A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 10. szám - A bűnvádi perrendtartás 525. §-áról

78 A JOG vensége egyáltalában nem tűri a hosszadalmasságot, a késedelmet, mely gyakran előre láthatatlan bonyodalmak, esetleg hátrányok kútfeje lehet. Az elmondottakból nyilvánvaló tehát, hogy ugy magán-, mint közérdekből szerfölött kívánatos az egyéni cégek birtokában elhalálozás folytán bekövetkezett változások mielőbbi feltüntetése ; csak az a kérdés, hogy a kereskedelmi törvény illetve jogunk szempontjából lehetséges-e az a hagyatéki eljárás keretén kivül is, illetve helyes e azon cégjegyzékbiróságok álláspontja, melyek az elhunyt cégbirtokos özvegyétől hagyatékátadó végzést követelnek cégbirtokosi minőségének bejegyezhetése végett f E részben fejtegetéseink kiinduló pontja kétségtelenül csakis a keresk. törv. 12. §-ának ez a kitétele lehet: «ki valamely létező kereskedelmi üzletet örökösödés utján szerez meg» . . . stb. Hazai jogunk szempontjából az örökösödés utján való megszerzés tudvalevőleg semminemű bitói beavatkozást nem feltételez, miután az örökhagyó elhunytával a hagyaték ipso jure száll át az örökösre s a birói beavatkozás voltaképen csak a külső jogrend érdekében történik, következésképen örökösödés utján szerzi meg az örökös azt a céget is, amely neki még biróilag át nem adatott. A megszerzés, illetve az átháramlás pedig már az örökség megnyílta pillanatában perfektté válik. Nyilvánvaló tehát, hogy a cég használatára az örökösök — ha arra egyáltalában igényt tartanak — már az örökség megnyíltakor jogot nyernek s hogy ezen jogukkal harmadik személyekkel szemben is hatályosan élhessenek, az addigi cégbirtokos elhunyta után azonnal kérhetik annak a cégjegyzékben leendő feltüntetését. Más kérdés az, hogy visszaélések elkerülése végett, hogyan történjék az örökösök ezen minőségének igazolása ? A tételes törvény abban az esetben, ha az örökhagyó özvegyet hagyott hátra, ezt is nagy mértékben megkönnyíti. Nevezetesen az ipartörvény 41. §.-a kifejezetten jogot ad az iparos özvegyének arra, hogy férje üzletét ujabb bejelentés nélkül tovább folytathassa. A jogosítványok ezen tágabb köre kétségtelenül magában foglalja a céghasználat kisebb köiü jogosítványát is s igy az elhunyt cégbirtokos özvegyétől, ha térje elhunytát és személy azonosságát igazolja, cégbirtokosi minőségének bejegyzése meg nem tagadható. Az ipartörvénynek ez a rendelkezése szorosan vett örökösödési jogszabály, amely abban az esetben, ha az örökhagyónak özvegye mafadt hátra s ez férje üzletét folytatni akarja, az özvegynek mindenkit kizáró jogot biztosit az üzletnek folytathatására. Ez esetben tehát az elhunyt cégbirtökos jogutódjának személyere nézve minden kétség ki van zárva. Az iparti'rvény hivatkozott szakasza özvegy nem létében, vagy arra az esetre, ha az özvegy fenti jogával élni nem akarna, azt renc.jli, hogy az üzlet a kiskorúak javára folytatandó. Ilyenkor természetesen az özvegy cégbirtokosul be nem jegyezhető, mert a kiskorúak kell, hogy ilyenekül szerepeljenek, de ezek bejegyzését ezúttal is az özvegynek, illetve a gyámhatóság utasítására a gyámnak kell kérnie. Egyéb esetekben, midőn az elhunyt cégbirtokosnak jog utódai között sem özvegy, sem pedig kiskorú egyenes leszármazók nincsenek, az a körülmény, hogy a hagyaték nincs még biróilag átadva, egyá'talában nem lehet akadálya a cégátháramlás bejegyzésének, ha az, hogy a bejegyzést kérő igazolt jogutód az üzletet akadálytalanul és ellentmondás nélkül folytatja, tényként igazoltatott. Ez — azt hiszem az elmondottak folytán bővebb bizonyítást alig igényel A bűnvádi perrendtartás 525. §-áról. Irta : Dr. TATICS PÉTER budapesti kir. büntető törvényszéki jegyző. Az uj bűnvádi perrendtartás XXIX-ik fejezetében a járásbíróság előtti eljárást tárgyalja. Ennek a fejezetnek az 525. §-ában egy oly kivételes intézkedés foglaltatik, amely első pillanatra egyszerűnek és világosnak látszik, de egy kis szemlélgetés után mégis némi kételyre ad okot. Az idézett szakasz a következőket mondja: «A följelentés vagy vádinditvány (41. §) rendszerint az illetékes járásbíróságnál teendő, azonban azt más kir. bíróságok, a kir. ügyészség és a rendőri hatóságok és közegek is kötelesek elfogadni és a S9. § második bekezdése értelmében az illetékes járásbírósághoz áttenni. A följelentés többféle lehet. A 89. § szerint «minden bűncselekményt, amely nem magáninditványra üldözendő, mindenki följelenthet." Tehát a följelentő itt egy harmadik érdektelen személy. Ez a följelentés egyik faja. Följelentő továbbá a közhatóság is. Végre a följelentő lehet a sértett s annak hozzátartozója. Jelen szakasz szerint azonban, amint utóbb látni fogjuk, a följelentés szó csak a két előbbeni értelemben veendő, annál is inkább, mert e kifejezéssel a vádinditvány szó van szembeállítva. A miniszteri indokolás (az I-ső $-hoz) is ezt mondja : . . . a vád külömbözik a följelentéstől. Á följelentés csak a hivatalos közegek informátiójára szolgáló cselekmény, a följelentő nem lesz a per részesévé és vele szemben még az elintézés nincs a hatóság kötelességévé téve. A vádinditvány ellenben ügyféllé teszi azt, a ki vádjával él.n S most figyeljük meg a vádinditvány kifejezést. Mi értendő ezen szakasz szerint vádinditvány alatt? E kifejezés itt háromféle értelemben veendő. A helyes fogalom-meghatározás részben magában az idézett szakaszban van meg, részben pedig a törvény más szakaszaiból tűnik ki, továbbá a miniszteri indokolásból. A vádinditvány szó alatt értendő itt első sorban a közvádra üldözendő cselekménynél, a közvád által tett indítvány. Másodszor á magánvádra üldözendő cselekményeknél a főmagánvádló indítványa. Ez utóbbit a törvény is jelzi, amenynyiben az 525. §. elején a vádinditvány szó után oda leszi zárójelbe a 41. §-t. Végül van a szónak egy harmadik értelme is, az, a mely magából az 525. tj-ból kitűnik. Ugyanis a szakasz 2-ik bekezdése a következőleg hangzik: «A sértett, illetőleg törvényes képviselője, továbbá a sértett nő férje részéről tett följelentés vádinditványnak tekintendő és a büntető törvények értelmében az eljárás megindításához szükséges magáninditványt (90. §.) is pótolja.» Ezzel a törvény azt akarja mondani, hogy a ki bár hivatalból üldözendő vagy magáninditványra (nem magánvádra) üldözendő cselekményt jelent föl mint sértett, akkor ezen sértett följelentése is vádinditványnak tekintetik, akárcsak a főmagánvádló indítványa. A törvény tehát a legtágabb értelemben vett sértettnek a járásbíróság előtti följelentését alakilag vádinditványnak tekinti s ebben e!tér a generális szabálytól. Hogy ez igy van, az kitűnik a következő szakaszokból is : (529. jj). «A tárgyalásra a terhelt, ennek védője, az ügyészségi megbízott, vagy ha azt külön kívánta, a kir. ügyészség, illetőleg a magánvádló vagy a magánvádlónak tekintendő (525. §.) sértett . . . idézendők meg.» Azután az 530. §-ná/ (negyedik bekezdés): «A magánvádló, illetőleg a magánvádlónak tekintendő sértett azzal idézendő, hogy ...» - Továbbá az 5)59. §. (második bekezdése.) «Amennyiben a vádat nem a közvádló képviseli, a járásbíróság megszüntető végzést hoz az esetben is, ha a tárgyalás helyén a kitűzött órára sem a fő vagy pót magánvádló illetőleg a magánvádlónak tekintendő sértett sem meghatalmazottjuk stb.» Tehát amint látható, van itt magánvádló éa magánvádlónak tekintendő sértett. Sértett pedig a 13. §. szerint az, akinek bármely jogát sértette vagy veszélyeztette az elkövetett vagy megkisérlett bűncselekmény. Tehát világos ebből, hogy a most tárgyalt 525. §-ban is a sértett szo alatt nemcsak a magánvádra üldözendő cselekmény sértettje értendő, hanem a magáninditványra és a hivatalból üldözendő bűncselekmény sértettje is. ha följelentést tesz. Ugyanezt világosan kimondja maga a miniszteri indokolás is. (M. i. a Bl\ 1. §-ához). . . . «A vád alatt a vádra jogosítottnak a büntető birói eljárás megindítására irányuló indítványt kell érteni. Nem csak a formális vádirat értendő tehát itt a «vád» kifejezés alatt, hanem pl. mind a vizsgálatnak elrendelése iránt (104. §) tett, mind az eljárásnak inás tettre való k;terjesztését célzó indítvány (106) a járásbíróság előtti eljárásban pedig a sértettnek följelentése is. (525. §.) Világos tehát ezek után, hogy a legtágabb értelemben vett sértettnek a járásbíróság előtt tett följelentése a BP. 525. tj-a szerint vádinditványnak tekintetik. No és ha most szorosan logikusan következtetünk tovább, mi következnék abból, hogy minden sértett följelentése vádinditvány? Az következnék, hogy ő főmagánvádló, mert aki vádinditványt tehet, az vagy a közvádló vagy a főmagánvádló. Tehát e szerint pl. a lopás sértettje is főmagánvádló lenne a följelentése folytán. Már pedig ez nem áll. mert, hogy mily cselekmény üldözendő magánvádra, azt az anyagi jogszabály határozza meg. Főmagánvádlóról csak a magánvádra üldözendő cselekménynél lehet szó. minden más sértett csak pótrm<gánvádló lehet. Az tehát, hogy a törvény a tágabb értelemben vett sértettet magánvádlónak veszi («a fönt idézett szakaszok szerint magánvádló vagya magánvádlónak tekintendő sértett»). az tisztára eljárási jogszabály. Az 525 §-t akként kell