A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 5. szám - Hogy szabályoztassanak a követelések harmadik személyhez való viszonyukban? 1. [r.]

A JOG 19 május 11-én 582/97. sz. a.) szándékosemberölés bűntettével vádolt S. Károly elleni bűnügyben következőleg ítélt: 1896. évi augustus hó 16. napjától, október hó 13-ig vizsgálati fogságban letartóztatva, jelenleg szabadlábon levő S. Károly a btk. 279. §-ába ütköző, a 281. §. 1. bekezdése szerint minősülő szándékos emberölés bűntettében bűnösnek mondatik ki s ezért a btk. 281. §. 1. bekezdése alapján, de a 92. és 20. §. alkalmazásával, a jogerős itélet foganatba vételétől számítandó egy (1) évi börtönbüntetésre, melyből a vizsgálati fogság által egy (í) hó és tizenöt (15) nap kitöltöttnek veendő, továbbá a btk. 289. §. alapján három (3) évi hivatalvesztésre ítéltetik, özv. K. Mária magánjogi igényével polgári perre utasittatik. Indokok: 1896. évi augusztus hó 15-én reggel 5—6 óra között II. Mihály bányamunkás a Grötel nevű hegyhez vezető uton a B. Lajos háza irányában keresztbe fekve, jobbkarját a teste alá, balkarját a mellére hajtva, arcai a hegy felé, lábbal a kőnek i sziklának fordulva, egy férfi hullát talált. Megborzadva a látmánytól, azt jól meg sem nézve, a közeli F. korcsmába ment egy pohár pálinkát inni s azután K. Jánossal visszatérve, ki a hullát megfordította, abban K. Józsefet ösmerte fel. — A hullát ezután K. Mihály, O. István, L. Adolf, Sz. Lajos és Sz. István a helyszínéről lakására szállították. A vizsgálat során megejtett boncolás kiderítette, hogy a has közepén közvetlen a kardnyujvány alatt, egy kerék alakú 21ö cm. átmérőjű cafatos, roncsolt szélekkel ellátott folytonossági hiány van, mely a hasfalzat lágyrészinát a hasüregbe hatoló csatornát nyit meg. E folvtonosságmegszakitásnak környékében a hasbőr körülbelül férfitenyér kiterjedésben barnavörös vérrel aláfutva és pergamen szerűen leszáradt, melyben itt-ott néhány puskapor szemecse beékelve van. Ezenkívül a jobb arcon, s mindkét kis ujján a jobb kéz hátán, s a jobb alkar hátsó oldalán börlehorzsolás s karcolások vehetők észre. A szivburok jobb része foszlányokba, a jobb sziv egész terjedelmében szétroncsolva szétmálva van, hasonlókép a máj bal lebenye, mig a jobb többszörösen repedt. A rekeszizom szétszakítva foszlányokban csüng. Mindezen tünetekbőlorvosszakértőileg niegállapittatott,hogy K. József máj és sziv repedés és roncsolás következtében beállott belső vérzés folytán rögtöni halállal mult ki. — Az életfontos szerveknek roncsolása söréttel töltött lőfegyverből való lövés által jött létre és pedig ugy, hogy a fegyver az elhaltra nem messzebbről, mint a fegyver hosszúsága a fegyver csövétől számítva süttetett el, mint ez a lőseb alakjából és annak közvetlen környékéből kitűnik. De a seb fekvésének iiányából megállapítható az is, aogy a lövés alulról fölfelé ejtetett már vagy ugy. hogy a meghalt állott magasabban, vagy a tettes guggolt le. A hullán talált egyéb sérülések eredhettek a halál bekövetkezését megelőző vergődésből is. Az orvos-szakértő ezen véleménye csakhamar megerősítést nyert, mert a tettes S. Károly személyében jelentkezett; miután már a tett elkövetését követő reggelen a hulla feltalálása után a F. korcsmában id. B. Lajos előtt is kijelentette, hogy a meghaltat ő lőtte agyon, de ugy adta elő az esetet, hogy két embert lőtt le, mert azok utána rohantak, s védekeznie kellett. A vizsgálat s végtárgyalás adataiból az derült ki,hogy terhelt atettet megelőző délben ment a F. korcsmába, hova őt Zs. József hivatta, ezután beismerte, de a K. tanitó vallomása szerint is egykét liter bort, egyedül liter bort, mind ezt megelőzőleg 0'2 borovicskát ivott másodmagával, mit id. Sz. József bizonyít, majd a V. János vallomása szerint terhelt V. János s ennek neje fogyasztottak el közösen egy liter bort. Azon 3 liter borról, melyet J. József vallomása szerint terhelt ifj. B. H. s J. József együtt fogyasztottak volna el, terhelt tudni nem akar, mert vallomása szerint ő a K. borából mindössze 1'/., pohárral ivott. Ez alatt este lett, s terhelt vallomása szerint K. őt vaddisznóra hivta volna vadászni, mit azonban megcáfol ifj. Sz. Lajos, kinek vallomása szerint: terhelt hivta volna a meghaltat vadászni. Terhelt vallomása szerint őt K. sem volt hajlandó vadászni vinni, mivel annak puskája sem volt, — K. ekkor id. Sz. Józseftől puskát kért, ki ezt el is ösmeri, azt pedig, hogy szétszedett elötöltőfegyverét K.-nak át is adta, ifj. Sz. Lajos és Sz. Mária igazolja. Terhelt, és a meghalt id. Sz. József, Sz. Mária. ifj. Sz. Lajos, J. József és B. Lajos vallomása szerint a mellékhelyiségbe távoztak, hol id. |Sz. József, ifj. Sz. Lajos vallomása szerint a meghalt hármonikázott, mig terhelt táncolt. Egyszerre csak id. Sz. József, ifj. Sz. Lajos, J. Károly vallomása szerint a mellékhelyiségből két lövés hallatszott ki, s utánna közvetlenül mindketten kirohantak, K. a terhelt fegyverét elvéve, azt térdein ketté törni akarta, de id. Sz. József vallomása szerint azt tőle tanú s terhelt elvették, ezután K. ismét megtámadta terheltet s arcul ütötte. E bántalmazásra terhelt beösmerése, id. Sz. József és J. József vallomása szerint csak annyit mondott »miért bántasz- s elhagyta a korcsmát, miután J.József vallomása szerint fegyverét megtöltötte eltávozás előtt. Beismeri terhelt, hogy mondotta «majd megtanítlak* de ezzel célja nem volt K-ot fenyegetni, csak jelezte, hogy bántalmazásáért a bíróságnál orvoslást fog keresni. Mikor terhelt eltávozott, id. Sz. József vallomása szerint K. a mellékszobában futkozott, előzőleg pedig ifj. Sz. József vallomása szerint még terhelt jelenlétében eg« késsel hadonázott, de anélkül, hogy a terhelt felé csapdosott volna vele, majd azt a dívány melletti lécbe szúrta, honnan tanú vette ki, s rejtette el a szobában, ugy hogy kétségtelen, hogy ezen kést K. magával többé nem vitte. Terhelt távozása után, id. Sz. József vallomása szerint pár perc múlva távozott a korcsmából K., kit id. Sz. József vissza akart tartani s figyelmeztette őt, hogy abból még baj lesz, de a ki elrohant, találkozva az ajtóban J. Józseffel, ki pár percig volt csak e közben kint. Hogy bent a szobában, hol terhelt és K. egyedül voltak mi történt, arra csak terhelt vallomása nyújt támpontot. Igaz, hogy oda egyszer Sz. Mária is benézett, ki K.-t haza vagy szeretőjéhez küldötte volna, a mint vallja, de ekkor terhelt nyugodtan ült, mig a meghalt hármonikázott. Terhelt erre vonatkozólag azt adja elő, hogy a meghalt egyszer csak, nem tudja honnan előhozott egy fegyvert, s azt elsütötte s a töltés a vele ellenkező irányban levő tükörbe ment, midőn ettől megijedve terhelt visszafordult, a háta mellett álló K. a fegyver csövét terhelt derekának irányozva tartotta, s azt el is sütötte, miután azonban terhelt a püska csövét megkapta, azt magától eltartotta, a lövés célt tévesztett annyiban, mert terhelt, mint előadja, meg van győződve, hogy K. őt agyonlőni akarta, bár erre okot soha nem szolgáltatott. Előzőleg ugyan volt köztük kisebbfoku összeszólalkozás, a terhelt tarisznyájából eltűnt patronok miatt, melylyel terhelt K. t gyanúsította, ettől fogva, hogy K. a korcsmahelyiséget elhagyta s terhelt által agyonlövetett, nevezettek ismét egyedül, tanú nélkül voltak. Terhelt előadása szerint, a mint ő azután előre haladott, több, legalább két ember lépteinek zaját hallotta maga után közeledni; majd tisztán kivette a mint valaki mondta «bászom a hajdú Istenét majd adunk neki otthon is»; megijedve, fegyverét megtöltötte, s letérve az útról, annak mentén egy 30 cm. magasságú kődomb mellé húzódott, kis idő múlva azon hitben, hogy a többiek elmentek, rejtekéből előbújni akart, a mint látja hogy közvetlen közelben egy alak emelkedik fel, kezét föléje tartja s rákiált «tu si». Bár sem az alakról, sem a hangról az illetőt fel nem ismerte, s nem látta, hogy kezében valamit tartana, de a meglepetés, hogy felfedezték, az egyedüliség s erdő sötétjétől támadt félelem, mit növelt, hogy két támadóval hitte magát szembe, önkénytelenül a védelemre késztette, s ennek hatása alatt elsütött fegyverének egyik csővét mire az alak azonnal összeroskadt, ezután oldalt ugrott s ekkor egy hang megszólalván mellette «strilás» a hang irányában lőtt és tutásnak eredve, csak a hegytetőn lévő kereszt alatt állt meg, hol fegyverét megtöltve, elbújva maradt reggelig, midőn haza ment. Terhelt ezen előadását megerősíti az orvosi szakvélemény, mely a lövést a közvetlen közelből eredettnek mondta, de megerősíti azt a K. vallomása is, ki a hullát a terhelttől említett sziklától 4 lépés távolságra fedezte fel, s a szikla s a hulla fekhelye közti tért vérnyomokkal borítva találta, kétségtelen bizonyságául a szakértő azon véleményeinek, hogy a megsértett maga körül megfordulva, mig egyrészről az eredeti helyét változtatva, a megsértés helyétől távolabb esett le, másrészről ezen esésében okozta maga magán a többi csekélyebb jelentésű sértéseket. Vádlott előadásából, s védelmezéséből az önvédelemre lehetne következtetni. Hogy azonban a védelem jogos legyen, megkívántatik a támadás, még pedig a közvetlen támadás, ennek elhárítása az, mely a védelmet indokolttá, a cselekményt büntetőjogilag beszámithatlanná teszi. Ez esetben, nem volt meg az alap, nem volt meg a támadás, hiszen ezt terhelt maga sem állítja, hogy lehetett volna ezen nem létező támadás közvetlen, mely indokolttá tehette volna terhelt azon cselekményét, melynek következménye: embertársa életének kioltása volt. Nem forgott fenn tehát az önvédelemnek szüksége, nem lehet terhelt védelme jogos, s nem mentheti ki őt a büntetőjogi felelősség alul. Tulhághatta azonban terhelt a határt, mely a jogos védelmet a szándékosságtól elválasztja, feltehető, hogy félt, megijedt vagy megzavarodott, erdőben, éjjel egyedül s több támadóval állván hite szerint szemben. Mindezt nem hozhatja fel terhelt védelmére alaposan, mert ö mint a szabad természetben élő egészséges ember, lélekben erős, testben izmos, mint erdőőr az erdő csendjét, az éj sötétjét, a magányt megszokta; s ha támadták volna is, mint mondja ketten, kétcsöre töltött fegyverrel, s biztos kézzel fogadta volna támadóit, miért ijedt volna tehát meg az erős idegzetű férfi, mitől zavarodott volna meg? hisz rémeket nem látott, szokott helyén az erdőben volt, s mitől félt, mikor nem fenyegették, s nem bántotta senki? Az a puszta szó «adunk még neki otthon is> aggodalomra okul nem szolgált, hisz módja, alkalma lett volna az erdőben melynek minden zugát ismerte — félrehúzódni, megtette-e? ha igen, s magát biztonságban hitte a szikla fedezete alatt, kezében a töltött fegyverrel, miért lőtt már az első «tu si» megszólításra, hisz tudhatta, hogy ha megtámadtatik, ellenesét legyőzheti. Terhelt a szikla mellett teljes biztonságban kellett, hogy érezze magát, maga választotta a helyet, jobbnak tartva azt a menekülésnél. De az ijedtség és megzavarodás a jelen esetben vádlottnál fenn nem forgott, ezt bizonyítja vádlottnak önvallomása szerinti védekezése, mely szerint üldözői elől kitért, az esetleges védelemre gondolva fegyverét megtöltötte, a mi biztos adatot szolgáltat arra, hogy vádlott a kritikus pillanatban is higgadtan eszmélt és cselekedett. De elkövette tettét terhelt, elméjének egy beteges roha,mában is halucinált volna, — mit az erdei éjjeli kép, a szeszes ital élvezetétől bódult agyra könnyen reá erőszakol. Itt el kell fogadnunk az orvosszakértő véleményét, ki terheltet huzamos vizsgálat után az ilyen kóros elváltozásrafogékonynak nem mondja; az elfogyasztott, bár nagyobb mennyiségű szesznek pedig, mivel az hosszú időn élveztetett, semmi esetre sem tulajdonit oly hatást, a mi terhelt agyára, szabad elhatározására s cselekménye irányítására káros befolyást gyakorolhatott volna. Nem forog fenn tehát sem a jogos önvédelem, sem annak a törvényben jelzett okok miatti tulhágása, sem a lelki erő beteges elváltozásának beszámítását kizáró jelenléte s igy terhelt ellen cselekményéért a büntetőjogi