A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 13. szám - Ki rendeli el a vizsgálatot a B. P. 110. §-a szerint?

50 A JOG Az 1894. XVIII. t.-c. 1. §-a azt rendeli, hogy ha valamely., habár a közforgalomnak még át nem adott vaspálya üzeménél valaki élétét veszti vagy testi sértést szenved, az ez által okozott károkért az illstö vaspalyavallalat felelős, kivéve ha a vállalat bebizonyítja, hogy a halált vagy testi sértést elhárithatlan esemény vagy egy harmadik személynek elhárithatlan cselekménye, melyet a vaspályatársulat megakadályozni képes nem volt, vagy a megholtnak illetőleg sérültnek saját hibája okozta. Egészen természetes, hogy a 30 percig álló vonatról az utasok a vonat megállása után az állomási épületben levő étterembe vagy az elölte levő szabadabb térre mennek. A vasút közegeinek állott kötelességében a felügyeletet gyakorolni a tekintetben, hogy az előttük szembe érkező második vonat beérkezésekor az utasok a vonattól távol tartassanak és a bekövetkezhető szerencsétlenségre felhivassanak. A debreceni kir. törvényszék (1899. június 21. 5,955. sz. a.) \V. Miksa felperesnek, m. kir. államvasutak alperes ellen 60.000 frt kárösszeg és jár. iránti perében a következő itél etet hozta: Felperes keresetével elutasittatik stb. Indokok: A perfelek egyező előadása szerint az a lényállás bizonyittatott, hogy felperes 1894 május 21-én az esti vonattal Mezőkeresztesről Budapestre utazott és a püspök-ladányi állomáson, a hol 30 percnyi tartózkodás volt, a vasúti kocsiból kiszállott s mielőtt a beszállásra a szokásos csengetés és a vasúti alkalmazott felhivása megtétetett volna, a felperes a beszállás idejét elérkezettnek vélve, az 507. sz. vonat felé tartott, hogy a vasúti kocsiban előbbi helyét elfoglalja, azonban a pályaudvarba érkező 1,606. számú személyvonata vasúti első vágányon bejött és a felperest elütötte, mindkét lábának fejét és oldalbordáját eltörte s ennek következtében a felperes lábainak fejét amputálták: A beszerzett bűnügyi iratok szerint az alperes alkalmazottjai C. Mór és S. József ellen gondatlanság által elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folyamatba tett bűnügyi eljárás a debreceni kir. törvényszék, mint büntető bíróságnak 11,076/894. B. sz. a. hozott határozatával, büntethető cselekmény tényálladékának meg nem állapithatása miatt,jogérvényesen megszüntettetett. A felperes a keresetben és a per során elfoglalt álláspontja szerint a sajnálatos szerencsétlenség okozójául az alperest tartja, mert a mint az első vágányon keresztül akart haladni abból a célból, hogy a III. vasúti vágányon álló 507. sz. személyvonaton előbbi helyét elfoglalja, az alperesnek a felügyeletre kirendelendő alkalmazottja köteles volt volna figyelmeztetni őt az érkező 1,606 sz. vonatra és arra, hogy a beszállás ideje el nem érkezett s meg nem engedhető s a mennyiben az alperes a kellő felügyeletről nem gondoskodó t,a terhére eső mulasztás következményeként előállott testi sértésből eredő kárért felelőséggel tartozik. Ennek alapján társadalmi állása, családjának eltartására való figyelemmel, mint teljesen munkaképtelenné vált egyén azt kérte, hogy az alperes kártérítés fejében 60,000 frt tőke, annak a kereset beadásától számítandó 6% kamatai és a perköltség megfizetésében marasztaltassék. Az alperes azt kérte, hogy a felperes alaptalan keresetével elutasitassék és a perköltség fizetésében marasztaltassék, mert a felperes önmaga volt okozója a szerencsétlenségnek, mert meg nem engedett időben és helyen éjszaka az 1,606. sz. vonat beérkezése idejében a II. és III. vasúti vágány között járkált s közvetlenül a személycsarnok egyik oszlopa mellől ugrott elő, a midőn az 1,606. sz. vonat az előirt lassított menettel a pályaudvarba illetve a személycsarnokba érkezett és a szolgálattételre kirendelt Sz. Pál vasúti tiszt őt előbb nem is láthatta, mint a mikor az oszlop mellől előugrott és a midőn a nevezett vasúti tiszt azt kiáltotta: «Vigyázz a vonat!» Az alperest tehát egyáltalán sem mulasztás, sem vétkes gondatlanság nem terheli és pedig annyival inkább nem, mert a tovább Budapestre utazni akaró felperes, mint a müveit osztályhoz tartozó s vasúton máskor is utazott egyén jól tudta azt, hogy az állomásnak vasúti vágányai mellett a sétálgatás nincs megengedve, tudta továbbá azt is, hogy a beszállásra vonatkozó csengetés vagy felhívás előtt a vasúti kocsiba való beszállás tilos. Az ügy érdemére nézve pedig az alperes kifogást tett a felszámított kártérítés mennyisége ellen s azzal védekezett, hogy abban az esetben, ha a kártérítési kötelezettség megállapítható nem volna, akkor is a felperesnek a társadalmi állása s az előbbi keresetképességére való figyelemmel évi járadék volna megítélhető, ez iránt pedig keresettel fel nem lépett, miből folyóan alaptalan követelésével elutasítandó. A fentiek szerint megállapított tényállásból kifolyólag, ebben a perben első sorban azt a kérdést kellett eldönteni, vájjon az alperes kártérítési kötelezettsége megállapitható-e r Az 1894. évi XVIII. t.-c. 1. §. azt rendeli, hogy ha valamely, habár a közforgalomnak még át nem adott vaspálya üzeménél valaki életét veszti, vagy testi sértést szenved, az ezáltal okozott károkért az illető vaspályavállalat felelős, kivéve ha a vállalat bebizonyítja, hogy a halált vagy testi sértést elhárithatlan esemény vagy egy harmadik személynek elhárithatlan cselekménye, melyet a vaspályatársulat megakadályozni képes nem volt, vagy a meghaltnak, illetőleg a sérültnek saját hibája okozta. Minthogy felperes az említett időben való utazásakor a nagyforgalmu püspökladányi állomáson az 507. sz. személyvonat egyik kocsijából kiszállott, a helyett, hogy a 30 percnyi várakozás elteltével induló vonat kocsijában maradt volna, avagy a szokásos módon a váró- vagy étteremben várta volna a beszállásra vonatkozó felhívást vagy csengetést, Sz. Pál, A. Károly és P. Sándor eskü alatt kihallgatott tanuk vallomásából megállapithatólag, a vasúti közlekedésre szánt helyen a II. és III. vasúti vágányok között járkált éjszaka oly időben, a mikor vonatok érkeznek, ezzel a cselekményével önmaga idézte elő a sajnálatos szerencsétlenséget, melynek áldozata lett, miből folyóan ugy a beszerzett bűnügyi iratok, mint a jelen per adatai szerint az alperes államvasút terhére egyáltalán semmiféle mulasztás, annál kevésbé gondatlanság megállapítható nem lévén, a felperest ért testi sértésből eredő kárért felelősségre nem vonható s a mennyiben az alperes bizonyította azt, hogy az is.nertetett baleset okozója önmaga felperes volt, ennélfogva őt keresetével elutasítani kellett. Végre a felperes által a per során felhozott amaz érvelése, hogy őt az alperes közegei nem figyelmeztették arra, hogy a már többször emiitett helyen való sétálás veszélyes és a vonat érkezése előtt óvatosságra nem intették, a kártérítési kötelezettség megállapítására indokul nem szolgálhat, mert inig egyrészről a felperes mint a müveit osztályhoz tartozó s vasúton többször utazott egyén tudhatta és tudta azt, hogy a vasúti közlekedésre szánt vasúti vágányok között oly nagy forgalmú állomáson mint a püspökladányi, a meg nem engedett alkalommal való tartózkodás és átjárás veszélylyel jár, addig másrészről, a baleset történténtekor éjszaka lévén, a vasúti alkalmazottak az 1,606. számú, vagyis a felperest elütő vonat beérkezése előtt a vaspályán senkit nem láttak s a felperest akkor vette észre Sz. Pál, a szolgálattételre kirendelt tiszt, a midőn a felperes a személycsarnok egyik oszlopa mellől előugrott s a midőn már «Vigyázz a vonat!» figyelmeztetés hiábavaló volt. A debreceni kir. ítélőtábla (1899. évi szept. 26. 3,014. sz. a.) a kir. törvényszék Ítéletét az abban felhozott indokok alapján helybenhagyja stb. A m. kir. Curia (1900. évi márc. 1. 6,851. sz. a.); mindkét alsóbiróság Ítélete megváltoztattatik, alperes kártérítési kötelezettsége megállapíttatik s az elsőbiróság utasittatik, hogy a kártérítés összegének kérdésében, valamint a perköltség iránt hozzon ítéletet stb. Indokok: A büntető eljárás folyamán, valamint a jelen polgári perben kihallgatott tanuk vallomásával, de meg felek egyértelmű előadásával is bizonyítva van, hogy az a személyvonat a melyen a felperes utazott, a püspökladányi vasúti állomáson 1894. évi május 22. napjára virradó éjjel 12 óra után érkezett és az állomási épülettől a harmadik vágányon állott meg; később pedig, midőn " az [utasok egyrésze ki- és beszállott, az 1 óra 30 perckor Karcag felől, tehát az ellentétes irányból az állomás épületétől az első sínpáron, a mely vágányon a személyvonat utasainak az indóházhoz az étkező teremmel közlekedni kellett, egy személyvonat érkezett az állomásra, a mely a harmadik sínpáron álló személyvonat és az állomási épület között haladt el és állott meg s ez utóbbi vonat ütötte el felperest. Nem vitás a felek között az, hogy felperes a személyvonatról leszállott s hogy ez után rövid időre, mintegy 7 perc múlva beérkezett a Budapest felől jövő személyvonat, a mely felperest elütötte, de vitás az, hogy felperest saját hibája folytán érte-e a baleset s fennforognak-e oly körülmények, a melyek következtében felperes kártérítést követelni jogosított ? Az 1874. évi XVIII. t.-c. 1. §. értelmében, ha valaki a vaspálya üzeménél életét veszti vagy testi sértést szenved, az ez által okozott károkért a vaspálya-vállalat csupán abban az esetben nem felelős, ha a vállalat bebizonyítja, hogy a halált vagy testi sértést elhárithatlan esemény vagy harmadik személynek elhárithatlan cselekménye, vagy a sérültnek saját hibája okozta. A jelen esetben tehát, hol elhárithatlan esemény vagy harmadik személynek elhárithatlan cselekménye fen nem forog, alperesnek nem azt kellett bizonyítani, hogy alkalmazottjai mulasztást el nem követtek, hanem azt, hogy felperes sérülését saját hibája okozta; ennek a döntő körülménynek a bizonyítása azonban alperesnek nem sikerült. Az alperes által felhozott tanuk magára a szerencsétlenségnek mi módon megtörténtére is annyira ellentmondók és határozatlanok, hogy azoknak bemondásából még az sem állapitható meg egész bizonyossággal, hogy az elgázolás miként és a vonatnak jobb vagy bal oldalán történt, magát az elgázolást pedig egyik tanú sem látta, csakis az annak megtörténte utáni eseményekről beszél, az azonban kétségtelenül kiderül a tanuk vallomásából, hogy sem a felperes által használt vonat megérkeztével nem lettek az utasok eltiltva a kiszállástól, sem pedig nem lettek figyelmeztetve arra, hogy a kiszállás és az I. és II. vágányon az étteremhez való átjárás a pár perc múlva Budapest felől érkező vonatnak az első sínpáron berobogása következtében életveszélyes, sőt az utasok szabadon tetszésük szerint járhattak és sétálhattak a sinek között a nélkül, hogy a vasút közegei által ettől eltiltattak volna. Minthogy pedig az egészen természetes, hogy a 30 percig álló vonatról az utasok a vonat megállása után az állomási épületben levő étterembe vagy az előtte levő szabadabb térre mennek, alperes közegeinek állott kötelességében a felügyeletet gyakorolni a tekintetben, hogy az előttük tudva érkező másik vonat beérkezésekor az utasok a vonattól távol tartassanak, s a bekövetkező szerencsétlenségre az utasok felhivassanak, ez azonban meg nem történt és a közegeknek ebbeli mulasztását a Sz. Pál