A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 21. szám - A szerzői jogról szóló német törvényjavaslat

A J OG 83 biztosító szerződés létre nem jött és igy annak alapján a kereseti első évi biztosítási dijat felperesnek követelni joga nincs. Nem védekezhetik ezzel szemben a felperes jogszerűen azzal sem, hogy az ügyletet jóhiszemüleg megkötötte (és a kockázatot viseltei; mert jogszabály az, hogy a megbízó megbízottjának csak a megbízás jogkörében és terjedelmében eszközölt cselekvényeiért telelös ; adott esetben azonban az ügynök nemcsak hogy túllépte a megbízatási jogkört, de sőt ennek egyenesen ellenére járt el akkor, amidőn a felperest tudatosan megtévesztve, a jelzett okmányokat, mint az alperesnek valósággal megtett ajánlatát magukban foglalókat, elfogadás végett felperesnek beküldte. Az ügynök eme rosszhiszemű eljárása folytán tehát ily körülmények közt az alperest a felelősség még a biztosítási kockázat ellenértéke fejében sem terhelheti és pedig annál kevésbbé, mivel felperes köteles annak hátrányát viselni, hogy a kereskedői gondosságot a részben mellőzte, hogy S. I.-ban, akire nézve nem vitás, hogy ajánlatok beküldése tekintetében a felperessel korábban is összeköttetésben állott, annyira megbízott, hogy tőle koholt, vagy ezzel egy tekintet alá eső ajánlatokat, minden további vizsgálat nélkül, mint közvetítő ügynöktől elfogadott ; és végül azért sem, mert kár bekövetkezte esetén a fentebbi tényállás megállapithatása mellett ő sem volna a bizt. összeg fizetésére kötelezhető és igy voltaképen kockázatot viselőnek nem is tekinthető. (1899 december 13. I. D. 146. sz. a.) A budapesti kir. Ítélőtábla : Felperest felülvizsgálati kérelmével elutasítja. Indokok: A biztosító társaság ügynöke, ha a társaság részéről szélesebb jogkörrel felruházva nincs, már állásánál fogva a biztosítási ajánlatok átvételére s beküldésére nézve a biztosító megbízottjának tekintendő. Ebből pedig következik, hogy az ajánlatot tevő az ügynökkel szemben az ajánlat elküldését feltételtől teheti függővé és a vonatkozó kikötés a társaságot mint me^ bízót kötelezi, akár tudott róia, akár nem. Ezt a jogszabályt a megállapított tényállásra alkalmazva, a kir. Ítélőtábla is helyesnek találta a felebbezési bíróság ítéletének elutasító rendelkezését, mert az alperes részéről joghatályos ajánlat nem tétetett, illetve a feltétel be nem következése folytán az ajánlat hatályát vesztette. A kifejtettekkel szemben nem érdemel figyelmet a felperesnek a kereskedelmi törvény 468., 472. §-aira és arra a jogszabályra fektetett érvelése, hogy az írott szerződéssel egyidejűleg történt, de azzal ellenkező, szóbeli megállapodásnak kötelező ereje nincs, nem érdemel figyelmet azért, mert az idézett jogszabályok ténvleg létre jött szerződést vagv legalább joghatályos ajánlatot feltételeznek (1900 febr. 15. II. G. I. sz. a.) Bűnügy éltben. Az esküdtek a hozzájuk intézett összes kérdésekre, a melyek a vádbeli cselekménynek minden eshetőség szerint lehető minősítéseire, t. i. a Btk. 279., 281., 306., 307. és 290. §-ok szerint való bírálatára kiterjedtek, sőt a 79. §-ban körülirt, a beszámítást kizáró okot is felölelték, «nem»-mel felelvén: semmi oly ténykörülményt sem fogadtak el valónak, a mire esetleg eltérő Ítélet alapítható volna. Minthogy pedig a BP. 437. §-a szerint a kir. Curia az esküdtbíróság által valóknak elfogadott tényekre köteles határozatát alapítani, az adott esetben ki van zárva, hogy a kir. Curia az esküdtbíróság Ítéletének megsemmisítése mellett egyidejűleg a semmiségi panaszban előadott kérelemnek megfileló vagy barmiként eltérő mas ítéletet hozhasson. — Uj eljárás elrendelésének kérdése. — Szavazatok aránya a vádlottra kedvező határozat esetében. — Ha a kérdések feltevése ellen a vádló az esküdtszéki főtárgyaláson semmiségi panaszszal nem elt, sőt a védő kérdéseit nem is kifogásolta, utólag nem érvényesítheti a semmiségi panaszt. A m. kir. Curia. H900 május 10. 4,860/900. sz. a.) Szándékos emberölés bűntettével vádolt H. János elleni bűnügyben végzett. A semmiségi panasz elutasítunk. Indokok: Minthogy a kir. koronaügyész a mai napon tartott nyilvános tárgyalás alkalmával a kir. ügyésznek semmiségi panaszát kifejezetten fentartotta s ennek a kir. Curia által történendő érdemi elbírálását kérte: a semmiségi panaszban felsorolt semmiségi okok érdemileg voltak megvizsgálandók. A semmiségi panaszt azonban elutasítani kellett, mert 1. Az esküdtek a hozzájuk intézett összes kérdésekre, a melyek a vádbeli cselekménynek minden eshetőség szerint lehető minősítéseire, t. i. a Btk. 279., 281., 306., 307., 290. §-ok szerint való bírálatára kiterjedtek, sőt a 79. §-ban körülirt, a beszámítást kizáró okot is felölelték, «nem»-mel felelvén: semmi oly ténykörülményt sem fogadtak el valónak, amire esetleg eltérő itélet alapitható volna. Minthogy pedig a BP. 437. §-a szerint a kir. Curia az esküdtbíróság által valóknak elfogadott tényekre köteles határozatot alapitni, az adott esetben ki van zárva, hogy a kir. Curia az esküdtbíróság ítéletének megsemmisítése mellett egyidejűleg a semmisági panaszban előadott kérelemnek megfelelő, vagy bármiként eltérő, más Ítéletet hozhasson. 2. E szerint tehát csak az marad fenn, vájjon nem volna-e az esküdtbíróság ítéletének megsemmisítésével ujabb eljárás rendelendő ? Azonban a fent előadottak szerint a BP. 385. §. I. a) és ej pontjainak esetei, a más szempontból való bírálathoz szükséges ténymegállapítások hiányában nem alkalmazhatók, a főtárgyaláson keresztülvitt bizonyításnál pedig nem mellőztetett el semmiféle lényeges körülmény, ami miatt esetleg a 437. §. 5. bekezdése szerint uj eljárás elrendelése vált volna szükségessé. Tehát a megsemmisítésre szolgálható ez az ok sem forog fenn. 3. A BP. 384. §. 5. pontjára alapított s a 369. §. 4-ik bekezdésével kapcsolatba hozott semmiségi panaszt a BP. 384. §. 13-ik bekezdéséhez képest elutasítani kellett, mert eltekintve attól, hogy a főtárgyalási jegyzőkönyv semmi adatot sem tartalmaz annak az állitásnak bizonyítására, mely szerint az esküdtek főnöke a vádlottra kedvező határozatok kihirdetésénél a szavazatok arányát is megjelölte volna és fel is téve, hogy e szabálytalanság elkövettetett : azt egyrészről a törvény nem «semmiség terhe alatt* tiltja meg, másrészről kétségtelen, hogy ez az állítólagos szabálytalanság az ítéletre befolyással nem bírhatott. 4. Ami végre a 427. §. 4. p. alapított semmiségi panaszt Heti, ez azért volt elutasítandó, mert a kérdések feltevése ellen a vádló az esküdtszéki főtárgyaláson nemcsak fel nem szólalt és semmiségi panaszt nem jelentett be, hanem a védő által indítványok, kérdések feltevését sem ellenezte, már pedig a BP. 427. .§. 8. bekezdése értelmében ennek a §-nak 4. pontjára alapított semmiségi panasz érvényesítése csak a most említett feltételek mellett lehetséges. Hivatalból figyelembe vehető semmiségi eset sem észleltetvén, a közvádló semmiségi panaszát minden irányban elutasítani kellett. Miről az eljáró esküdtbíróság az összes iratoknak, valamint a kir. Curián tartott nyilvános tárgyalásról felvett jegyzőkönyvnek is leküldésével értesíttetik. Minthogy vádlott a csendörkerületi parancsnokságnál tett feljelentésében azt állította, hogy őt a csendőrök kihallgatás közben bántalmazták és e szerint olyat állított, a minek valóságát vagy valótlanságát közvetlen tapasztalatból tudta, feljelentése ez állitás valótlannak bizonyulta esetén, a panaszlottak indítványára, a btk. 227. §-ába ütköző hamis vád és semmi esetre sem a rágalmazás tényálladékának megállapítására szolgálhat alapul. Vádlott által panaszolt bántalmazások, hogy arcul ütötték, kezére és lábára tapostak, nem oly természetűek lévén, hogy a ki- és bejáró tanuknak, ha a bántalmazás megtörtént, annak nyomait okvetlenül észlelniök kellett volna : vádlott állítása, ha valónak nem is, de valótlannak sem bizonyulván, a btk. 227. §-ába ütköző bűncselekmény megállapítására nem alkalmas. A komáromi kir. törvényszék (1898. dec. 6-án 5,019. sz. a.) G. Árpád a btk. 227. §-ába ütköző hamis vád helyett a btk. 260. §-ába ütköző hatóság előtti rágalmazás vétségében bűnösnek mondatik ki és ezért egy havi fogházbüntetésre ítéltetik. Indokok: Vádlott az 1898. márc. 1-én, a nyergesujfalusi csendőrőrsről kivezényelt K. Elek és Sz. Kálmán csendőrök által egy kihágási ügyből kifolyólag teljesített nyomozás miatt, nevezett csendőröket a bűnjelként továbbított levélben, illetékes csendőrkerületi parancsnokságuk előtt arról panaszolta be, hogy nevezett csendőrök ó't a nyomozás során tettleg bántalmazták és pedig K. Elek csendőr őt arcul verte, Sz. Kálmán csendőr pedig a lábára taposott. A csendőrkerületi parancsnokság által nevezett csendőrök ellen foganatosított vizsgálat során a jelzett vádak valótlanoknak bizonyultak. Vádlott tagadja, hogy a terhére rótt hamis vád bűntettét elkövette. A kir. törvényszék a bűnösség megállapításának kérdésében mérlegelte, hogy miután a mai eljárás során bizonyítható nem volt, hogy vádlott a bk. 227. §-ába ütköző hamis vád bűntettének lényeges ismérvét, a tudatos hamis vádaskodást elkövette, ellenben a hit alatt kihallgatott K. Jakab, D. Vilmos és H. Lajos tanuk bemondása szerint is ugyanezek nem bizonyítják, hogy vádlottat a csendőrök bármiként bántalmazták ; tekintve, hogy a vádbeli feljelentés valódiságának esetén a nevezett csendőröket büntethető cselekmény elkövetésével vádolta, mely feljelentésnek tartalma valótlannak bizonyult, a kir. törvényszék a vádlottat ez alapon a btk. 260. §-ába ütköző hatóság előtti rágalmazás vétségében bűnösnek nyilvánította. A győri kir. ítélőtábla (1899. márc. 28. 602. sz. a.) a vádlottra kiszabott szabadságvesztésbüntetés időtartamát 14 napi fogházra leszállította, egyebekben az első bíróság Ítéletét indokaiból helybenhagyta. A m. kir. Curia (1900. april 9. 8,247. sz. a.) mindkét alsó bíróság Ítéletének megváltoztatásával, G. Árpád a vád és következményeinek terhe alól felmentetik. Indokok: Minthogy vádlott a csendőrkerületi parancsnokságnál tett feljelentésében azt állította, hogy őt a csendőrök kihallgatás közben bántalmazták s e szerint olyat állított, aminek valóságát vagy valótlanságát közvetlen tapasztalatból tudta, feljelentése az állitás valótlannak bizonyulta esetén, a panaszlottak indítványára a btk. 227. §-ba ütköző hamis vád és semmi esetre sem a rágalmazás tényálladékának megállapítására szolgálhatna alapul. Tekintve azonban, hogy állítását a vádlott az ellene lefolytatott jelen eljárás folyamán is fentartotta, s tekintve, hogy a kihallgatott tanuk vallomásaival csak az van bizonyítva, hogy az