A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 7. szám - A bíróságok évi kimutatásai cikkhez - A bányaművelési szabadság és a kőszén

58 A JOG Belföld. Polgári törvénykönyv. A magyar általános polgári törvénykönyv szerkesztőbizottsága f. hó 3-án Erdély Sándor igazságügyministerelnöklésével tartott ülésében a családjognak a rokonság és sógorságra vonatkozó alapelvei köréből a következő két kérdést vette tárgyalás alá: 1. A törvénytelen leszármazás mennyiben alapítson meg rokonságot r 2. A rokonsági izek számítási módjára nézve fentartassék-e a kánonjog elve vagy a római jogi fogadtassék-e el ? A bizottság dr. Sipőcz László előadó előterjesztése alapján az első kérdésre nézve abban állapodott meg, hogy a házasságon kívül született gyermek anyjához és anyjának rokonaihoz ugyanolyan családjogi viszonyban álljon, mint a törvényes gyermek. A természetes atyával és az atya rokonaival szemben azonban a törvénytelen leszármazás rokonsági kapcsolatot, vagyis családjogi viszonyt ne állapítson meg; s a természetes apa,valamint ennek rokonsága és a házasságon kivüli leszármazó közti viszony a szükséghez képest az egyes intézmények keretében nyerjen szabályozást (így különösen a vérrokonság házassági akadálya és a természetes atya tartási kötelezettsége tekintetében). Arra való tekintettel azonban, hogy a gyermekek vallásáról szóló törvény (1894: XXXII. t.-c. 5. §.), valamint az anyakönyvi törvény is (1894: XXXIII. t.-c. 41., 43. §.) a természetes atya által elismert törvénytelen gyermekeket mint külön csoportot említi s az atya által való elismeréshez jogkövetkezményeket füz egyrészt a gyermekek vallásos nevelése, másrészt a törvényesités szempontjából: a bizottság szükségesnek látja, hogy a törvénytelen gyermekeknek a természetes atya által való elismerése magánjogi következményeket is vonjon maga után, oly módon, hogy az ilykép elismert gyermekek természetes atyjuk után bizonyos esetekben törvényes öröklési jogot nyerjenek. A rokonsági izeket a római jog s ennek alapján a legtöbb külföldi törvény a közbeeső nemzések száma szerint számítja (quot generationes, tot gradus); mig a kánonjog szerint a rokonsági fokot a közös törzselődtől való távolság határozza meg. Minthogy hazai jogunk mindeddig a kánonjogi számítást követte s törvényeink is azt tartják szem előtt, a bizottság többsége e számítás fentartása mellett nyilatkozott. * Csődök i8g8-ban Magyarországon. A magyar birodalom területén elrendelt csődök száma 1898-ban 507-re emelkedett ; oly nagy szám, minővel évekre visszamenőleg sem találkozunk. A bukások túlnyomó része a kereskedő-osztályt sújtotta, az iparos osztály aránylagjóval kisebb mértékben volt kénytelen a gazdasági válságot vagyoni tönkrejutással megfizetni, igy tehát nem egészen fogadható el azon állítás, hogy a rossz termés következményeit iparos, kereskedő, mezőgazda egyaránt megérzik. A kereskedő, mint a csődstatisztika bizonyítja, sokkal inkább sujtatik, mivel fizetései teljesítésében pontosabbnak kell lennie, mint bármely más foglalkozást űzőnek, minélfogva sokkal hamarabb teszi tönkre a kereskedőt a gazdasági válság és pedig akként, hogy csak ritkán képes valaha a vagyoni egyensúlyt ismét helyreállítani. Az 1898. év első hónapja jelentékeny számú összesen 65 csőddel köszöntött be. Rendszerint az év első hónapjában aránylag több csőd rendeltetik el, mert az évi mérleg és leltározás kedvezőtlen eredménye győzi meg a kereskedőket arról, hogy aktívái a passzívákat nem fedezik s tovább csak hitelezői világos károsításával lavírozhatna. Azonban az 1898. év január havában felmerült nagyszámú csőd mégis meglepő, egynegyedét teszi ki az 1896. évben felmerült összes csődöknek az 1898. év más hónapjában publikált csődök kétszeresére, sőt azon tul is emelkedik. Február havában egyszerre jelentékenyen csökkent a csődök száma, a következő hónapokban azonban, egész júliusig, fokozatos emelkedést látunk. Augusztus és szeptember hónapokban a kedvező aratás hatása a csődstatisztikán is meglátszik ; a csődök száma jelentékenyen csökkent, az év utolsó negyedében azonban újból emelkedéssel találkozunk. A csődelrendelések száma az év egyes hónapjaiban a következő volt : Januárhan 65, februárban 30, márciusban 34, áprilisban 46, májusban 49. júniusban 51, júliusban 47, augusztusban 30, szeptemberben 23, októberben 38, novemberben 47, decemberben 47. Összesen 507. Az elrendelt csődök a vagyonbukottak foglalkozása szerint következőleg oszlottak meg : kereskedőcég 375, ebből egyénes cég 313. közkereseti társaság 54, betéti társaság 3, fogyasztási szövetkezet 5. Szatócsok közül 8 ellen lett csőd elrendelve, továbbá 2 bizományos és 1 ügynök jutottak csődbe. Mivel a csődhirdetések csak ritkán tüntetik fel azt, hogy a vagyonbukott mely kereskedői szakmához tartozott, csakis hozzávetőleg mondhatjuk, hogy a legtöbb csődeset a konfekció-, rövidáru- és rőfösárubransban, továbbá az úgynevezett vegyes kereskedők közt merült fel. Az iparos-osztályhoz tartozók közül 40 kézmű-iparos, 3 építészi gőzmalom-tulajdonos, 1 vállalkozó, 4 vendéglős és korcsmáros, 1 papírgyár, 1 olajgyár, egy fénymázgyár és 1 nyomdai részvénytársaság ellen lett csőd elrendelve. A vagyonbukott kézművesek közt legtöbb a szabó, ékszetes és órás. Az ezeken kivül felmerült csődök következőkép oszlanak meg : Birtokos 4, bérlő 3, közjegyző 1, gyógyszerész 1, orvos 1, ügyvéd 2, hivatalnok 2, házaló 1., magánzó 2, népbank 1, hagyaték 12, meg nem nevezett foglalkozásu egyén 39. A vagyonbukott egyen foglalkozásának a csődhirdetményben ki nem tüntetését helytelenítenünk kell,mivel a foglalkozás kitüntetésének elmulasztása tévedésbe ejtheti a vagyonbukolt hitelezőit, másfelől pedig kárt okozhat hasonnevű, de más foglalkozású egyéneknek. Ha a csődök megoszlását nézzük, azt látjuk, hogy a gazdasági válság az egész országra kiterjedt, mert alig van csődbíróság, mely a szokottnál nagyobb számú uj csődöt ne rendelt volna el. Aránylag mégis leginkább a székes főváros (64 csődesettel) és az Alföld kereskedői voltak leginkább sújtva, mig a dunántúli és felvidéki egyes csődbíróságok területén a helyzet tűrhetőbbnek mutatkozik. Áttérve a csődmegszüntetésekre, az 1898. évben csupán Magyarország területén — mivel a horvát és sziavon csődbíróságok nem szokták a csődmegszüntetést a magyar hivatalos lapban publikálni és igy ezekről az adatok nem állanak rendelkezésünkre — összesen 438 csőd lett bírósági határozattal megszüntetve. Ez is igen nagy szám, de már nem a gazdasági válságban, hanem azon örvendetes körülményben leli magyarázatát, hogy utóbbi időben a csődbíróságok a csödügyek lebonyolítása tekintetében több buzgalmat fejtenek ki és a tömeggondnokok huza-vonásának gyakran kellő erélylyel vágják be az útját. A csődmegszüntetések, a megszüntetés okai szerint, a következőleg oszlanak meg : A csődvagyon felosztása miatt 180, vagyon hiánya miatt 103, a hitelezők beleegyezésével 52, hitelezők nem léte miatt 3, felsőbirósági határozat folytán 1, ki nem tüntetett okból 99. Nyilt kérdések és feleletek. Megesketendő-e a tanú, ha kihallgatása megkeresés utján kéretett ugyan, de a megkeresésben a megesketésröl említés téve nincs? Egy peres ügyben két tanú kihallgatása iránt megkerestem az X. kir. járásbíróságot. A megkeresésben nem lett jelezve, hogy a tanuk meg is hiteltetendők vallomásukra. A megkeresett X. kir. járásbíróság a tanúkihallgatást vagy mondjuk bizonyítás felvételt két különböző határidőben eszközölte, minthogy a tanuk egyszerre nem jelentek meg. Az első határidőre megjelent tanút a kihallgatást eszközlö kir. járásbiró esküre nem bocsátotta azon indokolással, hogy a tanú megeskedtetéséről a megkeresésben emlités nem lett téve, mig a másik tanút, kit más időben hallgatott ki, ugyanaz a kir. járásbiró már esküre bocsátotta, bizonynyal elfeledvén, hogy első izben mint járt el ! De hát kérdem most már, helyesen járt-e el az illető járásbiró, midőn a tanút az általa felhozott indokból esküre nem bocsátotta ? Én ugy tudom az 1868. évi LIV. t.-c. 204. §-ából, melyei az 1893. évi XVIII. t.-c. 93. §-a is fenntartott, hogy a kihallgatás bevégeztével mindenik tanú megesketendő vallomására, ha csak oly körülmények nem forognak fenn, melyek megesketését mellőzhetővé teszik. L. 1893. t.-c. 91. §-át. A jelzett esetben pedig ily körülmények egyáltalán fenn nem is forogtak. Mivel pedig a bírónak a törvényt nemcsak illik, de kell is tudni, megmagyarázhatlanul áll előttem, minő törvényre vagy törvényes gyakorlatra alapította eljárását az illető járásbiró, midőn a tanú megeskedtetését mellőzte ? mert az a körülmény, hogy a tanú megeskedtetéséről a megkeresésben emlités nem volt téve, törvényes indokul el nem fogadható, hiszen a megkeresésben foglalt tényállásból ésa csatolt kérdőpontokból világosan olvasható volt, miszerint a tanú kihallgatásával bizonyíték céloztatott eléretni; bizonyítékot pedig a tanúvallomás csak ugy képez, ha esküvel is megerősíttetik. Hasonló esetekben mintegy kitanítani a megkeresett bíróságokat, hogy t. i. a tanú megesketendő ám! ez ellen az önérzetes bírák maguk tiltakoznának, hisz ott van a törvény a mit minden bírónak tudnia kell. De továbbmenve, hogyha az eljárt járásbiró azon alapra helyezkedett, hogy «kitanitás» nélkül a tanú vallomására meg nem eskethető, kérdem, miért bocsátotta hát esküre az ugyanazon ügyben ugyanazon kérdésekre kihallgatott másik tanút? Egyszerű szeszély, vagy a törvény negligálása az egész' Mert azt csak nem tételezhetem fel, hogy az eljárt járásbiró a tanú kihallgatása körüli eljárást összezavarta a fél kihallgatásara nézve az 1893. XVIII. t,c. 98- §-ában felállított szabályokkal! Mindezek folytán tehát oda concludálok, hogy a fenforeó esetben a tanú megeskedtetése perrendellenesen, tehát helytelenül ZllZ ; KS nmCSf ÍS 3rra Semmi szükség> miszerint erre a megkeresett birosag figyelmeztessék. szólásf kérdéSt aZ°nban feltettem> szívesen veszem a hozzáKálmún Lajos, moóri kir. járásbiró.