mindenek­előtt figyelembe kell vennünk a politikai lapok biztositékának rendeltetését és célját, melyet a sajtótörvény 30. §-ának 3. pontja fejez ki azzal a kijelentésével, hogy a sajtóvétségért való elmarasztalás esetén a pénzbüntetés a biztosítékból vonandó le. Tehát a biztosítékadásnak célja az, hogy az esetleg kiszabandó pénzbüntetések fedezésére szolgáljon s ren­deltetése pedig, hogy az anyagilag érdekelt biztositékletevőt e cél tudatával lehetőleg visszatartsa oly cselekmények elkö­vetésétől, melyek a biztosítéknak esetleg részbeni elvesztét is vonnák maguk után.1 Minthogy a biztosítékot a sajtó utján elkövethető bűncselekményekre való tekintetből köve­teli meg a törvény, ennélfogva annak semminemű célja és ren­deltetése nincs abban az esetben, ha valamely lapnak tartalmi minősége olyan, hogy annak büntethetőségét már maga a törvény a priori kizárja. Már pedig a sajtótörvény ma is érvényben levő 14. §-a kijelenti, hogy : «Ki az országgyűlés, a törvényhatóságok, mindenféle törvényszékek és törvény által alkotott egyéb testületek iratait és azok nyilvános ülé­seit hív szellemben és igazán közli, ellene a közlöttek tartalma miatt kereset nem indittathatik.» Ily közlésekkel sajtó-deliktum nem lévén elkövethető, következésképen az ily közleményeket tartalmazó lapok részé­ről, még ha e közlemények tárgyuknál fogva politikaiak is, biztositék követelésének semmi célja nincsen. De a sajtótörvény idézett 14. §-ából az is nyilvánvaló, hogy ily közlemények közzététele mindenkinek meg van engedve. Bárki tehet közzé sajtó utján és bármely hirlap hoz­hat országgyűlési tudósításokat, vagy olyanokat, melyek vala­mely törvény által alkotott testület (pl. keresk. és iparkama­rák, ügyvédi kamarák, ipartestületek stb.) vagy törvényható­ság nyilvános üléseiről számolnak be. E tudósítások közül az országgyűlésiek mindig, a többi említettek is nagyon sok eset­ben lehetnek politikai tartalmúak. Ha az ily közlések már megállapítanák valamely hirlap politikai jellegét, akkor a biz­tositék letétele nélkül ily közleményeknek tért engedő lapok ellen a sajtótörvény 31. §-ában meghatározott büntetés volna alkalmazandó. De hogy ez ki van zárva, mutatja a 14. §. szövege, mely azt mondja, hogy: «a közlöttek tartalma miatt kereset nem indittathatik.» A politikai minőség pedig nyilvánvalóan mindenkor a tartalomban rejlik. Tehát nemcsak a biztosítékadási kötelezettség céljából és rendeltetéséből, hanem magából a törvény szavaiból is kitűnik: 1. hogy az oly hírlaptól, mely az országgyűlés, törvény­hatóságok, valamint törvény által alkotott testületek politikai tárgyú nyilvános üléseiről tárgyilagos és hü tudósításokat hoz, biztositék letétele nem követelhető s 2. hogy a sajtójog szempontjából az ily hirlapok még nem tekinthetők politikai jellegüeknek. ») A biztosítékadási kötelezettségnek ez a célja és rendeltetése kétségtelen és vita tárgyát nem képezi. Mindazonáltal helyesen jegyzi meg Z sitvay Leó, a budapesti büntető törvényszék nagyérdemű elnöke a «Magyar Sajtójog- cimü müvében, hogy ez a cél és rendeltetés á mai viszonyok között, mikor a hírlapi vállalatok óriási tökével rendel­keznek, szinte mosolyt keltő.

Next

/
Thumbnails
Contents