A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 13. szám - Vitás kérdések a házassági perrendtartás köréből

100 A JOG mert valamint az egész dolgon, ugy annak egységes egészet képező részein egyformán lehetséges egységes külön birtok ; p. egy nagy tagot képező uradalmi szántóföld több kisebb nagyobb parcellára osztható, mely valamennyi külön birtokot fog képezni; vagy egy nagy bérháznak külön és önálló lakosztályai szintén mint egységes egészek fognak külsőleg jelentkezni (865. §.); hanem azt jelenti amaz alapkijelenlés, hogy egy és ugyanazon dologra nézve nem szerezhető egyetemleges birtok (866. §.). Egy dolgon lehet többeknek közös birtoka (compossessio), de nem szerezhető egyetemleges birtok (compossessio plurium in solidum). Ez a birtok lényegéből, a dolog fölött való tényleges hatalom egységéből következik, mert a tényleges hatalom a dolog egészére egységesen terjed ki ; természetesen egészen más tekintet alá esvén az u. n. jogbirtoknál a dolog egyes vonatkozásai tekintetében szerezhető több külön birtok, miként ezt fentebb is megérintettem. A német birodalmi polgári törvénykönyv által felállított közvetett birtok (868. §.) fogalma nem képez compossessiót duorum in solidum, mert a közvetett birtokos nem tulajdonképeni birtokos, mert nem nála van a tényleges hatalom a dolog fölött és ekként egyszerre és egy időben ugyanazon dolog nincs két külön érdekű személy egyetemleges birtokába; és végül, mert a közvetett birtokos a tényleges hatalmat szerződéses, tehát jogviszony alapján bocsátotta ki időlegesen a tényleges birtokosra, azzal a közelebbi meghatározással, hogy azt ez utóbbi az előbbinek a kikötött időpontban visszabocsátandja, Ez okból a törvénykönyv a 869. §-ban különösen a birtok védelem szempontjából taglalja ezen tényleges viszonyt, mert ezt a közvetett birtokos érdeke megköveteli; erről azonban egy más cikkben fogok megemlékezni. Az objectivitás elve a birtokcimet és a szerzési módot (a miként ezek p. az osztr. polg. trvkvben a 314., 316., 345. §§-ban meghatározva vannak) nem ismer, de ezekre nincs is szükség ; ez okból: a jogszerű és jogszerűtlen birtok, továbbá a valódi és álbirtok elnevezés alatt ismert megkülönböztetésekkel, melyek az objectivitás elvén nyugvó birtoknál gyakorlati jelentősséggel egyáltalában nem birnak, — a német birodalmi polgári törvénykönyvben nem találkozunk. Nem ismeri továbbá az objectivitás elvén nyugvó német birodalmi polgári törvénykönyv a jóhiszemű és roszhiszemü birtok (osztr. polg. trvkv 326., 328. §§.) fogalmait sem, a mi az elvi álláspont természetszerű folyománya, és azért, mert a jóhiszeműség és rosszhiszeműség fogalmai az akarat szellemi tehetségének benső működésében birván létük rugóit, ezek nem jelentkeznek külső tények gyanánt, hanem külső tényekből okszerűen következtethető qualitások. Ebből kifolyólag jóhiszemű vagy roszhiszemü birtok nincs, és gyakorlatilag jelentősséggel sem birhat az ily megkülönböztetés, hanem a személy cselekménye lehet jóhiszemű, vagy roszhiszemü ; következőleg a személy maga, tehát a birtokos lesz jóhiszemű vagy roszhiszemü. Ily értelemben véve ezen milyenségi fogalmakat, azok mindennemű jogszabályozás körül lényeges szerepet visznek, mert a személy tevékenységének jóhiszeműsége bizonyos ténykörülmények közt különös méltánylást és jogi elbánást érdemel. De csak a jóhiszeműség érdemelvén különös méltánylást, ellenben a roszhiszemüség nem, — a döntő ténykérdés az objectiv elvi állásponton nyugvó tételes rendelkezésnél csak ez lehet : jóhiszemü-e a vagy nem a személy (birtokos) ? Nem lényeges a roszhiszem, hanem lényeges a jóhiszem fenforgása ; tehát az alternatíva csak ez lehet : forog-e fenn •óhiszem, vagy nem. Elvi álláspontjához hiven a német birodalmi polgári törvénykönyv a roszhiszemüség fogalmát sohasem emliti, hanem csak azt a ténykedést emeli ki mint ügydöntőt, hogy a személy (birtokos) jóhiszemben van-e (in gutem Glauben ist : 991., 1,007,, 1,121., 1,262. §§.), vagy nincs jó hiszemben (nicht in gutem Glauben ist: 932., 933., 934., 936.. 937., 945., 955., 957., 990.. 1,007.. 1,121., 1,208. §§.). És ez felel meg a gyakorlati élet követelményeinek, nem pedig a subjectivitás elvének eszményies és ethikai alapon nyugvó tana, mely kivihetetlen. A törvénykönyvnek, mely a gyakorlati élet szabályozását célozza, csak a jóhiszeműséget, a jóhiszemű személyt kell a megérdemelt méltánylásban részesítenie ; következőleg elég, ha az alternatívát ugy állítja fel, hogy jóhiszemü-e a személy, vagy nem jóhiszemű? — és nem lehet practicus célja az alternatívát teljesen ellentétesen felállítani, hogy t. i. jóhiszemű, vagy roszhiszemü-e a személy; mert a «nem jóhiszemü» kitétel távolról sem ugyanazonos a «roszhiszemü» kifejezéssel és mert ez utóbbinak követelményként való felállítása által ok és practicus cél nélkül a bizonyítás minősített foka tétetnék a fél kötelességévé, a mi a célt rendszerint meghiúsítaná, azért, mert az akarat belső rugóinak ténykedése különben is nehezen bizonyítható és ez még inkább áll a roszhiszemiiségre nézve, holott a «nem jóhiszemü» kitétel a gyakorlati életet teljesen kielégíti; a cél, hogy csak a jóhiszem részesittessék különös méltányolásban, ez által teljesen el van érve.') Hogy a jóhiszeműség vagy nem jóhiszeműség ténykérdése mily élet- és jogviszonyokban (tulajdonjogszerzés, elbirtoklás, termények és egyéb alkatrészek megszerzése, tulajdoni igények érvényesítése, jelzálogjog) játszik különös fontosságot, mint nem szorosan a tárgyhoz tartozót, mellőzöm ; de hangsúlyoznom kell hogy a német birodalmi polgári törvénykönyv a jóhiszeműség kérdésében is elvi magaslaton áll, a mely elvi magaslat ezen polgári törvénykönyvnek nemcsak általában véve speciális jellemvonását képezi, hanem különösen figyelemre méltóvá is teszi azt. A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetét előkészítő állandó bizottság tudós tagjai már rég belátták a német birodalmi polgári törvénykönyv nagy tökélyét és gyakorlatiasságát, és bölcsen cselekedtek és cselekszenek, hogy a törvénykönyv gyakorlatias rendelkezéseit — miként ez a bizottság jegyzökönyveiből kitűnik — a hazai viszonyoknak megfelelőleg a megérdemlett figyelemre méltatják. (Folytatása következik.) Vitás kérdések a házassági perrendtartás köréből. Irta: dr. RAFFAY FERENC, győri kir. törvényszéki albiró. Az itélet szerkesztése. Az általános szabályok közlése ma már fölösleges lenne arra nézve, milyen kellékei vannak egy házassági perben hozott ítéletnek.*) Az ujabb bírói gyakorlat azonban érdekes és értékes adatokat nyújt az itélet szerkesztését illetőleg is. Néhányat fel akarok itt említeni. 1. Az 1894. évi XXXIII. t.-c. 67. §-a értelmében, ha a keresetnek vagy viszonkeresetnek helyt ad a bíróság, a jogerős itélet a házasság megkötésének helye szetint illetékes állami anyakönyvi hivatallal közlendő. Ha a peres felek nem Magyarországon keltek egybe, bíróságaink a felperes lakóhelye szerint illetékes állami anyakönyvvezetővel közölték az ítéletet. A Curia azonban kimondta, hogy ily esetben az itélet közlése nem rendelendő el. (654/1899.) (A H. T. 68. §-a alapján a kir. törvényszékhez intézett bejelentés fölött a bíróság végzéssel határoz s ha a bejelentést indokoltnak ismeri el, azt egyszerűen tudomásul veszi s közli a házasság érvénytelenségét az illetékes állami anyakönyvvezetővel, az elhunyt házastárs örököseivel és hagyatéki bíróságával. Az anyakönyvvezetővel való közlést analógia alapján az id. törvény 67. §-ában foglalt rendelkezés folytán tartom megállapitandónak. Erre nézve különben még nem olvastam bírói határozatot. Valamint nem szól róla az eljárási tervezet 72. §-a sem.) 2. A H. T. 80. §-ára alapított bontó pereknél a bírói mérlegelést a győri kir. itélőtáb'a következőleg szokta formulázni és ezzel helyesbíteni az elsőbirói ítéletek indokolását : «Minthogy pedig a felek egyéniségének és életviszonyainak figyelembevételével, továbbá abból a körülményből, hogy az ágytól és asztaltól hat hónapra elrendelt különélés kibékülésre nem vezetett, azt is meg lehet állapítani, hogy a további életközösség felperesre nézve elviselhetetlenné vált : a peres felek házasságát (pl.) a H. T. 80. §. a) pontja alapián fel kellett bontani s alperest a 85. §. alapján vétkesnek kellett nyilvánítani (879/1899. sz. a.) «Ez a precíz szövegezés mintául szolgálhat az itélet szerkesztésénél. 3. Nem lehet a házasságot felbontani ugy, hogy a bíróság a házasfelek egyikét vagy (viszonkereset, illetve kifogás esetén) mindkettőt vétkesnek ne nyilvánítsa. Hogy ez utóbbi esetben melyik fél a vétkesebb, az ítéletben kimondani nem ») Felesleges bővebben taglalnom dr. Szász Hugó fordításának megbízhatatlan voltát; ezt eléggé hangsúlyoztam előbbi cikkemben. E helyütt csak azt említem meg, hogy dr. Szász Hugó a német birodalmi polgári törvénykönyvnek mindazon helyeit, a melyekben «nem jóhiszemű)) kifejezés áll, kivétel nélkül a «rosszhiszemü» kitétellel fordítja, és fordításában a «nem jóhiszemü» kifejezés egyáltalában elő sem fordul, holoit a német birodalmi polgári törvénykönyvben éppen ellenkezőleg a «roszhiszemü)) kitételt nem találjuk. *) L. e tekintetben «Házassági perrendtartás»-omnak 65. §-át.