A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 12. szám - Valamit az ügyvédi kérdéshez

92 A JOG megtorláson felül azonban kifelé is kell keresnünk azon kibontakozást, mely garantiáját képezi annak, hogy az ügyvédi kar a jelenlegi válságos helyzetbe visszaesni nem fog és a megkövetelhető magas niveaun megtartható. Mert kétségtelen, hogy a fent vázolt erkölcsi fogyatékosságok a megélhetési viszonyok mostohaságából állottak elő. A mig az ügyvédi kereset ki nem elégítő, problematikus, mindaddig, mig az ügyvédi foglalkozás egyesektől eltekintve nemcsak hogy nem biztos jövőt, de még biztos jelent sem nyújt, nem lehet csodálkozni azon, hogy egyes ügyvéd a szükségnek engedve, félreteszi az önzetlenséget és bizony igen gyakran az ügyvédi tisztesség ellen súlyosan vétkezik. Biztosítandó az ügyvéd rangszerü megélhetésének lehetősége és akkor ugy az erkölcsi, mint az anyagi depravatiónak gát lesz emelve. Ezzel áttérek cikkem azon részére, melylyel az ügyvédi kérdés megoldásánál figyelembe vehető szempontokat tárgyalandóknak vélem. Az ügyvédi nyomor megszüntetésének kérdésénél az orvoslást kétségtelenül a baj alapokánál kell keresni. Ez pedig a tulproductió. A statistika igazolja, hogy a legutóbbi időben a tanuló ifjúság tömegesen tódul a jogi és természetesen az ügyvédi pályára is. Nem zárkózhatunk el annak kijelentése alól, hogy az ügyvédi succrescentia félelmesen gyors. Ez üdvös dolog volna akkor, ha ezen szaporulat tudás, megbízhatóság, szorgalom tekintetében a közönség igényeinek megfelel, létezését a hiány indokolja és megélhetésének tisztességes alapjai fennforognak. De kérdés, ha mindezen feltételek, vagy azok egy része hiányzik, liberalismus-e, ha az állam ezen körülményt nem figyeli meg, azzal nem törődik ? Nagy kérdés, szabad-e ezen kétségtelenül igen intelligens társadalmi osztályt a proletarismusnak átengedni. Nézetem, hogy ezt tenni nem szabad. Vagy meg kell szigorítani az ügyvédi oklevél megszerzését, vagy pedig oly intézményeket kell létesíteni, hogy az ügyvédi kar megélhetése feltétlenül biztosítva legyen. Mert kétségtelen tény, hogy az ügyvédi oklevél megszerzése az összes tudományos pályák közt a legkönnyebb és aránylag a leggyorsabb és legolcsóbb. A tudori oklevél kevés tudománynyal. de annál több ügyességgel könnyen megszerezhető, a praxis igen gyakran valódi gyakorlati működése nélkül kimutatható. Kívánatos ez okból, hogy nem vizsgái szekatúrákkal, de valódi tudományos és alapos kérdezési rendszerrel szigorított vizsgák lépjenek alkalmazásba és első sorban ellenőriztessék a kamarák részéről, váljon a gyakorlati működés nem-e névleges csak, hanem tényleges is? Tapasztalati tény, hogy az ügyvédi rendtartás 13-ik §-ának 2-ik bekezdése nem igen jön alkalmazásba. De másrészt azon körülmény, hogy az igazságügyi kódexek — különösen az alaki jog terén évről évre szaporodnak — kérdésessé teszi, vájjon 3 évi praxis elegendő-e a gyakorlati tevékenység minden ágában való kiképzésre, mert meggondolandó, hogy 25 év óta a magyar igazságügy rengeteg haladást tett és nagy kérdés, hogy a mi akkor 3 év alatt elsajátithatónak tartatott, elsajátítható-e ma ily idő alatt? Én a magam részéről a 3 évi gyakorlati időt elegendőnek nem tartom és a jövőben ezen gyakoilati idő már azért is meghosszabbitandó volna, mert a kilátásba helyezett kötelező doctoratus eltörlésével a decentralisált államvizsgák az ügyvédi oklevél megszerzését még könnyebbé fogják tenni. A részletekre áttérve megjegyzem, hogy a Győrött és Budapesten megtartott ügyvédi értekezleten a javaslatok részletesen előterjesztettek és pro és contra meg lettek vitatva. Nem hagyhatom szó nélkül, hogy mint a legtöbb congressusnak, ugy ennek is gyakorlati exigentiája alig volt és a kérdés egy lépéssel sem vitetett előbbre. Távol áll tőlem, mintha azt remélném, hogy a jelen igénytelen sorokkal a mérvadó körök figyelmét felkelteni vélném, a jelen cikk célja elérve van azáltal, ha a t. és érdeklődő kartárs urakat ezen kérdéssel szemben tanúsított lethargikus álomból fel birom rázni, és oda vinni, hogy a megkezdett munkát félbe nem hagyva a kitűzött feladat elérését talán nagyobb erélylyel folytassák. Nem kívánok az értekezletek minden egyes indítványára kiterjeszkedni, mert az ismétlésekre vezetne, csupán egyes lényegesebb indítványokra, esetleg ujabb szempontra kérném a szíves érdeklődő figyelmét kikérni. Tágítandó volna az ügyvédi tevékenység szintere. Mindenki tudja hogy .az ügyvédi tevékenység legnagyobbrészt a bíróságok előtti képviseletre van szorítva, a mennyiben a közigazgatási hatóságok előtti képviseletből az ügyvéd majdnem teljesen ki van zárva. Oka annak pedig különösen az, hogy a közigazgatási hatóságok az ügyvédi költségek megállapítására, annál kevésbbé pedig annak a" marasztalttal szemben való megállapítására joggal nem birnak. Ennek pedig elvi indokolását nehéz találni. Sokat megbeszélt dolog, hogy a telekkönyvi beadványokra az ügyvédi ellenjegyzés kötelező volta kimondandó volna. Nagy anomália az, hogy a kuruzslás nincs megengedve, minden ipari tevékenységhez képesítés kívántatik, csak a jogi szakmában tekintenek el attól és megengedik, hogy szakértelemmel nem bíró egyének másnak nagy vagyoni érdekeit érintő ügyeikben kontárkodjanak. Honnét ered azon tömeges hiba telekkönyveinkben ? Csak ezen szakértelem nélküli félmunkákból. De nem is abban rejlik az ügyvédi karra annyira sérelmes körülmény, hanem azon tapasztalati tényben, hogy a községi és körjegyzők, kik hatósági ténykedésükkel lekötelezetté teszik a tudatlan népet, az engedélyezett fenti beadványok szerkesztésével oly befolyást nyernek a népre, hogy azt, a mennyiben ügyvédre szorulna, saját jóakaratuk és egyes ügyvédekkel kötött szerződési viszonyhoz képest az általuk kiválasztott ügyvédhez küldik. Mentesíteni kell, a mennyire lehet a parasztnépet ezen befolyás alól és akkor a munka megosztása mégsem lesz olyan aránytalan és nem szenved az ügyvédi tekintély az által, hogy lehetővé válik ily üzleti összeköttetés ügyvéd és jegyző között. Mindenesetre szigorítandó volna az ügyvéd fegyelmi felelősségre vonása ily bebizonyítható clientela-hajhászat esetében is. Nem szolgálhat ellenvetésül az ellenjegyzési kényszer kimondása ellenében azon körülmény, hogy az ügyvédi munka drágább és a népre ily teher nem róható. Mert ha ez igaz volna is, azon könnyen segíthető egy törvényileg megállapítandó díjszabályzattal. Ha már a díjszabályzatról szólunk, nem hagyhatjuk említés nélkül azon rég hangoztatott óhajt, hogy a kötelező díjszabályzata peres eljárásban is behozassák. Igen sérelmes a mai díjmegállapítás, mely referensek szerint változik és melynél gyakran egyéb, az ügyhöz nem tartozó szempontok is közrejátszanak. A mai díjmegállapítás az ügyvéd önérzetét mélyen sérti és az ügyvédet a bíróság mintegy alárendeltjévé teszi. Gyakran tapasztaljuk, hogy bizonyos biró a költségmegállapitással mintegy kegyeket vél osztogatni. A kőtelező díjszabályzat ezen visszás helyzetnek véget vetne. Az ügyvéd mint az igazság védője, csak jogot követeljen, kegyeket ne kérjen és ne is fogadjon el. Szó nélkül nem hagyható a sommás eljárás életbelépte óta tapasztalható azon visszás eljárás a felsőbíróságok részéről, hogy az ügyvédi költségeket hivatalból felülbírálják és pedig természetesen az ügyvéd hátrányára, kiindulván a sommás eljárás 108. §-nak ama intézkedéséből, hogy a költségek akkor is megállapitandók, ha a fél azokat fel sem számította, üzen felfogás tarthatatlan és az ügyvédekre sérelmes, mert ha bizonyos irányban érvényesült is a sommás eljárásban a nyomozási elv, végeredményben mégis a jelen sommás eljárásnak is alapja a tárgyalási elv. A felek akaratán kivül tehát egy perbeli igény felül nem bírálható. Pro foro interno kívánatos az ügyvédi rendtartás alapos revisiója. A fegyelmi eljárás hosszadalmas és nem eléggé erélyes. Számtalan ügyvédi visszaélés, mely a közönség bizalmát megrendíti, kellőképen megtorlásban nem részesül. Legyen az ügyvédi kamara tagjaival szemben kíméletlen, szigorral, torolja meg a visszaéléséket, akkor az ügyvédi tekintély és állás a közönség részéről tiszteletben fog tartatni és mindenki állásának szeplőtlenségét meg fogja őrizni. Az ügyvédi rdts. 68. és 69. §§-ainak eseteibe belevonandó, hogy fegyelmi vétségnek tekintendő, ha az ügyvéd, jóllehet nem üzletszerűen, ügyletekközvetitésével foglalkozik ; továbbá ha feleknek üzletszerüleg pénzt kölcsön a d, a pert előre escomptálja, úgyszintén azon gyakori eset, hogy oly vállalatokban vesz részt, melyek idejét absorbeálják és melyek miatt a tapasztalat szerint ügyvédi kötelezettségének kellő módon eleget nem tesz. Nehogy a fentebb vázolt irodai gócpontok keletkezhessenek, kimondandó volna, hogy azok, kik alapítványoknál, tör-