A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 9. szám - Az 1897. évi XXXIV. t.-c. 4. §-ához

A J jogát vagy kifogását alapítja, egyes esetekben még nem elégséges az azonnali tájékozódásra s minthogy az itt tárgyalandó kölcsön ügyletnek okirati bizonyítására vonatkozólag egy sajátszerű kérdés áll előttünk, nyújthat talán némi tanulságot a fennebbi perrendi szabálynak a gyakorlatban való alkalmazására vonatkozólag célbavett fejtegetés. Felperes kölcsön cimén perel, hivatkozván az annak idejében kiállított adóslevélre, de miután felperes a követelést az eredeti hitelező elődtől végrehajtás folyamán történt bírói átruházás által szerezte meg, az okirat azonban előkerithető nem lévén, az neki át nem adatott, azt be sem mutatta. Alperes a felpereskedést, az adóslevélnek kéznél nem létét, vagy annak perrendszerü bizonyitéki kellékeit egyáltalán nem kifogásolja, sőt beismerésben is van arra nézve hogy az adóslevelet a kereseti összegről a lejárt fizetési határidőre kiállította és a felperesi jogelődnek átadta s vissza nem nyerte. Kifogását kizárólag a kölcsönügylet színlelt voltára alapítja, előadván, hogy az adóslevél kiállítása csak arra a célra szolgált, hogy felperesi jogelőd, miután kártyán elvesztette a pénzt, a felesége előtt igazolhassa, hogy a pénzzel mit tett, ily kérésére állította ki szívességből felperesi jogelőd részére színleg az adóslevelet, pénzt azonban egyáltalán nem kapott. Most kérdés támad, hogy ezzel szemben felperes köteles-e az okit at hiánya mellett, de különben i nnak kiállítását beismerő s perrendszerü voltát kétségbe nem vonó alperesnek fennebbi kifogására a kölcsönügylet valódiságát egyébként bizonyítani r avagy a szinlegességre alapított kifogására nézve a bizonyítás alperesre hárítandó s elmulasztása esetében az okiratra fenforgó beismerése egymagában elegendő-e az alperesnek elmarasztalására : Alperes részéről a szinlegességet illető bizonyítás tényleg megkiséreltetvén, az ajánlott tanú bizonyítás nem vezetett eredményre, az az egyetlen tanú ugyanis, aki az adóslevelet alperes felhívására szerkesztette, az ügy előzményeiről nem bir tudomással, különben pedig azt adja fel, hogy az ő kérdésére alperes akkor ugy nyilatkozott, hogy a kötvényben irt pénz nála van. Az eldöntés alá kerülő ügyállás tehát ez: a felperes kölcsönzést állit, alperes ugyan tagadja, hogy egyáltalán valamely ügylet'köztük létrejött, de fenforog aziránti beismerése, hogy a perhez be nem mellékelhetett adóslevelet a kereseti összegről külkellékek tekintetében nem kifogásolt alakban, ámde az előadott körülmények között csupán színlegesen, kiállította. Vájjon szükséges-e a felperes részéről az ügylet valódiságára vonatkozó egyéb bizonyítéknak nyújtása ? akkor, amidőn alperes az okirat kiálllitását, s annak tartamát is a felperes megjelölésével egyezőnek beismeri, s fel nem mutatásához semminemű védelmet nem fűz ? Nézetem szerint nem szükséges és indokaim a következők : Alperes fennebbi beismerésénél fogva, noha különben az ügyletnek színlelt voltát hozza fel kifogásul és dacára, hogy adóslevél elő nem mutatható, bebizonyitottan áll, hogy alperes a szabályszerű alakjára nézve nem kifogásolt adóslevelet kiállította, ennélfogva tekintettel az 1893 : 18. t.-c. 77. §-ára. az okirat beismert tartalma az ellenkező bebizonyításáig valódinak vélelmezendő, az okirat be nem mutatása ez esetben — alperes érintett beismerése — és a külalakra vonatkozó kifogása hiánya — következtében közömbös, s az okiratszerü köteezés beismerése az alperes elmarasztalásának alapját kell hogy képezze. Ezt a kereseti jogalapot alperes az adóslevél színlelt ügyletből eredésének kifogásával megtámadván, ez irányú egyedüli védelmére nézve alperes a bizonyításra kötelezett fél, mert az adósi nyilatkozatnak okirati alakban megtételét beismerő alperes ellenében már fenforog a törvényszerinti jogalap : a kölcsön cimén való Iekötelezés. Az adóslevélben foglalt kötelezettség vállalás szinlegessége a kereset megdöntésére célzó oly önálló, és érintett beismerésétől különválasztandó alperesi kifogás, melyet ő bebizonyiltani tartozik s a fennebbiekhez képest az adóslevél hiánya dacára felpeiesre nem hárulhatván, a további bizonyítás kötelezettsége, a kifogás bebizonyításának hiányában alperest a kereseti összeg megfizetésében marasztalni kell. Az 1897. évi XXXIV t.-c. 4. §-ához. Irta: GENCSY ZOLTÁN, sz.-régeni aljbiró. A «Jog» idei 5. számában azon kérdés vettetik fel, hogy azokban az ügyekben, melyekben a bűnvádi perrendtartás életbeléptetését megelőzőleg tárgyalás már volt kitűzve, — az ujabbi tárgyalás azonban a bűnvádi perrendtartás életbelépteOG tése után tüzetett ki, a további eljárás az eddigi szabályok, vagy az uj törvény rendelkezései szerint folytatandó ? Hallottam olyan véleményt is, hogy a most emiitett kérdésre adandó válaszon nem kell gondolkozni, mert a törvény világosan intézkedik s nem is lehet azt máskép értelmezni, mint ugy, hogy olyan ügyekben is, melyekben tárgyalás volt tartva, az ujabbi tárgyalás pedig a bprts. életbeléptetése után tűzetik ki, a régi jogszabályok alkalmazandók 1 Pedig ezt a törvény szövegéből nem lehet éppen olyan könnyen kiolvasni, s a bűnvádi perrendtartást életbeléptető törvény 4. §-nak grammatikai értelmezése éppen az ellenkező elvre vezet, mert a hivatkozott §. első bekezdése szerint, a már megindított eljárást is az itt meghatározott bíróságok előtt és a bprts. szabályai szerint kell folytatni. Ezen általánosan kimondott szabály alól azonban a törvény azon kivételt teszi, hogy az eddigi eljárási szabályok szerint kell eljárni azokban az ügyekben, melyekben a bűnvádi perrendtartás életbelépése napját megelőzőleg a főtárgyalás, illetőleg a járásbíróságnál a tárgyalás már ki volt tűzve. A törvény intézkedésének súlya tehát, melylyel ama fontos kérdést dönti el, hogy valamely ügyben a régi szabályok vagy az uj törvény szerint kell eljárni, ezen szavakon nyugszik, hogy «a tárgyalás már ki volt tűzve.» A törvény egy, a régebbi szabályok hatálya alatt az 1900. január 1-én innen muló időre történt tárgyaláskitüzést oly lényeges intézkedésnek tart, a mint első pillanatra látszik, hogy a régi vagy uj szabályok alkalmazását attól teszi függővé, mert arra nézve, hogy egy ügyben az 1900. január 1 -ét megelőzőleg volt-e tárgyalás tartva, vagy nem, egyáltalában ki nem terjeszkedik. Ha pedig a törvény az idézett szavakban érti azt is, hogy «tárgyalás már volt tartva» valamely ügyben, akkor a most idézett szavaknak is a törvény szövegében helyt kellene foglalniok. mert ezek a mostani szövegből nehezen olvashatók ki. Mindenesetre szokatlan a törvénynek ez az intézkedése, mert alaki jogszabályokat életbeléptető törvényes intézkedések, pl. az 1881. LIX. t.-c. vonatkozó része azt mondja, hogy az első bíróságok előtt folyamatban maradt ügyekben a további eljárásnál a jelen törvény szabályai alkalmazandók ; a somm. törv. 222. §. ugy intézkedik, hogy a folyamatban levő sommás perekben, melyekben az elsőbirósági ítélet még nincs meghozva, a további eljárás a jelen törvény szabályai szeiint történik; a 2,265/1880. I. M. R. 111. §. pedig az uj szabályok alkalmazását szintén a folyamatban levő, vagy folyamatba teendő ügyekre rendeli, tehát mindenik világosan folyamatban levő ügyekről beszél, s midőn az utóbbi rendelet bizonyos ügyekben a régi szabályok alkalmazását tartja meg. azt a rendelet életbelép se napján folyamatban levő ügyekre nézve rendeli s ugy ez a rendelet, mint az előbb hivatkozott két törvény ilynemű intézkedéseiket nem a tárgyalás ki vagy ki nem tűzésével kapcsolják össze. Olyan véleményt is hallottam, hogy az 1897 : XXXIV. t.-c. 4. §-a felvetett intézkedését, a tárgyalás kitűzésének a régi szabályok hatálya alatt eszközölt puszta tényéhez annyira köti, hogy pl. egy már addig többször elnapolt ügyben is az 1899. december 25-én 1900. január 25-re kitűzött tárgyaláson a régi szabályok szerint kell eljárni, de ha ez utóbbi tárgyalás elnapoltatik, minthogy most már a további tárgyalás kitűzése nem a régi szabályok hatálya alatt történik, az ujabbi tárgyaláson az uj jogszabályok alkalmazandók. E szerint azonban egy hivatalból üldözendő vétség esetében, a kir. ügyészség indítványa, intézkedései, s az addigi eljárás megsemmisülésével az iratokat át kellene tenni az ügyészségi megbízotthoz. Egy gyilkosság esetében a kir. törvényszéknél tartott főtárgyaiásnak elnapolása az esküdtbíróság elé utalná az ügyet. Ha pedig ez nem így van, mint hogy nem is lehet s illetve éppen a törvény szavai szerint, minthogy az ilyen ügyben 1900. január 1-ét megelőzőleg a tárgyalás már ki volt tűzve s igy a régi szabályok szerint folytatandó az eljárás továbbra is, önként következik, hogy az olyan ügyekben is, melyekben 1899. december 31-ét, helyesebben 1900. januái l ét megelőzőleg tárgyalás volt tartva, s az ujabbi tárgyalás csak 1900. január 1. után tüzetett ki újból, tehát az uj törvény életbe lépése után, a régi jogszabályok szerint kell eljárni, mert áz ilyen ügynek állapota megfelel az előbb említett, 1900. január 1-ét megelőzőleg tárgyalásra kitűzött s ezen innen elnapolt ügyek állapotának s a törvény által megállapított feltételnek, mert az ilyen ügynél is a tárgyalás, a bűnvádi peren dtartás életbelépése napját megelőzőleg már ki volt tűzve; arról pedig, hogy a tárgyalás 19C0. január 1-ét