A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 25. szám - Szabadságbüntetéseink reformjához. [5. r.]

A JOG 195 különös elbánásban részesittessék, mert tőle a birtok csak meghatái ózott időtartamra ment át a közvetlen birtokosra, mely időtartamnak leteltével a birtoknak teljes épségében kell rá visszaszállnia. A német birodalmi polgári törvénykönyv erre való tekin­tettel a tulajdonost közvetett birtokosnak declarálja és rá a birtokvédelmet bizonyos vonatkozásokban kiterjeszti. Mig tehát a suljectivitas elvén nyugvó birtokrendszer a tulajdonost tartja birtokosnak és a haszonbérlőt csak biilaló­nak. ebből kifolyólag pedig a tulajdonost részesíti birtokvéde­lemben, és ezt a birtokvédelmet a jogrend érdekében inkább célszerűségi szempontból, nem pedig az elvi állásfoglalásnál fogva terjeszti ki a birlaló haszonbérlőre : addig az objectivitás elvét valló német birodalmi polgári törvénykönyv a haszon­bérlőt, mint közvetlen birtokost részesiti birtokvédelemben és ezt a birtokvédelmet a tulajdonosnak, mint közvetett birto­kosnak, csak annyiban biztosítja, a mennyiben ennek érdeke ezt a védelmet megköveteli. Az objectivitás elve nem a jogrenddel, hanem a szerző­déses viszonynyal és az abból folyó érdekkel indokolja annak szükségességét, hogy a közvetett birtokosnak korlátol­tan ugyan, de mégis birtokvédelem nyújtandó és biztosítandó ; és ezen elvi álláspontnak következetes keresztülvitele eredmé­nyezi, hogy a közvetett birtokos egyrészt soha sem gyakorol­hat önvédelmet, önsegélyt, szóval megengedett önhatalmat és erőhatalmat, mert a törvény neki ily önhatalmat nem enged meg azért, mert ő közvetlenül sohasem lehet megtámadva a bir­tokban, mive! ő nincs a tényleges és közvetlen birtokban ? másrészt pedig eredményezi, hogy a közvetett birtokosnak egyáltalán semmiféle birtokvédelem sem nyujtatik (pl. a haszonbérlővel, mint) a közvetlen birtokossal szemben, mert a közöttük való viszony szerződéses viszony, mely tehát nem birtokvédelemmel orvosolandó, hanem mint kötelmi viszony petitorius kereset alapján mérlegelendő és bírálandó el. Praecise határozza meg a német birodalmi polgári tör­vénykönyv a közvetett birtokosnak nyújtandó és javára biz­tosított államsegélyt a 869. §-ban, rendelvén: ha a birtokos ellen tilos önhatalom gyakoroltatik, a 861. és 862. §-okban meghatározott igények a közvetett birtokost is megilletik. Ebből a rendelkezésből azonban nem olvasható az ki, hogy a közvetlen birtokos is (haszonbérlő), meg a közvetett birtokos is (tulajdonos) önkényüleg külön-külön léphetnének fel birtok­keresettel, hanem az, hogy elsősorban a birtokos jogosult a birtokvédelmet igénybe venni, mit ha tett, a közvetett birto­kos ugyanazt önálló keresettel nem teheti, mert a közvetett birtokosnak biztosított birtokvédelem inkább subsidiarius jellegű. A közvetett birtokos érdekeire való tekintetből rendeli továbbá ugyanaíon 869. §. hogy: a birtoktól való megfosz­tás esetén a közvetett birtokos jogosítva van a birtok vissza­bocsátását az eddigi, vagyis a közvetlen birtokos (haszonbérlő) részére követelni ; ha pedig ez a birtokot visszavenni nem képes, vagy nem akarja, a közvetett birtokos (tulajdonos) követelheti, hogy a birtok önmagának bocsáttassák át. A törvénykönyv ezen rendelkezéséből folyományozik, hogy azon esetben, ha a közvetlen birtokos (haszonbérlő) el­hagyja a birtok tárgyát, ez nem válik uratlanná, következőleg azt más nem foglalhatja el, nem veheti birtokba, mert a köz­vetett birtokossal (tulajdonos) szemben tilos önhatalmat követne el és a közvetett birtokos bit tokkeresettel felléphet. Végül ugyancsak a közvetett birtokos érdekében rendeli a hivatkozott 869. §. még azt, hogy : hasonló feltételek közt a 867. §. esetében a köz.etett birtokos követelheti, hogy neki az idegen területre került ingó dolog felkeresése és elvi­tele engedtessék meg. A német birodalmi polgári törvénykönyv ezen dispositioi­ban van meghatározva, hogy a birtokvédelem mily terjedelem­ben illeti meg a közvetett birtokost. Ennyit biztosit részére az államhatalom, de ennél többet nem enged, mert többre sem ok, sem szükség nincs. így jut el a német birodalmi polgári törvénykönyv azon végponthoz, a mely a petitorius keresetek és a posses­sorius keresetek közt az elhatároló vonalat képezi. Ilykép van felállítva a német birodalmi polgári törvény­könyvben azon határvonal, a mely a jogpereket és a birtok­pereket egymástól elválasztja és mindegyike részére különálló és önálló területet jelöl ki és alkot. Ezen elhatároló vonal magára az intézményesített bir­tokvédelemre, nem pedig ezen birtokvédelem terjedelmére vonat­kozván : a német birodalmi poigári törvénykönyv más birtokvé­delmet nem ismer, mint csupán csak azt, a mely a birtoknak megháboiitásából és a birtoktól való megfosztásból áll elő; ellenben nem befolyásolja ez a birtokvédelem azt, hogy azon belül a birtokában megsértett birtokos teljes restitutiót köve­teljen és nyerjen is. A restitutio jelenti az előbbeni állapotnak teljes helyre­állítását, vagyis az elkövetett sérelmezésnek olyképen való orvoslását, hogy a sérelem gyökeresen sanáltassék, mintha meg sem történt volna ; ebből kifolyólag a birtokában meg­sértett birtokos nemcsak a megháboritás megszüntetését és abbanhagyását, — a birtokától megfosztott birtokos pedig nemcsak a birtokba való visszahelyezését, hanem mindezeken felül az okozott kár és pedig a teljes kár megtérítését is jogosult követelni. A német brodalmi polgári törvénykönyv birtokvédelmi dispositióiban nem tesz ugyan említést a teljes restitutióról, vagyis a háboritás és megfosztás ellenében érvényesíteni enge­dett igények közt nem emeli ki a kártérítési követelést, ez a ténykörülmény azonban nem vonja maga után azt a következ­tetést, hogy a kárkövetelés a birtokper keretében érvényesít­hető nem volna. A törvénykönyv azért nem emliti a kártéri és követelhe­tését, mert az szorosan véve nem a birtokvédelem tárgya, hanem az a birtokpernek egyik járulékos természetű része, mely nem minden birtokperben fordul elő. Ez köztudat és a német judicaturában állandóan követ­tetik, ugy, hogy a birtokper keretében a kárkövetelés érvé­nyesítése teljesen felperes akaratától függ. A német birodalmi polgári törvénykönyv az intézménye­sített birtokvédelem tartalmi körében kizárólag csak a birtok megháboritásából és a birtoktól való megfosztásból eredő igé­nyeket csoportosítja és engedélyezi, abból tehát mindennemű más igényt és védelmet kizár ; igy — különös tekintettel hazai joggyakorlatunkra — kizárja annak tartalmi köréből a határ­járási és mesgyeigazitási pereket és igényeket és ezeket a <)19—922. §§-ban a dologjognak a tulajdonról szóló 3. fejeze­tének első címében: «A tulajdon tartalmán felirat alatt tag­lalja és sui generis jogperekké construálja, olyképen, hogy a határ- és mesgyevonal felállítását, rendezését és fentartását a szomszédok közös kötelességévé teszi, tehát a szomszédok a közös cél elérésére közös költségen közreműködni tartoznak ; ezen kívül pedig a jogviszony rendezésére decretálja és pedig: a határperekben azt, hogy ha a határ ki nem puhatolható, ak­kor irányadóul veendő az addigi birtokállapot és ha ez sem volna megállapítható, a vitás határterület, a szomszédok közt egyenlő arányban, aránytalanság esetén pedig méltányosan osztandó fel ; a mesgyékre nézve pedig általában a közösségre vonat­kozó elveket mondja alkalmazandóknak. Ezekből láthatólag a német birodalmi polgári törvény­könyv a határjárási és mesgyeigazitási pereket nem construálja birtokperekként, hanem sui generis jogperek gyanánt és igy lénye­gesen feltűnő elvi magaslatra emelkedik nemcsak a meglehe­tősen elvtelen joggyakorlatunkkal, hanem a legújabb (1893. évi XVIII. t.-c. 1. §. m.) törvényhozásunkkal szemben is, a melyek a határjárási, mesgyeigazitási és sommás visszahelyezési kere­seteket egy categoriába sorolják és együvé tartozóknak jelzik, a nélkül, hogy a birtokháboritási pereket külön megemlítenék, holott mindezek együvé semmi körülmények között sem tartoznak. Mindezek után hátra volna még, hogy párhuzamot vonjak és jellemző összehasonlítást tegyek a német birodalmi polgári törvénykönyv elvi magaslatu birtokvédelme és hazai joggya­korlatunk közt. Ezt azonban máskorra hagyom, nehogy «A Jog» t. olvasói szives és jóakaratú figyelmét nagyon kifáraszszam. Jelen — lehető szük körre vont — cikksorozatomban kidomborítani töiekedtem a német birodalmi polgári törvény­könyvnek a birtokra vonatkozó gyakorlati irányú elvi állás­pontját, mely oly tökélyt ért el, hogy az előtt szemet huny­nunk nem lehet és szándékosan nem is szabad, főleg most, midőn a közel jövőben látjuk régi közóhajunk, a magyar álta­lános polgári törvénykönyv megtestesülését, a mely nagy körültekintést és különös megfontolást tesz szükségessé és a melynek sorsát az állandó szerkesztő bizottság tudós és bő tapasztalatokkal rendelkező tagjai legjobb meggyőződésükkel és kiváló ügybuzgalommal a kifejlet felé vezetik! N^Szabad ságbüntetéseink reformjához. Irta: Dr. FINKEY FERENC, sárospataki jogtanár. \7 (Folytatás.) Ha a rövid tartamú szabadságbüntetés nem magánzár­kában, hanem közösségben hajtatik végre, akkor tanácsosabb azt eltörölni, mint az emiitett módon végrehajtani. S azt hiszem. 1*

Next

/
Thumbnails
Contents