A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 27. szám - A vádirat szerkesztéséhez

A JOG 211 el nem adatnék, hanem legtöbb esetben az ingatlannak forgalmi értéke az árverésen bejönne. A végrehajtitónak — mint a tapasztalat igazolja, nem áll érdekében, hogy a 155. $-ban javára megadott kedvezménynyel éljen, mert rá nézve előnyösebb, ha az egész ingatlant potom áron veszi meg, és a megvett ingatlanokat később részletenként megfelelő árban adja el — igy nemcsak a követelése kitelik, hanem sokszor jó üzletet csinál — nagy nyereségre tesz szert. Jövő cikkemben a végrehajtási törvény ellen intézett obstructió gyakorlati eseteit, s ebből folyólag a végrehajtási törvény egyes szakaszaival elkövetett visszaéléseket fogom felsorolni. A vádirat szerkesztéséhez. Irta: BALPATAKY JÓZSEF, eperjesi alügyész. A ((Törvényszéki és Rendőri Ujság» 1900 május 13-iki szá mában egy cikk jelent meg a fenti cimen, melyben a cikkező azt tárgyalja, hogy miként szerkesztessék a vádirat azon esetben, ha törvényszéki vagy esküdtbirósági ügygyei járásbirósági vagy közigazgatási ügy van összefüggésben. A cikk végső conclusióként a következőket jelenti ki: «Mi ennélfogva abban a véleményben vagyunk, hogy az esküdtbirósági vagy törvényszéki elbírálás alá csak összefüggés okából kerülő járásbirósági vagy közigazgatási hatáskörbe tartozó bűncselekmény miatt érvényesített vádat nem kell a bp. 255. §-ának 2. pontjában meghatározott módon külön vádpontul venni föl a vádiratba ennek törvényes és tényállásbeii ismertető jeleit nem is kell az inditványi részben elősorolni, hanem az inditványi rész végén csupán annak megemlítésével kell erre a vádtárgyra is kiterjeszkednünk, hogy az esküdtbíróság vagy a törvényszék a majd kitűzendő főtárgyaláson vonja felelősségre a terheltet e miatt a vétség vagy kihágás miatt is; ennek a tényállását aztán csak az indokoló részben fogjuk előadni » ((A vád e részének ilyen felállítása ki fogja zárni azt, hogy a terhelt erre a különben jbgi vagy közigazgatási hatáskörbe tartozó vétségre, illetőleg kihágásra nézve külön önálló kifogást érvényesíthessen, a mi nagy mértékben hozzá fog járulni az ügyek gyors befejezéséhez.)) «Ezt a törvény betűinek és — főleg — szellemének egyaránt megfelelő gyakorlatot a budapesti kir. ügyészségnek a törvény életbelépésekor nyomban történt kezdeményezésére a budapesti kir. tszék immáron állandóan követi.* Minthogy pedig nyilvánvaló, hogy ez az eljárás éppen a törvény rendelkezéseibe ütközik, fölszólalok ellene, meit nem csak oda kellene hatnunk, hogy a rosz példát másutt ne utánozzák, de hogy ezt az eljárást Budapesten is szüntessék meg. Ezen cikk s a budapesti gyakorlat három tételt állit föl, és pedig: 1. Ha törvényszéki vagy esküdtbirósági ügyekkel összefüggés folytán jbgi vagy közigazgatási bűncselekmények kerülnek elbírálás alá, az utóbbiakra vonatkozó vádat nem kell külön vádpontul fölvenni a vádiratba. 2. Ezen célt az által érjük el, ha az ily ügyekben a vádat ekként szövegezzük: ((Indítványozom, vagy kérem, hogy X. Y. a főtárgyaláson a btk. 333. §-ába ütköző s a btk. 334. §-a szerint minősülő lopás vétsége miatt is vonassék felelősségre.» 3. Az ilykép fogalmazott vád ellen kifogásnak helye nincs. | Mind a három tétel gyökeres tévedésen alapul, a mi a I tételek első olvasására is nyilvánvaló. Mindenek előtt föltűnik az a kiáltó ellentmondás, mely I az első tételben foglaltatik. Nem mond e tétel egyebet, mint ! azt, hogy a vádat ugy vegyük a vádiratba, hogy az n e legyen vád, vagyis emeljünk vádat, de ne emeljünk! Ez igazán képtelenség. Vagy emelünk vádat vagy nem. Ha igen, ugy ez a vád egyszersmind vádpont is lesz. akár tszéki, akár jbgi vagy esküdtbirósági és közigazgatási hatáskörbe tartozzék is a vád ; tárgyát képező cselekmény. Ha nem emelünk vádat, ugy nincs mit a vádiratba Írnunk, mert a vádirat éppen arra van hivatva j hogy a vádat bele foglaljuk. Ámde, ha az a bizonyos indit- ' vány vagy kérelem nem vád, ugy mit keres az a vádiratban ? Nem kisebb a 2. tételben foglalt tévedés sem. E szerint : ugyanis, ha a vádiratban a vádat igy formulázzuk:! ((Indítványozom vagy kérem, hogy X. Y. lopás vétsége miatt i felelősségre vonassék,» — akkor ez nem képez külön vádpontot. De vájjon mit képez hát? Vájjon változtat e a puszta külső forma a vád lényegén ? Hát bizony csak ösmerjük be, hogy a vád ebben a formájában is csak vád marad, persze azon különbséggel, hogy ily formájában nem felel meg a törvény követelményeinek, a mennyiben a bűncselekmény nincs a bp 255. §-ának 2. pontja értelmében a tényállásból vett ösmertető jelek szerir.t is megjelölve, mire nézve pedig ez a törvényszakasz az ügyek minősége szerint semmiféle megkülönböztetést nem tesz. Hogy az ily hiányosan szerkesztett vád is csak vád, ezt maga a cikk is elösmeri, hiszen az ((érvényesítendő vád»-ról szól, de nem is tekintheti egyébnek, mert ha ez vád nem volna, a bíróság ezen ügyben el sem járhatna, illetve X. Y-t felelősségre nem vonhatná, mert a bp. 1. §-a szerint birói eljárásnak csak vád alapján van helye. Ezek után a harmadik tétel önmagától elesik, mert kifogást nem csak minden vádpont ellen, de egyáltalán a vádirat minden pontja ellen lehet tenni, a mint ezt a bp. 257. §-a világosan kijelenti s hogy kétség ne férjen hozzá, mit ért a «vádirat minden pontja» alatt, a 2. bekezdésben különösen kiemel egyes pontokat. E szerint, ha már egyáltalán lehetne azt mondani, hogy a kisebb cselekményekre vonatkozó vádpont nem vádpont, a 257. §. szerint akkor is lehetne ellene kifogást tenni, mint a vádiratnakegyik pontja ellen, mely érdemleges kérelmet foglal magában, sőt kifogás tárgyává tehető az indokoló részben lévő az a pont is. melyben a cikkíró s/.erint a kérdéses vádra vonatkozó tényállás, valamint a vád bizonyítékai ténybeli és jogi következtetései vannak előadva. A cél, amiért a budapestiek a fönti tételekben lévő fiktiókat fölállítják, az volna, hogy a kisebb bűncselekmények ellen beadandó kifogások által az eljárás a kelletén tul ki ne nyujta ssék s példaképül a cikkíró a következő esetet hozza föl: A. gyilkossággal van vádolva, mig B. csak kihágással, mely valamely okból mondjuk, mert abban A. is részes, — az előbbi büncselekménynyel összefügg. A. a vádirat ellen nem tesz kifogást, mig B. a jogtalan elsajátítás vétsége miatt emelt vád ellen igen. Már most B-nek a kifogása miatt, a kifogással nem élt A. terhelt vizsgálati fogsága esetleg hónapokkal meghosszabbodik. Elösmerem, hogy a kifogásolás, ha nem is hónapokkal, de elnyújthatná az eljárást, hanem ez ellen az orvosságot nem a törvény értelme ellenére fölállított fictiókban kell keresni, mert a bp. igen alapos és természetes gyógyszert nyújt ez ellen a 21. §-ban, a melyben kimondja, hogy a bíróság fontos okokból a 18. vagy 19. §. alapján egyesitett ügyek együttes elintézését mellőzheti s az eljárást elkülönítve folytathatja, esetleg más illetékes hatóságnak engedheti át. Ha tehát a gyilkosság bűntettével összefüggő kisebb bűncselekmény miatt A-nak a vizsgálati fogsága hónapokkal elhúzódnék, ez elég fontos ok volna arra, hogy a bíróság a bp. 21 §-át alkalmazva a két ügyet elkülöníthesse. Hogy milyen kétes helyzetbe hozhatja a bíróságot az az eljárás, ha a kisebb hatáskörbe eső bűncselekmények vádja ellen a kifogást el nem fogadja, kitűnik a következőkből: Tartsuk meg a fenti cikkből átvett példát s tegyük föl, hogy A. és B. a vádirat kézhez vétele után ügyvédhez mennek, ez utóbbi az iratok áttanulmányozása és a terheltekkel való értekezése után kideríti az iratokból ki nem tünő azt a körülményt, hogy az A. és B. terhére rótt jogtalan elsajátítás vétsége tárgyában már jogerős ítélet volt hozva, minek folytán az ügyvéd a bp. 264. §-ának 1. pontjára alapított kifogást ad be a vádiratnak megfelelő pontja ellen. Azt kérdem, nem fogja a budapesti törvényszék ezen kifogáást elfogadni s a kifogás beigazolása esetén az eljárást megszüntetni ? Avagy célszerűbbnek s törvényesebbnek tartaná-e a törvényszék, hogy az eljárást gátló bizonyítékok majd a gyilkosság ügyével együtt az esküdtszék előtt produkáltassanak. a mely alkalomra esetleg még vagy 10—20 tanút is hiábavalóiag becsődítene? Meg vagyok győződve, hogy a budapesti törvényszék az ilyen kifogást fölállított elve ellenére is elfogadná. A cikk a föntebb jelzett tételeket azzal okolja meg, csak azok felelnek meg a törvény betűinek s szellemének egyaránt mert a 254. §. első bekezdésében csakis az esküdtbíróság és a törvényszék hatáskörébe tartozó ügyekről szól s hogy mivel sem volna indokolható, hogy a törvény nagyobb perjogi kedvezésben akarta volna részesíteni a kisebb hatáskörbe utalt cselekményt akkor, midőn az csupán összefüggés okából nagyobb bíróság elé kerül. Ezzel szemben pedig azt állítom, hogy nem csak a törvény betűi, de éppen a szelleme, mondjuk : egyenes értelme mondanak ellent ennek a fölfogásnak. Vegyük előbb a betűt. 1*