A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 25. szám - Szabadságbüntetéseink reformjához. [5. r.]

196 A JOG elvi akadály sem lenne legalább is az igen rövid (egy-két heti) fogház és elzárás eltörlésének. Ugyanis ha bizonyos minimális sulyu bűncselekmények nratt igen csekély büntetésre van szükség, rendelkezik az állam oly büntetési eszközökkel, melyek a célt az 1—2 napi vagy heti elzárásnál biztosabban elérhetővé teszik. A birói megdorgálás, mely ami 1893-iki javaslatunkban s a mai olasz törvényben büntetési eszköz, a belebbezés, a közmunkával megváltható pénzbüntet é s oly eszközök, melyek a legkisebb cselekményekre eredményesebb eszközök lesznek a letartóztatásnál. A legnagyobb kontingense az. ily csekély sulyu delictumok elkövetőinek a műveletlenebb, munkás osztályból kerül ki, ezekre egy-két napi, avagy heti elzárás, hasonló szőrű és gondolkodású társak közé egyáltalán nem lesz semmi nagyobb hatással, ellenben ha megfelelő közmunkára, vagy ebben leróvható pénbüntetésre Ítéljük őket. ennek súlyát bizonyára érezni fogják s igy a kivánt hatást elérhetjük. Fiatal, eltévelyedett embereknél pedig a biiói, komoly megdorgálás lesz az, ami bátran helyettesítheti a rövid szab. büntetést. Végül az intelligensebb osztályok hoz taitozcknál a belebbezés, bizonyos hely el nem hagyására való kötelezés hatályosabb lesz, mint a fogházba zárás. Pozitív indítványra e tekintetben nem óhajtok kiterjeszkedni, az egyes íróknál erre nézve a legtarkább indítványokat találhatjuk. Csak megemlítem, hogy a svájci javaslat a fogház minimumát 8 napban, a norvégiai javaslat pedig '2\ napban állapítják meg s annak helyére a fentebbi eszközöket állítják, ezzel a fentebbiek igazságát teljesen elismerik, valamint az 1889-iki finn büntetőtörvény is a fogház minimumát 14 napra teszi. Ha tehát a szabadságbüntetések általános minimumát például 14 napban állapitanók meg, ezzel azt is elérnők, hogy annak súlya a közönségszemében is mindjárt emelkednék s különösen ha a fogházbüntetés, ha nem is teljesen, de első részében okvetlenül, a 3 — 6 havi pedig teljesen magánelzárásban lenne kitöltendő, a mai panaszok legnagyobb része önmagától megszűnnék, mert nem lenne alkalom a fogházbüntetés s ezzel az igazságszolgáitatás és a btk. megcsúfolására, mint a mai 1—2 napi fogházbüntetés miatt naponta történik. Ugyané kérdéssel kapcsolatos a fiatal bűnösök büntetésének kérdése. A mai kriminalpolitikának kétségtelenül legfontosabb és legégetőbb kérdése. A jogászegyleti felolvasásokból ismerős jogászközönségünk előtt, hogy a legújabb kriminalpolitikai mozgalmak vezérgondolata a fiatal, serdületlen osztály megmentése a bűntől s ha Lünre tévedt, megmentése az abba való el merüléstől. Igénytelen dolgozatom e nagyfontosságú kéidésre — céljánál fogva — nem terjeszkedhelik ki, csak ama álláspontomat jelzem tehát: a legsürgősebb reformot a szabadságbüntetések terén itt, a fiatal bűnösöknél látó m1 A gyökeres orvoslás véleményem szerint a javító és a nevelő intézetek közti határozóit különbségtétel által lesz eszközölhető, ugy miként Angliában már megtörtént, ahol külön intézetek vannak a bünt el nem követett, de erkölcsi romlásnak kitett vagy elzüllésnek induló, vagy árva gyermekek számára (i n d u s t r i a 1 s c h o o I) és külön intézetek a már bünt elkövetett fiatalok számára (reform'a torg school),3 A serdületlen bűnösök megbüntetésére nézve törvényhozási mintaképnek a svájci javaslatot tekintem, melynek ide vonatkozó 10 Articulasát fentebb ismertettem. A bünt elkövetett fiatal embernél minden esetben a javítás azelső cél, ő rájuk tehát a felnőttekre megállapított közönséges büntetési eszközöket egyáltalán nem szabad alkalmazni, hanem teljesen külön intézkedéseket kell számukra létesíteni. A büntetés megállapításánál, igénytelen nézetem szerint is, az a döntő, van-e szüksége az illető serdületlennek az állandó s szigorúbb javításra vagy nincs.3 Ha nincs, mert csak könnyelmüsködés, csábítás vitte a Lünre s őszinte megbánást mutat, ez esetben a birói megdorgálás vagy egy pá r heti, legföljebb egy pár havi magánelzárás (külön intézetben) teljesen elegendő; ha ellenben a gyermek bünös•) Liszt is legújabban egy felolvasásában szépen jelenti ki, hogy ugy is mint kriminalistának, úgyis mint embernek, ez a kérdés fekszik legjobban a szivén s legfőbb kívánsága «a munkás osztály elhagyatott ifjúságának védelme». Das Verbrechen als socialpath. Erschein u n g. V o r t r a g i n d e r Gehestiftung in Dresden. 1898. dec. 10. 2 L e n z : Die Zwangserziehung in England. 1897. 'Stooss: Der Geist der modei nen StrafgeseUgebung. 1896. 7. lap. sége mélyebben fekvő okok szüleménye, ha az előbbi büntetések sikertelenek lennének, akkor jön alkalmazásba a tutey donképeni javítóintézet, ahol azonban legalább 2—3 évig s legfeljebb 5—6 évig taitandó. Végül az erkölcsileg teljesen megromlottak a javitó intézetből is elkülönitendők, nehogy a többieket megrontsák s egészen külön intézetbe, (dologházba), esetleg az előbbinél is hosszabb időre (10 évig) uta landók. Ezenkívül teljesen külön intézetekbe utalandók azok, akik beszámithatatlanság miatt büntetésre egyáltalán nem ítélhetők, de akiknél az elmaradt vagy ferde nevelést kell pótolni. Ami a hosszabb tartamú szabadságbüntetések elleni kifogásokat illeti, e tekintetben már nem járulok hozzá a Liszjt és társai által progagált eszmék mindenikéhez. így különösen nem volnék hajlandó a határozatlan büntetése k(inditerminate sentence) intézményét elfogadni. Ez következik már azon álláspontomból, hogy absolute javíthatatlan bűnöst nem volnék hajlandó sohase kimondani s igy nem tartanám a büntetőjog alapelveivel összeegyeztethetőnek, hogy a szabadságbüntetések mértéke a bíróság kezéből a börtönigazgatók kezébe tétessék s ezeknek joguk legyen valakit élethossziglan a börtönben tartani. S épugy nem fogadhatom el Lisz t-nek ezzel kapcsolatos indítványát, hogy a javíthatatlan visszaesők életfogytiglani kényszerdologházba utaltassanak. Ez a Lombroso theoriájának elfogadását jelentené s Liszt ki is jelenti, hogy i bűnösök ezen osztályával, a javíthatatlanokkal szemben a büntetés célja semmi egyéb, mint az ártalmatlanná tétel. Hogy azonban ehez az erős eszközhöz, az ultima ratióhoz folyamodjunk a visszetsőkkel szemben, ez kissé bővebb megfontolást igényel. Azt feltétlenül be kell ismernünk, hogy a visszaeső bűnösökkel szigorúbb büntetési eszközökre van szükség, mint az alkalmi bűnösökkel szemben. Wahlberg osztályozása, il'etőleg megkülömböztetése az alkalmi és a szokásszerü vagyis visszaeső bűnösök közt ma már általánosan elfogadott tétel a büntetőjogban, mondhatni communis opinio. De tisztázatlan még a szokásszerüség, a visszaesés fogalma és köre, valamint nagy eltérések vannak ugy az elméleti, mint a gyakorlati férfiak közt a visszaesők büntetésének módozatai tekintetében. E kérdés is sokszor volt ismertetve hazai jogászközönségünk előtt1 s igy e tekintetben is csak igénytelen nézetem megemlítésére szoritkozhatom. Kik tekintessenek visszaesőknek, ezt a btk. általános részének kell meghatároznia, miként ezt az olasz és az 1889-iki finn törvény, ami 1843-iki javaslatunk, a svájci és norvég javaslat teszik. Részemről e részben is a svájci javaslat álláspontját tartom a leghelyesebbnek. A többszörös visszaesés azt mutatja, hogy az illető bűnösön a rendes büntetés nem fogott, vele szemben tehát szigorúbb büntetésre van szükség. Mi legyen ez a szigorubb büntetés, erre nézve több ut lehetséges, vagy az 1885-iki francia törvény példája, mely a többszöiös visszaesőt utólagosan relegatióval sújtja, tehát ötökre eltávolítja a hazából s csak kegyelemképen engedi később visszajönni. A másikat az, melyet a svájci és norvég javaslatok mutatnak, t i. a többszörös visszaesőt, ha várható, hogy újra bűnözni fog, hosszú időre kényszerdologházba, illetőleg fegyházba utasítják, a svájci javaslat 10—2LÍ évre, a norvégiai határozatlan időre. Habár a francia relegation-intézményről közlött ujabb adatok azt látszanak mutatni, hogy az intézmény bevált s igy a szakkörök bizalmatlansága vele szemben nem volt teljesen indokolt, mindazonáltal célszerűbbnek tartom a svájci javaslat rendszerét, amely könnyebben s gyarmatokkal nem bitó államokban is keresztülvihető, de a büntetés alapelvének és céljának is jobban megfelel. A svájci javaslat álláspontját azonban nem fogadván el teljesen. Ugyanis a többszörös visszaesés megállapítása esetén abiróságnak adnám a jogot, hogy az utolsó bűncselekményért a tettest a kényszer d o 1 o g h á z r a i t é 1 j e s ennek minimumát is, azt hiszem, elég lenne 5 é v r e tenni. Az 5—20 évi kényszerdölogház tehát igénytelen véleményem szerint csak a mai fegyházbüntetés egy minősített alakja lenne. Végül még egy intézményre, a feltételes Ítéletre kell pár szóval reflektálnom. Azt hiszem azonban, erről legkevesebbet kell mondanom. Ez az intézmény a legutóbbi két évtized alatt meghódította az összes civilizált államokat. Azok, kik még egy pár évvel ezelőtt elvi ellenségei voltak, ma az Y^7 , VH,e o Fau^n : A visszaesés és nyilvántartása. M. Igazságügy XV. k. K>. I. Balogh Jenő: A visszaesésről. M. [g. ücv XXIV köt A collectiv delictum. J'