A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 32. szám - Perújítás a községi bíróság hatáskörét meg nem haladó polgári peres ügyekben. [Hozzászólás Bartók József: Perujítás a községi bíróság hatéskörét meg nem haladó polgári peres ügyekben. A Jog, 1900. 29. sz. 218-219. p.]

230 A JOG majdnem a bélyegben megtakaríthatnak, ezt szívesen, készséggel, sőt hálás köszönettel készek megfizetni, s kész ezen költségeket a község előlegezni s az érdekelt felektől, magának beszedni, illetve visszatérittetni. A telekkönyvi hatóság feladata ezek után csak az lenne, számot vetni egyéb teendőivel és ezen teendők mellett meghatározni, hogy mikor és évenként hány község telekkönyveire nézve végezhetné el a helyszíni működést s a telekkönyvi helyesbítést és melyik községre nézve mutatkozik égetőbb szükségletnek a telekkönyveket előbb helyesbíteni Én magam, 5—6,000 évi telekkönyvi ügyszám mellett vállalkozni tudnék évenkint 3—4 község telekkönyveit ily módon rendezni segédszemélyzetemmel, pedig nem dicsekedhetem azzal, hogy személyzetem nagy, a közjó s közcél érdekében azt hiszem követnék példámat a többi telekkönyvi hatóságok s így 15 év alatt, sőt talán előbb is a telekkönyvek ezen az alapon az egész országban annyira, a mennyire, összhangba hozatnának a tényleges állapottal. Ezen eljárásnak egy másik üdvös és kapcsolatos eredménye az lenne, hogy a betétsrerkesztés is megkönnyittetnék, mert a betétszerkesztés alkalmával a telekkönyvi helyesbítési munkálatok majdnem semmire zsugorodnának össze; s a közönség a betétszerkesztési munkát nyugodtabban várná be. Azt lehet ugyan mondani, hogy az 1892. évi XXIX. t.-cikk módot nyújt ahhoz, hogy többen társuljanak és közösen kérvényezzenek, a mikor a költség is azután megoszlik, de tapasztaltam, hogy ezen társítás nagyon nehezen jön létre egyrészt, meit nincs, a ki ezt az ügyet a kezébe vegye és az előmunkálatokat megtegye, a telekkönyveket átnézze és tanulmányozza, másrészt pedig azért, mert az embereknek nagy része annyira indolens, hogy nem ismeri a maga bajait és sokkal nehezebb belevezetni egy ilyen dologba, mintsem hinné az ember. De ha már a munkálat megvan kezdve és közvetlenül megismeri az eljárás célját és eredményét, egész lelkesedéssel teszi meg azt, a mire őt a b'zottság utasítja. Telekkönyvi átalakítások alkalmával tapasztaltam, hogy kezdetben 3—4-szer kellett hivatni a tényleges birtokost, hogy telekkönyve rendezése végett a bizottság előtt megjelenjék, de az eljárás befejeztével napokat képes tölteni a bizottság mellett, hogy ez telekkönyvét rendezze, sőt nem engedi a bizottságot távozni addig, mig célját el nem érte. Miként tapasztaltam, hathatósan közreműködnek a telekkönyvi érdekeltek abban, hogy a határozatlan tulajdoni arányok és a tulajdon közösségek a tényleges birtoknak megfelelőleg megszüntettessenek. Ez pedig rendkívüli előny, mert a határozatlan tulajdoni arányok és tlkvi tulajdonközösségek nagyon megnehezítik a teLkkönyvek kezelését és könnyű áttekintését. Hogy bizonyítékokkal szolgálhassak arra nézve, miszerint a községek ezen eszmének hivei lennének, több községben, a hol a telekkönyvek igen rendezetlenek, képviselő testületi gyűlések elé terjesztettem e kérdést s a községi képviselőtestületek kivétel nélkül, nagy lelkesedéssel fogadták ez eszmét, kijelentvén, hogy hálás köszönettel mennének bele a dologba, ha azt nekik a törvény s illetve annak egy novellája megengedné. Magára a tlkvi helyesbítés anyagi szabályaira nézve tapasztalati meggyőződésem az, hogy ezek meglehetősen kimerítők és meglehetős szabadelvűén és mégis elég garantiákkal biztosítják a rendezés lehetőségét s azt lehet mondani, hogy alig merül fel akadály a telekkönyveknek tényleges birtoklás alapján való rendezése elé, csak még a 32 éves tényleges és igaz birtoklás nyújtana jogcímet arra, hogy a tényleges birtokos ezen alapon egyéb feltételek hiányában kérhetné tulajdonjogának bejegyzését. A 32 évi tényleges birtoklás a jóhiszeműség kérelmét állapítja meg s a birói gyakorlat szerint a tulajdonjog rendszeres megítélésére vezet. Ha tehát ezt 2 szavahihető községi bizalmi férfi igazolná, a tulajdonjognak bejegyzésére is elegendőnek találnám. Sok tekintetben hozzájárulnának a telekkönyvek tisztázásához a régi adó és illeték tehertételeknek törlései. A telekkönyvekben a régi adó és illeték tehertételek igen nagy számban találhatók bejegyezve, és lejegyzéseknél ezen alighanem általában megszűnt tehertételek egyik tlkvből a másikba vándorolnak át. Célszerű volna, hogyha az igazságügyministerium megkeresné a pénzügyministeriumot, hogy ez bocsátana ki rendeletet, mely szigorúan utasítaná az adó és illetékkiszabási hivatalokat, hogy mutassák ki ezek a telekkönyvi hatóságoknak záros határidő alatt, mondjuk a 3 évnél régebben keletkezett és bejegyzett s fennálló adó és illeték hátralékokat s a tlkvi hatóságok ezen kimutatások alapján a többi régi adó és illeték hátralékot hivatalból törülnék. Egyelőre tehát ezen eszközöket és módokat vélném célszerűnek'végrehajtani a telekkönyvek rendezése cellából, ezenfelül pedig legalább annyi betétszerkesztő közeg kinevezése és alkalmazása válnék szükségessé, hogy minden törvényszék területén legalább is bevezettetnék ez a munkálat; hogy tehát látná a közönség, miszerint ezen munkálatok tényleg folyamatban vannak s végrehajtásuk ne n egy messze eső jövőnek a kérdése. Csak annyi juttassák a célra mint az uj szerkezetű puskákra és ágyukra, mert a nemzeti vagyon megérdemli azt, hogy ezen ujabb szerkezetű vagyoni és hiteli fegyverzet is kellő méltányolásban részesittessék. A mi a telekkönyvi bevezetéseket illeti, rövidség es konynyebb áttekinthetés okából célszerűnek tartanám, ha a telekkönyvi hatóság hivatalból is kiküszöbölhetné a sok törült tétellel terhelt telekjegyzőkönyveket s a fennálló tételekkel uj és összesített telekjegyzőkönyveket készíthetne; továbbá, tiogy rendeletet bocsátana ki az igazságügyininisterium, ame.ylyel meghagyná, hogy a bejegyzéseknél egyebet mint azt, mely számmal, mi címen, kinek javára s ki ellen eszközöltetett a bejegyzés,' vagy mely számmal, kinek az illetményéről s melyik tehertétel törültetett, egyéb be nem jegyezhető, különösen, mellőzendő volna körülírása ama okmánynak, a melynek alaprján a bejegyzés történik, vagy a hatóságnak, melynek megkeresésére történt a bejegyzés, mert hisz ez a telekkönyvi bejegyzésnek nem képezi lényegét s aki ezt kutatja, az ugy is megtekinti a vonatkozó iratokat; főképpen azonban szükséges lenne a bevezetések formáinak rendeletszerü megállapítása, mert azt tapasztaltam, hogy vannak tlkvi hatóságok, a hol a, telekkönyvi hatóság határozata majdnem egész tartalmában,, sokszor szószerint jegyeztetik be. Perújítás a községi bíróság hatáskörét meg nem haladó polgári peres ügyekben. Irta: Dr. MELZER ISTVÁN, Budapest. A «J o g» 29. számában felvetett kérdésben már a cikkíró kiindulási pontját tartom helytelennek, mivel az 1877. évi 22. t.-c. 63. §-a nem azt mondja, mit a cikkíró neki imputál, hogy t. i. csak azokban a kisebb polgári peres ügyekben lehet perújítással élni, a melyek egyenesen a kir. járásbíróságok hatáskörébe tartoznak, hanem a 63. §. azt tartalmazza, hogy «a kisebb polgári peres ügyek azon részében, melyek a községi bíráskodás alá nem tartoznak, egyszeri perújításnak feltétlenül helye van». Hogy ezen mondatot helyesen magyarázhassuk, tekintsük a perújítás intézményét azon állapotban, a melyben az 1877. évi 22. t.-c. hozatalának idejében volt. Akkor a perújítás intézményének codificatióját az 1868. évi 54. t.-c. tartalmazta, mely törvénynek 315. §-a megszorítás nélkül, minden peres ügyre nézve megengedi a perújítást az esetre, ha bizonyos, a §. a) — d) pontjaiban felsorolt föltételek feníorognak. Akkor tehát meg volt engedve a perújítás ama bizonyos, a 315. §-ban felsorolt feltételek fenforgása esetén a községi bíráskodás alá eső peres ügyekben is, a melyekről akkor az 1868. évi 54. t.-c. 475.—480. §-ai intézkedtek. Midőn most a törvényhozó az 1877. évi 22. t.-c.-nek 63. §-át törvénybe foglalta, avval, hogy: «a kisebb polgári peres, ügyek azon részében, melyek a községi bíráskodás alá nemtartoznak)), vagyis a melyeknek substratuma 20 és 50 frt közé esett (1. a 14. és 11. §-okat), wegyszeri perújításnak fe 1t ét len ül helye van», csak azt akarhatta mondani, hogy a: kisebb polgári peres ügyek most emiitett csoportjában egyszeri perújításnak még akkor is van helye, ha az 1868. évii 54. t.-c. 315. §-ában megkívánt föltételek nem is forognak fenn. Ha nem ezt akarná az 1877. évi 22. t.-c. 63. §-a kifejezni, ugy ezen §-nak első bekezdése teljesen felesleges lett volna, de különösen nem volna értelme ezen szónak, hogy «feltétlenül.)) Hogy különben ez a §-a a perújításnak uj nemét hozza be, onnan is látszik, hogy a perújítás megindításának határidejét 30 napban állapítja meg, mig az 1868. évi 54. t.-c. 316. §-a a rendes perújítás határidejéül a fél évet, illetőleg a rendes elévülési időt szabja meg. Miután pedig a perújítást reformáló 1881. évi 59 t.-c. 69.-73. §-ai a perújítás alkalmazási terét nem szorítják meg világos, hogy az 1893. évi 18. t.-c. hozatalakor a perújítás a kisebb polgári peres ügyekben is meg volt engedve Ezen nézetnek ad kifejezést Zlinszky Imre' is «A kisebb polgári peres ügyekben való eljárás rendszere* cimü lo/ö-ban megielent müvében. Nézzük most, hoev az 189'-5 évi 10 + „ u ,,. ' gy , loc,°- evi 18. t.-c. mennyiben változtatta meg a most vázolt jogállapotot?