A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 13. szám - Ki rendeli el a vizsgálatot a B. P. 110. §-a szerint?

A JOG tOl kell. Ha a házasság hűtlen elhagyás alapján bontatik fel, nem mondható ki felperes is vétkesnek. Ez a kijelentés a ( ui iának 752/898. számú Ítéletéből való. mely szerint mindkét alsóbiróság Ítéletét abban a részben, mely szerint felperes is vétkesnek nyilváníttatott, hivatalból megsemmisítette, mert a H. T. 77. §. a) pontjával össze nem egyeztethető, hogy felperes is, kinek keresetére a házasság azért bontatott fel, mert őt alperes szándékosan és jogos ok nélkül elhagyta, vétkesnek mondassék ki. 4. A házasságvédő szerepe a bontó perben alig egyéb a semminél. Csak jelen van a tárgyalásokon s ha egy szót nem szól is, eleget tett a formának, hogy t. i. a törvények helyes alkalmazását ellenőrizze. Az ítélet indokolásában különösen nem szabad hivatkozni előterjesztéseire ; akár ellenzi a házasság felbontását, akár nem : ez a birói határozatnak indokául fel nem hozható. A Curia mellőzi az efféle indokokat: «mivel a felperesi igény jogosultságát a házasságvédő is elismerte* vagy «egyébként a házasság felbontását a házasságvédő sem ellenezte.)) 5. Még mindig találkozni ítéletekben a névviselés tilalmának kimondásával, holott a névviselésre vonatkozóan csak akkor szükséges az ítéletben külön kijelentés, ha a nem vétkes nő a férj nevének viselésére feljogosittatik. A he lytelen intézkedés mellőzésével legújabban is kiemelte a Curia (1,642/1899), hogy a vétkes nőt a férj nevének viselésétől maga a törvény tiltja el, erre nézve tehát az ítéletben nem kell semmiféle kijelentés. 6. A perköltségben, a házasságvédő és ügygondnok dijaiban való marasztalásra nézve ma sincs megállapodott gyakorlat. A perköltséget hol megszüntetik, hol pedig a vétkes fél terhére rójják ellenfelének a költségeit is. Ez az utóbbi a helyesebb rendelkezés. De furcsa a helyzet akkor, ha az első birói ítéletet, a mely a házasság hátrányára rendelkezett s amely ellen nem felebbeztek, a felsőbíróság a kötelék tekintetében megváltoztatja, a perköltségre nézve pedig, felebbezés hiányában, érintetlenül hagyja. Ekkor lehetséges, hogy felperes elutasittatik és mégis alperes fizeti a felperes költségeit is ; vagy pedig mindegyik viseli a magáét. Ez mindenesetre anomália, kivált ha a Curia dönt ilyen értelemben, a mikor aztán felebbezésnek sincs helye. Ezen a bajon csak ugy lehetne segíteni, hogy az esetre, ha a hivatalból való felülvizsgálást fentartják az uj eljárásban is, ki kellene mondani, hogy a perköltség felett is dönthet ezen perekben a felső bíróság felebbezés nélkül is. Akkor aztán az alsóbiró ítéletének érdemleges megváltoztatásával együtt igazságosan lehetne rendelkezni a perköltségek felől is. A házassági perek sajátos természete, közjogi jellege folytán ezt az eltérést szintén meg lehet engedni. Az ügygondnok dijában — igen helyesen — azt a felet szokták bíróságaink marasztalni, a kinek érdekében az ügygondnokot kirendelték. Ezzel szemben alig fogadható el az a kijelentés (mely tudtommal egyedüli is), hogy az ügygondnok dija és költsége is a peres felek terhére egyetemleges kötelezettséggel állapítandó meg. (C. 3,207/898. I. K. 1898. 44.) Megállapodott gyakorlat, hogy a házasságvédő diját a felek egyetemlegesen tartoznak viselni. Elutasítás esetén pedig egyedül felperes fizeti a házasságvédőt. (C. 570/1899). 7. Házassági perekben részitéletet hozni nem lehet. Ez kétségtelen szabály s azt hiszem, ezen az alapon lehet legbiztosabban megoldani azt a kérdést is, vájjon, ha az alsóbiróság ágytól és asztaltól különélést rendelő ítéletet hozott, a felsőbíróság ítélhet-e a per érdemében, vagyis kimondhatja-e a bontást? A győri kir. ítélőtábla, 3,228/898. szám alatt a különélést rendelő Ítélet megváltoztatásával érdemben ítélt s a házasságtörést egy tanú azon vallomása alapján, hogy ágyban együtt fekve találta a nőt egy idegen férfivel és ezen férfinek a házasságtörést tanúsító vallomása alapján megállapította, a házasságot felbontotta, kijelentvén, hogy a vitás követelések és a perköltség kérdése a házasság jogérvényes felbontása után lesz elbírálandó. A Curia azonban (1,704/899. szám alatt) a tábla ítéletét megváltoztatta s az elsőbiróságnak különélést rendelő Ítéletét hagyja helyben, azon az alapon, hogy a 99. §. értelmében szükségesnek találja, a békités megkísérlése végett, a különélés elrendelését. Kár, hogy nem nyilatkozott a felől, vájjon hozható-e a felső fokon ily esetben bontó ítélet ? Minthogy pedig részitéletet hozni házassági perben nem lehet, minthogy továbbá a vagyonjogi kérdések és a perköltség felől igen különös lenne uj ítéletben határozni, helyesebb kizárni ezt a lehetőséget. Az uj házassági eljárás codificálásánál mindenesetre jó lesz kifejezetten rendelkezni az itt felvetett kérdést illetőleg is. 8. A különélést rendelő határozat indokaiban helytelen annak kimondása, hogy bontó ok tényleg fenforog, pl. hogy alperes szándékosan és súlyosan megsértette házastáisi kötelességeit, mert ennek megállapítása az érdemi ítéletre tartozik. -9. Minthogy az 1894 : XXXIII. t.-c.-nek az állami anyakönyvvezetőkre vonatkozó rendelkezései, törvényes intézkedés hiányában, az egyes felekezeti lelkészekre ki nem terjeszthetők, a házassági ítéleteket azzal a felekezeti anyakönyvvezetővel kell közölni, a ki annak az állami anyakönyvvezetőnek a helyébe lépett, a ki az illető felekezeti házassági anyakönyvet vezette. Kérdés, kivel közlendő az az ítélet, a mely a gyermeknek törvénytelen vagy törvényes születését mondja kir A Curia egy esetben (3,440/898. Jog 1898. 42.) a törvényes származásnak a r. kath. anyakönyvben való kitüntetése végett az ítéletet az illető lelkészszel közöltette. Ez azonban ellentétben van a fentebb kifejtett általános szabálylyal, a melyet házassági perekben állandóan követelnek. Ily esetben szerintem legjobb lesz szintén az illetékes állami anyakönyvvezetővel közölni az Ítéletet; az a gyermek pedig, a kinek törvényes vagy törvénytelen születését megállapítja az ítélet, az ítélet alapján kérheti az anyakönyv kiigazítását. Ennek megtagadása esetén pedig a birói ítélettel bárki bizonyíthatja az anyakönyvi bejegyzés helytelenségét. Mindezt azért említem itt fel, mert házassági perben is kérhető a kiskorú gyermek törvénytelen születésének kimondása (C. 1,131/899. J. K. 1899. 25.) s igy az Ítéleti rendelkezéseknek anyakönyvi feljegyzését e tekintetben is foganatosíttatni kell. 10. A házasságkötés képességét a H. T. egyetlen egy esetben korlátozza, t. i. nem köthetnek egymással házasságot azok, a kiket a felbontó Ítélet házasságtörés miatt ettől eltiltott (85. §.) Ez a tilalom feltétlen. A Curia azt az egy kivételt engedte meg. hogy nem mondandó ki a házasságkötéstől való eltiltás, ha erőszakos nemi közösülés esete forog fenn. (C. 2,252/899.) Ki rendeli el a vizsgálatot a B. P. no. §-a szerint ? Irta : Dr. NITSCHE GYÖZÖ kir. albiró Hatvan. Nem az esküdtszéki intézmény ellenesei, hanem annak leghívebb csatlósai a büntető perrendtartásnak, két hónapra életbeléptetése után holmi revízióját emlegetik. (Lásd az összes szaklapokat.) Nehézkességet, jogbizonytalanságot, elfulladást emlegetnek. Igaz, hogy ennek a revíziónak az emlegetése leginkább az esküdtszéki intézmény mentegetése, mert hiszen minden panasz oda concludál, hogy az esküdtek mily bölcs verdictet mondanának, ha a törvényszék — értené a dolgát, s ha — a törvény nem volna oly c<criminalis» rosz; lehet, hogy a szokatlanság aggodalma, az újság kényelmetlensége is dictálja e panaszokat, de valljuk meg őszintén : oka ezeknek — sok tekintetben — a büntető perrendtartás is. A vizsgálat elrendelése a legfundamentalisabb kérdések egyike és vitára kelnek — még pedig igen tiszteletre méltó egyének, — hogy tulajdonképen hát ki is rendeli el a vizsgálatot? Pedig ezek a viták éppen nem légből kapott alapon vagy szőrszálhasogató logikából erednek. A homályos szövegezés erre teljesen rászolgál. Nézetem szerint a 110. §. elhelyezése, ezen szakasznak a többi erre vonatkozó szakaszokkal való egybevetése, a törvény intentiója, végül ezen szakasz ministeri indokolásából világos következtetést vonhatni, hogy a vizsgálatot mindenkor a törvényszéki vizsgálóbíró, — a vádtanács és itélőbiróság által elrendelt vizsgálatok kivételével — rendeli el, a járásbíróság bírája azt sohasem teheti, a vádtanács pedig csak mint felebbezési fórum vagy a terhelt kérelmére (257. §.) Ez utóbbi eset kérdés tárgyát sem képezheti. A 110. §. kifejezetten azt mondja: a vádtanács a vizsgálat cteljesitését» bizhatja a járásbíróságra; a min. indokolás meg a vizsgálat átruházását emliti : mindez — tekintve különösen, hogy a vizsgálat elrendeléséről egész más fejezet intézkedik — már elrendelt vizsgálatot feltételez. De a min. indokolás szerint a vádtanács a 110. §. alkalmazása esetén nemcsak a vádlót, hanem a vizsgálóbírót is «előlegesen meghallgatni)) tartozik. Világos útbaigazítás ez, hogy az ügyész a vizsgálat iránti indítványát — miként azt a 104. §. rendeli — a törvényszéki vizsgálóbírónál köteles megtenni, s ez tartozik előterjesztésével a vádtanács határoza-