A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 37. szám - A bűnvádi panaszok felvétele - A Res judicata jogintézménye az itélkezés kritikájával

A JOG 259 latban: Cum praetor cognita causa per errorem, vei etiam ambitiose juberet hereditatem ut ex fideicommisso restitui, etiam publice interest restitui, propter rerum judicatarum auctoritatem. ]\lert Paul us commentárja szerint már a római jogászok is elfogadták azon kiindulási szempontot s érvelést, miszerint «Singulis controversiis singulas actiones, unumque judicati finem sufficere, probabili ratione piacint ; ne aliter modus litium multiplicatus summán atque inexplicabilem faciat difficultatem, maximé si didersa pronunciarentur. Parere ergo exceptionem rei judicatae frequens est.» 1 Savigny volt az első, a ki ezen jogintézményt a mai római joc rendszeréről irt hires munkájában tüzetes tárgyalás alá vette; annak rendszerét, irányelveit, teltételen mély vizsgálódás s tanulmányozás utján megállapította. A mi ezen jogintézmény jelentó'ségét, jogi kifolyásait illeti, tagadhatlan, hogy vannak árnyoldalai, aggályok létezhetnek jogi hatálya körül. A birói tévedések, hibák, gyöngeségek absolute kizárva, lehetetlenné téve nem levén, — midőn a res judicata intézménye elzár minden további utat a netaláni jogsérelmek orvoslására, a valódi igazság kiderítésére — a jogszolgáltatásban a jog s igazság érvényesítése sokszor tétethetik kockára. Azért Savigny is — ugy látszik — hajlandó volt a nagy népszerüségü Möser nézetéhez csatlakozni, a mely szerint a res judicata folytán, a valódi jog ellenében csak <e in förmliches Recht> keletkezhetik.2 Azonban két igazságügyi rosz s baj közt kellett hogy válaszszunk; vagy a peres viszályok folytonos megujithatása által a jog s birtok bizonytalanságnak határtalan tért nyújtani, vagy esetleg, kivételesen az alaptalan Ítélkezést lehetővé tenni s ennél lehetetlen, hogy utóbbit ne fogadjuk el, habár néha jogsérelmekre, igazságtalanságra is vezethet. <Debet, aliquid esse litium finis* jellemezték a rómaiak ezen módszert, miután az ellenkező irányzat magát a társadalmi nyugalmat s békét támadná meg. 3 Alaposan, nagy nyomatékú érveléssel fejtette ki ezt az emiitett német jogtudós, mondván: «Aus dieser Betrachtung geht hervor, das wir zwei sehr ernste Gefahren von entgegengesetzter Art vor uns habén. Aut der einen Seite steht die Geíahr, das wir ein aus dem Irrthum oder bősen Willen eines Richters entsprungenes Urtheil aufrecht erhalten müssen, auch wenn wirdessen Ungerechtigkeit mit voller Ueberzeugung einsehen. Auf der anderen Seite die Gefahr einer völlig gránzenlosen Ungewissheit der Rechts- und Vermögens-verháltnisse, die sich durch viele Geschlechter hindurch ziehen kann. Zwischen diesen beiden Gefahren habén wir zu wáhlen. Es ist eine Frage der Rechtspolitik, welches unter den Uebeln, die aus diesen entgegengesetzten Gefahren hervorgehen können, das grössere ist ; und auf diese Frage kann nur die erfahrungsmássige Erwágung der wirklichen Zustánde und Bedürfnisse eine sichere Antwort gebén. Diese Erwágung hat von sehr altér Zeit her, und in der Gesetzgebung verschiedener Völker dahin geführt — die zuletzt erwáhnte Gefahr der Rechtsunsicherheit als die weit grössere, ja völlig unertrágliche anzuerkennen, und für ihre Abwendung durch ein positives Rechtsinstitut die nöthige Anstalt zu treffen. Die andere Gefahr ist nicht nur an sich seíbst die geringere, sondern es ist auch noch das Mittel gefunden worden, sie durch eine besondere künstliche Anstalt (die Instanzen) zu vermindern.» Megjegyzi azonban Savigny is, hogy «Das höchst wichtige Rechtsinstitut, wodurch der angegebene Zweck erreicht werden soll, lásst sich im Allgemeinen als die Rechtskraft der richterlichen Urtheile bezeichnen, welche nichts anderes ist, als die Fiction der Wahrheit, wodurch das rechtskráftige Urtheil gegen jeden künftigen Versuch der Anfechtung oder Entkráftung gesichert wird*. Hogy azonban a res judicata intézményével járó kisebb jogi veszély még lejjebb fokoztassék, a tudomány s joggyakorlat terén érvényesithetésének bizonyos feltételei, határozott kellékei lettek megállapítva. Összhangzólag el van fogadva alapelvül : miszerint arra, hogy egy korábbi keresetnek jogerős eldöntése jogi befolyást gyakorolhasson egy későbbi keresetnek birói eldöntésére : elkerülhetlenül szükségeltetik, hogy azon keresetek között bizonyos közösség, öszhangzó azonosság forogjon fenn; a mit római jogászok szerint következő két kellék mint feltétel állított elő, t. i. identitás rei és identitás personarum. Ezen kellékek fennforgása nélkül a magánosok jogai a legnagyobb veszélyeknek lennének kitéve ; előállhatna éppen azon nagy hiánya a jogbiztonságnak, a melyet a res judicata használatával elkerülni törekszünk. Miután ezen tárgyilagos és személyi kellékek a res judicata alkalmazásánál lényeges feltételeket képeznek, kell, hogy azok ne csak pro forma létezzenek,hanem kell, hogy létezésük szigorúan mérlegeltessék és biráltassék meg. Minden engedékenység és eltérés az elvi szabálytól a jogbiztonság veszélyeztetésére szolgálhatna. Természetes, hogy az ebbeli biztosítékhoz csak a res judicata 1 System des heutigen römischen Rechts. VI. Band. §. 280. stb. 2 Patriotische Phantasieen. B. 4. ; Savigny System. VI. pag. 260. intézményének tökéletesebb kifejlesztése, elveineksjogi természetének tudományos megvilágítása s megállapítása folytán juthatunk el. 1 P u c h t a még e század első felének vége felé is panaszkodott, s feltűnőnek találta, hogy az erre vonatkozó tan, amely az egész perjogi rendszer legjelentősebb részei közé tartozik, amelynek alkalmazása oly gyakori, s hatályai nyomatékosabbak, mint a litiscontestatió intézményé, mind az egyetemeken, mind a jogrendszerekben annyira el lett hanyagolva és külön kielégítő feldolgozást az irodalom terén sem nyerhetett. Az azon korbeli, nevezetesebb törvényhozásokban is arra kevés figyelem fordíttatott. Mennyive! elégületlenebbek lehetünk mi —és pedig még e század végén is —az ezen intézményre vonatkozó alkotásainkkal, vagy csak szellemi működéseinkkel is. Nálunk még az alapeszmék sincsenek kifejlődve s meghonosodva, még a kellékek legfontosabbikára nézve sem. Egypár év előtt L. és D. családok közt folyt egy hosszadalmas zálogváltási per, melyben először L. oldalági örököse perelte a zálogot tartó D. családot, de kereseti jog hiányában elutasittatott véglegesen. Majd az elhunyt családfő L-nak egyenes leszármazói indítottak keresetet; és erre nézve egyik felsőbb forumunk birói enuntiatiójában a res judicata nyert alkalmazást. Már pedig világos, hogy itt az identitás personarum teljesen hiányzott, mind azért hogy a két perben különböző személyek szerepeltek, mind azért hogy jogi ternészetük is lényegesen különbözött. Különben más tekintetekben sincsenek még az eszmék ezen nagyfontosságú intézmény körül tisztázva s nincsen ezen jogintézmény kellően kifejlődve. Nevezetesen zavar s homály forog fenn a körül, hogy a res judicata érvényesithetése szoritkozzék-e egyedül a birói itélet rendelkező részére, vagy kiterjed-e az itélet egész tartalmára, tehát az indokokra is. Továbbá: csak a szorosan vett birói itélet lehet-e annak tárgya, vagy helyt foghat-e a más birói határozatoknál |s Ítélkezéseknél Í3. Az igaz, mindezen eszmék külföldön s Németországban is csak lassan fejlődtek ki s a joggyakorlatban csupán ujabb korban nyerhettek kielégítő érvényesülést. II Ezen jogintézménynél, jogi hatálya, a jogéletbeni működése tekintetében egyik legérdekesebb kérdés az: vájjon csupán az itélet rendelkező részére szoritkozik-e? Azon eszme, hogy a res judicata az Ítélkezés összes elemeire, tehát nemcsak a rendelkezésre hanem az Ítéleti indokokra is kiterjed, csak lassan fejlődött ki, a res judicata meghonosodásával csak évtizedek múlva érett meg. Németországban jóformán századunk második felében nyerhetett érvényesülést. Nálunk még ma is meglehetős homály környezi e fontos kérdést; tisztázásától, épen gyakorlati megoldásától messze vagyunk. Ugy látszik, erre nagy hatással volt korunknak azon üdvös reformja, mely az ítéletek indokolását kötelezővé tette. Mintha ez a rendelkező rész s az indokolás közt merev megkülönböztetést, elkülönítést idézett volna elő, a melynek folytán a fő fontosság s erő egyedül a rendelkező részben találtatott, s az indokolás csakis bővebb felvilágosításnak tekintetett. Már pedig nem lehet többé kételkednünk, hogy az Ítélkezés elemei, amelyek jogerősséget állithatnak elő, nemcsak a rendelkező, hanem az indokolási részben rejlenek. Az igaz, azalatt nem érthetjük az Ítélkező bírónak az indokolásban foglalt subj ectiv felfogását, azon érveket, amelyek a bíró egyéni meggyőződését állítják elő, azokat, amelyek őt arra vezették, bírták, hogy a vitás jogviszony elemei felett igenlőleg vagy tagadólag határozzon. Ezen indokok nem válhatnak jogerősökké s res judicatát nem képezhetnek. Ilyenek csak azon indokok lehetnek, amelyek Savi g n y szerint o b j e c t i v indokoknak nevezetnek; tudniillik azokat,amelyekl a vitás jogviszony alkatrészeit képezik, amelyek a jogügy s az ité et elemeinek tekintendők. A bírónak minden döntése jogerőssé válhat; de hogy ezen elvet helyesen alkalmazhassuk esetenkint, kell hogy tüzetesen ismerjük az eldöntés tárgyát, s mélyebben behatoljunk az itélet tartalmába s jogi értelmébe, jelentőségébe, amihez csak az indokok segélyével juthatunk. «Aus diesen Erwágungen folgt — mondja Savigny hires munkájában — dass in der That die Rechtskraft auch die Gründe des Urtheils mit umfasst, d. h. dass das Urtheil als rechtskráftig anzusehen ist, nur in unzertrennlicher Verbindung mit den vom Richter bejahten oder verneinten Rechtsverháltnissen, wovon der rein praktische Theil der Urtheils abhángig ist. In diesem Sinn des Ausdrucks: Gründe behaupte ich die Rechtskraft derselben.» 6 Csak igy valósitható meg a birói hatalomnak azon magasztos feladata, hogy a jogsérelem ne csak a jelenben orvosoltassék, hanem megujithatásának kizárása a jövőben is s mindenkorra biztosíttassák — a jogerősség állandó hatálya által — a mire a nyertes félnek nemcsak érdekeltsége, hanem eltagadhatlan jogosultsága is van ; mert különben a kedvező Ítélkezésnek semmi értelme sem lenne. Az, hogy ezen érdek s jogosultság tekintetében vájjon — 4 Rheinisches Múzeum 2. kötete 251. lapján. s System d. r ö m. Rechts VI. B. pag. 358. V