A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 35. szám - Szabadságbüntetéseink reformjához. [7. r.]

244 A JOG I fokú fclíclyamcdás utján oivoslást nyeihct. Eddig tehát a j vádirat elleni kifogás visszautasításának kérdésében a törvény rendelkezései alapján eligazodhatunk, de egyéb felmerülhető bonyodalmakra nézve a B. P. rendelkezéseiben útbaigazítást | nem találunk. Ugyanis, ha az az eset áll elő, hogy a vádtanács elnöke, vagy a vizsgálóbiió a kifogást, mint kellő időben beadottat elfogadja s az iratokat a vádtanács elé terjeszti, a vádtanács azonban a kifogás beadásának határnapjára nézve, az esetleg utolsó napra esett Gergely naptár szerinti ünnep tekintetében a B. P. 11. §. utolsó bekezdésében foglalt rendelkezés figyelmen kivül hagyásával a kifogást elkésetten beadottnak állapítja meg, már most a vádtanács vagy abban a nézetben van, hogy a mennyiben a B. P. nem tartalmaz rendelkezést arra nézve, hogy a vádtanács elnöke, vagy a vizsgálóbíró által elfogadott kifogás helyes, vagy téves elfogadásának kérdésében hivatalból is intézkedjék, eme kérdést mellőzi, hanem a B. P. 259 -267. §. rendelkezései szerint intézkedik, vagy pedig a vádtanács ügy vélekedik, hogy a mennyiben a B. P. 389. §. szerint a törvényszék az elkésett felebbezést visí-zautasitja, a B. P. 380. §. végső bekezdése szerint a 389. §. rendelkezése felfolyamodás tekintetében is megfelelően alkalmazandó s a mennyiben a B. P. 401. §. 3-ik pontja szerint, ha a törvényszék a 389. §-ban meghatározott esetben a szakasz szerint nem intézkedett, a felebbezést vagy indokolást a királyi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság utasítja vissza, eme törvénybeli rendelkezések joghasonlóságának megfelelően a vádtanács jogosítottnak tartja magát arra nézve, hogy az elkésetten beadottnak megállapított kifogást érdemben ne intézze el, hanem a kifogást hivatalból visszautasítsa : ez esetben az a kérdés merül fel, hogy a vádtanácsnak ez a visszautasító határozata első, vagy másod fokban hozott határozat-e ? Ez a kérdés pedig a perorvoslat használhatása miatt jelentős, a mennyiben ha a vádtanács határozata másodfokban hozottnak tekintetik, az ellen a terhelt, a nyilvánvaló jogsérelem dacára perorvoslattal nem élhet a királyi ítélőtáblához, mert eme visszautasító határozat a B. P. 378. §. második bekezdésében a királyi ítélőtábla által harmadfokulag is felülvizsgálható esetek közt elő nem fordul. Jogosultsága van annak a felfogásnak, hogy a vádtanács harározata, melylyel az elkésettnek m.gállapitott kifogást visszautasította, másodfokban hozottnak tekintessék, mert a tekintetben, hogy a kifogás kellő időben adatott-e be, a B. P. 256. §. ötödik bekezdése szerint a vádtanács elnöke, vagy a vizsgálóbíró elsőfokban határoz. Szembeötlő a kérdés megfontolásánál azonban, hogy a másodfokban való határozatot a másodfokú bíróság a perorvoslat használata folytán elébe került ügyben hozza, a tárgyalt esetben pedig a vádtanács a kifogás kellő vagy nem kellő időben való beadásának kérdését nem perorvoslat folytán elébe került ügyben bírálja el, mely körülmény annak a felfogásnak is jogosultságot kölcsönöz, mely a vádtanács visszautasító határozatát első fokban hozottnak tekinti. A felvetett kérdésben, a mikor a terhelt nyilván jogsérelmet szenvedett, a vádtanács visszautasító határozatát a királyi Ítélőtábla bizonyosan első fokban hozottnak fogja tekinteni, mert csak ilyen felfogás mellett nyújthat orvoslást, ha t. i. a kérdést másodfokban felülvizsgálhatja. De felmerülhet az az eset is, hogy a kifogás beadásának határidejére nézve a vádtanács elnöke, vagy a vizsgálóbíró tévedtek s a nyilván elkésett kifogást vissza nem utasították, hanem azt elfogadva, az iratokat a vádtanács elébe terjesztették. Ha ilyen esetben a vádtanács abban a nézetben van, hogy a kifogás kellő vagy nem kellő időben való beadásának kérdését a B. P.-nak ide vonatkozó rendelkezése hiányában hivatalból elbírálás alá nem veheti és az ügyben a B. P. 259— 267. §. rendelkezései szerint intézkedik, ekkor is perjogi sérelem történik, mert ha az elkésett kifogás visszautasittatott volna a vádtanács elnöke vagy a vizsgálóbíró által, ugy a további intézkedés nem a vádtanács, hanem a B. P. 268. §-ához képest a törvényszék vagy esküdtbíróság hatáskörébe tartozik. A felvetett eshetőségekre való tekintettel nyilvánvaló, hogy a kifogás visszautasításának kérdésére nézve kiegészítő intézkedések szükségesek, mert ilyenek hiányában a felmerülhető perjogi bonyodalmak megoldásánál a B. P.-nak meglevő rendelkezései kellő útbaigazítást nem nyújtanak. Szabadságbüntetéseink reformjához.*) Irta: Dr. FIN KE Y FERENC, sárospataki jogtanár. (Folytatás.) A teltételes szabadságrabocsátás, mint a fegyházbüntetés utolsó stádiuma, téliesen bevált. 1 %-ot sem üt meg azok száma, kiktől a feltételes szabadságot az utóbbi években vissza kellett vonni. Hogy az ir rendszerre fektetett fegyházbüntetésünk teljesen bevált, azt legvilágosabban bizonyítja az, hogy a visszaeső fegyenczeink száma egyáltalán nem szaporodik, mint ezt a következő statisztikai sor mutatja : A 8 országos fegyintézetben visszaeső fegyenc volt összesen : 1892-ben: 2215 1993-ban: 2235 1894- ben: 3257 1895- ben: 2237 1896- ban: 2251 1897- ben: 2220 A börtön bünteté; végrehajtására nézve már annál kevesebb jót mondhatunk. 20 év alatt mindössze egy önálló börtönünk épült, a szegedi csillagbörtön 1885-ben, melyben 1897 végén 459 rab volt elhelyezve. A börtönbüntetésre Ítéltek 7/8 rés^e ellenl en, u. m. 3217 rab, a törvényszéki és járásbirósági fogházakban állja ki büntetését. A börtönbüntetés tekintetében tehát az ir rendszer, melyet a törvény előír, ma is holt betűt képez, mert se a magánelzárásról, se közvetítő intézetről, se a közös munkánál való helyes osztályozásról a raboknál úgyszólván nem lehet beszélni. Ez okból kívánják a börtönügyi szakférfiak is e büntetési nem törlését A fogház büntetés tekintetében, habár a 80-as évek állapotaihoz képest nagy haladás állapítandó meg, de még mindig siralmas állapotaink vannak. Van összesen 280 fogházunk (65 törvényszéki, 315 járásbirósági), melyekben 1897 végén összesen 894-5 egyén volt letartóztatva. Túlzsúfoltság ugyan, mely a 80-as évek végén s a 90-es évek elején is általános volt fogházainkban s ami miatt oly lesújtó bírálatok egész jogosan látnak napvilágot, többé alig észlelhető. Ez örvendetes jelenség számos uj fogház építése, valamint a meglevők kibővítése és restaurálása által éretett el. A 380 fogház közül az államkincstár tulajdonában mindössze 106 van, 185-öt bérel, 89-et pedig törvény vagy más alapon ingyenesen használ az állam. A ministerium jelentése szerint 239 jó, 102 középszerű, 39 egészen rossz. Hogy azonban fogházbüntetésünk végrehajtási módja milyen lehet, arról fogalmat szerezhetünk, ha a fogházakban letartóztatva lévők statisztikájára, másfelől a magánzárkák számára egy pillantást vetünk. 1897-ben a 8674 átlagos letartóztatási számból volt' fegyházra itélt 588, börtönre ítélt 3217, fogházra itéit 2293, elzárásra itélt 164, vizsgálati fogoly 1813. Magánzárka pedig volt az összes fogházakban összesen 1774. E két számadat egész világossá teszi azt a szomorú tényt, hogy fogházainkban vagy azok legnagyobb részében még ma is chaoticus állapot uralkodik. S hogy ez nem túlzott állítás, még világosabbá teszi az a másik adat, hogy 17 törvényszéki és 228 járásbirósági, tehát összesen 245 fogházunkban egyáltalán nincs magánzárka. Azt hiszem tehát, nem kell bővebben fejtegetnem, hogy rendszerről beszélni a végrehajtásban ott, ahol fegyencek, rabok, foglyok, elzárásra Ítéltek ás vizsgálati foglyok more patrio egy épületben együtt vannak, legalább is céltalan fáradtság. A fogházbüntetés tekintetében tehát a gyökeres orvoslás elkerülhetlen. Ennek módozatát megtalálni nem az én csekélységem van hivatva. Csak érintem az általam elképzelt orvosszereket. így a börtönbüntetés eltörlése már egy lényeges javítás lenne, mert a mostani rabok egy része j fegyenccé, más része valóságos fogolylyá válnék. Ugyancsak I jótékony hatású lenne a rövid tartamú fogház és elzárás eltöri lése, valamint a feltételes elitélés, a bírói dorgálás és házi fogság behozatala. Ugyanilyen lenne a fogház és az elzárás egyesítése is, illetőleg az elzárás eltörlése. Ugyancsak kérdésbe tehető a Btk. 40. §-ának módosítása. Ez a szakasz ugyanis csak az egy éven felüli fogházbüntetésnél engedi meg a magánzárka alkalmazását a büntetés Vs részéig, illetőleg 1 évig. Szerény véleményem szerint a rövid "tartamú fogházbüntetés hatályossága végett ajánlatos lenne épen a rövidé bb idejű fogházra ítélteket is magánelzárás alá vetni, sőt egy bizonyos határig, például a 6 hónapig terjedő büntetést szabály szerint és •) Előző cikkek a «J o g» 17., 18., 20., 23., 25- és 26. számaiban.