A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 12. szám - Valamit az ügyvédi kérdéshez

A J Az egyik törvényt alkalmazó ragaszkodik szigorúan a törvény szövegéhez. A kikézbesitett ítélet ellen beadott felebbezést a kézbesítéstől számított 8 nap alatt elfogadja, de az indokolást a kézbesítéstől számított 3 napon tul nem azt visszautasítja, és igy a 3-ik és nyolcadik nap között beadott felebbezés marad indokolatlanul. A másik más értelmet tulajdonit e törvényszakasznak, ez inkább azt a logicai magyarázatot tartja a törvényhozó akaratának megfelelőnek, hogy a kikézbesitett ítélet a kikézbesítéstől 8 nap alatt felebbezhető és a nyolcadik naptól kezdve 3 nap alatt indokolható. Pedig nézetem szerint egyik magyarázat sem felel meg a törvényhozó akaratának, mert mint fentebb már jeleztem az 548. §. 4-ik bekezdésében foglaltatik azon rendelkezés, hogy a külön indokolása a kézbesített ítéletnek a kézbesítéstől számított 3 nap alatt történhetik meg, egyszerű tévedés, illetőleg megfeledkezés folytán maradt igy bent a szakaszban, a régiben, a törvény eredeti szövegében, a kikézbesitett ítélet elleni felebbezésre is három nap volt kitűzve, a képviselőház azonban, az igazságügyi bizottság indokolatlannak látszó javaslatára, ezt 8 napra tette ; elfelejtkezvén ezen rendelkezéshez, melyet második bekezdésül szúrt be, hozzá idomítani a 4-ik bekezdés e tekintetbeni intézkedését. Igy jött létre ez a képtelenség Tehát nyilvánvaló ebből, hogy a törvényhozó akarata az volt e töi vényszakasz alkotásánál, hogy a kikézbesitett ítélet a kikézbecitéstől 8 nap alatt felebbezhető és ugyanannyi nap alatt írásban is külön indokolható, mig a kihirdetéskor bejelentett felebbezés csak 3 nap alatt indokolható külön beadványban. Akkor tesz tehát a biró a törvény rendelkezéseinek megfelelőleg, ha a kikézbesitett ítélet elleni felebbezést és annak esetleges külön indokolását is, valamint a külön indokolás módosítását és kiegészítését tartalmazó beadványt a kikézbesítéstől 8 nap alatt elfogadja, az ezután beadott ilynemű beadványt, bejelentést az 549. §. alapján visszautasítja. Megmarad persze teljesen indokolatlannak és megmagyarázhatlannak a törvényhozó amaz intézkedése, hogy a kihirdetett ítéletet miért kell rövidebb idő alatt felebbezni, mint a kikézbesitett ítéletet ? Valamit az ügyvédi kérdéshez. Irta : Dr. HOROVITZ GYULA, ügyvéd Eperjesen. A haladó kor fokozott igényei minden körben szükségképen maguk után vonják a létért való küzdelem atrocitását. Az anyagi eszközök korlátoltsága, az igények szükségszerűsége és fokozottsága nemsokára oly helyzetet teremt, hogy a társadalom tagjai, szükségleteik kielégítésére megkívántató eszközöket előteremteni nem képesek. Az általános elégületlenség az utolsó évtizedben majdnem minden társadalmi osztályban nyilvánul többé-kevésbbé jogos alapon ; jogosnak állítom az elégületlenséget az ügyvédség terén. Xem szenved kétséget és igazolásra alig szorul, hogy a magyar ügyvédség jelenleg nem egészséges viszonyok között él. Tulzsufolás mindenütt, általános elszegényedés, tekintélyhiány, az a helyzet signaturája. Még nagyobb baj, hogy a karban magában léteznek oly erkölcsi defectusok, melyek nagyobbrészt előidézték a mai kóros állapotokat és melyek orvoslása nélkül az ügyvédi kérdés meg nem oldható. Mert jóllehet igaz, hogy a karban létező erkölcsi defectusok nagyobbrészt a megélhetési viszonyok nehézségei miatt állottak elő, mégis kétségtelen, hogy az ügyvédi panaszok csak akkor fognak figyelembe vétetni, ha a közönség tudatába átmegy azon felfogás, hogy az ügyvédi állás egy elitfoglalkozás, mely hivatalát önzetlenül is képes betölteni, hogy a foglalkozás a jogvédéssel és nem a jog kicsavarásával azonos. Ennek előrebocsátása után térjünk át a mai helyzet feltárásához. Ha önmagunk iránt igazságosak akarunk lenni, be kell ismernünk, hogy tagjaink közül sokan egészen figyelmen kivül hagyják, hogy a nemes értelemben vett ügyvédkedés nem kizárólag pénzszerzési forrás, de rejlik abban egy ethikai nemesebb hivatás és ez a jogvédelem hivatás szerinti gyakorlata. Ezen ethikai felfogásnak kellene praeponderansnak lennie az ügyvédi foglalkozás gyakorlatában. A tapasztalás az ellenkezőt mutatja. A hivatás szerinti ügyvédkedés, a jogvédelem helyes gyakorlata mindinkább megszűnik irányító elv lenni ; az ügyvédkedés mai nap tisztán pénzszerzési forrássá, mesterséggé alacsonyittatott le. Még kárhozatosabb azon mindinkább terjedő jelenség, hogy az ügyvédség még ezen határon is túlmegy. TapasztalOG 91 juk, hogy számos ügyvéd csak mellékesen foglalkozik ügyvédkedéssel, par excellence üzletember, az üzleti tevékenység minden terén. Habár az ügyvédi rendtartás szellemével alig egyeztethető össze azon felfogás, hogy egy gyakorlatot üző ügyvéd üzletekkel egészen nyíltan foglalkozzék, kétségtelenül anyagi irányban sérelmessé válik ily üzleti érdekeltség az ugyanazon helyen lakó kartársakra; mert tapasztalati tény, hogy ily üzleti összeköttetés hálóként befonja az illető helyen lakó közönség javarészét, ily üzleti összeköttetés lekötelezetté teszi az illető ügyvéddel szemben a nagyközönséget és az a még enyhe alakban is mutatkozó nyomásnak ellen nem állhatván, tömegesen tódul az illető felé. Ekképen minden egyes helyen ily ügyvédi irodai gócpontok keletkeznek, melyek gyárilag működnek — a gyári munka minden előnyével és hátrányával — gyorsan, de selejtesen. Mert kétségtelen, hogy ezen irodai gócpontokban a képviselet a főnök által személyesen nem vezettethetvén, az kezdőkre lesz bizva, hogy pedig ily képviselet nem ideális : az több mint bizonyos. Ezen körülmény elsősorban előidézője annak, hogy az ügyvédi munka megoszlása oly aránytalan, egyesek monopolisálják a forgalmat, a többiek és pedig a hivatottabb elem háttérbe szorul és a néző szerepét játssza. A karra magára eső erkölcsi hátrány pedig abban áll, hogy ily üzérkedést üző ügyvéd előbb-utóbb kénytelen az ügyvédi tisztesség joggal megkívántató fokozottabb mértékét megsérteni, mert az üzérkedés még ha oly correct módon űzetik is, — oly ellentéteket teremt. — melyek csak az ügyvédi tisztesség megkerülésével hidalhatok át. A másik rákfenéje az ügyvédi karban magában a tisztességtelen clientela-hajhászat. Jóllehet az ügyvédi rendtartás tartalmaz e részben megtorló eszközöket, azt tapasztaljuk, hogy ezen eszközök sohasem jönnek alkalmazásba; a clientelahajhászat egész szabadon űzetik a jobb elemek rovására. Nem csekély mérvben idézi elő a nagyközönség szemében az ügyvéd elleni ellenszenvet az ügyvédség kíméletlen gyakorlata. Mert igaz ugyan, hogy a foglalkozás magában véve szükségszerűen gyakran nagyfokú szigorral jár, de jól meggondolandó, hogy a szigor a kíméletlenséggel nem azonos, és utóbbi az ügyfél érdekében soha sem lehet. Ezen az ügyvédi karban, illetve a foglalkozás helytelen értelmezésén alapuló visszásságok összes folyományaikkal első sorban előidézői annak, hogy az ügyvédi nemes hivatás lerántatott azon magaslatról, mely azt méltán megilleti. Kénytelenek vagyunk beismerni, hogy az ügyvédi tekintély alapjában alá van ásva és az ügyvédi foglalkozás a nagyközönség részéről nem a jogvédelemmel, de a jog elcsavarásával tekintetik azonosnak. Ily körülmények között nem lehet csodálkoznunk azon sem, ha az ügyvéd iránti ellenszenv a bíróságoknál is nagy mérvben kifejlődik. A bíróságok részéről tapasztalható ezen ellenszenv, még fokozottabb mértékben mutatkozik az egyéb hatóságoknál és ezek előtt az ügyvédi képviselet majdnem teljesen kiszorittatott. De constatálható az ügyvéd elleni ellenszenv évtizedek óta a törvényhozás részéről is és nem egy esetben kifejezésre jutott az az országgyűlés termeiben is. Sőt az igazságügyi kormány iránya évek óta az, hogy az ügyvédi kényszert a lehető legszűkebb körre szorítja, jóllehet annak ellenében a közjegyzői hatáskörnek folytonosan tért szőrit. Már pedig nem túlzás, ha azt állítom, hogy egy kellő színvonalon álló ügyvédi kar igen nagy tényező a helyes igazságszolgáltatás gyakorlatában, ügyvédi kar nélkül még a legfejlettebb birói kar tevékenysége is félszeg. Hol volna a sommás eljárás a keresztülvitelben, ha az ügyvédség boncoló kése az intézkedések minden egyes sejtjét fel nem fedné és a vitás intézkedés helyes alkalmazását meg nem állapítaná. A biró, midőn dönt, a már előkészitett anyagban ily kutató feladatot nem végezhet, az ügyvéd tevékenysége mindig az ellentétek szembeállítása. Hogy ezzel elsőrangú jogi tevékenységet fejt ki, az több mint bizonyos. Elismerésben azonban sehol sem részesül. Az ügyvédség ezen jelzett állapotban tovább nem hagyható. Az erkölcsi fogyatékosságok a lehető legkíméletlenebbül feltárandók, megszüntetendők és akkor remélem minden körben tért fog szorítani magának azon felfogás, hogy az ügyvédség nem mesterség, de nemes hivatás és az ügyvédi kart meg fogják becsülni. A belső és a kamarai tagok sorából irányuló erkölcsi 1*