A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 8. szám - A birtok jogállása a német birodalmi polgári törvénykönyv rendszerében. 1. [r.]

A J tisztázva, hogy a birtok fogalma a jogtudományban közelfogadással meghatározva és megállapítva volna, sőt ellenkezőleg különböző elvi felfogások különböző dennitiókat állítottak fel, a melyek a jogtudomány szempontjából annyiban és azért becsesek, mert a fogalomban rejlő vitás alkatelemeket napfényre hozták, ez által pedig az elvi csoportosulás elősegittetvén, léteit nyertek a csoportok szerint rokon alapelveken nyugvó elméletek. Bár azon állítás és kiindulási alap, hogy a birtok megelőzte a tulajdont, mert az ős és kezdetleges állapotban csak a birtok létezett, és csak midőn ennek megfelelő szabályozása elkövetkezett és megtörtént, fejlődött ki a birtokból a tulajdon, — a jogtudományra és a fogalom meghatározására nem bír nagy jelentőséggel : mindazonáltal kétségtelen, hogy a birtok és a tulajdon közt nemcsak szoros, hanem szerves összefüggés is van ; következőleg a római jog azon ismeretes enunciatiója, hogy : «nihil commune habét possessio cum proprietate», különböző jogirók fejtegetéseiben, elvi álláspontjukhoz képest, különbözőleg értelmeztetett. A különböző időszakokban különböző téves felfogások és tanok uralkodtak a birtokról. A XIX. századnak elején varázserővel kezdtek hatni a nagynevű S a v i g n y tanításai a birtokról, a melyek szakítottak az addigi iránynyal és a birtokot uj tudományos alapra fektették oly tekintélylyel, hogy az uj tan komoly eriticája valóságos merénylet számba vétetett. Savigny nevét halhatatlanná tette «Das Recht des Besitzesa cimü munkája, a melyben birtoktanát kifejtvén, a birtokot tényleges állapotnak minősítette és annak lényeges alkatelemeül a birtokosi akaratot is felállítván, megállapította a nevéről elnevezett tant, másképen úgynevezett subjectiv birtok elméletet, a melynek lényege röviden a következő : A birtok fogalma meghatározásánál azon általános szempont veendő kiindulási alapul, hogy nemcsak physikai behatást, tényleges hatalmat gyakoroljunk a dologra, hanem ezt a behatásunkat, hatalmunkat minden külső, idegen behatás ellenében is fentartsuk és érvényesítsük. Ez a tényleges állapot: a birlalás (detentio, corpus, Innehabung, Inhabung). A birtokhoz tehát első és szükséges kellék a birlalás, mert birnia kell mindenekelőtt a birtokosnak a dolgot, hogy birtokossá lehessen. Ez a birlalás azonban magában véve még korántsem képez birtokot, hanem ahhoz a birtoklási akaratnak (birtokosi akarat, birtok akarat, animus possidendi. Besitzwille) is hozzá kell járulnia, mert nemcsak birni, hanem birni akarni is kell a detentiot; ebből kifolyólag: miután a detentio a tulajdonjognak, mint jogi állapotnak megtelelő physikai állapotot (corpus) képez, és miután az animus possidendi a tulajdonjog gyakorlására irányuló akaratot fejezi ki, következik, hogy: ha az akarat arra irányul, hogy a birlalt dolgot, mint tulajdont birjuk : a birtok fogalmát nyerjük ; de mert a birtok akarat (animus possidendi) kétféle lehet, vagyis : vagy arra irányulhat, hogy idegen, vagy pedig arra, hogy saját tulajdont gyakoroljon (entweder um fremdes. oder um eigenes Eigenthum auszuüben) a birtok csak akkor áll elő, ha az animus possidendi egyszersmind animus domini, azaz : animus rem sibi habendi lesz, ellentétben az animus tibi habendi-vel ; miből kifolyólag az tekintendő birtokosnak, a ki a dolgot ugy tartja birlalatában, a mint ezt a tulajdonos ísibi), nem pedig ugy a mint a haszonbérlő (tibi) van jogosítva tenni; az a meggyőződés (opinio, cogitatio), hogy a birtokos magát egyúttal tulajdonosnak is tartsa, egyáltalában nem szükséges a birtok fogalmához, a mely okból a rabló és a tolvaj ép oiy birtokos lehet, mint a valódi tulajdonos. A subjectiv birtokelmélet tehát két alkatelemet tart szükségesnek a birtok fogalmához, úgymint: a dolog fölött való hatalmat (detentio, corpus), és a birtokos részéről oly birtokakaratot, mely szerint a dolgot, mint saját tulajdonát szándékozik birni (animus domini, rem — corpus — sibi habendi), és ez az u. n. eredeti birtok (ursprünglicher Besitz); a ki tehát a detentiot másnak a részére gyakorolja, az nem birtokos, hanem ama másik személy a birtokos, a ki azonban mint eredeti birtokos a jogot, a birtoklási jogosultságot, átruházhatja arra, a ki az ő részére fogja a tulajdonjogot gyakorolni, és ez az u. n. származékos birtok, (abgeleiteter Besitz), mert egy másiknak eredeti birtokán alapul. A kétféle birtok közt csupán csak az animus possidendiben van a különbség, mert a detentio mind a kettőben ugyanaz ; az animus possidendi amott: animus domini, emitt pedig jus possessionis tulajdon nélkül. A szabályt az eredeti birtok képezi, melylye] szemben a származékos birtok (Savigny szerint négy esetben) a kivételt alkotja. A Savigny által megteremtett subjectiv birtokelmélettel ellentétben az I h e r i n g nevéhez és tekintélyéhez fűződő objectiv OG birtokelmélet áll, a mely nem ismeri el a birtokban a birtokosi akaratot lényeges elemül, azon indokból, mert akarat nélkül egyáltalában nem keletkezhetik birtoklási viszony. Akár possessio, akár detentio legyen az a birtoklási viszony, ahhoz egyformán és egyenlő — ugyanazonos — nem pedig különböző akarat szükséges; valótlan és merőben téves a subjectiv elméletnek azon alapelve, hogy a detentiot a birtokakarat emelné possessiová, mert a kettő közötti különbség nem a birtokakaraton, hanem a külső, objectiv ténykörülményeken fordul meg. és mert a birtoklási viszony tényálladéka (corpus) feltétlenül és mindig possessiot eredményez, hacsak nem forog fenn oly positiv határozmány, a mely a birtoklási viszonyt kivételesen detentionak minősiti. I h e r i n g, objectiv elmélete kifejtése körül,nemcsak hevesen megtámadta a dogmaticai constructióját a subjectiv elméletnek és nemcsak tarthatatlannak jelezte annak alapjait, hanem főleg azon elméletnek ugy társadalmi és törvényhozási, mint a gyakorlati élet követelményeire való tekintettel káros és veszélyes voltát tárta fel, ecsetelvén, hogy a gyakorlati jogi élet azt sem nem követi, sem nem követheti és alkalmazhatása épen alanyi jellegénél, az akarat benső minemüségénél fogva már a priori ki van zárva, minthogy beláthatatlan és oly zavarokra vezetne, a melyekből kibontakozni lehetetlen volna. A Savigny elméletének és tanainak sikeres megtámadásához épen egy század lefolyására volt szükség ; ha akadtak itt-ott egyes elégedetlenek (D e r n b u r g, Mandry, P f e i f e r) ezek nemcsak nem vétettek komoly számba, hanem a szó szoros értelmében megrohantattak, guny tárgyává (étettek, mint olyanok, a kik szentségtől ően egy vita tárgyává sem tehető, dogmaszámba vett tant támadtak meg ; ez okból alapos felszólalásaik a pusztában hangzottak el és követőkre egyáltalában nem találtak. Hogy mily óriási hatással volt Savigny tana az összes jogéletre, a tudományra ép ugy, mint a törvényhozásta, fényesen bizonyítja azon majdnem páratlanul álló tény, hogy az összes törvényhozások, elkezdve a code civil-től egész az olasz codice civiléig, a melyek a XIX. században keletkeztek, kivétel nélkül a subjectiv elmélet hívőinek vallják magukat. A jogtudomány csekély árnyalattal — azonban ezen árnyalatok is a subjectiv elmélet még körülményesebb kifejtésére irányozva - csakis a corpus és animus domini kettős alapon nyugvó birtokot ismeri el birtoknak és akármelyik alap hiánya miatt a birtokot megszűntnek tekinti. Sőt még jelenleg is a subjectiv irány nemcsak túlnyomó, hanem bátran mondhatni még mindig uralkodó. A jogtudomány classicus tanítása és a törvényhozások egyező dispositiói eo ipso befolyásolták a joggyakorlatot, annak dacára, hogy egyrészt annak kutatásába, hogy az akarat bensősége (animus domini) mit rejt magába, a biró soha sem bocsátkozott, szigorúan alkalmazkodva a dogmává vált: «de internis non judicat praetor» axiómához, másrészt pedig a birtokvédelmet egyszerűen és minden sciupulositás nélkül, engedve az élet követelményeinek, oly birtokviszonyra is kiterjesztette, a mely a dogmaszámba ment elvi felfogás szerint nem volt birtoknak tekinthető. A jogelmélet tanítása és a hatályba léptetett osztrák polgári törvénykönyv 309. §-ának rendelkezése dacára a birtokvédelem különösen kiterjedt alkalmazást nyert és most is nyer hazánkban, a minek oka a hazai speciális régi birtokviszonyainkban van, a melyek kétségtelen bizonyságot tesznek arról is, hogy bár hazai elméleti jogtudósaink épenugy mint gyakorlati jogászaink és ezek közt bíráink is a subjec iv elmélet hivei voltak, ezt az elvi álláspontot a gyakorlatban alig követték. Erre való tekintettel kettős fontossággal bir ránk nézve I h e r i n g objectiv birtokelmélete, nemcsak, mert az a hazai gyakorlati jogviszonyainknak, joggyakorlatunknak inkább megfelel, mint az abstract subjectiv elmélet, hanem főleg a küszöbön lévő és minden hazai jogász legnagyobb örömére oly serényen előhaladó magyar általános polgári törvénykönyvben felveendő dispositiok. mely alapon és miként leendő formulázása tekintetéből. Érdemes a megemlítésre, iiogy a német birodalmi polgári törvénykönyv tervezete szintén a subjectiv elvi állásponton állott a birtok fogalmi meghatározását illetőleg, mert a tervezet 797. §. ekként hangzik : «797. §. Valamely dolognak birtoka megszereztetik a dolog fölött való tényleges hatalomnak elnyerése által (birlalás), kapcsolatban a birlalónak azon akaratával, hogy a dolgot mint sajátját birja (birtokakarat).» A törvényben már a subjectiv elvi álláspont teljesen el 1*