A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 18. szám - Tervezet a tisztességtelen eljárásnak a kereskedelemben való megakadályozására vonatkozó intézkedésekre nézve. [2. r.]

70 A JOG év 1869. években fenforgott, a kereskedelmi forgalmat meg­akasztó politikai viszonyok tették lehetetlenné és igy a szerző­dés teljesitésében, «vis major* által volt akadályozva, mert a szerződés teljesitésében vis major által akadályozott fél a vis major alapján csak arra tarthat igényt, hogy a szerződés telje­sítése és nem teljesítése miatt öt esetleg terhelő kötelezettségek alól felmentessék, de a vis major nem szolgálhat alapul arra, hogy a vis major miatt a szerződést nem teljesített fél a másik féltől a szerződés teljesítése esetére kikötött előnyöket a maga részére követelhesse. A vis major kifogása azért sem volt elfogadható, mert az üzleti conjuncturáknak bármely okból bekövetkezett kedvezőtlen alakulása nem eshetik a felperes által vitatott erőhatalom fogalom alá. A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék (1898. évi július 13-án, 52,762. sz. a.) H. S. és W. cég felperesnek a m. kir. államvasutak cég alperes ellen 404,701 frt tőke és jár. iránti perében a következő Ítéletet hozta: Felperes keresetével elutasittatik stb. Indokok: Az A. a. másolatban csatolt jegyzökönyben fogtalt és a C. a. másolatban csatolt jegyzőkönyv szerint módo­sított megállapodás azerint felperes kötelezettséget vállalt az iránt, hogy 1888. évi márc. 15-től 1889. évi dec. 31-ig 9,790 tonna sulyu árut fog az egyezményben körülirt adriai—szerb viszonyla­tokban vasúton elszállítani, alperes pedig kötelezettséget vállalt, hogy felperesnek díjvisszatérítést ad az esetben, ha felperes a meghatározott mennyiségű árut a meghatározott idő alatt elszállítja. Felperes maga is elismerte, hogy ó' a C. a. jegyzó'könyvben meghatározott idő alatt az ott emiitett adriai—szerb viszonyla­tokban nem 9,790 tonnányi, hanem csak 8,620 tonnányi árut szállított el. n. szerint nem következett be az a feltétel, amelytől a felek közti megállapodás értelmében a dijvisszatérités függővé volt téve. Felperes a dijvisszatérités iránt támasztott kereseti igényt arra alapította, hogy ő a budapest—szerbiai és bécs—szerbiai viszonylatokban, a melyekre vonatkozólag a B. C. a. jegyzőköny­vek szerint szintén dijvisszatéritési igénye volt, többet szállított el, mint a mennyire e viszonylatokban a dijvisszatéritési igény megállapítása végett szükség volt s hogy az e viszonylatokban kifizetett fuvardijaknak az adriai—szerb viszonylatokban kifizetett fuvardijakhoz való hozzászámitása utján kimutatható, hogy az alperes az adriai—szerb és a budapest—bécs—szerb viszonylatok­ban együttesen annyi fuvardijat kapott, a mennyi mind a két egyezmény szerinti fuvardijvisszatérités megadására elégséges. Felperesnek ez érvelése alaptalan. A fuvardíj visszatérítést a dolog természete szerint csak azok­ban az esetekben lehet követelni, a melyekre az a szerződés szerint ki van terjesztve és a jelen esetben az A. B. és C. a. szerződések szerint a szállítandó árumennyiség legkisebb mérve mindegyik viszonylatra külön volt megállapítva és a szerződésekben nincs oly intézkedés, n ely szerint az egyik viszonylatban szállított netáni felesleg a másik viszonylatban netán mutatkozó hiány pótlásaként volna számitható. A dijvisszatérités megadásának egyik célja, ha az csak bizonyos viszonylatra nézve adatik meg, az intézmény természetéből folyólag az, hogy a szállítás a meghatározott irány­ban fokoztassék és miután a felek az A. B. és C. a. egyezmé­nyekben nem kötötték ki azt, hogy az egyik viszonylatban elért felesleg a másik viszonylatban számításba vétessék, ennélfogva az A. B. és C. a. céljának azt kell tekinteni, hogy mind a két viszonylatban csak akkor adatik dijvisszatérités, ha az elszállított mennyiség mindegyik viszonylatban az illető viszonylatra nézve megállapított legkisebb mértéket eléri. Felperes a válaszban azt adta elő, hogy a dijvisszatérités alapjaként megállapított 9,790 tonnányi mennyiséget oly áruk szállításával is elérhette volna, a melyek a 125.3 krnyi legkisebb díjtétel alá estek, a mi által a vasút összesen 245.336 franknyi bevételt ért volna el, mig a felperes által tényleg szállított 8,620 tonnányi áru után a vasút tényleg 268,832 franknyi, tehát a leg­kisebb díjbevételnél magasabb díjbevételt ért el. Azonban ez az érvelés is alaptalan, mert a dijvisszatérités megadásánál nem az az egyetlen döntő körülmény, hogy a vasút nyers díjbevétele fokoztassék és igy magában véve az a körülmény, hogy a vasút a felperes által kiszámított nyers díjbevételt elérte, akkor, a mikor az igény, mint az A. és E. a. szerződések értelmében tör­tént, a szállított tonna mennyiséghez van kötve, a dijvisszatéri­tési igényt nem állapítja meg. Kitűnik az abból is, hogy a B. a. szerződésben az abban emiitett viszonylatokra vonatkozó dijvissza­téritési igény nem a tonna mennyiséghez, hanem a díjbevételek összegéhez van kötve és igy nyilvánvaló, hogy a szerződő felek célja és a szerződések értelme szerint az egyik viszonylatban kizárólag a vasút által elérendő díjbevétel legkisebb mértéke és a másikban kizárólag a szállított tonna mennyiség legkisebb mértéke tekintendő döntőnek. Alaptalan az a kereseti előadás is, mely szerint a kikötött 9,790 tonnányi mennyiségből hiányzó 1,170 tonna áru fuvardija fejében felperes 8,178 frtot alperes javára akar s/ámitani és a dijvisszatéritési ez alapon akarja igénybe venni, egyrészről, mert ez a számítás csak a nyers díjbevétel pótlásának volna tekinthető, a mi, mint előbb említtetett, a dij­visszatéritési igény megállapításánál a jelen esetben nem döntő, és másrészről, mert felperes e kívánsága annyit jelent, hogy 9,790 tonna szállítása esetére kikötött dijvisszatérités felperesnek annál kisebb mennyiség szállítása alapján 8,178 frt levonásával megadas­sák, a mi pedig a dijvisszatéritési intézmény természetével és az A. és C. a. szerződések tartalmával ellenkezik, mert az intézmény természete és az A. és C. a. szerződések tartalma az, hogy dij­visszatérités csupán abban az esetben adatik, ha a kikötött leg­kisebb mennyiség szállíttatott, mig az azon bármi csekély meny­nyíséggel alul maradó szállítás esetén külön kikötés nélkül a rendes szállítási dijak fizetendők, tehát dijvisszatérités részben sem követelhető. Nem döntő a felperes által vitatott az a körülmény, hogy Sch. Albert min. tanácsos a kereseti követelésre vonatkozólag azt a nyilatkozatot tette, hogy az ügy rendeztetni fog, mert ez a nyilatkozat nem határozott és bizonyított volta esetén sem volna a kereseti követelés elismerését magában foglaló nyilatkozatnak tekinthető. Ennélfogva a kereseti követelés alaptalan lévén, fel­perest keresetével elutasítani kellett stb. A budapesti kir. ítélőtábla: (1899. évi szept. 27. 2,772. sz. a.) Az elsőbiróság ítélete helybenhagyatik. Indokok: Vonatkozólag felhozott indokaiban az elsőbiró­ság helyesen fejtette ki, hogy az A. és B. alatt csatolt jegyzö­könyvek szerint létre jött egyezményekkel létesített szerződések egymástól független külön álló szerződések. Felperesnek az a védekezése, hogy az említett két szerző­désre nézve a C. a. jegyzőkönyv szerint létrejött pótegyezmény­ben az A. a. szerződésben emiitett adriai—szerb viszonylatokban felperes által szállítandó áruk mennyisége 9,790. tonnában alperes által önkényesen vétetett fel és ez a mennyiség csak hozzávető­legesen állapíttatott meg, nem jöhet figyelembe, mert felperes maga' azt adta elő végiratában, hogy a szállítandó árumennyiség az ő ajánlatához képest határoztatott meg 9,790 tonnában és mert a C. a. jegyzőkönyvben foglalt pótegyezmény szerint, melyet felperes a jegyzőkönyv aláírásával elfogadott, a 9,790 tonna árumennyiség az A. a. egyezményben a dijvisszatéritéshez való igény feltételéül kikötött 5,500 tonna helyett, tehát szintén a dijvisszatérités feltételéül van kölcsönös megegyezéssel megálla­pítva. Hasonlóképen nem méltatható figyelemre felperesnek az az előadása sem, hogy a teljes 9,790 tonna árumennyiség szállí­tását a Szerbiában az 1888. és 1869. években fenforgott, a kereskedelmi forgalmat megakasztó politikai viszonyok tették lehetetlenné és igy a szerződés teljesitésében «vis major* által volt akadályozva, mert a szerződés teljesitésében vis major által akadályozott fél a vis major alapján csak arra tarthat igényt, hogy a szerződés teljesítése és a nem teljesítés miatt őt esetleg terhelő kötelezettségek alól felmentessék, de a vis major nem szolgálhat alapul arra, hogy a vis major miatt a szerződést nem teljesített fél a másik féltől a szerződés teljesítése esetére kikö­tött előnyöket a maga részére követelhesse. Helyesen hagyta figyelmen kivül az első bíróság felperes­nek az az érvelését is, hogy a B. a szerződés alapján ő a buda­pest—bécs—szerbiai viszonylatokban több árut szállított, mint a mennyinek szállítására e viszonylatokban a dijvisszatéritési igény megállapítása végett kötelezve volt és hogy az eviszonylatokban kifejezett fuvardíjnak az adriai—szerb viszonylatokban kifejezett fuvardijakhoz való hozzászámitása mellett alperes az adriai—szerb és budapest—bécs—szerb viszonylatokban annyi fuvardijat kapott, a mennyi mind a két egyezmény szerint fuvardíj visszatérités megadására elégséges; mert az egyik viszonylatban szállított netáni felesleg a másik viszonylatban mutatkozó hiány pótlásául az első biróság által vonatkozóan felhozott indokokon kivül a fenforgó esetben azért sem számitható be, mivel felperes részére saját előadása szerint a budapest—bécs—szerb viszonylatokban elért viteldijak után a szerződésileg kikötött dijvisszatérités alperes által már folyósittatott, az e viszonylatokban elért többlet bár­mely részének az adriai—szerb viszonylatokba való beszámítása esetén tehát a beszámított mennyiség után felperes kétszer része­sülne díjvisszatérítésben, a mihez azonban joga nincs. De helyesen mellőzte az első biróság felperesnek azt az érvelését is, hogy alperes az adriai—szerb viszonylatokban a tényleg szállított 8,621 tonna áru után nagyobb díjbevétel tért el, mint a mennyit elért volna akkor, ha a felperes 9,790 tonna leg­kisebb díjtétel alá eső árut szállított volna, mert jogában állott ugyan felperesnek, hogy a kikötött 9,790 tonna mennyiséget a legkisebb díjtétel alá eső árukból szállítsa, de ha nem ilyen, hanem magasabb díjtétel alá eső árukat szállított, az ezekért fize­tett magasabb díjtétel szerint számított fuvardíj alperest a szer­ződés értelmében megillette, felperesnek a legkisebb díjtétellel való átlag számítása tehát, tekintettel a tényleg szállított áruk minőségére és felperes által beismert magasabb díjtételeire nyil­ván helytelen alapra van fektetve. Mindezsknél fogva és tekintettel arra, hogy a Sch. Albert ministeri tanácsos által a vitás dijvisszatérités rendezése tekin­tetében tettnek vitatott nyilatkozat azért sem vehető figyelembe, mert alperes tagadása ellenében felperes azt, hogy a nevezett min. tanácsos kötelező nyilatkozat tételére az akkori kereskede­lemügyi minister által, ki a 8,620 tonna szállított árumennyiség után a dijvisszatérités engedélyezését az X. alatti szerint megta­gadta, felhatalmazva lett volna, nem bizonyította; tekintettel továbbá arra, hogy alperes az utólagos teljesí­tésre időhaladékot, ha felperes kért is, engedélyezni nem tartó-

Next

/
Thumbnails
Contents