A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 20. szám - Az elidegenítési és terhelési tilalom s a bérleti és haszonbérleti jog feljegyzése

A JOG 157 beszúrást kötelező utasításnak tekintené, szóval az ő kimondott határozatának, akkor a terheltet esetleg már kihallgatása előtt egy perorvoslattól elzárná. A felvetett kérdésre vonatkozólag tehát, egymással homlokegyenest ellenkező két vélemény van felszínen s minthogy a kérdés tisztázására a törvény szövegéből felvilágosítás nem meríthető, nem marad egyéb, mint általános elvekből a törvény egyik-másik intézkedéséből kifogni tételeket s következtetni. Ama nézetnek, hogy a vitatott esetben a törvényszék vizsgálóbirója rendeli el a vizsgálatot, igen erős indokául az fogadható el, melyet ezen nézetnek egyik vallója a törvény nyelvtani értelmezésével felállít. Azt mondja, hogy a vádtanács a vizsgálatnak csak teljesítését bizhatja a járásbíróságra, a mi magyarul nem annyit jelent, hogy elrendelését is, mivel a magyar nyelv értelme szerint teljesíteni és foganatosítani csak azt lehet, a mi van. létezik, pl. teljesíteni csak oly parancsot lehet, melyet valaki kiadott, foganatosítani csak oly végrehajtást lehet, melyet a bíróság elrendelt stb . . . Ez ugy van. De másrészről a törvénynek nyelvtani értelmezése tévedésre is vezethet. Hiszen a bprts. egyes részeinek nyelvtani értelmezésével, a vizsgálóbírót a kir. ügyészséggel szemben megillető perjogi állásának függetlenségét sarkából kiforgathatom. A 105. §. azt mondja : ha a vizsgálat elrendelését erre jogosított vádló indítványozta, vagy . . . stb. . . a vizsgálóbíró elrendeli a vizsgálatot; a 103. §. 3. pontjának a) tétele szerint pedig : vizsgálatnak kell megelőzni a főtárgyalás elrendeléséi, ha a kir. ügyészség indítványozza. E szavak nyelvtani értelme szerint kimondható az is. hogy a vizsgálóbíró ezen esetekben köteles elrendelni a vizsgálatot, mely kijelentést azonban az 1869: IV. t.-c. 19. §-a s éppen a hivatkozott 105. §. első bekezdése alapján cáfolni felesleges. De a törvény szellemében a kérdést illetőleg akármelyik álláspont rejlik, azt kifejezni, a mit a törvény tulajdonképen akar. t. i. a vizsgálatok átruházását, eltekintve a vizsgálat elrendelésének kérdésétől, más szövegezéssel talán alig is lehetne s a törvény alapján a vádtanács akár a vizsgálat teljesítésével, akár keresztül vitelével, akár vezetésével bizná meg a járásbíróságot, ezen szavakat ugy értelmezhetem, hogy mindenik szó éppen magában rejti, magában foglalja a vizsgálat elrendelésének fogalmát is. hiszen mindenik szó a vizsgálatra nézve valami «egészet» jelent s nem egyes cselekményeket. A vádtanács azért, mert a vizsgálat elrendelésének kérdésében végérvényesen dönt, nem lehet abban a kényes helyzetben, hogy a vizsgálat szót ki se merje ejteni egy bizonyos ügyben addig, mig a vizsgálat alakszerűén el nem rendeltetett. Az 1871 : XXXI. t.-c. lri. §. azt mondta: a járásbíróságok teljesitik a büntető vizsgálatot a járásukon belül felmerülő azon bűnügyekben, melyek a törvényszék hatásköréhez tartoznak a mennyiben a törvényszék ezen bünvizsgálatok vezetését saját vizsgálóbíróira nem bízza. A törvény itt is vizsgálatok teljesítéséről vagy vezetéséről beszélt, s a törvényszék a feljelentés alapján —• 1900 január 1. előtt — a vizsgálat keresztülvitelét elrendelvén, annak teljesítésével a kir. járásbíróságot már akkor megbízta, mikor tulajdonképen csak nyomozatról volt szó. A kiindulási pont a felvetett kérdés megoldására nem lehet más, m'nt a 110. §. második bekezdése, mely szerint a törvénynek a vizsgálóbíróra vonatkozó intézkedései a járásbíróságnak arra a bírójára is értendők, a ki a vádtanács megbízása alapján eljár. Ha a törvény eme tételt, mondjuk, csak a bprts 124. §-ban foglalt jogoknak a vizsgálatot teljesítő biró által leendő gyakorolhatása végett állította volna fel, akkor ezt nem ilyen alakban és nem a 110. §-nál tette volna az esetben. Sokkal fontosabb jogokról van szó. A 110. §. a járásbíróságoknál bizonyos ügyekre éppen olyan vizsgálóbírót teremt, mint a törvényszék vizsgálóbirója. Hatáskörének korlátozása nincs kimondva. A törvény 112. §-nak intézkedésében csak vizsgálóbíróról van szó és hivatkozás van a 110. §. szerint eljáró bíróra. A dolog ugy áll, hogy egy bizonyos ügyre nézve a vizsgálóbíró a vádtanács megbízása alapján éppen ugy kirendeltetik, a mint általánosságban kirendeltetik az összes egy bizonyos területen felmerülendő ügyekre az igazságügyminister intézkedése alapján. Mindkét intézkedés a törvényben gyökerezik. Nem látom a logikai sorrendnek felforgatását abban, ha a vádtanács vizsgálat teljesítéséről beszél s azzal biz meg, mielőtt a vizsgálat elrendelve lenne, hiszen ugy értelmezni a kérdést, hogy a vizsgálat teljesítése csak a már alakszerű határozattal elrendelt vizsgálatra eszközölhető, azt foglalja éppen magában, hogy miután a vizsgálat teljesítésére megbízást a vádtanács ad, ha a törvényszék vizsgálóbírója elrendelte a vizsgálatot, s igy adja a megbízást, akkor sanktionálja ennek a határozatát, ha pedig nincs elrendelve s igy ad megbízást, azon szavaiban, hogy a vizsgálat teljesítésével megbíz, végérvényesen kimondotta, hogy vizsgálatnak van helye, vagy esetleg alakszerű határozattal elrendeli, pedig a vizsgálat el vagy el nem rendelése azt jelenti hogy van-e bűnvádi eljárás vagy nincs; ez a kérdés döntetik el ugy, hogy a perorvoslat el van zárva ott, hol a törvény arról kifejezetten gondoskodott. De itt nem erről van szó. Itt még csak arról van szó, hogy egy bizonyos ügyben ugyszólva kijelöltetik a bíróság, a melynek e kijelölés nélkül nincs joga eljárni. A ministeri indokolás a vizsgálatnak a járásbíróságra való átruházásáról beszél, a mi alatt csak a törvényszék vizsgálóbíróját általában illető jogkör átruházása érthető, ejogkörben pedig legfontosabb a vizsgálat elrendelése. A vádtanács a vizsgálatot elsőfokulag csak a 257. §. esetében rendeli el s el nem vitatható, hogy ha a vádló közvetlenül a vádtanácsnál kérné a vizsgálat elrendelését, ez a kérdés eldöntését a vizsgálóbirónák adja át és hogy a vádtanácsnak amaz intézkedése, hogy átruházza a vizsgálatot, nem érdemi intézkedés, világos abból, hogy ilynemű határozata ellen perorvoslatnak nincs helye. A bprts 110. §. esetében előbb születik meg a vizsgálóbíró, mint maga a vizsgálat A törvény szelleme szerint, célszerűségi okokból kijelöltetik a bíróság, átruháztatik erre a jogkör dönteni a felett, hogy egy bizonyos bűnügyben van-e helye vizsgálatnak vagy nincs, s ha van, ez rendeli el a vizsgálatot, ez fejezi be s a 128. §. esetében megszünteti azt. Alig hiszem, hogy a törvényhozás is, az összes vizsgálatoknak a központban való eliendelése esetére, ne gondoskodott volna a munkaerők szaporításáról. Abból az álláspontból, hogy a vizsgálatot teljesítő biró nem rendelheti el a vizsgálatot, következik az is, hogy a 128. §. esetében meg sem szüntetheti; következik az is, hogy befejezettnek nem nyilváníthatja s kiegészítését sem rendelheti el. Igy aztán, amint a J o g idei 8. számában említve van, az a helyzet áll elő, hogy a vizsgálat iratait határozathozatal végett küldözgetni kell a törvényszék vizsgálóbírójához ; az a helyzet áll elő, hogy egy kineveztetésekor birói hatalommal felruházott közeg, e hatalma gyakorlatában nevetségesen meg van kötve. Egyik kir. ügyészség a vádtanácsnak ama határozatát, melylyel a vizsgálatot a vád elejtése esetén megszüntetés végett a vizsgálatot teljesítő bíróhoz leküldi, következetesen megfelebbezi azzal az indoko'áisal, hogy erre, a vizsgálatot teljesítő bíróságnak hatásköre nincs. Nos, ha a mint a Jog emiitett számában találóan elnevezve van, a vizsgálatot teljesitő biró csakugyan olyan pictus masculus, hogy akkor mi szükség volt a 110. §. második bekezdésében foglalt kijelentésre, — ez ugyan nem változtat a dolgon — de nem tudom megérteni. Az elidegenítési és terhelési tilalcm s a bérleti és haszonbérleti jog feljegyzése. Irta : Dr. ÁGOSTON PÉTER, Veszprém. Kétségtelen, hogy a telekkönyvi hatóságok ritkán jutnak abba a helyzetbe, hogy olyan ingatlanra feljegyzendő bérleti vagy haszonbérleti jog feljegyzése tárgyában határozzanak, melyre elidegenítési és terhelési tilalom van feljegyezve. De majdnem bizonyos, hogy e ritka esetekben az első pillanatban a kérelem elutasítására fogják magukat elhatározni. Ezen gyors elhatározás oka az hogy minden a teherlapra kerülő, vagy a teher szót magában foglaló bejegyzést hajlandók vagyunk tehernek tekinteni. A felvetett esetben e látszatot még az 1881 : LX. t.-c. 191. § nak azon rendelkezése is támogatja, hogy az ingatlan elárverezése esetén a «bekebelezett haszonbérlet vagy bérlet esetében a bér megszűnte esetére a haszonbérlő vagy bérlő által követelt kártérítési összeg a hitelező által felszámított mennyiségben veendő számításba.» Vagyis a bérlő vagy haszonbérlő az ingatlannak elárverezése folytán őt ért kár megtérítésének biztosítását, már az ingatlan vételárának felosztásakor, a kárnak birói megállapítása előtt követelheti, s ezen kárösszeg az ingatlanra bekebelezett egyéb terhekkel együtt elégíttetik ki, vagyis az ingatlant terhelőnek vétetik. Az 1881 : LX. t.-c. 191. §-nakezen rendelkezése azonban ismét csak látszólag szól az elidegenítési és terhelési tilalommal terhelt ingatlanokra feljegyzendő bérleti és haszonbérleti jog ellen. Ezen szakaszban körülirt kártérítési kötelezettség ugyanis csak végrehajtási árverés folytán áll elő; már pedig