A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 25. szám - A járásbírák mai helyezte. [Hozzászólás Göldner Károly: Járásbírák előléptetése című cikkéhez. A Jog. 1900. 23. sz 177. p.] - A birtok jogállása a német birodalmi polgári törvénykönyv rendszerében. 8. [r.]

194 A vevő felperesnek van-e birtokvédelembe részesítendő birtoka és hogy ezen birtokát a panaszolt alperes tilos önhatalommal sértette-e meg. Ebből kifolyólag a birtokvédelem körzetébe nem vegyíthető bele a jogkérdés, mert, miként hangsúlyoztam, a birtokvédelmet felölelő birtokper nem szabályoz, sem nem dönt jogvitát, hanem pusztán ténylegességet állit helyre, a mi a jogállam feltétlen és parancsoló követelménye a megsértett jogrend érdekében. E szerint a birtokvédelem nem materiális, csak formális. Nem kutatja, hogy a sértő materialis jogot érvényesített; nem vizsgálja, hogy a sértő oly kizárólagossággal rendelkezik, melynél fogva a dolognak csak ő a feltétlen ura, hanem egyedül a megsértett ténylegesség helyreállítását tartja irányadónak ; az alaki sérelem eltüntetését és a megsértett tényleges állapot helyreállítását veszi célba ; mert elvi álláspont, hogy senkinek sincs joga jogrendet megsérteni ; ez tilos önhatalom, mely feltétlenül üldözendő és annak következményei eltűnte tésével az előbbi tényleges állapot restituálandó. A birtokvédelem formalistikus sajátszerűsége azonbani nem zárja ki a jogvitának, a vitás jognak külön peruton való, köztekintély erejével leendő végleges constatálását és érvényesítését ; mert a birtokvédelem tisztán possessorius alapon nyugszik. Ebből kifolyólag igen gyakori eset, hogy a birtokában megsértett birtokos tisztán a birtokvédelem igénybevétele által juthat ismét a birtokhoz, mert egyébként a dologhoz bebizonyithatólag oly joga nincs is, a melynél fogva a dolog fölött való kizárólagosságot magának igényelhetné; viszont a legtöbb esetben a sértő a sérelmezést azért követi el, mert jogot vindikál magának a dologra és azt érvényesíteni magát jogosítottnak véli, figyelmen kivül hagyván, hogy önönmaga nem lehet jogosult a jogrendet önhatalmúlag megtámadni. Ily esetben a megsértett jogrend, a birtoklási állapot, a ténylegesség kérelemre helyreállítandó a birtokvédelem utján, a jogában sértettnek pedig szabadságában áll, hogy a törvény rendes utján jogának érvényt szerezzen. A német birodalmi polgári törvénykönyv objectiv elvi álláspontjánál fogva is tisztán ezen követelményt tartja irányadónak és a birtokvédelem körzetéből a jogkérdést teljesen kizárja. Az elvi állásponttal azonban nincs ellentétben annál statuálása, hogy alperesnek meg van engedve annak kimutatása, hogy az ő sértő vagy fosztó cselekvénye nem képez tilos önhatalmat. Az elvi álláspont nemcsak nem tiltja ennek kimutatását, de sőt épen az elvi álláspont, az objectivitas elvének lényege, a gyakorlati élet és a forgalom fejlődése és haladása megköveteli, hogy alperesnek mód és alkalom nyujtassék és megengedtes sék, hogy kimutassa, hogy ő nem tilos önhatalommal nyúlt felperes birtokához, következőleg sem a birtokot, sem a jogrendet meg nem sértette, mert alperes egyesegyedül azzal védekezhetjk a felperes birtokkeresete ellen, hogy őt tilos önhatalom használatáért felelőssé tenni nem lehet. A német birodalmi polgári törvénykönyv elvi álláspontra emelkedhetik, midőn a 863. §-ban decretálja, hogy a birtoktól való megfosztás esetében a birtoknak visszakövetelését és birtokháboritás esetében a háboritás megszüntetését és abbanhagyását tárgyazó igények ellenében a birtokhoz, vagy a háborító cselekmény elkövetéséhez való jog csak azon állítás indokolása végett érvényesíthető, hogy a birtok elvonása vagy mngháboritása nem képez tilos önhatalmat. A törvénykönyv ezen rendelkezésében két igen fontos kijelentést tesz, a mely a birtokvédelem tekintetében kiváló szerepet játszik. Az egyik az, hogy kizárja bármiféle jognak az érvényesítését. A sérelmezőnek nem szabad a birtokhoz nyúlnia azért, hogy jogát érvényesítse, hanem csak azért, hogy birtokhoz való jogosultságát gyakorolja; tehát a (osztó vagy háborító alperes nem védektzhetik a kereset ellen azzal, hogy nem követett el tilos önhatalmat, mert ő a dolog tulajdonosa, — mivel ez jogérvényesítést involválna, következőleg a birtoksérelmező cselekvénye feltétlenül tilos önhatalmat képezne ; hanem csak azt hozhatja fel védelmére, hogy ő volt a birtokban és felperes kiűzte és ennek folytán megengedett önhatalmat gyakorolt. A másik kijelentés az. hogy a törvénykönyv nem követeli meg, hogy alperes csakis a törvény által megengedett önvédelemmel és erőhatalommal védekezzék a kereset ellen, hanem azt, hogy alperes cselekménye ne képezzen tilos önhatalmat ; ennélfogva ha alperes nem volt előbb a dolog birtokába, de szerződésileg feljogosittatott a birtokbalépésre OG és ő szerződésszerüleg birtokba lépett : alperes cselekménye nem képez sem megengedett önvédelmet vagy önsegélyt. se:n megengedett erőhatalmat, mert neki azelőtt nem volt birtoka, a melynek érdekében ily megengedett önhatalmi cselekményeket követhetett, vagy követnie kellett volna; az ő cselekménye tisztán birtokjogosultság gyakorlását involválja magában, mely mint ilyen nem képez tilos önhatalmat. Ellenben tilos önhatalmat követett volna az alperes, ha ő neki a birtokba belépni meg nem engedtetett volna és erőhatalommal foglalta volna el a birtokot, támaszkodva szerződéses jogára, mert ez esetben jogot érvényesített volna erőszakkal, tehát tilos önhatalommal. A törvénykönyv mindkét kijelentése nagyon éles distinctiót foglal magában és elvi magaslaton áll ; ugyanis : fejtegetéseimből kitünőleg a birtok csak tilos önhatalom ellen részesül védelemben, azért mert csak tilos önhatalom által sérthető meg. Ezen elvi álláspontnak okszerű és természetes következménye érvényesül és érvényesülnie kell az ellenkező oldalon is, vagyis az egész vonalon ; ha tehát felperes birtokvédelmet követel tilos önhatalmú sérelmezés ellen : kell, hogy alperesnek megengedtessék annak kimutatása és bizonyítása, hogy az ő cselekménye nem képez tilos önhatalmat. A német birodalmi polgári törvénykönyv 865. §-ának abbeli rendelkezéséről, hogy a birtokvédelemre decretált határozmányok annak is előnyére szolgálnak, a ki valamely dolognak csak egy részét, különösen elkülönített lakhelyiségeket, vagy más térségeket birtokol, — már a III. cikkemben megemlékeztem, midőn kiemeltem, hogy ily esetekben önálló birtokegészről lévén szó, az mint egységes birtok védelemben részesül. Ellenben a kételyeknek akarja elejét venni a törvénykönyv a 866. §-ban foglalt azon kijelentésével, hogy a szintén a III. cikkemben kiemelt közös birtok fenforgása esetén a közös birtokosoknak egymáshoz való viszonyukban mindaddig nem foghat helyt a birtokvédelem, mig az egyeseket megillető használat határairól van szó ; ebből kifolyólag a közös birtokosok az egymásközti közös használat mérvét a birtokvédelem útjára nem vihetik ; ez azonban egyáltalában nem érinti az egyes közös birtokosnak birtokvédelmét, ha a közös birtokban a közös birtokostárs által megháborittatik, vagy attól megfosztatik, mert ily esetben a birtokától megfosztott és a birtokában megháborított közös birtokos a sérelmező köz 3s birtokostárs ellenében teljes birtokvédelemben részesül és restitutiót követelhet. A birtokvédelmet az objecfivitás elvének megfelelőleg teljesre egészíti ki a törvénykönyv 867. §-ának azon rendelkezése, mely szerint a birtokos a körvonalazott óvintézkedések betartása mellett idegen telekre léphet a végből, hogy az oda került ingó dolgot felkereshesse ás elvihesse, — de csak addig, mig a dolog még birtokba nem vétetett. Ez a megszorítás természetes és okszerű folyománya a 859. §. abbeli rendelkezésének, hogy a birtokos az ingó dologra vonatkozólag önvédelmet és önhatalmat csak a rajtakapott vagy űzőbe vett tettessel szemben gyakorolhat; ha tehát az idegen telekre került ingó dolog már másnak birtokába jutott, mielőtt azt az elvesztő birtokos felkereshette és elvihette volna, ez esetben nincs elfogadható ok arra nézve, hogy a telekbirtokos tűrni tartoznék a telkére való belépést, mert az elvesztő birtokos a birtokvédelemnek önkényü gyakorlásától úgyis elesett. Befejezésül meg kell még emlékeznem a német birodalmi polgári törvénykönyv által a közvetett birtokos részére biztosított birtokvédelemről. Jelen fejtegetéseim II. cikkében kiemeltem volt, hogy a német birodalmi polgári törvénykönyv rendszerében a birtok fogalma tisztán objectiv elvi álláspontra van fektetve, a mely elvi álláspont a birtok lényegét tisztán a tényleges hatalomban concentrálja ; a corpus és az animus domini kettős alkatelemből álló birtokot nem ismeri, miből kifolyólag a subjectivitás elve által felállított birlalás fogalmát teljesen elejti és a dolog fölött tényleges hatalmat gyakorló személyt eo ipso birtokosnak minősiti, egyesegyedül a Dienerbesitz kivételével, melyet még a subjectivitás elve sem tekint birlalásnak. Az elvi álláspont természetes és okszerű következménye hogy a haszonélvező, haszonkölcsönvevő, záloghitelező, bérlőhaszonbérlő és a letéteményes nem lesz birláló, hanem való, ságos és közvetlen birtokos, ellenben mindezen személyekkel szemben a dolog tulajdonosa nem lesz tekintendő birtokosnak, mert neki a dolog fölött nincs tényleges, közvetlen hatalma. Ennek dacára azonban, miként kifejtettem, a tulajdonosnak fontos érdeke megköveteli, hogy bizonyos tekintetben ő